2013. november 4., hétfő

Kínvallatásra kényszerített orvosokat a CIA

Az amerikai hírszerzés orvosokat és más egészségügyi szakembereket kényszerített arra, hogy segédkezzenek a szeptember 11-ei merénylettel gyanúsított foglyok kínzásánál az amerikai védelmi minisztérium, illetve a CIA börtöneiben -írja a Guardian független szakemberek hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése alapján.

"Az érintett intézmények megváltoztatták az amerikai orvosi szervezetek etikai normáit, hogy lehetővé tegyék a foglyok kínzását. És ez a változtatás még most is érvényben van".

A tanulmányt egy katonai, egészségügyi, etikai és jogi szakértőkből álló 19 fős csoport állította össze az amerikai Orvostudományi Intézet (IMAP) és a Soros György által finanszírozott Nyitott Társadalom Alapítvány (Open Society Foundations) két évig tartó vizsgálata alapján.

A jelentés szerint az egészségügyi dolgozókat arra kényszerítették, hogy alkalmazzák a még 2009-ben betiltott kínzási módszereket, például a vízbefojtás imitálását, alvásmegvonást, vagy az éhségsztrájkoló foglyok kényszertáplálását. A CIA egészségügyi munkatársai jelen voltak például, amikor vízbefojtás imitálásával szedtek ki információkat a foglyokból.

A jelentés szerint a kihallgatáson részt vevő orvosok és egészségügyi dolgozók megszegték az orvosi titoktartás esküjét is, mert kiadták a foglyok egészségügyi állapotát, hogy nagyobb nyomást gyakarolhassak rajtuk, illetve maguk is részt vettek a vallatásokban. A fogvatartottaknak pedig nem engedélyezték, hogy kezelést kapjanak a kínzások okozta szorongások enyhítésére.
A CIA tagad

A szakértők szerint az orvosi kínzás a 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás után rögtön elkezdődött az afganisztáni és a guantánamói amerikai katonai börtönökben és a CIA titkos börtöneiben. A jelentésben követelik, hogy a szenátus hírszerzési bizottsága indítson vizsgálatot, tiltsák be, hogy az orvosok részt vehessenek a vallatásokban, hogy információkat adhassanak ki a foglyok egészségügyi állapotáról, és kötelezzék őket arra, hogy jelentsenek a visszaélésekről.

"Az egyenruha viselése még senkit nem hatalmaz fel arra, hogy áthágja a szakmai alapelveket. A beteg érdeke az első. Ezt az szabályt minden orvosnak alkamaznia kell, függetlenül attól, hogy hol teljesít szolgálatot" - mondta David Rothman, az IMAP vezetője.

A CIA tévedésekkel telinek, a Pentagon abszurdnak nevezte a tanulmányt.
Index

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése