2013. szeptember 9., hétfő

Az oroszlán barlangjából nincs kiút

Az emberiség a XXI. századot írja és minden korszakban, így ebben is, van egy világhatalmat birtokló állam. A mi korunk nagyhatalma és mondhatjuk egyeduralkodója az Amerikai Egyesült Államok. Ez az állam, kedve szerint irányítja az országokat, és egy gombnyomással népek, nemzetek felett dönti el a sorsukat.
A II. világháború óta több mint ötvenszer avatkozott bele az Egyesült Államok különböző országok belpolitikájába. Hol csak, mint külső támogató hozzásegítette a hű bérencét a hatalomhoz, hol pedig katonai beavatkozással szállta meg az adott országot és égetett fel mindent.
Az USA-nak mindig kell egy háború. Mindig kell kreálnia egy gonoszt, aki ellen érveket hoz fel, hogy elfogadtassa a világgal miért is kell azt az országot lerohanni, felégetni, gazdaságilag megszállni, hogy majd exportálhassák a „demokráciát”.
A háborúra épül a gazdasága is. Gondoljunk csak bele. Egy háború rengeteg fegyver eladással jár. Majd miután megszállták az adott országot, jöhet a Világbank és az IMF, hogy soha vissza nem fizethető kölcsönt adjon. Majd jönnek a cégek, amelyek a lerombolt országot újjáépítik és fillérekért felvásárolják. Ez volt mindig is a forgatókönyv és mindig is bevált. De mint minden birodalomnak, így az USA-nak is beköszönt az alkonyat.
Sokan nem ismerik, sokan le is becsülik, de van egy kis ország a Közel-Keleten, amit Szíriának hívnak, és képes volt több tucat országgal, köztük az USA-val is szembeszállni. Ami ma történik Szíriában az nem a véletlen műve, és mindenki tudja, hogy simán elkerülhető lett volna, ha Szíria is beáll a sorba. Ha áruló módon a palesztinok jogai visszaszerzése nélkül békét köt Izraellel. Ha nem támogatja a fegyveres ellenállást Palesztinában és Libanonban és Irakban. Ha kiárusítja az ország ásvány- és olaj kincseit. Ha beengedi a multikat az országba és eladja a szírek alól a földeket. Ha az USA-tól vásárolt volna fegyvereket dollár milliárdokért. Ha nem tanítja az fiatalokat a nemzet és a haza szeretetére… és még sorolhatnám. Ha Szíria, mint a többi ország inkább meghunyászkodik és fejet hajt, akkor ma azt halhatnánk a médiumokban, hogy Szíria a legdemokratikusabb ország, barátja a nyugatnak. Assad elnök a legjobb vezető az arab világban. Csak egy baj van, a szírek nem ilyenek. A szírek egy igazán büszke és hazaszerető nép. Nem is vezethetné ezt a nemzetet egy olyan elnök, aki nem az ország javáért dolgozna nap mint nap.
Ennek az országnak hihetetlenül összetartó népe van. Egyként állnak ki hazájuk mellett és akár az életük árán, de megvédik azt a földet, ahol születtek, ahol az őseik már több ezer évvel ezelőtt éltek. Nem véletlen hogy a szírek egyként állnak ki az ország elnöke, Bashar Al-Assad mellett. Szíriában közel huszonhárom millió ember él, és körülbelül még ugyanennyi szír él szerte a világban. Ezért is láthatunk tízezreket kimenni az utcára Szíria, a hadsereg és Assad mellett tüntetni Ausztráliától Kanadáig az Egyesült Államoktól Nagy Britanniáig Venezuelától Németországig.
Ezt az országot, ezt a népet akarják ma elpusztítani, mert független, és kiáll a jogai mellett. A Nobel békedíjas Obama elnök már két hete katonai beavatkozással fenyegetőzik. Az emberek többsége azt gondolná meg is fog ez történni. De aki jobban ismeri Szíriát és figyelemmel követi az eseményeket, az nem biztos hogy erre fogadna. Ugyanis Szíriának stratégiai szövetségesei vannak a térségben és a világban is. Iránnal katonai szövetségben van. Irak nem csak a fegyveres támogatást köszönheti Szíriának, hanem több millió iraki menekültet is befogadott, akik hálásak és hűek a második hazájuk felé. Libanoni és palesztin szervezetek szintén a végsőkig kitartanak az Assad által vezetet Szíria mellett. Assadnak erős és jelentős követői vannak Jordániában, Jemenben, Egyiptomban, szerte az arab világban. A kurdokat se felejtsük el, akik 15-20 milliós közösséget alkotnak Törökországban és szintén sokat köszönhetnek Szíriának.
A világ országai közül Oroszország, Kína, India, Dél-Afrika és mondhatjuk, az összes dél-amerikai országok szintén Szíria mellett vannak. Az USA vezetői azt hitték, ha nagy szájjal hangosan telikiabálják a médiákat azzal, hogy meg kell támadni Szíriát, akkor ezt csendben mindenki helyeselni fogja. Csak hogy változott a világ és változtak a körülmények is. Obama azt hitte, hogy elég lesz egy pár hetes propaganda turné, amivel könnyen megkapja a felhatalmazást a világtól, hogy ismét tönkretegyen egy országot. De mit ad Isten, az angolok, németek, olaszok és tulajdonképpen szinte az egész NATO kihátrált a katonai beavatkozás elől. Mivel jól tudják, hogy ennek a következménye beszámíthatatlan lenne a térségében, de kihatna az egész világra is.
Szíria nincs egyedül, köszönhető ez annak, hogy egy kiváló vezetője van az országnak, akit Dr. Bashar Al-Assadnak hívnak. Aki egy erős országot épített fel, erős és jelentős szövetségesekkel. Az Assad jelentése arabul oroszlán. Az USA amikor Szíria ellen kezdett háborút indítani, azt hitte hogy nyúl vadászatra indul, de nagyot hibázott, ugyanis egy oroszlán barlangba tévedt, ahonnan nincs kiút. Az USA patt helyzetbe került, ha megtámadja Szíriát, akár egy harmadik világháborút robbanhat ki, ha visszatáncol a katonai beavatkozástól, akkor mindörökre csorbul a tekintélye. Bárhogyan is fog történi, Szíria lesz az az ország, amelyik az első szöget veri bele a cionisták által irányított USA koporsójába.
Mert Szíriát Isten védi!
Szíriai Hírek - Sinoda

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése