2013. november 20., szerda

Töviskesné Dsupin Judit Ibolya : Stabilitás a Mi bőrünkön

Matolcsy: be nem jelentett polgárháború folyt a bankokkal

“Az 1970-es évek óta egy be nem jelentett polgárháború folyt az állam és a bankok között, amelyben az állam folyamatosan szorult háttérbe. Ez a folyamat a 2008-as pénzügyi válságig tartott, onnantól kezdve viszont az állam szerepe folyamatosan erősödik és erősödni is fog – vizionálta Matolcsy György jegybankelnök a Növekedési Hitelprogram (NHP) eredményeit bemutató MNB-konferencián.”
Jól nézünk ki. Ezek szerint az országban nincsenek polgárok? A magyar állam vette át a pártok, és polgárok szerepét?
Számomra a Matolcsy megállapítása azt jelenti, hogy mi nem vagyunk az ország polgárai. A magyar államot tartja a Bankokkal szemben állónak. És küzdelem folyik a bankok és a magyar állam között. Ádáz küzdelem, hogy melyikőjük vehet el tőlünk többet. Merthogy vissza egyik sem oszt, az biztos, az állam tolja kifelé a tőlünk beszedett adókat, a magánnyugdíjpénztári befizetéseket azzal a jelszóval, hogy a magyar állam adóssága csökkenjen. De eközben beáldozza az ország lakosságának általa a polgárok közé be nem sorolt részét. Ezek lennének a közalkalmazottak, a munkavállalók, a kis-és középvállalkozók. Az alacsony jövedelmeikkel, az adókkal, amiket büntetésekkel egészítenek ki (közlekedési bírságok, adóhiány, ami az államnak hiányzik, nem a bevallásból, annak kamatai, bírsága.
Matolcsy szerint ellenben a magyar állam az, amely a bankokkal polgárháborút folytatott. Hogy nem a mi érdekünkben az kiderül abból, hogy a lakosság és a kis-és középvállalkozói szektor hitelezése során semmilyen segítséget nem kaptunk, amit feltártunk törvénysértéseket, a kifosztást, a gazdaságra visszaható jövedelemkiesést, a közjegyzők Bankokkal történő összejátszását figyelmen kívül hagyják. Hogy nem tartják törvénysértőnek azt, amit a Bankok eddig a lakossággal és kis-és középvállalati szektorral szemben elkövettek, az teljesen bizonyos, hiszen nem hoznának úgymond adósmentő intézkedéseket, ami jogszabályok hozatalát vonja maga után, mert törvénysértés esetén nincs szükség újabb jogszabályt hozni.
A pénzkölcsönnyújtást törvényhelyek szabályozzák. A csalást, amennyiben kifosztással párosul, a Btk. büntetni rendeli el. Ezért újabb jogszabályokra nincs szükség ahhoz, hogy megállapítást lehessen tenni, és a sértettek kárára történt jogtalan követelés mértékét meg lehessen állapítani. Ennek aztán az a következménye, hogy kártalanítani szükséges a sértetteket, és nem enyhíteni kell a jogellenes elvonásokat a felelősök megnevezése nélkül.
“A csökkenő adóteher megnövelte a lakosság nettó jövedelmét, amelyet a magyar állam sikeresen csatornázott be az államadósság finanszírozásába. Ennek köszönhető, hogy a lakosság részaránya lényegesen magasabb lett a magyar adósság szerkezetében, ami elhozta a stabilitást. (mfor.hu szerk: szeptemberben már 7,1 százalék volt)”
Ezt az arcátlan pimaszságot.
“a lakosság részaránya lényegesen magasabb lett a magyar adósság szerkezetében, ami elhozta a stabilitást.”
A mi jogellenesen megemelt hitelállományunk, ami a súlyosan törvénysértő hitelezés miatt nemhogy apadna, de még nő, elhozta a stabilitást. Az ő stabilitásukat, miközben nekünk esélyünk sincs megbirkózni a havi törlesztőkkel. Ezt az úgymond stabil helyzetet azzal tudják konzerválni, ha az állam a feladatát nem teljesíti, és nem állítja le az adósokkal szemben folyó jogtalanságot, nem állítja le a jogtalan kölcsöntartozások közokiratba foglalását, és a végrehajtási záradékok elkészítését, majd a végrehajtási kényszerre hivatkozva engedi, hogy a Bankok pénztartozás címen jussanak hozzá követeléseikhez. Ezzel az államot mentesítik bizonyos fokú terhektől, egyezségeket, háttérpaktumokat köthetnek. Az államot, amely mint látjuk, polgárokból áll, Matolcsykból, Rogánokból, Lázárjánosokból áll, és nagyvállalkozókból.
11matolcsy0_lazar_janos
Tehát nagypolgárokból, akik kisajátították maguknak a jogot arra, hogy magas állami funkciójukat egyéni célokra használhassák fel, ezért is mondja azt Matolcsy, hogy polgárháború folyt a bankokkal.
Ezzel kiderül, hogy nincs magyar állam. A magyar állam a feladatait nem végzi el, mert nem a társadalom egészének koordinálását végzi, a nemzet érdekében, hanem bitorolja az államhatalmat egy slepp.
Még jó, hogy azt nem mondta a tisztelt jegybank elnök, hogy szabadságharcot folytatott a magyar állam a Bankokkal, a devizaalapú hitelesek érdekében, aminek az lett az eredménye, hogy a fél ország csak a bankoknak termel, de semmi nem lesz elég, mert a magyar állam a stabilitását minden áron meg akarja őrizni. Még a mi elpusztításunk árán is, akik nem vagyunk polgárok.

http://kaslerarpad.hu/?p=5689

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése