2014. január 2., csütörtök

Kijevben testet öltött egy csöppnyi "Európa"

A kijevi rendőrség tegnapi közleménye szerint egyre több olyan bejelentést kapnak, amiben arra érkezik panasz, hogy a tüntetők miatt lehetetlen békében áthaladni a nagyobb tereken, mert provokatív csoportok rendszeresen zaklatják az ott áthaladókat.
Több mint egy hónapja táboroztak le a tüntetők a Függetlenség téren és környékén, ahol barikádokat és sátrakat emeltek. Azóta a közrend jelentősen romlott a területen. Bár a tüntetők nagy része megvezetett, békés állampolgár, megtelepedtek a tömegben olyan elemek is, akik kiváló megélhetési lehetőséget találtak az ott kialakuló káoszban. A bejelentések szerint lassan már lehetetlen áthaladni a téren anélkül, hogy valaki zaklatásnak vagy lopási kísérleteknek legyen kitéve. Csak a tegnapi nap folyamán 17 bűncselekményt regisztráltak a téren, ezek mindegyikét az állandó jelleggel ott táborozó tüntetők valamelyike követte el.


Szilveszter éjjel a főtéren - a szemetet azóta sem tudták felszedni, a másnaposak is ott maradtak

Az EU-párti tüntetők által elfoglalt Függetlenség téren részeg kötekedéseken kívül több nyilvánosan elkövetett rablást is regisztráltak. Ezek közös vonása, hogy a tüntetők többnyire egyáltalán nem segítenek az áldozatoknak, ehelyett félrenéznek és az elkövető könnyedén felszívódik a tömegben. Valódi illusztrációja ez az Európai Unióban uralkodó mentalitásnak. Kijevben kialakult egy pont, ahol meg lehet tapasztalni, milyen európai uniós állampolgárnak lenni.
Reméljük, miután mindezt megtapasztalták a hangzatos ígéretekkel megvezetett tüntetők, levonják a megfelelő következtetéseket, és a rendőrség is felszámolja ezt a fertőző gócot, ami mágnesként kezdte vonzani a "megélhetési bűnözőket".

http://www.hidfo.net/2014/01/02/kijevben-testet-oltott-egy-csoppnyi-europa


Megerőszakoltak egy tüntetőt az EU-pártiak sátrában


Kijevben több mint egy hónapja táboroztak le a tüntetők a Függetlenség téren, ahol sátrakat állítottak fel és azóta a területen a közrend felbomlott. A rendőrség sorozatos bejelentéseket kap, miszerint a téren már áthaladni sem lehet anélkül, hogy az ott már-már életvitelszerűen tartózkodó alkoholisták és megélhetési bűnözők ne kössenek bele vagy ne próbálják meg kirabolni az embert. Napi szinten 15-20 rablást és egyéb bűncselekményt jelentenek a főtérről vagy környékéről.

A kijevi rendőrség most nyomozást folytat egy nemi erőszak ügyében, ami szintén a főtéren történt. A rendőrségi közlemény szerint az áldozat egy 31 éves nő, aki az ország európai uniós csatlakozását támogató tüntetésen akart részt venni. Ott többen megragadták és egy közeli sátorba hurcolták, ahol megerőszakolták, majd az elkövetők mind eltűntek a tömegben.
Viktor Janukovics elnök decembr 23-án aláírta a törvényt, ami minden, az európai uniós tüntetéseken korábban letartóztatott felforgatót felment az őt ért vádak alól, valamint moratóriumot hirdetett az újabb esetekre. Az emberi jogi szervezetek politikai leszámolást kiáltanak minden, a téren történő letartóztatásért. Ez a zavarkeltőket csak felbátorította, a területen kaotikus helyzetek alakultak ki, a bűnözők jelenléte állandósult a Függetlenség téren.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése