Gyerekeink nem akarnak az Új Világrendben felnőni

A felnőtté válás sok kihívással, csalódással és a jövővel kapcsolatos vegyes érzelmekkel, aggodalommal és izgalommal teli folyamat. Fontos, hogy a fejlődés, a kihívások mellett, örömteli pillanatokat is hozzon. Sajnos manapság azonban egyre több, a felnőtté válás küszöbén álló gyerek érzi azt, hogy az élet egy nyomorúságos folyamat és nem látnak reményt a jövőre.

A társadalom felelőssége lenne, hogy a növekedést és saját korlátaink felfedezését támogató környezetet teremtsen. [Időkjelei: Vagy legalább a szülőket ne korlátozza ebben.] Az Egyesült Államokban például a gyerekek évtizedeken keresztül, generációról generációra felülmúlták szüleiket. Sajnos ma már ez nem így van. Volt idő, amikor a szülők – a tanárok és a hit képviselőinek segítségével – biztosították a gyerekek fejlődésének alapjait. Ma a gyerekeket többnyire nemkívánatos befolyások érik.

Honnan érkeznek ezek? Egy 1950-es Gallup felmérés azt vizsgálta, milyen tényezőknek volt a legnagyobb hatása a gyerekek hozzáállására és életére. Az eredmény a következő volt:

1. Szülők 2. Egyház 3. Tanárok 4. Barátok 5. Média

Ötven évvel később a felmérés a következő eredményt hozta:

1. és 2. helyen holtversenyben: Barátok és média 3. Szülők 4. Tanárok 5. Egyház

(Forrás: 2006-os tanulmány, Konferencia a Gyerekek Biztonságáról, Arizona)

Valami nincs rendben

A fiatalok egyre inkább úgy érzik, hogy a világ egy veszélyes hely. Sok országban az öngyilkosságok száma, az autóbalesetben elhunytak számát megelőzve, az elsőszámú (nem betegségből származó) halálozási ok.

A becslések szerint minden sikeres öngyilkosságra 8-25 öngyilkossági kísérlet jut, így a hivatalos öngyilkossági adatok nem is tükrözik kellőképpen a fiatalok elkeseredettségének és kilátástalanságának mértékét.

1968 óta a 15 és 24 év közöttiek körében elkövetett öngyilkosságok száma 300 százalékkal emelkedett az Egyesült Államokban és jelenleg a második halálozási ok, az USA mellett, Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon, azonkívül sok nyugat-európai országban, Oroszországban és Indiában is a számok drasztikus emelkedését tapasztalják.

Mi az elsőszámú indítéka a tinédzserkorban elkövetett öngyilkosságoknak? A leegyszerűsített válasz: a reménytelenség nyomasztó érzése. Az élet barátságtalannak és értelmetlennek tűnik a szemükben és egyetlen új számítógépes játék vagy új iPhone, iPad vagy Xbox sem képes megtölteni a szívükben érzett űrt. A reménytelenség érzése eredményezi a legtöbb öngyilkosságot.

Nem így kellene lennie

A felnőttkor határán a tinédzserek elkezdik megtanulni, hogy bizonyos mértékben irányíthatják saját életüket. Próbálkozásaikon, a sikereken és bukásokon át, tapasztalatokat szereznek és több-kevesebb sikerrel, de megtanulják megoldani az életben felmerülő problémákat. A múltban is előfordult, hogy valaki reménytelennek érezte helyzetét, de ilyenkor az emberek összedugták a fejünket és egymást segítve átvészelték a válságot, felhasználva a rendelkezésre álló forrásokat: a családot és a barátokat. Ez a támogatás ma megszűnőben van.

A tinédzserek olyan mértékű reménytelenséget éreznek, hogy inkább az öngyilkosság mellett döntenek. Az öngyilkossági kísérletet túlélő tinédzserek legtöbbször azzal magyarázzák tettüket, hogy egy számukra megoldhatatlannak, reménytelennek tűnő, általuk befolyásolhatatlannak vélt helyzetből próbáltak menekülni vagy a visszautasítás, a bűntudat, düh illetve bánat eredményeként jutottak a döntésre.

A „bátor harcosoknak” is elege van

Az Egyesült Államokban lassan nincs olyan sportmérkőzés, hogy ne hallanánk ódákat a bátor katonákról. Az amerikai hadsereg hivatalos dicshimnuszai ellenére a katonai veteránok között 65 percenként történik öngyilkosság. Naponta 22. A fiatalok sokszor tényleg őszinte idealizmussal telve jelentkeznek katonának. Miután azonban részt vettek néhány kampányban, mondjuk Afganisztánban, ahol az ópiumültetvényeket kellett őrizniük azzal a paranccsal, hogy a drogbárókra ne lőjenek, amikor áthaladnak az ellenőrzőpontokon, könnyű megérteni, hogy ezek a fiatalok gyorsan elveszítik kötelességtudatukat és saját kis magányos világukba húzódnak vissza, ahol az egyetlen cél a túlélés.

Leszerelés után egy olyan hazába térnek vissza, aminek élén korrupt vezetők állnak, és aminek elpusztították a gazdaságát. Nem meglepő, hogy megkérdőjelezik hazájuknak tett saját szolgálatuk értelmét. A veteránok, a jelenben éppen úgy, mint a múltban, sokat küzdenek a bűntudattal és folyamatosan kísértik őket a túlélés érdekében elkövetett tettek emlékei. Azonban a múlt háborúitól eltérően, ma arra is rá kell jöjjenek, hogy szolgálatuk csupán színjáték volt és egyáltalán nem honfitársaikat vagy hazájuk érdekeit védték. Ráébrednek, hogy tulajdonképpen a nagy olajcégek részvényeseit, a Goldman Sachs féle bankokat és a bolygónkat irányító korrupt elitet szolgálták.

A gyerekek és katonák gyorsabban átlátnak a megtévesztésen, mint az átlag, akiket megtéveszt a tévéből és a médiából áradó propaganda.

Mi a megoldás?

A veteránok és gyerekek kétségbeesett reakciói figyelmeztető jelzések. Tetteikkel arra figyelmeztetnek, hogy a világ süllyed. A megoldás nem a depresszió elleni terápiában rejlik, mert a probléma gyökere alapvetően a globális rendszerben, nem pedig egyéni okokban keresendő. Az új kollektivista társadalom a felelős, ami eltiporja az egyéni szabadságot és a függetlenséget.

Ez a probléma. Az emberi természet alapvető tulajdonsága, hogy szabadságra vágyik és nélküle az élet értelmetlennek tűnik. [„Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” – II. Korinthus 3:17]

Az Új Világrend az értelmetlen szórakoztatóiparon keresztül próbálja irányítani a társadalmat. A különböző médiahálózatok propagandagépezete és az oktatási rendszer minden erejükkel azon vannak, hogy elfogadtassák a gyerekekkel az Új Világrendben betöltendő helyüket, aminek fontos eleme a személyes szabadság feladása, természetesen a „közjó”, értsd, a kollektivizmus és az emberiség érdekében.

A gyerekek és a katonák tettei azt üzenik, hogy ők nem egy ilyen világban akarnak élni. Akit esetleg nem érdekel, hogy az Új Világrend által megteremtett nyomorban és erkölcsi dekadenciában kénytelen élni, talán a gyerekek segélykiáltása kirántja a fásultságból.

A reménytelenség egyre nagyobb méreteket ölt a világban, de hát mit várhatunk, ha a világot a nyilvánosság felé Új Világrendnek nevezett sátánisták irányítják? A világra ma jellemző szenny az erkölcs és a lelki igazságok feladásának, tagadásának közvetlen következményei.

Aki változást akar, elsősorban saját magán kell kezdenie a folyamatot és ez csak lelki úton történhet. Amennyiben megtesszük, rájövünk, hogy a világ urai által támogatott erkölcstelenség elfogadása értelmetlen.

Talán, ha gyerekeink látnák, hogy kiállunk meggyőződéseink mellett, rájönnének, hogy igenis van jövő, amit még az Új Világrend sem képes tönkretenni. Csakis meggyőződéssel élhetjük azt az életet, amit teremtőnk szánt nekünk.

 Forrás: activistpost.com