2014. február 5., szerda

Milliárdokat hozna ide egy amerikai befektető

Az amerikai–magyar biztonságpolitikai és gazdasági együttműködés elmélyítéséről tárgyalt Washingtonban és New Yorkban az elmúlt napokban Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium politikai igazgatója és Mendelényi Dániel nemzetközi üzletfejlesztésért felelős utazó nagykövet. A megbeszéléseken egy negyedmilliárd dolláros befektetés lehetősége is felmerült.
„A látogatás olyan területet célzott meg, ahol nagyon pozitív és sikeres az Egyesült Államok és Magyarország között az együttműködés. Az egyik a kétoldalú üzleti-kereskedelmi kapcsolatok területe, a másik pedig a nemzetközi kül- és biztonságpolitikáé, ahol Magyarország is hozzájárul az amerikai diplomáciai erőfeszítésekhez, egyebek között Szíriával, Afganisztánnal és Iránnal kapcsolatban” – nyilatkozott telefonon az MTI-nek New Yorkból helyi idő szerint kedden Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium magyar–amerikai kapcsolatokért és biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára. „Az amerikaiak nagyra értékelik Magyarország szerepvállalását” – jelentette ki. Adóügyekben is megállapodtak
Magyarország és az Egyesült Államok aláírta a nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról szóló megállapodást – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden. A dokumentumot a tárca közleménye szerint a budapesti amerikai nagykövetség részéről M. André Goodfriend diplomáciai ügyvivő, az NGM részéről pedig Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár látta el kézjegyével. Nagyra értékelik a szerepvállalásunkat
A washingtoni külügyminisztériumban Takács Szabolcs Gerald Feuerstein közel-keleti ügyekért felelős helyettes államtitkárral és Laurel Miller afgán és pakisztáni ügyekben illetékes helyettes különleges képviselővel, a Fehér Ház részéről pedig Lyn Debevoise-zal, a nemzetbiztonsági stáb Közép- és Kelet-Európáért felelős igazgatójával folytatott eszmecserét.
„Az amerikai tárgyalófelek nagyra értékelték, hogy Afganisztán ügyében az aggályaink ellenére is elkötelezettek vagyunk, és ott maradunk egy mintegy százfős kontingenssel” – mondta. – Az amerikaiak és az ENSZ-vezetők szerint is nagyon fontos, hogy megmaradjon a nemzetközi közösség elkötelezettsége az afganisztáni rendezés lezárása tekintetében, hiszen arról van szó, hogy tízévi befektetett anyagi és egyéb áldozat mennyiben fog megtérülni” – nyilatkozott Takács, akinek tárgyalópartnere az ENSZ-ben Virginia Gamba, a világszervezet leszerelésért felelős főképviselőjének helyettese és Hervé Ladsous, a békefenntartásért felelős főtitkárhelyettes volt. Támogatott folyamat
„Szíriával kapcsolatban elmondtam, hogy nem vagyunk teljesen elégedettek a szíriai ellenzéki koalíció mostani összetételével, mert az nem eléggé inkluzív és reprezentatív. Ezzel együtt támogatjuk a Genf-2 folyamatot, és reméljük, hogy az ellenzéki koalíció összetétele olyan csoportokra is egyre inkább ki fog terjedni, amelyek számunkra kiemelten fontosak, így keresztényekre és a szekuláris rétegekre is” – mondta.
Felhívta a figyelmet továbbá, hogy a szíriai válságnak Európára és Magyarországra nézve is nagyon komoly hatásai vannak a migráció és a nem hagyományos biztonsági kihívások tekintetében is. Szíria és a nukleáris program is szóba került
A szíriai vegyi fegyverekkel, az iráni nukleáris programmal és a nemzetközi békefenntartással kapcsolatos ügyek témái voltak az ENSZ New York-i központjában folytatott tárgyalásoknak is. „Az ENSZ-ben is nagyon komolyan tekintenek a magyar biztonságpolitikai hozzájárulásra, aminek konkrét jelei is vannak” – mondta a helyettes államtitkár.
Emlékeztetett rá, hogy Magyarország szeptember óta látja el az Átfogó Atomcsend-egyezmény (CTBT) betartásának társkoordinátori szerepét és meghívást kapott a katonai célú hasadóanyagok betiltását célzó egyezménnyel kapcsolatos kormányzati szakértői csoportba. Az ENSZ-főtitkár leszerelési tanácsadói testületének elnöke is magyar diplomata, Gyarmati István. Tavaly Magyarország látta el a toxikológiai fegyverek betiltását célzó, már 170 országra kiterjedő egyezmény koordináló szerepét. Magyarok világszerte
„Ezek a magyar külpolitika globális nyitásának fontos elemei” – nyilatkozott Takács Szabolcs. Az ENSZ illetékes főtitkárhelyettesével számba vette, hogy a ciprusi békefenntartásban 77, a nyugat-szaharai misszióban 7, Libanonban pedig 4 magyar katona vesz részt – tette hozzá.
Mendelényi Dániel nagykövet elmondta: a magyar nemzetközi üzletfejlesztés célja a kis- és középvállalatok (kkv-k) nemzetközi piacra lépésének elősegítése, a hazai munkahelyteremtés és a tőkebevonás a kkv-szektorba, főleg a startup vállalkozásokba. Ennek érdekében megkezdődött az együttműködés előkészítése az amerikai kisvállalkozásokat támogató kormányzati szervezet, a Small Business Administration (SBA) helyettes vezetőjével, Natalia Olsonnal. Hamarosan elkezdődhetnek a projektek
„Első lépésként meghatároztuk az egyetemi és vállalati feltételeket a két országban, valamint megállapodtunk, hogy legalább két konkrét projektet minél hamarabb megkezdünk” – jelentette ki. Elmondta, hogy felkeresett egy olyan kockázati tőkebefektető vállalatot, amelynek már jelentős tapasztalatai vannak a magyar technológiai kisvállalatokkal kapcsolatban, valamint megbeszélést folytatott egy olyan magyar–amerikai vállalattal, amely képes volt egészen a tőzsdére jutás előtti időszakig megőrizni a többségi magyar tulajdont.
„Egy pénzügyi befektetői alap már konkrét üzleten gondolkodik, és akár 250 millió dollár befektetésig is elmenne még 2014-ben Magyarországon” – emelte ki Mendelényi. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy mely cégekről van szó, a nagykövet pozícióvesztési kockázatokra hivatkozva nem adott konkrét választ. Potenciális partnerek
A nagykövet elmondta, hogy amerikai partnereinek olyan jogszabályjavító intézkedéseket is igyekezett megfogalmazni, amelyek segíthetik majd a magyar vállalatok nemzetközi piacra lépését, például az üzleti vízumkiadás meggyorsításának érdekében. Mendelényi Dániel szerint elmondható, hogy Amerikából nézve sikeresnek tekinthető a magyar kormány által folytatott „keleti nyitás” politikája, mert a magyar vállalatokra az amerikai cégek potenciális partnerükként tekintenek a keleti terjeszkedésük során. Egy igazi sikertörténet
Szerdán Budapesten találkozott egymással Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára és Hoyt Yee amerikai külügyi helyettes államtitkár – tájékoztatta az MTI-t az államtitkárság. A megbeszélésen elsősorban az amerikai–magyar gazdasági együttműködésről, a regionális energiabiztonságról és a Nyugat-Balkán euroatlanti integrációs folyamatairól esett szó. Szijjártó Péter szerint a magyar–amerikai gazdasági-kereskedelmi együttműködés „egy igazi sikertörténet”, hiszen amerikai vállalatok 40 ezer új munkahelyet teremtettek Magyarországon az elmúlt tíz évben.
MNO

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése