Az a hír, hogy ukrán
kezdeményezésre orosz, ukrán és fehérorosz önkéntesekből álló expedíciós
hadtestet verbuválnak a szalafista zsoldosok elleni harcra Szíriába,
valósággal sokkolta az USA által patronált és szponzorált kelet-európai
bábkormányokat. A Novij Region folyóirat információja szerint az
önkéntes hadtest felállításának kezdeményezője Szergej Razumovszkij
alezredes, az ukrán felderítés egykori kádere, akinek a médiában
megjelent felhívására több ezer tartalékos és obsitos katona
jelentkezett a posztszovjet köztársaságokból.
Amint
az a híradásokból kiderült, Razumovszkij számára a Damaszkusz elleni
izraeli légicsapás adta a végső lökést elképzelése megvalósításához,
amelyet csak tovább érlelt a szíriai ellenzéknek szánt
fegyverszállítások EU-embargójának a felfüggesztése és a közismert
amerikai „héja”, John McCain republikánus szenátor provokatív látogatása
a török-szír határon gyülekező al-Kaida-terroristák táborában.
Razumovszkij
nem csinál belőle titkot, hogy a Szíriába készülő önkénteseket ugyanaz
motiválja, mint elődeiket 1876-77-ben, amikor ortodox hívők tömegesen
csatlakoztak az orosz haderőhöz román, szerb, bolgár és görög
hittestvéreik oszmán iga alóli felszabadítása érdekében. Az általa
vezetett fegyveres alakulat fontos szerepet játszhat majd a közel-keleti
események alakításában, annál is inkább, mert magasan képzett,
harcedzett és fegyelmezett hivatásos katonákról van szó, köztük a
rettegett orosz OMON különleges erők ejtőernyőseiről, az afganisztáni és
csecsenföldi utcai harcok és az antigerilla harcmodor veteránjairól.
Szíriába érkezésük után azonnal bevethetőek lesznek, „kapásból”
alkalmasak lévén például az oroszok által legutóbb a szírek
rendelkezésére bocsájtott ultramodern Sz-300 légvédelmi rakétarendszer
kezelésére is.
Ha
Basar al-Aszad él a felkínált lehetőséggel, a Razumovszki-hadsereg
rövid úton megtisztítja országát az iszlamista martalócoktól. Ez talán
túlzásnak tűnik, de adott esetben egyáltalán nem az. Noha mennyiségileg
az erőviszony 6/1 az iszlamisták javára (100 ezer mudzsahed 15-18 ezer
kelet-európai tartalékos ellen), minőségileg 12/1 az arány ez utóbbiak
javára. Az amerikaiak zsoldosaiként Szíriában bevetett mudzsahedek
majdnem analfabéták, akiknek halvány elképzelésük sincs a taktikáról és a
stratégiáról, és csak arra alkalmasak, hogy a polgári lakosságot
terrorizálják. Katonai képességük pusztán a kalasnyikov és a gránátvető
kezdetleges használatára korlátozódik, szemben a kelet-európai
tartalékosokkal, akik országaik fegyveres erőinek a „krémjét” alkotják,
gyakorlatilag az összes fegyvernem legjobbjait, klasszikus katonai
kiképzéssel és – a többségük esetében – éles harci helyzetben vagy
azokat szimuláló hadgyakorlatokon szerzett tapasztalattal a hátuk
mögött.
Vajon
USrael és NATO-csatlósai miért reagáltak olyan hevesen, szinte már
hisztérikusan arra a tényre, hogy Oroszország végül mégis leszállította
Szíriának az Sz-300 rakétákat? Az orosz döntés igazi stratégiai tétjének
megértéséhez tudni kell, hogy az utóbbi két évtized amerikai és izraeli
hadi sikereinek a titka az ún. ESM/ELINT elektronikai támogató és
felderítő rendszer birtoklásán és alkalmazásán alapult. Ez a fajta
katonai felszerelés ugyanis lehetővé tette az ellenséges
fegyverrendszerek radarjeleinek felfogását, ellenőrzését és zavarással
történő semlegesítését, ezáltal maximális akciószabadságot és csaknem
teljes sérthetetlenséget biztosítva saját harci gépeiknek légi, földi és
tengeri célpontok elleni bevetés során egyaránt. Az Sz-300 harctéri
megjelenése Szíriában gyakorlatilag egy csapásra semmivé foszlatja a
nyugati haderők által mindeddig élvezett totális légi fölényt, ami azzal
jár, hogy többé már nem lesznek képesek ún. légtértilalmi övezetek
kierőszakolására, ahogyan azt Jugoszláviában, Irakban és Líbiában is
tették, ezzel együtt pedig nem kockáztathatják a földi inváziót sem
hadiflotta és tengerészgyalogság bevetésével.
Vajon
az oroszoknak hogyan sikerült létrehozniuk ezt a fajta
csúcstechnológiát a Szovjetunió összeomlása és a gazdasági hanyatlás
ismert körülményei között, miközben az USA által birtokolt technológiai
fölény lehetővé tette az amerikai haderő számára, hogy sikeres háborúkat
vívjon meg Jugoszláviában, Irakban és Afganisztánban szovjet
haditechnikával felszerelt hadseregek ellen? Mely tényező biztosított
ilyen szupremáciát az amerikai fegyverzetnek? A választ magában rejtő
betűszó a C4I (Command, Control, Communications, Computers and
Intelligence), amely egy modern fogalom, a jelenleg egyedüli módszer a
mobilitás, a reakciósebesség, a hatékonyság és a technikai pontosság
megsokszorozására a konvencionális háborúkban, mégpedig
fegyverzetirányító és felderítő radarokat integráló legújabb generációs
mikroprocesszorok és kommunikációs eszközök extenzív használata révén.
Annak
érdekében, hogy ledolgozzák az amerikaiakkal szembeni – még a
Reagan-érából datálódó – haditechnikai hátrányukat, az oroszok jelentős
emberi és anyagi erőforrásokat koncentráltak a katonai
kutatásfejlesztésbe. Az első eredmény nem is váratott sokáig magára:
1999. március 27-én a szerbiai Budjanovciban egy szovjet gyártmányú
Sz-125 (Nyeva/Pecsora) légvédelmi üteg lelövi az amerikai légierő egyik
F-117-es (elvileg legalábbis) „lopakodó” vadászgépét, amelyet a szerbek
tanulmányozás végett átadtak az oroszoknak, akiknek azonban még csaknem
egy évtizedet kellett várniuk az amerikai technológiai színvonal
elérésére. 2008-ban azután a grúziai háború frontáttörést hozott –
minden tekintetben. A konfliktus előtt ugyanis a grúz hadsereget a
legmodernebb C4I rendszerekkel szerelték fel az amerikaiak és az
izraeliek, nyilván azzal a szándékkal, hogy élesben teszteljék a
működésüket.
Hollywoodi
forgatókönyvüket azonban felülírta az élet. A villámháborúban győztes
oroszok ugyanis megszerezték, lemásolták, tökéletesítették és
sokszorosították ezeket. USrael – Grúzia közbeiktatásával végrehajtott –
oroszellenes provokációja tehát minden tekintetben visszafelé sült el,
és az oroszok most Szíriában vesznek revánsot. Hiába hajbókolt Netanjahu
Putyinnak az Sz-300-asok ügyében, az izraeliek most majd a saját
kárukon fogják megtanulni, hogy kölcsön macesz visszajár.
MD 2013. VI. 19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése