2013. augusztus 19., hétfő

Az agonizáló olasz Kométa az orosz piacon?

Nem mind magyar, ami annak látszik
Kométa_kaposvári_üzeme_belülröl_Foto_kaposvarmost„A magyar húsipar orosz exportra gyárt” címmel jelent meg a magyar nyelvű Oroszország Hangján egy rövidke cikk, MTI forrásból
Mivel a „vakolás” itthon a kormányzatok hagyományos kommunikációs alapelve, ezért egy ilyen híren sem nem lepődünk meg, se nem gondolkodunk el. Annak minősítjük ami, propagandafogásnak.
Mivel egyáltalán nem gondoljuk, hogy az oroszok ne lennének tisztában azzal hihetetlen, mindent átfogó országrablással, amely itt folyik hatalmas méretekben a 90-es úgynevezett rendszerváltás óta, (sőt azt legalább 5 évvel megelőzően már folytak ennek megvalósítására az előkészületek, melyekről szintén kellett tudniuk) ezért a címben jelzett „magyar húsipar” kifejezés korrigálásra szorul, melyet most némi adalékkal megteszünk.
Hazánkban lámpával kell keresni olyan nagyobb, export termelésére alkalmas cégeket, melyek 100%-ban magyar tulajdonosi szerkezettel bírnak, magyar irányítással, a szinte nem létező magyar mezőgazdasági termelésre alapulnak.
A magyar mezőgazdaság mára mítosz lett. Legyen szó állattenyésztésről, zöldség-, gyümölcstermelésről. S ha már itt tartunk a magyarországi termőföldek is egyre elenyészőbb része van valójában magyar kézen (kivéve az aktuális „kormányközeli” mutyizókat). Ezeket az ágazatokat hatékony EU-s közreműködéssel teljesen megsemmisítették mára.
És, ha már a húsipar került így az előtérbe: Szerettük volna megtudni, hogy ez a bizonyos Kométa (és nem Kométa) 99 Zrt. mennyire magyar?
KométaAzt találtuk, amit vártunk, hogy valójában semennyire sem az. Legalábbis 2012-ben még nem volt az, annak ellenére, hogy a Kaposvári Önkormányzat a Kometa megmentésére, több mint 2 milliárddal szállt be a feltőkésítésébe, és mint azt 2013.04.18-án hírül adták:
„Kaposvár közgyűlése úgy döntött, hogy kétmilliárd forint értékben tulajdonrészt vásárol a Kométa 99 Zrt.-ben – jelentette be Szita Károly polgármester (Fidesz-KDNP) pénteken sajtótájékoztatón” forrás: http://www.tozsdeforum.hu/gazdasag/kaposvar-ketmilliardert-vasarol-kometa-reszvenyeket/
„38 százalékban lett tulajdonosa a húsipari cégnek. A szerződéseket a város vezetői két hete írták alá, szigorú feltételeket szabva. Kaposvár hétszázalékos hozamgaranciát, valamint 75 százalékos döntési kompetenciát kért, vagyis a város nélkül nem hozhatók meg stratégiai döntések.”
Ennek ellenére a cégnyilvántartásban nem látni nyomát a tulajdonosi szerkezetben. Azonban augusztusra némileg változott a helyzet, a HVG „Pórázt tesznek Kaposváron a Kométa vezetőségére” enyhén manipulatív című cikkében így ír erről:
„Korlátozza a Kométa ’99 Zrt. menedzsmentjének hatáskörét a kaposvári önkormányzat, amely kétmilliárd forintos részvényvásárlással segít a cégen. Egyetértési joggal felruházott gazdasági igazgatót küldenek a húsüzembe, emellett egyeztetni akarnak egy cégjegyzési jogosultsággal rendelkező beszerzési valamint egy kereskedelmi igazgató kinevezéséről is …
a szigorítást azzal indokolják, hogy a társaság nem teljesítette a szerződésben foglalt kötelezettségeit, és nem igazolta határidőre a Kométa Italia S.R.L.-ben való közvetlen irányítást biztosító többségi tulajdonszerzést. Ezzel az önkormányzat szerint a Kométa szerződésszegést követett el. …”
Néhány információ a „hazai húsipar egyik meghatározó szereplője” kapcsán
A KOMETA 99 ZRt. 2006. szeptember 01-én átalakulással jött létre, általános jogutódja, a KOMETA 99 Kft-nek (mely2000. február 28-ig Pini-Hungary Kft. néven működött).
A jogelőd társaság 1994. augusztus 12-én alakult azzal a céllal, hogy reprivatizálja /megszerezze a felszámolás alatt álló Kaposvári Húskombinát és társaságai vagyonát.
A Kometa cég jegyzett tőkéje 5.300.000.000Ft – a változás időpontja: 2013/03/27, Közzétéve: 2013/05/16
A Kometa 99 Zrt-nél a részvények átruházását az alapító okirat nem korlátozza. paragrafus(210x140)(emlékezetető: a zrt. olyan társasági forma, amely részvénytársaság ugyan, de a részvényesek köre zárt mind az alapítás, mind a működés során, a részvények nem kerülhetnek nyilvános forgalomba.
Azaz, sem tőzsdén, sem más szabályozott piacon nem lehet az ilyen részvényeket megvenni, csak a részvényesi körbe tartozóktól. Ezt a legtöbb társaság az Alapító okiratában szabályozza.)
A részvénytársasági hirdetmények közzétételének módja és helye
A közzététel módja: hirdetmény: Világgazdaság (napilap)
A részvények száma, fajtája és névértéke
Részvényfajta: törzsrészvény: 529.997db, 10.000Ft-os (Bejegyzés kelte: 2013/05/03)
Részvényfajta: elsőbbségi részvény: 3db 10.000Ft-os (Részvényosztály: vezető tisztségviselő és felügyelőbizottsági tag kij., Bejegyzés kelte: 2013/05/03)
Ez az elsőbbségi részvény tisztségviselő és felügyelő bizottsági tag kijelölésére jogosít.
A Kométa 99 Zrt Tulajdonosi szerkezete
A Kometa azt állítja magáról, hogy az Rt. 5,3 milliárd forintos alaptőkéjének 24,00%-a van külföldi tulajdonban:
- KOMFIN Vagyonkezelő és Kereskedelmi Kft
(7400 Kaposvár, Pécsi u. 67-69.) szavazati arány 76,00 %
- Ruf-Carni S.P.A. (Italy-24065 Lovere, Via Gregorini 41.) szavazati arány 24,00 %.
Kvázi azt mondja, hogy 76%-ban nem külföldi, vagyis magyar tulajdonú a Kometa 99.
Ezzel szemben a valóság az, hogy ez a cég 100%-ban olasz tulajdonban van, mivel az, az állítás, hogy a Komfin Kft. (76%-os tulajdonos) nem külföldi, pusztán szemantika kérdése.
Amit végül is maga a Kometa is elismer: „…közvetett tulajdonlás alapján azonban továbbra is 100 %-os külföldi tulajdonnak minősül. A KOMFIN Kft minősített többséget biztosító befolyással rendelkezik, így a Társaság a KOMFIN Kft. leányvállalatának minősül.”
„Kapcsolt vállalkozásnak tekinti a Társaság azon társaságokat, amelyekben a közvetlen tulajdoni
részesedés értelmezhető. 2012. december 31-én ezek a következők voltak
• Komfin Kft., (többségi tulajdonos)
• Ruf-Carni S.P.A., (kisebbségi tulajdonos)
• Triago Kft. (leányvállalat)
• PE COOP SAS di Pedranzini Pietro S.R.L (Italy-23032 Bormio,Via Nesini 2.) – amely
a Komfin Kft. közvetlen irányítást gyakorló tagja.
kométa_Giacomo_PedranziniA Társaság ügyvezetője dr. Giacomo Pedranzini”
Lássuk a „nem külföldi 76%-os tulajdonos”, a Komfin Vagyonkezelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság adatait:
7400 Kaposvár, Pécsi utca 67-69. Adószám: 12817566-2-14.
A képviseletre (még hozzá önálló képviseletre) egyetlen jogosult személy, nem más, mint ugyanaz a Giacomo Pedranzini, aki Kometa 99 Zrt. szintén önálló képviseletére is jogosult.
(Giacomo Pedranzini 7400 Kaposvár, Pécsi utca 67-69, Külföldi lakása, illetve tartózkodási helye:
IT 20122 Milano, Corso Vercelli 27.)
a Komfin Kft. további tagjai:
Pe Coop s.a.s._PedranziniPe Coop s.a.s. – (IT-20122 Milano, Via Petrarca 22. a Külföldi cég, nyilvántartási száma : 07787620157) Kézbesítési megbízott: Dr. Békésiné Dr. Papp Ilona
A szavazati jog mértéke minősített többségű befolyást biztosít.
Bejegyzés kelte: 2013/01/15 Közzétéve: 2013/01/31, Hatályos: 2012/12/20 …
Pedranzini Ernesto s.r.l. – (IT-20122 Milano, Via Petrarca 22., Külföldi cég, nyilvántartási szám: 08651430152) Kézbesítési megbízott: Dr. Békésiné Dr. Papp Ilona
Bejegyzés kelte: 2013/01/15 Közzétéve: 2013/01/31, Hatályos: 2012/12/20 …
A kissebbségi, 24%-os tulajdonrészű külföldi tulajdonos: Ruf-Carni S.P.A.
rufcarni_logoLuigino Ruffini Külföldi lakása, illetve tartózkodási helye: Olaszország 24065 Lovere (Bg), Via Gregorini 41
Továbbá a Kaposvári Önkormányzat is szerzett 2db elsőbbségi részvényt.
Milyen hazai tevékenységekre jogosult az olasz Kometa?
Ami még igen meglepő volt, hogy ennek a cégnek jogosultsága van egy csomó, mondhatni stratégiai fontosságú tevékenység hazai végzésére is.
A Társaság fő tevékenységei:
Húsfeldolgozás, – tartósítás. Hús-, baromfihús-készítmény gyártása. Élőállat- nagykereskedelem, Hús-, húskészítmény nagykereskedelme, Hús-, és húsáru kiskereskedelme
nem fő tevékenységei:
Ezek között figyelemre méltó, stratégai ágak, és legalább ennyire figyelemre méltó, hogy a melléktevékenységeket 2013 februárjában vették fel, illetve engedélyeztették
Villamosenergia-elosztás (Bejegyzés kelte: 2013/02/12)
Villamosenergia-kereskedelem (Bejegyzés kelte: 2013/02/12)
Víztermelés, -kezelés, -ellátás (Bejegyzés kelte: 2013/02/12)
Szennyvíz gyűjtése, kezelése (Bejegyzés kelte: 2013/02/12)
Hulladék újrahasznosítása (Bejegyzés kelte: 2013/02/12)
Gőzellátás, légkondicionálás (Bejegyzés kelte: 2013/02/12)
A kormány trafik mutyijával kapcsolatos és a Sodexo utalvány „kilövésével” illetve Erzsébet utalvánnyal való helyettesítésével összefüggő ágak:
Élelmiszer, ital, dohányáru piaci kiskereskedelme (Bejegyzés kelte: 2013/02/12 Közzétéve: 2013/04/11)
Élelmiszer, ital, dohányáru ügynöki nagykereskedelme (Bejegyzés kelte: 2013/02/12 Közzétéve: 2013/04/11)
Egyéb nem bolti, piaci kiskereskedelem (Bejegyzés kelte: 2013/02/12)
Vegyestermékkörű nagykereskedelem (Bejegyzés kelte: 2013/02/12)
Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (Bejegyzés kelte: 2013/02/12)
Egyéb vendéglátás (Bejegyzés kelte: 2013/02/12)
A kormány e-útdijas manipulációjával kapcsolatos ágak:
Közúti áruszállítás (Bejegyzés kelte: 2013/02/12)
Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás (Bejegyzés kelte: 2013/02/12)
A kormány, termőfölddel és a mezőgazdaság mutyijával összefüggésbe hozható ágak:
Mezőgazdasági termék ügynöki nagykereskedelme (Bejegyzés kelte: 2013/02/12)
Élőállat nagykereskedelme (Bejegyzés kelte: 2013/02/12)
Raktározás, tárolás (Bejegyzés kelte: 2013/02/12)
Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése (Bejegyzés kelte: 2013/02/12)
Miért 2013-ban?
A bejegyzések (és nem csak a tevékenységre vonatkozó bejegyzések) szinte mindegyikét 2013. áprilisban tették közzé. A kaposvári önkormányzat tőkeinjekciójának bejelentése is áprilisra datálható. Ebből arra következtetünk, hogy ez sem pusztán a véletlen műve.
Mi a magyar a Kometában?
A tulajdonosi szerkezet nem az. Akkor talán a termékek előállítására használt alapanyagok? A telephelyek között nem találtunk vágóhidat, ezért arra gondoltunk, hogy az élőállat felvásárlás nem igen jelentős, és azt sem tudjuk, hogy a megvásárolt húsféleségek hány százaléka származik külföldi importból.
Kométa_kaposvári_üzeme_bejárat „… A listán 33 százalékos importtal szereplő Kometa 99 Kft.marketingigazgatója, Bódi Krisztina a hvg.hu-val azt közölte, a cég arra törekszik, hogy termékeit 100 százalékosan magyar alapanyagokból állítsa elő, de „vannak olyan pillanatok, amikor ezt importból pótolni kell, mert nincs elég hús a piacon”. A kaposvári vállalkozás ezért a helyi egyetemmel idén elindította a Dél-dunántúli Regionális Sertésprogramot a partnereinek, hogy jó genetikai állományú – dán fajtájú – sertéseket tenyésszenek, és garantálja, hogy a végén átveszi a disznókat.”„A 2010-es kormányváltás után sem sikerült megállítani a sertésállomány csökkenését: 2010-ről 2011-re 130 ezerrel csökkent az állomány, az előrejelzések szerint idén 3 millió alá fog esni. A minisztérium tavaly összeállított egy intézkedési tervet a sertéságazat helyzetének javítására, amely azt célozza, hogy néhány éven belül 6 millióra emelkedjen az országban a sertések száma.” (forrás: http://netpolgar.network.hu/blog/netpolgar_avagy_digitalis_irastudo_klub_hirei/a-kometa-99-kft-es-a-sa-ga-foods-10-30-a-surjanyi-hus-kft-alfoldi-hus-zrt-jumbo-hus-kft-70-80-ban-kulfoldi-husbol-gyart)
„A sertések száma 2 millió 956 ezer volt 2012. december 1-jén, a júniusi állománynál 43 ezerrel több, míg az egy évvel korábbinál 69 ezerrel (2 százalékkal) kevesebb. A sertések száma tíz éve még meghaladta az 5 milliót; 2012 júniusa óta 3 millió alatt van. Az anyakocák száma (198 ezer) egy év alatt 12 ezerrel csökkent. A szarvasmarhák száma 2012. december 1-jén 753 ezer volt, 2011. december óta 59 ezerrel, a 2012. júniusi összeírás óta 20 ezerrel lett több. A tehénállomány (336 ezer) egy év alatt 9 ezerrel gyarapodott. 2002 decembere óta a szarvasmarha-állomány 17 ezerrel (2 százalékkal), a tehenek száma 26 ezerrel (7 százalékkal) csökkent. A tyúkok száma decemberben 30 millió volt, 2,8 millióval, 8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A június 1-jeihez viszonyítva az állomány 4,6 millióval, 13 százalékkal csökkent. A 12,1 milliós tojóállomány az egy évvel korábbinál 334 ezerrel, 3 százalékkal, a hat hónappal azelőttinél 1,8 millióval, 18 százalékkal volt több.”
(forrás: http://www.inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-545458)
Megjegyezzük, csak a rend kedvéért, hogy szocializmusban még 10 millió volt a sertések száma.
Végeredményként azt mondhatjuk, hogy a „magyar” Kometa „magyar” termékeiben leginkább a dolgozók munkája magyar.
A 2 milliárdos tőkeinjekcióra szorult Kometa, veszteségeit a következőkkel is növelte:
445.641.000Ft reklám, hirdetési díjak
32.938.000Ft kommunikációs költségek
9.754.000Ft Utazási, kiküldetési költség
488.603.000Ft Értékesítéshez kapcsolódó költségek – vagyis ennyit fizettek, hogy a kereskedelemben eladják, amit előállítottak.
Valamint még egy érdekes ráfordítási tétel: Faktoring 13.382.340.000Ft
Míg a kifizetéseket tekintve ismét nem meglepő adatokat látunk, közben ne feledkezzünk meg arról, hogy a dolgozók ÁTLAG fizetéseit látjuk. (Az ügyvezető tiszteletdíja nem az.)
kométa fizetésekS ha már a dolgozóknál tartunk, érdemes megnézni a kifizetéseket is, főként annak tükrében, hogy a Kometa 99 Zrt.2012. év végi adóalapja mínusz 2,128 milliárd Ft volt, azaz ekkora veszteséget termeltek, – mely egyébként a 2011-es veszteség duplája – ehhez még egy tétel tartozik: a megelőző években képződött negatív adóalap: 4.017.908.000Ft. Ebből adódóan az államkasszába 0Ft adót fizetett be a Kometa 99 Zrt, ahogy fennállása óta 7 éve, soha egyetlen fillért sem fizetett be, hiszen az adózás előtti eredménye mindig mínusz volt.
Vagyis a részvények értéke valójában nem fedezi a felhalmozott jelenlegi veszteségeket és tartozásokat.
Apannon_puma_szakadékba_ugrottBizonyára nem mi vagyunk az egyetlenek, akik úgy gondoljuk, hogy egy tisztességes vezetés, ha rosszul vezet egy céget, akkor nem, hogy tiszteletdíjat nem érdemel, de talán az önkormányzatnak nem is kellett volna pénzt belepumpálni, hanem egyszerűen átvenni és olyan vezetőket állítani, akik értenek ahhoz, amiért megfizetik őket. Valószínűleg az sem csak a mi fejünkben fordult meg, hogy egy ilyen vállalkozásnak semmi keresnivalója nincsen a hazánkban, hiszen ez sem más, mint a legtöbb külföldi tulajdonú élősködő a magyar gazdaságon, mely azzal az ürüggyel, hogy munkát ad az embereknek, szeméttel árasztja el hazánkat és élősködésével a tisztességesen adózók vérét szívja.
A Kometa képe nem a legelrettentőbb, inkább a jelenlegi átlagos magyar valóság tipikus röntgen felvétele.
A „pannon puma” a szakadékba ugrott.

Audie – Szász – Arató – Szabad Riport Tudósító Iroda

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése