Szomorú jubileum köszöntött Szíriára. A három éve tartó polgárháború tragikus mérlege: 140 ezer halott, kétmilliónál több menekült, romba dőlt mecsetek és templomok. A Vatikáni Rádió német szerkesztősége és az osztrák Kathpress számol be a helyzetről.
Földönfutóvá váltunk saját otthonunkban – fogalmazzák meg helyzetüket az országban maradó lakosok.
Szíria
katolikus püspökei tanácskozásra gyűltek össze Libanonban.
Nyilatkozatukban kifejezték országukkal, népükkel és kormányukkal való
szolidaritásukat. Boutros Marayati, Aleppo örmény katolikus püspöke a
nyilatkozat indoklásaként azt hangsúlyozta: fontos, hogy egy népnek
legyen kormánya. Az országot kormányozni kell, a nép nem maradhat fej
nélkül, az ország intézményeinek irányításra van szükségük. Ahhoz, hogy
átmeneti kormány fel tudjon állni, meg kell szűnnie a terrorizmusnak. Az
első lépés a fegyverszünet lenne, anélkül nem lesz elmozdulás.


A
három éve dúló polgárháború mérlege drámai: 140 ezer halott, több mint
két millió menekült, 1900 romba dőlt mecset és 98 földig rombolt
templom. Megsemmisült 1600 iskola, a kórházak 60 százaléka romhalmaz. Az
otthon maradottak földönfutóvá váltak saját hazájukban. Sokan sátrakban
élnek, mások otthonukban éhínségtől, hidegtől, víz- és áramhiánytól
szenvednek, de nem akarják elhagyni házaikat, mert félnek, hogy
hátrahagyott holmijaikat kifosztják és felégetik.


Ebben
a helyzetben Boutros Marayati püspök szerint a szembenálló feleknek meg
érteniük: a terror nem vezet sehova. „Ebben a háborúban mindannyian
csak veszítünk, nyerni nem lehet. Országunk lassan romhalmazzá válik” –
nyilatkozta a főpásztor.
Magyar Kurír
Szíria: Az aleppoi front összeomlott

Házról-házra, utcáról utcára előre!
Két
nappal ezelőtt írtuk, hogy az Asszad hadsereg sorozatvető rakétákkal és
bombázó repülőkkel hevesen támadja a terrorista állásokat. A támadás
azóta is folyamatosan tartott. Éjjel már török helikopterek is
megjelentek, amivel magas rendfokozatú parancsnokokat, török
tanácsadókat és összekötőket mentettek ki Szíriából. A jelentések
szerint nagyjából 3000 terrorista hagyta el idáig Aleppót és menekül
Törökország felé. Erdogan közben már kínjában mindenféle provokációval próbálkozik, csak hogy háborúba mehessen a NATO.
A
hadsereg aleppoi támadását vezető parancsnok szerint, ha így haladnak,
48 órán belül eldől a csata, és utána már csak az utóvéd csoportokat
kell felszámolni.
Csak így tovább fiúk!
http://www.hidfo.net/2014/03/29/sziria-az-aleppoi-front-osszeomlott
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése