2008. november 26., szerda

Ban Ki-moon: Zöld New Deal a válság és a klímaváltozás ellen

The San Francisco Chronicle
A gazdasági válság miatt sokakban felvetődik, hogy a jelenlegi helyzetben a klímaváltozás megállítása nem tartozik a legfontosabb feladatok közé. Ez azonban tévedés: ha nem sikerül megfékezni a globális felmelegedést, akkor sokkal súlyosabbá válhat a gazdasági válság - figyelmeztet Ban Ki-moon ENSZ-főtitkár a San Fransisco-i napilapban.
Ban Ki-moon elismeri, hogy a legfontosabb feladat a gazdasági növekedés erősítése. Ehhez viszont munkahelyeket kell teremteni, és a környezetbarát technológia támogatása rengeteg embernek biztosítana munkalehetőséget. Az ENSZ közgazdászai ezért a Zöld New Deal programjának mielőbbi meghirdetését  szorgalmazzák.
Az ENSZ által kidolgozott környezetvédelmi akcióterv arra szeretné rábírni a világ vezető politikusait, hogy a spekulatív tőkepiacok kisegítése helyett inkább az alternatív energiaforrások elterjedését támogassák. A környezetbarát megoldások elterjedésével tartósan csökkenteni lehetne az energiaárakat, és így megfékeződne az élelmiszer-áremelkedés.
Az alternatív energiaiparban már most is 2 millió ember dolgozik, és közgazdászok becslése szerint a következő évtizedekben tovább nőhet a számuk: 2030-ra Németországban a környezetbarát technológiai iparban többen dolgoznak majd, mind az autóiparban.
A zöld ipari forradalom azonban csak akkor lehet sikeres, ha a kormányok támogatását is élvezi. Ban Ki-moon szerint a jelek bíztatóak: a január közepén hivatalba lépő Barack Obama már a kampány során is legfontosabb feladatai között említette az alternatív energiaforrások elterjesztésének segítését.

http://www.sfgate.com/cgi-bin/article.cgi?f=/c/a/2008/11/26/EDHN14BDV9.DTL

2008. november 25., kedd

Tyimosenko: Európának egységesen kell fellépnie a válság ellen

The Financial Times
A pénzügyi és gazdasági válságnak súlyos politikai következményei lehetnek a kelet- és a közép-kelet-európai államokban: a kormányokra egyre nagyobb elvárások nehezednek, és megerősödhet a nacionalizmus. Ha keleti térség gazdaságai összeomlanak, akkor az eurózóna is súlyos válságba kerülhet  - figyelmeztet Julia Tyimosenko ukrán miniszterelnök a brit pénzügyi lap véleményrovatában.
Az eurózövezet államait a közös pénz megóvta a devizaválságtól, az Európai Központi Bank támogatásának köszönhetően pedig megmenekültek bankjaik az összeomlástól. Európa keleti régióit azonban rendkívüli módon sújtotta a válság. A problémákat nehezítette, hogy  a nyugat-európai kormányok a bankok kelet-európai leányvállalataira nem terjesztették ki a garanciákat. Ez a keleti térség devizáival szembeni befektetői bizalom megingásához vezetett, és súlyos nehézségek elé állította az euróövezeten és az unión kívüli európai országok kormányait.
Tyimosenko felhívja rá a figyelmet, hogy az euróövezet államainak számára stratégiai fontosságú a kelet- és közép-kelet-európai térség gazdasági és politikai stabilitása. Ha Ukrajna, Lengyelország, Magyarország vagy valamelyik balti állam összeomlik, akkor a nyugat-európai gazdaságok is visszaesnek. Ráadásul a gazdasági válság, a recesszió és a növekvő munkanélküliség hatására az eurózónán kívüli államokban megerősödhetnek a nacionalista szélsőséges politikai erők.
Az ukrán miniszterelnök szerint a térség országainak nyújtott IMF-hitel segíthet a válság legyőzésében. De csak akkor, ha a Nemzetközi Valutaalap által biztosított összegeket adósságtörlesztésre, a költségvetési egyensúlyt megteremtő strukturális reformokra, illetve az euró mielőbbi bevezetésének előkészítésére fordítják.
Önerőből azonban a keleti régió aligha lehet úrrá a válságon - figyelmeztet Tyimosenko. Az eurozóna tagjainak fel kell ismernie, hogy ők is nagy bajba kerülhetnek, ha nem segítenek a bajba jutott keleti országokon.

http://www.ft.com/cms/s/0/8081a790-bb0d-11dd-bc6c-0000779fd18c.html?nclick_check=1

Németország és az európai válság

Die Zeit
Németország tartózkodóan fogadta az Európai Bizottság által előterjesztett konjunktúra-élénkítési programot. A hamburgi hetilap cikke ennek a politikának három különféle bírálatát foglalja össze. A brit The Economist munkatársa Angela Merkel passzivitását bírálja, az olasz La Repubblica berlini tudósítója rámutat ennek az érthető okaira, a párizsi Le Monde munkatársa pedig a belpolitikai összefüggéseket hangsúlyozza. A vélemények azt sugallják, hogy a szerzők német szerepvállalás nélkül nem bíznak a közös elképzelések sikerében.
John Peet felhívja a figyelmet, hogy nemrégiben a német kormány még úgy ítélte meg, hogy a válság csak az Egyesült Államokat fogja sújtani. Emiatt eltartott egy ideig, mire elfogadta, hogy a bankokat a költségvetésnek kell megmentenie. Most pedig lényegében Németország az egyetlen állam, amely nem tartja fontosnak egy összehangolt, világméretű konjunktúraprogram elfogadását. Ennek a The Economist munkatársa szerint két okból van jelentősége. Egyrészt, az elmúlt évek tiszteletre méltó takarékoskodásának hála, a nagy ipari államok közül leginkább Németország van abban a helyzetben, hogy pénzügyi eszközökkel adjon lendületet a konjunktúrának. Másrészt Angela Merkelnek fontos szerepe lehetne a hiperaktív Nicolas Sarkozy olyan kalandos ötleteinek a visszafogásában, mint a szabad piacok felszámolása, a verseny korlátozása vagy az Európai Központi Bank ellenőrzése. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy az EU akkor működik jól, ha Németország kordában tartja a franciák államközpontú elképzeléseit.
Andrea Tarquini Németország európai szerepe és súlya szempontjából ártalmasnak tartja, hogy Németország fékezni igyekszik a gazdasági válsággal szembeni közös erőfeszítéseket. A La Repubblica tudósítója három okát is látja ennek a tartózkodó magatartásnak. Először is nincs olyan EU-tagállam, amely akkora terhet viselne, mint Németország a keleti országrészbe áramló évi százmilliárd eurós kiadásokkal. Másodszor: a német vezetők gyanakodva figyelik az olyan országok politikusait, ahol a stabilitás-központú gazdaságpolitika ismeretlen vagy legalábbis népszerűtlen. Harmadszor: az uniós költségvetés jelentős részét Németország finanszírozza. Most azonban Európa világpolitikai súlyáról van szó – érvel a szerző –, amely talán éppen a németeken áll vagy bukik.
A Die Zeit összefoglaló cikkében közölt harmadik vélemény szerint világos, hogy Merkel és Peer Steinbrück pénzügyminiszter tíz hónappal a választások előtt nem akarja kockára tenni a fájdalmas szerkezeti reformok hozadékát. Marie de Vergès szerint azonban ez anti-föderalista fordulatot jelez. Steinbrück a Le Monde berlini tudósítója szerint azzal érvel, hogy a ’70-es évek hagyományos konjunktúra-élénkítő programjai ma már nem működőképesek. Csakhogy az akkori olajválságnak igencsak kevés köze van a mostani pénzügyi válsághoz.

http://www.zeit.de/online/2008/48/wo-ist-merkel-2?page=1

Kadarkúti Hétfői üzenetek -6- A Szentlélek tanít az alázatról

Szentlélek Isten tanít: Az alázatról
Szentlélek: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a Szentlélek Isten, a 3. Isteni Személy, eszközömön keresztül szólok hozzátok. Ma az egyik legfontosabb lelki tulajdonságról szeretnélek tanítani benneteket, az ALÁZATRÓL.
Így imádkoztok Hozzám a Szentlélek Rózsafüzér első hetedében: „Szentlélek Úristen! Add meg nekem az Úrfélelemnek ajándékát, írts ki szívemből minden kevélységet, elbizakodottságot és adj igaz alázatot!" Bizony ezt is Tőlem kell kérnetek, mert Én adom az erényeket a lelketekbe. Ugye a fényt csak akkor tudjátok érzékelni, ha árnyék is van mellette? Ugye a jóság csak a gonoszság mellett látszik? Így van ez az alázattal is. Az alázat is csak az önteltség és gőg mellett érvényesül.
 Hasonlítsuk össze az öntelt, gőgös embert az alázatossal. Az öntelt ember -mint ahogy a fogalom is mutatja - el van telve önmagával. Szerinte ő a legokosabb, a legjobb, a legtájékozottabb, a legügyesebb, a legcsinosabb és a legszebb. Mindenkit lenéz maga körül. Más munkáját nem értékeli, más sikereinek nem örül. Folyton ítélkezik és rágalmaz. Hatalomra, vezető pozícióra törekszik. Halad a széles úton, egyenesen a pokol felé. Az alázatos ember nem kérkedik, nem dicsekszik érdemeivel. Tisztában van értékeivel, de tudja, hogy azokat Istentől kapta. Nem vágyódik hatalomra, sikerre, megbecsüli mások munkáját és örül a többiek sikerének. Van 2 fogalom: a szolgalelkűség  és a hamis alázat, ami könnyen összetéveszthető az igazi alázattal. Ezért ezeket vizsgáljuk meg közelebbről.
A szolgalelkű ember mindent megtesz válogatás nélkül, amire utasítják, még a bűnt is. Felfelé hízeleg, lefelé tapos. Az alázatos ember mások helyett is szívesen dolgozik, mártírkodás nélkül. Egyformán barátságos mindenkivel, akár a főnökével, akár valamelyik köztisztasági alkalmazottal. Ennél is nehezebb felismerni és megkülönböztetni egymástól a hamis alázatot és az igazit. A hamis alázatot képviselő ember, tehát az álszerény folyton hajtogatja, hogy ő csak egy porszem, senki és semmi, de csak azért, hogy mások felmagasztalják. Belül nem így érzi. Folyton a többi emberhez hasonlítja magát, és ha nála értékesebb emberrel találkozik, kisebbségi érzése lesz.
Az alázatos ember sosem méri össze magát a többivel, neki Isten a mérce, ezért valóban porszemnek, kicsinek érzi magát. Az alázathoz kitűnő példát meríthettek Jézus életéből. Alázatosan meghajolt Atyja akarata előtt, ott hagyta a tündöklő Mennyországot, emberré lett és szenvedésével, halálával megváltott titeket. Megmosta apostolai lábát, hogy alázatra tanítsa őket. Az igazságtalan megítéléseket és kínzásokat némán, alázattal tűrte. Tanításai is gyakran az alázatról szóltak. Mikor apostolai azon tanakodtak egymás között, ki a nagyobb közülük, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította és így szólt: „Aki befogadja ezt a gyermeket, az Engem fogad be, és aki Engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött. Mert aki a legkisebb közületek, az igazán a nagy." Máskor így szólt: „Aki magát felmagasztalja, azt megalázzák, aki magát megalázza, azt felmagasztalják."
Ezt illusztrálja a következő eset, mikor egy farizeus a templomban előre ment és úgy imádkozott, hogy hálát adott Istennek, hogy ő sokkal jobb, mint az a vámos ott hátul. A vámos hátul maradt és könyörgött, hogy Isten irgalmazzon meg neki, szegény bűnösnek. Bizony a vámos imádkozott jól, ő megigazulva tért haza, mert alázatos volt. Egyik legismertebb magyar szentetek, Szt Margit - annak ellenére, hogy királylány volt - a kolostorban a legalantasabb, legpiszkosabb munkákat vállalta el, hogy megalázza magát, és jobban hasonlíthasson Üdvözítőjére. Kaszap István gyakran könyörgött Istenhez, hogy engedje, hogy egyre jobban megalázzák, megverjék, kicsúfolják, leköpdössék, hogy ezzel jobban kedvébe járjon Jézusnak. Ez volt az alapállása Jézus felé: Szeretettel, szenvedéssel szolgálni szeretet Székhelyét, Szentséges Szívedet. Nagy Szent Teréz szerint az önmegtagadás és az alázat édes testvérek. Ugyanis, aki sokmindenről le tud mondani, tehát nem burjánzik el benne az önszeretet, az nem akar mindenben első lenni, nem tartja magát többre másoknál, tehát alázatos. A szentekről is példát vehettek.
Drága Gyermekeim! Az alázat az életszentség alapköve. Az eddigi tanításainkkal, mi Égiek minden alkalommal valami szép erényt ültettünk lelketekbe. Mindegyik erényt nevezzük el egy virágnak. A Mennyei Atya a bűn kapcsán a tisztaságról beszélt - ez a fehér liliom. Jézus és a Szűzanya a szeretetről - ez a piros rózsa. Újra Jézus az áldozatokról - ez a piros tulipán, Én pedig ma az alázatról szóltam -ez az ibolya. Szívetek kertjében csak buzgón ápoljátok, öntözzétek ezeket a nyíló virágokat sok imával, jócselekedettel, szentmisékkel, szentáldozásokkal, szentgyónásokkal, hogy el ne hervadjanak! Ne féljetek a megaláztatásokról, mert Mennyei Atyátok csak azért engedi meg nektek, hogy alázatotok növekedjen általa. A földi életetekben elviselt megaláztatások sokat eltörölnek adósságaitokból megrövidítik vagy eltörlik tisztítóhelyi szenvedéseiteket.
Megáldalak benneteket a mélységes alázat lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
2008 november 24

2008. november 24., hétfő

Kína és Amerika egymásra vannak utalva


Newsweek
Kína segítsége nélkül megfékezhetetlen a globális gazdasági válság. Rendkívül súlyos következményei lesznek, ha nem sikerül meggyőzni Pekinget, hogy elemi érdeke összefogni az Egyesült Államokkal. Barack Obamának ezért különösen körültekintően kell majd kijelölnie Amerika új kínai nagykövetét - figyelmeztet Fareed Zakaria az amerikai hetilapban.
A tekintélyes publicista szerint egyre inkább körvonalazódik a konszenzus, hogy a gazdasági válságon csak az állami kiadások növelésével lehet úrrá lenni. Az összeomlás megakadályozása érdekében engedni kell a fiskális szigorból: a költségvetési hiány növekedése kevésbé égető probléma, mint a recesszió. A költekezéshez azonban pénz kell, és jelenleg csak Kína rendelkezik a szükséges devizatartalékokkal.
Szeptemberben Kína megelőzte Japánt, és az Egyesült Államok legfőbb hitelezőjévé lépett elő: becslések szerint az amerikai államkötvények 10 százaléka a kínai állam tulajdonában van. Peking 2000 milliárd dollár tartalékkal rendelkezik, amiből futná további hitelekre, csakhogy a kínai vezetés attól tart, hogy az ázsiai ország növekedése is lassul, ezért elsősorban a hazai gazdaság élénkítését tartja szem előtt. A munkanélküliség növekedése miatt ugyanis tüntetések törhetnek ki, és veszélybe kerülhet az ország - és a pekingi vezetés - stabilitása.
A hazai gazdaság védelme mellett azonban Pekingnek az Egyesült Államokat is támogatnia kell. Ha az amerikai gazdaság recesszióba esik, akkor csökken a kereslet a kínai export iránt - írja Zakaria.
A pekingi nagykövetre így rendkívül fontos feladat hárul. Meg kell győznie a kínai politikusokat, hogy ne csak a belső kereslet támogatásával segítsék a kínai gazdaságot, hanem folytassák az amerikai fogyasztás támogatását, hogy a külső kereslet se csökkenjen.

http://www.newsweek.com/id/170357/page/1

Eurót Nagy-Britanniának?


The Independent
A pénzügyi válság miatt felerősödtek az euró bevezetését sürgető hangok Nagy-Britanniában. Sokan Izland példájára hivatkozva állítják, hogy eljött az ideje annak, hogy a szigetország is csatlakozzon az euróövezethez. Andreas Whittam Smith veterán pénzügyi elemző szerint azonban túlzottak a félelmek, és Nagy-Britanniának érdekében áll megtartania a fontot.
Kétségtelen, hogy Nagy-Britannia nagy bajba kerülne, ha a betétesek hirtelen megrohannák a brit bankokat: a szigetország pénzintézetei a nemzeti össztermék négy és félszeresének megfelelő betéttel rendelkeznek. Ha a befektetők megrohanjá a pénzintézeteket, és egyszerre akarják kivenni a pénzüket, akkor a bankok csődjét még a Bank of England sem tudná megakadályozni, hiszen a brit központi bank sem kapna elég hitelt. De ebből nem következik, hogy a brit bankrendszer különösen nagy veszélyben lenne. Izlandon az arány ennél is rosszabb volt: a bankokban a nemzeti össztermék kilencszeresének megfelelő betétet helyeztek el. A svájci bankok pedig az ország GDP-jének hatszorosát őrzik. Nagy-Britannia tehát semmivel sincs rosszabb helyzetben, mint más európai államok.
Sőt, Whittam Smith szerint a jelenlegi helyzetben kifejezetten előnyös Nagy-Britannia számára, hogy nem csatlakozott az eurózónához. A brit kormány a jegybanki alapkamat megváltozásával jelentősen beavatkozhat a gazdasági folyamatokba. Az eurózónában az egyes tagállamoknak nincs erre lehetősége. Miközben az exportra termelő Németország gyengébb eurót, Sarkozy francia elnök alacsonyabb jegybanki kamatot szeretne - de az ellentétes nemzetgazdasági érdeket aligha tudják érvényesíteni, hiszen az euró árfolyamát és az alapkamatot az Európai Központi Bank határozza meg. „A gazdaság talpra állítása nehezebb lesz az euróövezeten belül."

http://www.independent.co.uk/opinion/commentators/andreas-whittam-smith/andreas-whittam-smith-has-the-time-finally-come-for-us-to-join-the-euro-1032224.html

2008. november 23., vasárnap

Az atommentes világ realitása

A teljes nukleáris leszerelés gondolata bekerült az amerikai politika fősodrába
 
A Boston Globe Ideas rovatának állandó szerzője, Drake Bennett,úgy véli, hogy az atomfegyverek megsemmisítése ma már nemcsak az utópista mozgalmak célja, hanem az amerikai nagypolitika is pártolja, legalábbis ez következik néhány kiemelkedő képviselőjének a megszólalásaiból.
Bennett egyenesen új „no-nuke" mozgalomról beszél, amelynek szószólói a külpolitikai körök legjelesebbjei: George Schultz, Henry Kissinger, William Perry és Sam Nunn, akik minden tekintélyüket latba vetik a nukleáris „lenullázás" (getting to zero) még mindig radikálisnak számító gondolata mellett. Ráadásul a megválasztott elnök, Barack Obama többször elmondta választási kampánya során, hogy az atommentes jövő híve. Egyik legfontosabb külpolitikai tanácsadója, Ivo Daalder és Jan Lodal, a Pentagon és a Nixon-, Ford- és Clinton-adminisztráció volt magas rangú tisztviselője a Foreign Affairs november-decemberi számában fejtegetik, hogyan lehet elérni ezt a célt.
Az atommentesítés gondolatának felkarolása a régóta leszerelést szorgalmazó aktivistákat lelkesíti, a nukleáris fegyverek szakértőit azonban megrémíti, mert szerintük épp egy olyan stratégiát dobnánk sutba, amellyel a 20. század második felében sokszor sikerült megakadályozni a vérontást. Kérdés, hogy elég-e megsemmisíteni az atomfegyvereket egy olyan világban, amelyben a korábbi atomhatalmak megőrizhetik a bombakészítés „know-how"-ját. A nulla-pártiak tisztában vannak azzal, hogy nem lesz könnyű végrehajtani a teljes leszerelést, de igyekeznek választ adni a kétkedőknek.
Nem mindig hitték, hogy a világ elképzelhetetlen atomfegyverek nélkül: a Truman-kormányzat 1946-ban egy olyan tervet terjesztett az ENSZ-képviselők elé, amelynek értelmében az Egyesült Államok átadta volna atomfegyver-arzenálját egy nemzetközi ellenőrző szervezetnek, ha a többi ország is vállalja, hogy nem készít ilyen fegyvereket, és rendszeres ellenőrzésnek veti alá magát. A Szovjetunió tiltakozása miatt elvetették a javaslatot, megkezdődött a hidegháború, és az amerikai politikusok úgy vélték, hogy paradox módon csak a nukleáris világégés veszélye biztosíthatja a békét. Hiába írta alá 1968-ban a három nagyhatalom (az USA, Nagy-Britannia és a Szovjetunió) az atomsorompó egyezményt, nem jutottak közelebb a teljes leszereléshez. George Schultz az 1986-os reykjavíki csúcstalálkozót tartja mérföldkőnek, amelyen Reagan elnök atommentes jövőről beszélt, de emiatt több vezető politikus (köztük Margaret Thatcher és Richard Nixon) hevesen bírálta. Az akkoriban még szintén kétkedő Sam Nunn, Georgia demokrata szenátora, pártja külpolitikai programjának egyik meghatározója a Wall Street Journal egyik 2007. januári számában közismert szerzőtársakkal - Schultz, Perry és Kissinger - glosszát írt, amelyben hangsúlyozták, hogy minden lehetőt meg kell tenni az atomfegyverek nélküli világ megteremtéséért. Ebben és az egy évvel később közölt írásukban világosan megfogalmazták, mi a teendő: ellenőrizzék szigorúbban a fegyvereket és az elkészítésükhöz szükséges anyagokat, „vegyenek vissza" az állandó készültségből, hogy „véletlenül" ne indítsanak rakétákat, csökkentsék a felhalmozott készleteket és igyekezzenek betartatni a hatályos fegyverzetellenőrzési megállapodásokat. Olyan meggyőzően érveltek, hogy a külpolitikai „establishment" nagy része - Madeleine Albrighttól Robert McNamaráig - felkarolta a teljes felszámolás gondolatát. A pártolók mind úgy vélik, hogy a hidegháborúnak vége, nincs szükség többé nukleáris „elrettentésre". Nemcsak azt kell megakadályozni, hogy emberi tévedés vagy géphiba világégést okozzon, hanem azt is, hogy az egyre több helyen beszerezhető nukleáris anyagok terroristák kezébe kerüljenek.
Ezeket a törekvéseket gátolja, hogy az atomfegyverekkel nem rendelkező országok álságosnak látják az Egyesült Államok politikáját, hiszen nem tesz eleget vállalt leszerelési kötelezettségeinek. A „zéró tartalék" ellenzői hozzáteszik, hogy nehezen tetten érhető, ha valamelyik ország mégis fegyvereket rejteget, és a vezetők is könnyelművé válhatnak, csetepatékba bocsátkozhatnak, ha nem tornyosul a fejük felett a nukleáris háború sötét fellege (például a grúz-orosz összecsapás is eszkalálódhatott volna, ha amerikai csapatokat vetnek be). A fegyverzetellenőrzési szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy nehéz nyomon követni, milyen anyagokat használnak az egyes országok fegyvergyártáshoz, és mit energiatermeléshez. Ezért javasolják, hogy egy nemzetközi szervezet kísérje figyelemmel a hasadó anyagok útját és jelezze a gyanús készletváltozásokat. Jonathan Schell elemző már 1984-ben felvetette a „virtuális" atomfegyver-arzenál lehetőségét: az atomhatalmak szétszednék a fegyvereket, de megtarthatnának mindent (mérnököket, anyagokat, gépeket), ami ahhoz szükséges, hogy gyorsan - néhány héten belül - újra előállítsák azokat. Ma több szakértő támogatja az alaparzenál fenntartását, amely az összehangolt rakétaelhárító rendszerekkel együtt elejét vehetné a véletlen kilövésnek. Maga Schell úgy véli, hogy akár „mínuszba" is mehetnének, ha a szétszerelt állományt földalatti raktárakban tárolják és visszatérnek a technológiai folyamat egy korábbi szakaszába.
A teljes felszámolás pártolói is elismerik: a tudósokat nem lehet rávenni, hogy felejtsék el mindazt, amit eddig felfedeztek. De törekedhetünk arra, hogy a bombagyártási ismereteket minél inkább idejétmúlt tudássá tegyük. Jan Lodal szerint nem lehet visszafordítani az idő és a technológia kerekét, nem lehet „visszagyömöszölni a szellemet a palackba", de készíthetünk nagyobb és erősebb palackot. A cikkhez fűzött olvasói véleményekből látszik, hogy akad támogatója a „bevált" nukleáris fenyegetésnek, aki „röhejesnek", (ön)ámításnak, sőt orwelli gondolatnak tartja az atommentes jövő vízióját, mai szószólóját, Kissingert pedig háborús bűnösnek, aki igyekszik elfeledtetni, hogy az Egyesült Államok alig egy éve „taktikai" nukleáris fegyvereket akart bevetni Irán ellen. A legbiztosabb módszer az, ha az elrettentés nemcsak a fegyverek bevetésének, hanem eleve a beszerzésüknek is elejét veszi. Másrészt az amerikai polgármesterek békemozgalmának (Mayors for Peace) jelmondata az, hogy „a civilizált világban nincs helye tömegpusztító fegyvereknek", és a városvezetők konferenciája nemrégiben elfogadta a Hirosima-Nagaszaki protokollt: a két japán város elöljárói cselekvési tervet dolgoztak ki annak érdekében, hogy 2020-ig valóban megszabaduljon a világ az atomfegyverektől. Úgy tűnik, nem sokat közeledtek egymáshoz az „utópisták" és a „realisták".

http://www.boston.com/bostonglobe/ideas/articles/2008/11/23/no_nukes/?rss_id=Boston+Globe+--+Ideas+section