- A gazdák verik az asztalt, a jegyzők sápadoznak -

Nem jelent meg a nagyon várt földbizottságokról szóló kormányrendelet.
Ma
kérhették volna utoljára a települési jegyzőktől a termőföldet használó
gazdálkodók, hogy vegyék őket névjegyzékbe az úgynevezett helyi
földbizottságok későbbi megalakításához. Bár a Vidékfejlesztési
Minisztérium (VM) a bizottságok megválasztásáról szóló kormányrendeletet
szakmai körökben beharangozta, az új szabályozás végül nem jelent meg.
Ezért most a „gazdák ütik az asztalt, a jegyzők pedig sápadoznak”, és
egyelőre nem tudni, hogy a földbizottságok - amelyeknek május elsejétől a
földadásvételi szerződéseket kellene véleményezniük a földhivatalok
számára - mikor és hogyan jöhetnek létre. Vagy létrejöhetnek-e
egyáltalán?
Egy
kormányrendelet tervezete szerint a földhasználó gazdálkodók március
14-ig kérhették volna a települési jegyzőktől, hogy vegyék fel őket az
úgynevezett gazdálkodói közösségi névjegyzékbe, amelynek összeállítására
a helyi földbizottságok megalakítása miatt lett volna szükség. A tavaly
nyáron elfogadott új földforgalmi törvény szerint a földbizottságok
feladata lenne, hogy véleményezzék a május elseje után megkötött
földadásvételi szerződéseket, és állásfoglalásaikat a földvásárlási
megállapodásokat vizsgáló földhivataloknak figyelembe kellene venniük. A
földbizottságok megalakításának részletes szabályairól
kormányrendeletet kellett volna kiadni, de az végül nem jelent meg.
Pedig szakmai körökben már kampányolt a VM
Az agrarszektor.hu
információi szerint ugyanakkor az elmúlt hetekben a Vidékfejlesztési
Minisztérium agrárszakmai körökben „az egész országot beterítette” az új
kormányrendeletet beharangozó információkkal, ezért most zavarokat
okoz, hogy a szabályozás nem lépett hatályba. Az informális hírek
alapján ugyanis számos termelő szerette volna regisztráltatni magát a
gazdálkodói közösségi névjegyzékbe, de a jegyzők e lehetőségről hatályos
szabályozás híján semmit sem tudtak. A gazdák most ütik az asztalt, a
jegyzők pedig sápadoznak – fogalmaztak az agrarszektor.hu-nak
érdekképviseleti szakértők.
A
Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége- AGRYA ma egy tájékoztatást is
kiadott, amely többek között arra hívta fel a termelők figyelmét, hogy
március 14-e az utolsó nap, ameddig a névjegyzéki felvételt a jegyzőknél
kérhetik. Mivel a kormányrendelet nem jelent meg, az AGRYA
tájékoztatása csak a háttérben zajló műhelymunkákról informálhatott, de a
szervezet szerint legalább ráirányította a figyelmet a földbizottságok
körüli helyzetre.
Május elsejétől kellene működniük
A
földbizottságok létjogosultságát egyes vélemények szerint az adja, hogy
a helyi gazdák tudják a legjobban megállapítani, saját településeik
környékén kik vásárolhassanak termőföldet és kik ne. A március 14-i
regisztrációs időpontot az indokolta, hogy ezt követően még egy
választási procedúrát is végre kellett volna hajtani, hogy a bizottságok
május elsejétől megkezdhessék működésüket.
Az
eddigi elképzelések szerint a jegyzőknek április 7-10. között kellett
volna kiküldeniük a névjegyzékbe vettek számára azt a meghívót, amely a
gazdálkodói közösségek összehívásáról és a helyi földbizottságok
megalakításáról szól, a titkos választásokat pedig legkésőbb április
21-ig kellett volna lebonyolítani. A bizottságokba 3-9 tag és 2-5 póttag
kerülhetett volna attól függően, mekkora az egy-egy településhez
tartozó termőterület. A grémiumokban a háromszáz hektárnál nagyobb
földet művelő gazdálkodók legfeljebb egyharmados arányban
képviseltethették volna magukat.
Minden helyzetre van megoldás
Egyelőre
nem tudni, hogy a szükséges kormányrendelet később megjelenik-e és a
helyi földbizottságok május elsejéig meg tudnak-e alakulni. Az viszont
biztosra vehető, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kaphat
többletfeladatokat, ha a földbizottságok nem jönnek létre. A tavaly
elfogadott földügyi szabályozás szerint ugyanis a földhivataloknak a NAK
területi szervezeteit kell megkeresniük, ha a földbizottságokat május
elsejéig nem választják meg, illetve azok valamilyen okból
működésképtelenné válnának.
Eddig a hír.
S hozzátenni sem lehet többet és mást, mint az utolsó bekezdést megismételni csupán. Igen, mindenre van megoldás, most is van megoldás: GAZDATANÁCS!!!
Gazdatanácsok Szövetsége titkársága
S hozzátenni sem lehet többet és mást, mint az utolsó bekezdést megismételni csupán. Igen, mindenre van megoldás, most is van megoldás: GAZDATANÁCS!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése