2013. november 4., hétfő

Magyar Hajnal: "Jelöltjeink nyilvánosságra hozzák családfájukat"

Bár a Jobbik pozícióját közvetlenül nem veszélyezteti, komoly zavarokat kelthet a szélsőjobboldalon a párttá alakuló Magyar Hajnal. A volt jobbikosokból álló mozgalom sikeresen maga mellé állította a Magyar Gárda utódszervezeteit, két szélsőjobboldali szervezetben pedig szakadást idézett elő. Kérdés, hogy az újabban szalonképes arculattal próbálkozó Jobbiknak valóban ártana-e, ha leválnának róluk a radikálisabb elemek – a pártnak inkább amiatt lehet félnivalója, hogy a Magyar Hajnal újabb "Szegedi Csanád-ügyeket" robbanthat ki.

Az utóbbi néhány hónapban a Jobbik a legkeményebb támadásokat nem a többi párttól, hanem korábbi tagjaitól vagy támogatóitól kapta: a magyarhajnal.com címen található portálon egyre másra jelentek meg a pártot kritizáló cikkek, köztük olyan írások, amelyek a párt és a hozzá kapcsolódó Magyar Gárda belső konfliktusairól közöltek bizalmas információkat. Mint kiderült, a portál mögött a Jobbikból kizárt képviselők állnak, köztük Endrésik Zsolt, Lenhardt Balázs és Kisgergely András. Mindhárman ahhoz a – Vonáéknál radikálisabb – körhöz tartoztak, akik 2012 elején Borsod megyében súlyos belső konfliktusba keveredtek a párt akkori alelnökével, Szegedi Csanáddal. A pártvezetés Szegedi mellé állt, mire a teljes borsodi elnökség lemondott, Endrésiket és társait pedig kizárták a pártból. Később ugyanők voltak, akik nyilvánosságra hozták Szegedi zsidó származását, amely hamarosan az alelnök kilépéséhez vezetett.

Gárdisták a Jobbik ellen

Azóta a borsodi tagok több weboldalt is indítottak, köztük a magyarhajnal.com-ot, amelyeken élesen kritizálták a Jobbik vezetését. A kizárt képviselők és követőik már 2010 óta sérelmezték, hogy a Jobbik szerintük „elpuhult” a parlamentbe kerülés óta. Különösen ellenezték, hogy a párt nem állt ki a feloszlatott Magyar Gárda továbbélése mellett: mint azt korábban megírtuk, több azóta kiábrándult egykori Jobbik- és Gárda-tag úgy véli, a pártnak csak kampányfogásként kellett a félkatonai szervezet, a választások után inkább szerettek volna tőle megszabadulni, végül mára a Gárda több, a Jobbikkal és egymással is vitatkozó utódszervezetre szakadt szét.

Juhász Attila politológus, a Political Capital munkatársa szerint a Magyar Hajnal megalakulása a szélsőjobboldal „egy régóta húzódó problémájának” a betetőzése. „A Magyar Gárda betiltása óta komoly ellentétek vannak a Jobbik és a Gárda-utódszervezetek között, és úgy tűnik, a volt gárdisták nagy része most végleg szakított a párttal. Emellett sok más, radikálisabb aktivista és szimpatizáns is csalódott a Jobbikban, akik szerint a parlamentbe kerüléssel a Jobbik felpuhult” – mondta Juhász a hvg.hu-nak. Többek között ezeket az utódszervezeteket próbálja most egyesíteni a Kisgergely András vezetésével párttá alakult mozgalom. A görög neonáci Arany Hajnal párt mintájára szerveződő alakulat elnökségébe Kisgergely szerint tagokat is delegálhatnak különféle gárdaszervezetek (kivéve a Jobbikkal együttműködő Új Magyar Gárda), és „erős szimpátiával tekint rájuk” a Betyársereg is.

Kisgergely András, a Magyar Hajnal Párt néven megalakult, magát nemzetinek és nacionalistának tartó új párt elnöke október 31-én
Fotó: MTI / Marjai János

„Vezetőink nyilvánosságra fogják hozni családfájukat”

A Magyar Hajnal egyelőre csak tíz taggal alakulna párttá, emiatt a Jobbik közleményében „kamupártnak” nevezte a csoportot, mondván, csak az új választási törvényt kihasználva szeretnének pénzhez jutni (a jelenlegi szabályozás miatt többmilliós támogatáshoz juthat egy új párt is, ha elég jelöltet tud kiállítani). A párt megalakulását egyébként a Magyar Hajnal vezetője is csak szükséges formaságnak tartja, amint a hvg.hu-nak elmondta, magukat elsősorban mozgalomnak látják. „Egyéni jelölteket állítunk. Jelöltjeink és vezetőink nyilvánosságra fogják hozni családfájukat, hogy a magyar emberek tudják, kiket támogathatnak” – ismertette a hvg.hu-nak a párt jövőre vonatkozó terveit Kisgergely András elnök. „Nem alapítunk alapszervezetet, csak mozgalmi sejteket. A Magyar Hajnal Mozgalom elsősorban mozgalom marad, a pártalapítás csupán jogtechnikai szükség, a magyar rendszerben ugyanis csak pártok állíthatnak országos listát, és szólhatnak bele érdemben az ország sorsába. Az MHM nem alakult párttá, csupán a mozgalom létrehozott egy pártot.”

Kérdésünkre, hogy mely szervezetekkel működnének együtt, Kisgergely azt mondta, „bármely, értékeinket elfogadó, szigorú követelményeinknek megfelelő szervezettel szívesen együttműködünk”. Ezek között található a Jobbik egyik fő szövetségese, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) is. „Az MH nagy tisztelettel tekint a HVIM-re, annak tagjaira, vezetőire. Toroczkai László nyilatkozatát is nagyon szimpatikusnak tartjuk, melyben megfenyegette a Jobbik képviselőit, miszerint "amint bebizonyosodik, hogy a Jobbik valamelyik képviselője nem tartja be az ígéretét, keze-lába el lesz törve. "Nyitottak vagyunk a HVIM-mel való együttműködésre minden téren, hiszen céljaink és nézeteink szinte azonosak” – mondta Kisgergely.

Jobbik-közeli szervezetek szakadhatnak

„A gárdaszervezetek elvesztése nem jelent komoly veszélyt a Jobbikra, miután azok az utóbbi években létszámukat és tekintélyüket figyelembe véve is jelentősen meggyengültek” – mondta Juhász Attila. „Egyedül a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) esetleges átállása jelentene komoly csapást a pártnak, mivel ma a Jobbik után ez a legjelentősebbnek mondható radikális szervezet.” Juhász szerint azonban eddig semmi nem utal arra, hogy HVIM elpártolna a Jobbiktól, annak ellenére sem, hogy a párt nemrég bejelentette, hogy jövőre nem kívánják Zagyva György Gyulát, a HVIM tagját országgyűlési képviselőként indítani. Juhász szerint azonban magát a HVIM-et érzékenyen érintheti az új párt megalakulása: az ifjúsági mozgalom tagjai ugyanis jellemzően a Jobbiknál radikálisabb érzelműek, akiknek imponálhat az új, radikálisabb párt, és sérelmezhetik, hogy vezetőik továbbra is a Jobbikban látják a megoldást. Ez akár a szervezeti szakadáshoz is vezethet.

Ilyen szakadást két másik szervezetben már előidézett a Jobbiktól jobbra álló párt megalakítása: tavaly szeptemberben a Győrkös István vezette, nyíltan hungarista Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) több szervezetet és személyt, köztük volt jobbikosokat találkozóra hívott Szilvásváradon, azzal a céllal, hogy a görög Arany Hajnal mintájára létrehozzák a Magyar Hajnal pártot. Azonban a találkozó kudarcba fulladt, és az MNA kettészakadt. Az MNA-ból kiszakadt csoportok később a Kisgergely-féle Magyar Hajnal alapítói között tűntek fel, míg a Győrkös István-féle szervezet látszólag a Jobbik felé kezdett kacsingatni, a Jobbik vezetőségét és tagságát arra kérték, „ne azonosítsa a Magyar Nemzeti Arcvonallal az onnan eltávozott szakadár társaság Jobbik-ellenes tevékenységét”.

Hasonló hullámokat keltett a Magyar Hajnal alakulása a Kárpát Haza Őrei nevű, a Magyar Gárdáéhoz hasonló egyenruhát viselő szervezetben. A korábban a Jobbikkal közösen tüntető szervezet vezetője, Horka Sándor a napokban bejelentette, hogy a Magyar Hajnalban kíván szerepet vállalni, mire a csoport jobbikos tagjai „puccsot szerveztek”. Horkáék állítása szerint a vezetőség leváltása nem sikerült, azonban két tag, akik egyben a Jobbiknak is tagjai, átvették az irányítást a szervezet Facebook-oldalán. A felelősöket kizárták, a Facebook-oldalt azonban nem sikerült visszaszerezni, így azon azóta is Jobbik-párti üzeneteket tesznek közzé.

Nem nagy veszteség

„Bár a radikális szubkultúrán belüli törésvonalakat átrajzolhatja, tömegeket azonban valószínűleg nem fog megmozgatni a Magyar Hajnal” – fogalmazott Juhász Attila. „A Magyar Hajnal elsősorban olyan személyeket és szervezeteket csábíthat át a Jobbikból, akik eddig is a periférián voltak, átigazolásuk nem hozna sok támogatót a Magyar Hajnalnak, és nem ásná alá a Jobbik pozícióját. Ráadásul ezeket a személyeket előbb-utóbb úgyis elvesztette volna a választások óta mérsékeltebb arculatot mutató Jobbik, függetlenül attól, hogy alakul-e egy náluk is radikálisabb párt, vagy nem.” Mint mondta, a szélsőjobboldal centrumában jelenleg egyértelműen a Jobbik áll, amin Kisgergelyék nehezen tudnának változtatni. „A párt országos szervezettel rendelkezik, állami támogatásra jogosult. Emellett főként a Jobbikhoz kötődnek a szélsőjobb üzleti vállalkozásai, valamint vélhetően a radikális oldal fő véleményformálója, a Kuruc.info is jobbikos befolyás alatt áll.” Juhász szerint főként olyan szervezetek „igazolhatnak át”, mint például a Betyársereg vagy egyes gárdaszervezetek, amelyeknek az utóbbi időben már nem volt túl szoros szövetsége a Jobbikkal, és politikailag is viszonylag súlytalanok.
Fotó: MTI / Marjai János

„2007-ig a szűkebb értelemben vett szélsőjobboldalon a felaprózottság és a megosztottság volt a jellemző” – mondta Juhász Attila „Sok kisebb szervezet létezett, mindegyik vezetői ambíciókkal. A Jobbik 2007 után ezeket tudta egyesíteni, miközben sok egyébként nem szélsőséges választó szavazatát is begyűjtötte. Ha a Jobbik tovább mérséklődik, és végleg lemond a radikálisabb szavazókról, hogy meg tudja szólítani a szélsőségektől idegenkedő választókat, megvan rá az esély, hogy ez az állapot térjen vissza. Ezt a folyamatot elősegítheti a Magyar Hajnal megalakulása.” Juhász szerint egyelőre nem lehet megjósolni, hogy a folyamat inkább erősíti vagy gyengíti a Jobbikot. Még semmilyen kutatás nem készült arról, hogy a Jobbik új, mérsékelt arculatával meg tudja-e szólítani a pártpreferenciával nem rendelkező, elsősorban fiatal választókat, illetve, hogy megéri-e ezért feláldozni a radikálisabb szavazóit és aktivistáit.

Kiteregethetik a Jobbik szennyesét

Ha a szavazók elszipkázásában nem is jelenthet komoly veszélyt a Jobbik számára a Magyar Hajnal, aggodalomra adhat okot számukra, hogy a volt jobbikos tagok a pártvezetésre nézve kínos információknak lehetnek birtokában. Ugyanez a kör robbantotta ki 2012-ben a Szegedi Csanád-ügyet, és az Index információi szerint Szegedi mellett több más jobbikos vezetőről is gyűjtöttek inkrimináló adatokat. A hírportál szerint több a Magyar Hajnalhoz köthető személy is azt állította, hogy a kampány során olyan bizonyítékokat hoznak majd nyilvánosságra, amelyek „fájni fognak Vonáéknak”.

A Jobbik jobbszárnyának megszólítása mellett a Magyar Hajnalnak kihívást jelenthet az is, hogy egyáltalán hivatalosan be tudják-e jegyezni a pártot, hogy elkerüljék a betiltást (jogilag a Magyar Hajnal, mint párt még bejegyzés alatt áll, csütörtökön a bíróság hiánypótlásra szólította fel őket.) A párt vezetője, Kisgergely András első pártelnöki nyilatkozatában arra utalt, hogy „a pártban részt vevő csoportok között” találhatók a nyíltan hungarista, saját definíciójuk szerint Szálasi pártjának örököseként működő Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) tagjai is. Emiatt a párt működése megsértheti a ma is érvényben lévő Párizsi Békeszerződés azon rendelkezését, amely a tiltja a fasiszta pártok működését Magyarországon, valamint a magyar párttörvény alkotmányellenes pártokról szóló rendelkezését is. Korábban hasonló okokból tiltották be Szabó Albert hungarista elveket hirdető Magyar Hungarista Mozgalom nevű pártjait, amelynek alapítói között szintén szerepelt az MNA.
HVG

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése