2013. július 22., hétfő

Európai „legek" listája

Hol él az Európai Unió tagállamai közül a legtöbb fiatal? Hol a legalacsonyabb a születési arány? Vagy éppen hol van a legtöbb válás? A statisztikusok elénk tárták az EU „legjeit".
EU


Kissé talán meglepő, hogy az EU tagországai közül a nem éppen nagy kiterjedésű Írországban a legmagasabb az újszülöttek aránya. Persze ez nem az ország nagyságától és kiterjedésétől függ, és a „szigetlakók" nem is szégyellik ezt, inkább büszkék arra, hogy átlagosan minden ír háziasszony több mint két gyermek nevel. Sokkal szomorúbb az, hogy a vonatkozó lista végén Magyarország – Romániával és Lengyelországgal „holtversenyben" – áll, ahol egy családra csupán egyetlen gyermek jut.
Az írek vezető szerepét látva, további meglepetésként hathat, hogy az anyaság szerepét a szigetországban tolják ki a legtovább. Hasonló jelenségekről árulkodnak a Spanyolországban és Olaszországban mért adatok. Ahol pedig a legmagasabb a fiatal anyák száma, az Románia és Bulgária.
A statisztikai adatok arra is kitérnek, hogy legtöbb lagzit a tavalyi évben Cipruson, Litvániában, illetve Máltán rendezték. Itt – nagyon úgy tűnik – még mindig nagy divatja van a házasságnak. Nem úgy, mint a Balti államokban, Belgiumban, Dániában és Csehországban, ugyanis ezekben az országokban van a legtöbb dolga egy válóperes ügyvédnek. A szlovének, máltaiak, bolgárok, lengyelek és írek ellenben joggal lehetnek büszkék arra, hogy náluk történik a legkevesebb válás.
Ami a bevándorlók és külföldiek számát illeti az egyes országban, az adatok széles (pár ezertől akár millióig is terjedő) skálán mozognak. Málta, Románia és Litvánia számolhat a legkevesebb idegennel, Németország pedig a legtöbbel, „akit" Spanyolorság, Nagy-Britannia és Olaszország követ. A németek 7,2 millió bevándorlóval élnek együtt, a 66 milliós Franciaországban pedig csaknem 3,8 millió migráns él.
Ha az országok lakosainak életkorát nézzük, a legfiatalabbak az írek, a franciák, a dánok, a hollandok. A legtöbb 65 év feletti Németországban és Olaszországban él.
Európában a férfiak költözzenek Nagy-Britanniába, Hollandiába, Spanyolországba, Olaszországba vagy ppen Svédországba, hiszen ott van a legtöbb „esélyük" megélni a nyolcvanéves kort (itt él a legtöbb nyolcvan vagy ennél több férfi), a nők „lehetőségei" ugyanakkor Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban a legkedvezőbbek – ezekben az országokban átlagosan 86 éves korukban haláloznak el.

Forrás: aktualne.sk/Felvidék.ma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése