2013. december 31., kedd

Évvégi nagy helyzetjelentés az EU-ból

Az Európai Uniónak több fontos változást hozott 2014. január 1-je. Görögország átvette a féléves elnökséget Litvániától, míg Lettország elbúcsúzott a pénzétől: a lat helyett bevezette az eurót.
* A görög EU-elnökségről Andónisz Szamarász kormányfő szerint három dolgot kell tudni:
  • takarékos lesz,
  • a növekedés elősegítését és
  • az illegális bevándorlás elleni harcot szolgálja. Persze!
* A lett euróbevezetéssel tizenhétről tizennyolcra emelkedett az eurózóna tagjainak száma. Lettország a 2008-2009-es válság egyik legnagyobb kárvallottja volt és a lett gazdaság a válság alatt mintegy ötödével zsugorodott, de ma már második éve az EU egyik leggyorsabban fejlődő gazdasága. Pont úgy, mint az Orbáni "jobban teljesítési" kampány szlogen. Ez EU-s stratégia, vegyük már észre, drága Barátaim!
A kormány annak ellenére ragaszkodott az euró bevezetéséhez – amiben az ország válsága megoldásának egyik fontos eszközét látja –, hogy a lakosság többsége ezt - nagyon okosan és következetesen - nem támogatja. Gondolom, már tanultak a saját kárukon (de a másokén is lehetett), mit is hozott ide nekik az EU-csatlakozás.
* Más! Január 1-jén az Európai Unió összes tagállamában megnyílik a szabad, korlátlan munkavállalás lehetősége az EU-hoz hét évvel ezelőtt, 2007. január 1-jén csatlakozott két ország, Románia és Bulgária állampolgárai előtt. Ez ellen leghatározottabban a brit kormány emelte fel a hangját – írja az MTI, mert London szerint az EU-ból érkező bevándorlók már most is komoly terhet jelentenek az ország szociális ellátó rendszerének.
Brüsszel szerint viszont ezek az állítások megalapozatlanok, sőt, az uniós munkavállalók nettó befizetők a szigetországban. Bizonyára! A már korábban ismertetett Bevándorlás-ügyi visszásságok árnyékában...
Gölöncsér Miklós

2014. január 1-jétől Oroszország tölti be G8 elnöki pozícióját
G8 саммит
© Kollázs: Oroszország Hangja

A 2014-es év elejétől Oroszország tölti be a G8, azaz az iparilag vezető országok – Oroszország, USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Japán, Németország, Kanada, Olaszország – nem hivatalos fórumának elnöki pozícióját.

2014. június 4-5-én Szocsiban kerül sor a jubileumi, 40. csúcstalálkozóra, amelynek mottója: „Kockázatkezelés a magabiztos növekedés érdekében a biztonságos világban”.
Az orosz elnökség prioritást élvező területei a kábítószer-ellenes együttműködés, a terrorizmus elleni harc, a konfliktusok megoldása, a természeti és az ember okozta katasztrófák kockázatkezeléséhez szükséges globális rendszerének kialakítása, az egészség globális védelme.

http://hungarian.ruvr.ru/2014_01_01/Matol-Oroszorszag-tolti-be-G8-elnoki-poz-ciojat/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése