2013. szeptember 6., péntek

Fantomtisztviselők irányítják Gabont

Körülbelül háromezer áltisztviselője van a gaboni kormánynak. Ők mind olyanok, akik rendesen kapnak havi fizetést, holott nincs is hivatali tisztük, nem tartoznak semmilyen minisztériumhoz – derítette ki a legfrissebb államügyészi ellenőrzés.

Az afrikai országnak mindössze másfél millió lakosa van és 70 ezer közalkalmazottja. A kormány becslése szerint köztük még vagy hétezer álköztisztviselő lapul, azaz eddig összesen tízezren kaptak fizetést semmiért. Ez évente 11 milliárd forintnyi összegbe került az országnak.

"Az érintetteket felelősségre vonjuk" – mondta szerdán Sidonie Flore Ouwe államügyész, de eddig csak néhány csalót vettek őrizetbe.

Gabonban a kőolajkincs és a csekély lélekszám okán – afrikai mércével – magas az egy főre jutó jövedelem, ám annak megoszlása nagyon egyenlőtlen.
Index

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése