2013. október 27., vasárnap

Erősen csíkozott égboltra ébredt vasárnap Közép-Magyarország

Erősen csíkozott égboltra ébredt vasárnap Közép_Magyarország

Első észlelés: reggel 8 óra 0 perc.

Közép-magyarországi tudósítóink jelentették, – hogy 2013. október 27-én vasárnap reggel 8 órakor, – döbbenten tapasztalták; az égbolt kifejezetten erős csíkozását.

Ahogy körbenéztek az égen, észak-dél, majd kelet-nyugat irányban; nem kevesebb mint 30 (kondenz?) csíkot számoltak össze. – De, mivel a messzebb lévőket, – (olykor az égen akár 50-60 kilométerre is ellátni), – nem tudták már teljesen megszámolni az elmosódottságuk miatt, – becslésük szerint; úgy majd 40(!) csíkot észleltek az égbolton körkörös irányban, – melyek viszonylag jól elkülönültek egymástól.
Az égen levő távolságokat figyelembe véve, a jelenséget észlelni lehetett; Dél-nyugat Pest, Ferihegy, – Vecsés, Üllő, Monor, Pilis, Albertirsa, Cegléd, – valamint Dabas, Újlengyel, Nyáregyháza és Káva térségében.
Az alábbi képeket helyi fotósunk készítette, – szó szerint az észlelés kezdete után rohamtempóban, – mivel az égi felvételeknél másodpercek alatt megváltozhat a látott kép. – Az első három fotó elkészítése alatt a kamera automata lencsefedője még ki sem nyílt rendesen, – de már dolgozott a gép, – ezért fotósunk elnézést is kért. – Ám mi ezeket a fotókat is közöljük, mert a lényeg azért így is látható:
9 órára, az egymástól addig jól elkülöníthető csíkok, – elkülönülése megszűnt, összemosódtak, – s fátyolfelhőkké álltak össze. Az idokep.hu 8.30-as radar animációja szerint, Közép-Magyarország felett számottevő felhő nincs, – esőnek a kialakulása kizárt. Folyamatos a déli légáramlás.
10 óra után, a polgári légitársaságok repülőgépeinek pillanatnyi pozícióját jelző repülési radar, a flightradar24.com szerint; 10.35-kor, 2 polgári repülőgép húzott át nagy magasságban a térség fölött.
A Tarom légitársaság Prága-Bukarest járatának Boeing 737-ese; észak-nyugatról dél-keleti irányban, – valamint az Ukraine International Airlines Boeing 737-ese; észak-keletről dél-nyugati irányban. – Ezek a regisztrált és bárki által visszaellenőrizhető polgári repülőgépek ugyanolyan vastag kondenzcsíkokat húztak maguk után, mint amilyeneket a kollégáink korábban észleltek nagy mennyiségben, reggel 8 órakor.
Elképzelhetőnek tartjuk tehát ezért, hogy ezen a napon a nagy magasságban áramló levegő páratartalma miatt a nagy sebességű repülőgépek eleve ilyen kondenzcsíkokat húznak maguk után.
De ez csak egy feltételezés, – viszont az észlelések konkrétak voltak; 2013 október 27-én délelőtt, Közép-Magyarország felett.
Mindezek mellett azért számtalan kérdést felvet ez a ritkán tapasztalt jelenség, – még akkor is, ha polgári repülőgépek húztak egyszerű kondenzcsíkokat. – De mindjárt 40-et, – viszonylag rövid idő alatt?
Mindenesetre arra az óhatatlanul felmerülő kérdésre, – melyet így fogalmazhatnak meg most többen is; “Akkor chemtrail ügyben fellélegezhetünk?”
Mi, azért erre nem feltétlenül válaszolnánk igennel.
Szabad Riport Tudósító Iroda

[komment] (0)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése