Szent Bernát: Az új lovasság dicsérete

Prológus

Hugh-nak, Krisztus lovagjának és Krisztus hadserege vezetőjének Bernard, a - csak névleg - Clairvaus-i apát, azt kívánja, hogy a jó harcot megharcolhassa.

Ha nem tévedek, Kedves Hugh-om, nem egyszer vagy kétszer, de háromszor is kértél, hogy írjak néhány buzdító szót neked és bajtársaidnak. Azt mondod, hogy ha fegyvert ragadnom nem is szabad, legalább tollam fordítsam a zsarnok ellenség ellen, és ez az inkább morális, mint anyagi támogatás nem kis segítségedre lesz. Már egy ideje kétségek között hagytalak, de nem azért mintha mellőzném kérésedet, hanem inkább attól való félelmemben, hogy könnyedséggel és elhamarkodottsággal fognak vádolni, ha nem tudok a feladatnak megfelelni, amelyet egy avatottabb kéz jobban el tudna végezni, és amely így miattam éppúgy feladat maradhat, csak még nehezebben megoldható.

Egy jó idei céltalan várakozás után mégis inkább nekifogtam, nehogy képességeim hiánya hajlandóságom hiányának tűnjék. Hogy milyen eredménnyel, annak megítélése az olvasóra marad. Ha lesz, aki nem találja kielégítőnek vagy elfogadhatónak munkámat, akkor is elégedett leszek, mert minden tőlem telhetőt megtettem.

Első fejezet

Buzdító szó a templárius lovagokhoz

Úgy tűnik, új lovagság jelent meg nemrégiben a földön, és annak is pontosan azon a részén, amelyre a Kelet test szerint alászállott a magasságból. Ahogy akkor a sötétség hercegeit hatalmas karjának erejével megzavarta, úgy törli el most annak követőit, a hamis hit gyermekeit, és szétszórja azokat az erejét bírók keze által. Még ma is végzi megváltó művét, és felemeli újra a megváltás kürtjét szolgájának, Dávidnak házában.

Igen, új fajta lovagság ez, letűnt időknek ismeretlen. Két irányban folytat háborút szüntelenül: mind a hús és vér ellen, mind a levegőégben lakozó gonosz egy szellemi hadserege ellen. Amikor valaki úgy áll ellen erősen a test szerinti ellenségnek, hogy közben egyedül a testi erőre támaszkodik, azt nem tartanám említésre méltónak, lévén ez elég hétköznapi eset. És amikor a bűn és a démonok ellen folytatott háború szellemi erőket mozgósít bármily dicséretes is -, az sem jelentős, hiszen tele a világ szerzetesekkel. De amikor azt látjuk, hogy egy férfi mindkét fegyverrel erősen felövezve magát nemesen készül a harcra, ki ne tartaná azt csodálatra méltónak, annál is inkább, mivel ez eleddig ismeretlen volt? Lelkét a hit fegyvere védi, mint ahogy testét a páncél; félelmet nem ismerő lovag, minden oldalról biztosított. Dupla fegyverzettel vértezett, sem férfit, sem fegyvert nem fél. Nem féli a halált sem - nem: vágyja azt. Miért félne az élettől, és miért félne a haláltól, amikor az élet neki Krisztus, és a halál nyereség? Boldogan és hűséggel áll Krisztus oldalán, de szívesebben olvadna Krisztusba és lenne Vele, hisz az sokkalta jobb dolog.

Törjetek hát előre bizalommal, ti lovagok, és rendíthetetlen szívvel szorítsátok vissza Krisztus keresztjének ellenségeit. Emlékezzetek, hogy sem a halál, sem az élet nem választhat el benneteket Isten szerelmétől, amely Jézus Krisztusban van; ismételjétek minden veszedelemben:" Akár élünk, akár halunk, az Úré vagyunk!". Mekkora dicsőség ily csatából visszatérni! Mily áldott mártírhalált halni ott. Örvendjetek bátor harcosok, ha éltek és győzedelmeskedtek az Úrban, de legyetek még büszkébbek és nagyobb legyen az örömetek, ha meghaltok, és Uratokhoz csatlakoztok. Mert az élet gyümölcsökkel teli és a győzelem dicsőséges, de a megszentelt halál bármelyiknél fontosabb. Ha áldottak, akik az Úrban halnak meg, mennyivel inkább áldottak azok, akik az Úrért halnak meg!

Bizonyos, hogy értékes az Úr szemében szentjeinek halála, érje őket az akár csatában, akár betegágyban; de csatában elesni értékesebb, hiszen dicsőbb. Mily biztos az élet, ha a lelkiismeret makulátlan. Mily biztos az élet a halált félelem nélkül fogadónak, és még inkább annak, aki vágyik rá és tisztelettel öleli magához. Mily szent és mily sérthetetlen e lovagság, mennyire nem ér fel hozzá az a kettős kockázat, amelyet azok vállalnak, akik nem Krisztusért harcolnak. Ó világi harcos, félned kell, amikor előre törsz, félned, nehogy ellenséged halála a te szellemed halálát jelentse, vagy hogy talán tested és lelked egyaránt kardja hegyére kerül.

Valóban, a veszély vagy a győzelem a keresztény szívének indíttatásától s nem a hadi szerencsétől függ. Ha jó célért harcol, harca nem lehet gonosz, és hasonlóképpen nem tekinthető az eredmény jónak, ha az indíttatás gonosz, a szándék kifordult. Ha esetleg meghalsz, miközben csak az ölésen jár az eszed, akkor gyilkosként halsz meg. Ha sikerrel jársz, és esetleg ölsz, mert győzni akarsz, akkor gyilkosként élsz. Nem jó gyilkosnak lenni, sem élőnek, sem holtnak, sem győzedelmesnek, sem legyőzöttnek. Micsoda szomorú győzelem - legyőzni valakit úgy, hogy bűnre adod magad, és hiú dicsőségbe merülni bukásán, amikor a harag és büszkeség elragadta jobbik részedet!

De mi van azokkal, akiket nem a bosszúállás tüze, és nem is a büszkeség hajt, hanem csak önvédelem? Még az ilyen győzelmet sem nevezném jónak, hiszen a test halála még mindig sokkal kisebb rossz, mint a szellem halála. Nem szükséges a test halálával a léleknek is meghalnia. Nem, a vétkező lélek, az hal meg.

Második fejezet

A világi lovagságról

Hova vezet akkor, milyen gyümölcsöt hoz a világi lovagság, vagy gazemberség - hiszen inkább ez a név illene rá? Mi mást, mint a győztes halálos bűnét és a legyőzött örök halálát? Hadd éljek az Apostol szavaival, és hadd buzdítsam azt, aki vet, hogy reménnyel vessen, és aki arat, hogy termés reményében tegye.

Mi hát, ó lovagok, ez a hatalmas tévedés és elviselhetetlen késztetés, amely arra sarkall, hogy ily pompában és erőfeszítéssel harcoljatok csak azért, hogy végül bűnbe essetek és meghaljatok? Selyemmel feditek lovaitokat, és nem tudom miféle rongyokkal ékesítitek fegyvereiteket; festitek pajzsotokat és nyergeteket; a zablát és sarkantyúkat arannyal, ezüsttel és drágakövekkel díszítitek, és így felcicomázva félelmetes haraggal és félelmet nem ismerő balgasággal rohantok vesztetekbe. Nem inkább női cicoma ez, mint harci öltözet? Azt gondoljátok, hogy ellenségteket lefegyverzi az arany, kardja megkíméli ékszereiteket és nem hatol át a selymen?

Ahogy ti is bizonyára gyakran tapasztaltátok, egy harcosnak különösen három dologra van szüksége: erejével, ésszel és figyelemmel kell felöveznie önmagát, kell, hogy szabadon tudjon mozogni, és gyorsan tudjon kardot rántani. Miért lóg szemetekbe nőkhöz illő hajfürt, mely akadályoz a látásban? Miért burkolóztok hosszú és bő köntösökbe, melyeknek nagy és súlyos ujjai magukba temetik lágy és finom kezeiteket? Ráadásul minden fegyveretek ellenére lelkiismeretetek háborog, hiszen volt merszetek ilyen közönséges és ingatag talajon álló, veszélyes vállalkozásba kezdeni. Mi más lehet a gyökere a köztetek dúló háborúknak és vitáknak, mint oktalan haragkitörések, hiú dicsőségszomj, vagy világi javak után áhítozás. Biztos, hogy ilyen célokért nem érdemes sem ölni, sem meghalni.

Harmadik fejezet

Az új lovagságról

Ám Krisztus lovagjai nyugodtan vívhatják Uruk csatáit - nem félve bűntől, ha leszúrják az ellenséget, és haláluk sem jelent számukra veszélyt; hiszen halált szenvedni vagy Krisztusért halni nem bűn, hanem igen nagy dicsőség. Az első esetben Krisztusnak 'nyer', a másodikban magát Krisztust nyeri el. Az Úr szabadon elfogadja annak az ellenségnek a halálát, amelytől sérelmet szenvedett, ám még inkább szabadon adja magát elesett lovagja vigasztalására.

Krisztus lovagja bátran lesújthat és még bátrabban halhat, mert Krisztust szolgálja, amikor lesújt és akkor is amikor elesik. Nem is hiába forgatja kardját, mert Isten szolgája, akit a bűnösök megbüntetésére és a jók dicséretére fogadott. Ha megöl egy bűnöst, akkor nem embergyilkos, hanem hogy úgy mondjam a bűn gyilkosa. Nyilvánvaló, hogy ő a bűnösökre sújtó Krisztus "ostora", és helyénvaló, hogy a keresztények védelmezőjének tekintsük. Ha esetleg maga is elesik, tudjuk, hogy nem romlásba dőlt, hanem révbe ért. Ha halált oszt, az Krisztus nyeresége, ha halált szenved, az saját nyeresége. A keresztény megdicsőül a pogány halálával, mert Krisztus dicsőül meg; a keresztény halála pedig alkalmat nyújt a Királynak, hogy a lovag megjutalmazásával megmutassa kegyességét. Az egyik esetben az igaz örül, amikor látja, hogy igazság tétetett, a másik esetben pedig azt mondhatjuk, hogy az igaz elnyerte méltó jutalmát, mert valóban Isten a föld bírája.

Nem azt mondom, hogy akkor is meg kell ölni a pogányokat, amikor van más módja, hogy megakadályozzuk, hogy a hívőket zaklassák és megöljék, csak azt, hogy jobbnak tűnik megölni őket, minthogy a bűnösök pálcája függjön az igazak feje felett, és az igazakat rossz útra térítse.

Mit tegyünk hát? Ha a keresztény nem foghat kardot, akkor a Megváltó előhírnöke miért arra intette a katonákat, hogy legyenek elégedettek fizetségükkel, és nem tiltotta meg inkább, hogy ezt a hivatást válasszák? De, kérdem én, ha mindazok, akiket erre a hivatásra szánt az Isten, kardot foghatnak - mint hogy így áll a helyzet amennyiben nem magasabb hívásnak engednek -, vajon inkább tehetik ők ezt, mint azok, akiknek keze és szíve tartja Siont, erősségünk városát?

Így amikor az isteni törvény megsértőit sikerül kiűzni, az igazságot őrző nemzet biztonságba kerül. Bizonyos, hogy helyénvaló a háborúságot szerető nemzeteket porrá zúzni; akik nem hagynak nyugtot nekünk, azokat el kell különíteni a többiektől, és a bűn szolgáit ki kell ebrudalni az Úrnak városából. Abban serénykednek, hogy azt a mérhetetlen gazdagságot, amit a keresztények Jeruzsálemben felhalmoztak, elhordják, hogy megszentségtelenítsék ami szent, és Isten szentélyét, mint örökségüket, birtokba vegyék. Hadd hulljon a hűek mindkét kardja az ellenség fejére, hogy eltöröljön minden fent lévőt, ami Isten ismerete ellen amely a keresztény hit - emeli magasra magát, hogy ne mondhassák azok, akik nem zsidók: "Hol van az Istenük?"

Amint kiűzettek, vissza fog térni örökségébe és házába - abba a házba, amely haragra gerjesztette, ahogyan a Bibliában áll: "Nézd - mondja - házad elhagyottan maradt rád." A Prófétán keresztül panaszkodott: "Elhagytam házamat, feladtam az örökségemet" , és beteljesíti a másik jövendölést: " Az Úr kiváltotta embereit, és megszabadította őket. Eljönnek majd, és örvendeznek Sion hegyén, és örömünnepet ülnek az Úr jóságán."

Örvendj Jeruzsálem, és ismerd fel az időt, amikor látogatód érkezik! Legyetek boldogok, és adjatok hálát együtt Jeruzsálem kitaszítottjai, mert az Úr megvigasztalja övéit. Megszabadította Jeruzsálemet. Az Úr lemeztelenítette szent karját minden népek szeme láttára. Ó, Izrael szüze, elestél, és nem volt senki, ki felemelt volna. Kelj fel hát, és rázd le magadról a port, Ó szűz, Sion fogva tartott leánya. Azt mondom, kelj fel és állj magasra! Lásd a boldogságot, mely Istenedtől jő hozzád. Többé nem neveznek elhagyottnak, mint ahogy földedet sem fogják ezentúl vadonnak nevezni - mert az Úr örömét leli benned, és földed benépesül. Emeld fel tekintetedet, nézz körül, és láss; mindezt egybegyűjtik, és neked adják. Itt van a segítség, melyet a Szent Szülött küldött neked. Általuk beteljesedik az ősi ígéret: "Minden korok büszkeségévé teszlek, örömmé, mely nemzedékről nemzedékre öröklődik. A nemzetek tejét szívod majd, és nagyságuk keble táplál". És ismét : "Ahogy az anya vigasztalja gyermekeit, úgy foglak én is vigasztalni, és Jeruzsálemben vigasztalást találsz". Nem látjátok, hogy ez ősi szemtanúk mily gyakran megjövendölték az új lovagi hadsereget? Ahogy hallottuk, úgy látjuk is a Hadak Urának városában. Természetesen nem hagyhatjuk, hogy e szó szerinti beteljesedések elfedjék előlünk a szövegek szellemi jelentését, hiszen a megjövendöltek időbeli megjelenése ellenére nekünk az örök reményben kell élnünk. Ha nem így lenne, akkor a megfogható átvenné a megfoghatatlan helyét, az anyagi szegénység veszélyeztetné a szellemi gazdagságot, és a jelen vagyon előbbre való lenne a jövőbeli beteljesedésnél. Sőt, mi több, a földi város időbeli dicsősége nem homályosítja el égi párjának dicsőségét, hanem inkább felkészít arra, legalábbis addig, míg nem veszítjük szem elől, hogy az egyik a másik képe, és az égi az, amely a mi anyánk.

Negyedik fejezet

A templáriusok életviteléről

És most mintaképpen, vagy legalábbis azoknak a lovagoknak szégyenére, akik inkább az ördögnek, mint Istennek harcolnak, röviden felvázoljuk Krisztus lovagjainak erényes életét. Hadd lássuk, hogyan viselkednek otthon és csatában, hogyan jelennek meg nyilvánosság előtt, és milyen értelemben különbözik Isten lovagja a világi lovagtól.

Először is soha nem hiányzik a fegyelem, és nem vetik meg az engedelmességet. Az írás tanúsága szerint is elvész a fegyelmezetlen fiú; a lázadás olyan, mint a boszorkányság, az engedelmesség megtagadása pedig mint a bálványimádás. Ezért a lovagok elöljárójuk parancsára jönnek-mennek. Azt viselik, amit ad nekik, nem ragaszkodnak más viselethez, sem ahhoz, hogy más forrásból szerezzenek étket. Kerülnek minden felesleges ruházatot és különleges ételt, beérik azzal, ami szükséges. Feleség és gyermek nélkül, józan és vidám társaságban élnek testvérekként. Hogy az evangélium szerinti tökéletesedésük teljes legyen, egy családot alkotnak, saját vagyonuk nincs, és ügyelnek, hogy a béke kötelékében megtartsák a szellem egységét. Azt mondhatnánk, hogy egy a szívük-lelkük, olyannyira, hogy senki nem a maga feje után megy, hanem feljebbvalóját követi.

Soha nem ülnek tétlenül, kószálnak céltalanul, hanem azon ritka alkalmakkor, amikor nincsenek szolgálatban, azzal foglalatoskodnak, hogy viseltes fegyvereik és elszakadt ruháik megjavításával vagy egyszerűen rendrakással keressék meg kenyerüket. Ami a többi dolgot illeti, a rendfőnök utasítása illetve szükségleteik az irányadók.

Nem tesznek különbséget személyek között, a különbség érdem szerint, és nem a nemesi vér szerint mutatkozik meg. Megfontoltságban vetekednek, hordozzák egymás terheit, így töltve be Krisztus törvényét. Nem marad közöttük javítatlanul helytelenül elhangzott szó, meddő cselekedet, féktelen nevetés, még a legcsekélyebb suttogás, mormogás sem, amint az napvilágra kerül. Fogadalmat tesznek, hogy kerülik a kockajátékot és sakkot, megvetik a vadászatot, és nem találnak örömet a szokásos zsákmányszerzés nevetséges kegyetlenségében. Az udvari bolondokat, mágusokat, bárdokat, trubadúrokat és lovagi tornákat megvetik és elutasítják, mint hívságot, és balga tévedést. Hajukat az apostol szavaival egyezően - miszerint szégyenletes, ha egy férfi fürtöket növeszt - rövidre nyírják. Ritkán mosdanak, és soha sem fésülködnek; elégedettek poros és kócos megjelenésükkel, amely a nap és fegyverek nyomait viseli.

Amikor csatára készülnek, hittel vértezik fel lelküket és acéllal karjukat, semmint hogy arannyal ékesítenék magukat, hisz az ellenségben félelmet akarnak kelteni, és nem kapzsiságot. Erős és gyors, nem pedig pompás és szépen felékesített lovakat választanak; figyelmük a harcra irányul, mert győzni akarnak, és nem lovas bemutatóra gyülekeznek. Nem gondolnak a dicsőséggel, és inkább kívánnak rettenthetetlenek, mint szemet gyönyörködtetőek lenni. Ugyanakkor nem veszekedősek, hirtelenek, nem kapkodnak szükségtelenül, hanem józanul, okosan és biztosan állnak fel harci rendbe, amint az atyákról olvassuk. Az igaz izraelita a béke embere, még akkor is, amikor csatába megy.

Amint a csata sűrűjében találja magát, ez a lovag félre teszi korábbi lágyságát, mintha azt mondaná: "Ne gyűlöljem azokat, akik gyűlölnek Téged, Ó Uram; Ne undorodjam ellenségeidtől?" Ezek az emberek azonnal keményen lecsapnak az ellenségre, birkáknak tekintvén őket. Nem számít mekkora a túlerő, nem nézik, hogy vad barbárok, hogy félelmet keltő hordák. Nem saját erejükre támaszkodnak, hanem a Seregek Urába vetik bizodalmuk, mert Õ az, aki győzelemre vezeti őket. Nem feledik Makkabeus szavait:" Kis csapat is könnyen győzedelmeskedhet nagy sokaság felett. Az Egek Urának mindegy, hogy kevesek vagy sokak kezét irányítja - mert a harc kimenetele nem a nagy hadseregen múlik, a bátorság pedig az Ég ajándéka". Számos alkalommal megtörtént már, hogy egy ember ezret is hajszolt, és tízezret is menekülésre kényszerített.

Így hát csodálatos és kivételes módon szelídebbek a báránynál, és vadabbak az oroszlánnál. Nem tudom, mi lenne helyesebb, ha szerzeteseknek vagy ha katonáknak neveznénk őket; talán inkább az, ha mindkettőt felismernénk bennük. Valóban nem hiányzik belőlük a szerzetesi szelídség, sem a harci erő. Mi mást mondhatnánk, mint hogy csodálatos módon az Úr cselekedte ezt. Az Úr kiválasztott csapatai ezek, akiket a Föld sarkairól gyűjtött egybe; Izrael választottjai, akiket arra rendeltek, hogy jól és hűen őrizzék a sírt, bölcs Salamon nyughelyét. Minden férfi kezében kard, és kiválón képzett a harcra.

Ötödik fejezet

Jeruzsálem temploma

Főhadiszállásuk Jeruzsálem temploma, amely nem oly nagy, mint az ősi salamoni mestermű, de nem is kevésbé dicső. Az első templom minden nagysága romlandó aranyban, ezüstben, csiszolt kövekben és értékes fákban nyugodott, míg mai párjának teljes szépsége és díszítésének kecses bája lakóinak vallásos buzgalma és fegyelmezett magaviselete. Az előbbiben az ember a színpaletta gyönyörű színeit szemlélheti, míg az utóbbiban az erényeket és jó cselekedeteket tisztelheti. Mert Isten házának illő díszítése a szentség, ahol ragyogó erények és nem szemkápráztató márvány gyönyörködtetnek, és inkább a tiszta szívek, mint a díszes burkolat ragadnak meg.

Természetesen ennek a templomnak is díszes a homlokzata, de inkább fegyverek, mint ékkövek díszítik, az ősi koronák helyett pedig pajzsok lógnak a falakról. A gyertyatartók, füstölők és vizeskancsók helyén nyergek, zablák és lándzsák állanak. Ezek a jelek világosan mutatják, hogy lovagjainkat ugyanaz a tűz hevíti Isten Házáért, mint amely egykor Vezérüket tüzelte, midőn fegyvert ragadott szent kezébe - bár nem kardot, hanem ostort. Zsinegből készítette el, majd belépett a templomba, és mert a legkevésbé sem találta illőnek, hogy ekkora nyüzsgés szennyezze az ima házát, kiűzte a kereskedőket, szétszórta a pénzváltók érméit, és felforgatta a galambárusok székeit.

Megindulva ezért Királyuk példáján, az odaadó katonák úgy gondolják, hogy még sokkal szégyenletesebb és határtalanul elviselhetetlenebb, hogy egy szent helyet pogányok jelenléte szennyezzen, minthogy kereskedők népesítsék be. Lovaikkal és fegyvereikkel szállást vesznek a szent házban, megtisztítják azt és más szent helyeket minden nem keresztény szennytől, és kiűzik a zsarnok hordát, majd éjjel-nappal kegyes cselekedetekkel és hasznos munkával foglalják el magukat. Különösen lelkes és őszinte tisztelettel illetik Isten templomát: odaadó szolgálatukkal az igaz testvéri szeretet béke adományait, elkötelezett engedelmességet és szabadon vállalt szegénységet ajánlanak fel, és nem állatok húsát, mint az ősi rítusokban.

Ezek a jeruzsálemi események megmozgatták a világot. A szigetek hallgatóznak, messzi vidékek lakói hegyezik füleiket. Gyülekeznek Keletről és Nyugatról: mint áradó folyam hoznak dicsőséget a nemzeteknek, és mint rohanó folyó megörvendeztetik Istennek városát. Mi lehetne gyümölcsözőbb és kellemesebb, mint látni, hogy ekkora sokaság siet a kevesek segítségére? Mi más, mint az a kettős öröm, hogy látjuk ezeknek a korábban kegyetlen gazembereknek, szentségtörő tolvajoknak, gyilkosoknak, esküszegőknek és házasságtörőknek pálfordulását. Kettős öröm és kettős haszon, hiszen földijeik éppoly boldogok, hogy megszabadulnak tőlük, mint bajtársaik, hogy soraikba fogadhatják őket. Mindkét fél nyert a cserén, mert az utóbbi erejében növekedett, az előbbi pedig végre békének örvendhet. Így Egyiptom megtérésüknek és eltávozásuknak örvend, míg Sion hegye és Juda lánya örül, hogy új védelmezője akadt. Az előbbi örül, hogy kikerült kezeik közül, míg az utóbbinak minden oka megvan, hogy ugyanezen kezek által várjon szabadulást. Az előbbi boldogan látja, hogy kegyetlen rablói eltávoznak, míg az utóbbi boldogan üdvözli hűséges védelmezőit - az egyik tehát az egyetértés által erősödik, a másiknak pedig előnye származik távozásukból.

Krisztus így vesz elégtételt ellenségeitől: hatalommal és dicsőségesen az ő eszközeikkel győzedelmeskedik felettük. Hisz egyaránt illő és örvendetes, hogy azok akik oly soká harcoltak ellene, végül érte harcoljanak. Így hát ellenségei közül toborozza katonáit, mint ahogy egykor Sault, üldözőjét Pállá, prédikátorává tette. Ezért nem csodálkozom - ahogy Megváltónk is mondta -, hogy a mennyei seregek jobban örülnek egy bűnös megtérésének, mint sok igaz erényeinek. Természetesen ennyi bűnös és bűnösen cselekvő megtérése épp olyan sok jót fog tenni, mint amennyi kárt korábbi bűneik tettek.

Örvendj hát szent város, melyet a Leghatalmasabb szentelt fel tabernákulumának, hogy egy ilyen nemzedék megmeneküljön benned és általad! Örvendj, hatalmas Király városa, oly sok örvendetes és még nem hallott csodának forrása! Örvendj nemzetek úrhölgye és tartományok királynője, pátriárkák öröksége, az apostolok és próféták anyja, keresztények dicsősége és hit forrása! Ha Isten megengedte, hogy oly sokszor bevegyenek, az csak azért volt, hogy alkalmat adjon a bátraknak, hogy vitézségüket megmutathassák és a halhatatlanság útjára lépjenek.

Örvendj igére földje, ősi lakóidnak tej és méz forrása, most az egész földnek gyógyító kegyelem és éltető táplálék lettél. Igen, azt mondom, hogy olyan jó és kiváló talaj vagy, amely gyümölcsöző mélységeibe fogadta a mennyei magot az örök Atya szívéből. A mártírok mily bőséges aratását termelted mennyei magodból! Termékeny talajod egy pillanatig sem szűnt meg tündöklő példáját adni a keresztény erénynek - van amelyik harmincszoros, van amelyik hatvanszoros, van amelyik százszoros gyümölcsöt hozott. Ezért akik látnak Téged, boldogan telnek el kedvességed hatalmas bőségével, és mérhetetlen adakozókedved jól tartja őket. Ahová mennek, nagy jóságod hírét terjesztik, eljuttatják dicsőséged ragyogását azokhoz, akik még soha sem látták, és még a föld sarkain is hirdetik csodáidat.

Fordította: Parragh Mónika
(holloszarny.hu)

Beszámoló egy ígéretes kimenetelű tárgyalásról…

„Ma (2012. 11. 21-én) volt az MKB Bank és két közjegyző elleni tárgyalásom. A bank képviselője nagy mellénnyel a bírónőtől kérte a részítéletet, hogy mondja ki a kölcsön az deviza és így verjük le a cölöpöket és a közjegyzők elmehetnek haza.

A bírónő „kinevette”, mosolygott és közölte, hogy itt Ő ítélkezik és neki ne mondja meg senki, hogy mikor mit csináljon. Rész ítéletet nem fog hozni. Az ügyvéd folytatta, és elmagyarázta, hogy mi a deviza hitel. A bírónő szintén mosolygott. Az ügyvéd hivatkozott alsóbb szintű bíróságok ítéletére, akik kimondták, hogy a deviza alapú hitel az devizahitel. (Érted a különbséget: hitelről beszél és nem kölcsönről.) Arra is hivatkozott, hogy azért vezették be, mert a forint hitel magas kamata miatt ez kedvezőbb volt az embereknek és ennek örülni kellett volna nekik.

Közölte, hogy rövid lejáratú kölcsönökkel fedezik a nekem adott devizahitelre kifizetett forintot. Érted? De még én sem értem ezt!

Erre én közöltem a bírónővel, hogy a banki képviselő valami másról beszél, mert amit elmondott az nem ehhez az ügyhöz tartozik. A bírónő mosolygott. Felhívtam a figyelmet (utánad), hogy akkor beszéljünk a swappolásról és a számviteli törvényről, hogy a nyilvántartásba ki és mit vihet be érvényesen.

A bank képviselője hivatkozott arra a Ptk. 209. §-ra, amely kimondja a főkövetelést nem lehet tisztességtelennek tekinteni és támadni, ezen belül az árfolyamrést. A bíró közölte vele, hogy a főkövetelés az forint és annak nincs árfolyamrése, de ha netalán devizának tekintené, akkor sem része a főkövetelésnek az árfolyamrés, mert a főkövetelés része a kamat. A bank ügyvédje hivatkozott egy ítéletre, amelyben az Ítélőtábla kimondta az árfolyamréssel kapcsolatos döntését, hogy nem alkalmazhatja a bank. A bíró közölte vele, hogy ez a Kásler Árpád pere, de a Kúria még nem foglalt állást az ügyben.

A per másik részével, a személyi kölcsönnel azt állította, hogy a kérelem és a folyósítási értesítő együtt a szerződést adja ki és a folyósítási értesítőben benne van minden, amit a Hpt. 213. § ír elő. A bírónő megmutatta neki, hogy a folyósítási értesítőben az lett leírva a bank részéről, hogy elválaszthatatlan részét képezi a szerződésnek és megkérdezte, hogy hol van a szerződés, mert a Hpt. 210. § (2) bek. azt írja, hogy írásba kell foglalni és egy eredeti példányt az adósnak vissza kell adni. És azt is kérdezte tőle, hogy az adós hol írta alá a folyósítási értesítőt, hogy elfogadta.

Érdekes volt a tárgyalás, mert égtek az alperesi képviselők. Főleg a kj. ügyvédje, amikor a bizonyítás körében kértem, hogy kötelezze a kj.-t a szerződés kötéskori nap iktatókönyv másolat becsatolására, amelyből megállapítható, hogy mennyi okiratot készítettek oldalszámra és ezt képesek voltak-e felolvasni és elmagyarázni. Továbbá felhívtam a bírónő figyelmét, hogy kj. az okirat elején közölte, hogy az adósok okmányait leellenőrizte és beírta a szig., lakcímkártya számait. Erre becsatoltam azt a lakcímkártyát, amely a szerződéskötéskor már az új lakcímre volt kiállítva, bizonyítva, hogy nem ellenőrizte le az okmányokat, hanem a banki tervezetet foglalta okirati formátumba. Az ügyvédnek elfehéredett és vérben forogtak a szemei. A lényeg, hogy azt láttam, hogy bírónőt nem tudják befolyásolni.

A bírónő nagyon aranyos, fiatal kb 30 ha lehet és nagyon okos.

Üdv, Laci”
http://kaslerarpad.hu/?p=1948#more-1948

Böjte Csaba: Gondolatok a pénzről és a bankárokról

Böjte Csaba ferences testvérnek megosztotta gondolatait a bankárokról, a pénzről – hogy ez a téma ne legyen újabb gyűlölködés, megosztottság forrása.

Minap egy társasággal találkoztam, akik nagyon vehemensen szidták a bankárvilágot, mely ugye „nyakunkra hozta ezt a nagy gazdasági krízist”. Megkérdezték, hogy én mit is szólok ehhez a kérdéshez. Egy darabig hümmögtem, de aztán időt kértem és megígértem, hogy majd hozzá szólok ehhez a kérdéshez egy kis elmélkedés után.

Kezembe vettem a Szentírást, és arra próbáltam ráfigyelni, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus mit tanít a pénzzel, a bankvilággal kapcsolatosan. Néhány szentírási rész ötlött különösebben is a szemembe: Jézus a talentumát elásó embernek azt mondja, hogy: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” (Mt 25.)

Ezek szerint a Mesternek nincs baja a bankárokkal, sem magával a pénzzel, sem az anyagi világgal. Végül is Isten teremtette az anyagi világot, még az aranyat is, mely bolygónkon is megtalálható, bár tudjuk ugyancsak Jézus Krisztustól, hogy: „Bizony, nagyon nehéz az Isten országába jutni azoknak, akik a vagyonban bíznak! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába.” (Mk 10,17-30)

Jézus nem haragszik a pénzzel foglalkozó emberekre, még azokat sem kerüli, akik csalnak. Betegnek kell az orvos! Csodálatos a történet Zakeussal: „Ezután Jerikóba ért (Jézus) és áthaladt rajta. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: ‘Zakeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.‘ Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: „Bűnös embernél szállt meg.” Zakeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.” Lk.19.1-8

Többször is elolvastam az egész részt, de Jézus nem kéri sehol ettől az embertől, hogy változtassa meg a munkahelyét, hagyjon fel a mesterségével. Egyszerűen csak annyit mond a megtért vámosnak: „Boldogság költözött ma ebbe a házba!”

Jézus maga is elfogadta a pénzt, sőt az apostolok missziós csapatának még pénztárosa is volt: „Mivel Júdás kezelte a pénzt, némelyek azt gondolták, hogy Jézus megbízta: ‘Vedd meg, amire az ünnepen szükségünk lesz.‘ Vagy hogy adjon valamit a szegényeknek.” (Jn 13.)

Krisztus nem azt akarja, hogy pusztítsuk el a bankárokat a bankjaikkal együtt, hanem azt szeretné, hogy ők is - akárcsak mindenki más -, az anyagi világot bátran használják, de ne legyenek annak rabjai. Isten nem azt akarja, hogy valakik ellen háborúzzunk, hanem csak azt, hogy a szeretet, a jóság útján járva szabadon kövessük Őt. A pénz csak eszköz, és ezt is akárcsak bármilyen más eszközt, lehet jóra is használni, de általa lehet hatalmas bukásba is sodródni.

Szent Ferenc szellemében én azt tartom, hogy a pénz az ördög ganaja, és éppen ezért, ha adnak nekem belőle, arra is használom, amire való: szépen elterítem a ‘földön‘. Igen elterítem, hogy egy-egy gyermek, vagy életet szolgáló intézmény jobban fejlődjön, haladjon, kibontakozzon. Úgy gondolom, hogy akkor van baj, ha elkezdjük gyűjtögetni, halmozni, és az általa képviselt hatalommal megpróbálunk visszaélni. Ha valaki a sílécen száguldva nagyot esik és összetöri magát, nem a síeléssel van baj, hanem azzal az emberrel, aki tudás, tapasztalat, óvatosság nélkül egy olyan sípályára merészkedett, hol magában és másokban kárt tett. Fontosnak látom ezeket a gondolatokat megosztani, hogy ne nyissunk új frontot a gyűlöletnek, a haragnak, és hogy egyes bankárok nyilvánvaló bűne miatt ne ítéljük el a pénzvilág minden szereplőjét.

Kisebb testvéri szeretettel,
Csaba testvér

A káromkodás gonosz, mert a káromkodó hiába veszi fel Isten nevét. A zúgolódás ugyanígy gonosz, mert a zúgolódó hiába veszi Isten ígéreteit.

Görbe párhuzam: Holokauszt tanítás Gáza iskoláiban

Vörös lett az ősz az új izraeli mészárlástól. Hétfőn késő este izraeli harci gépek bombázták Gázát és megöltek két gyereket és három felnőttet, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy fociztak a házuk előtt. Ugyanazon a napon a Haaretz közölt egy riportot azt panaszolva, hogy a Hamasz tiltakozik a gázaiak holokausztra tanítását célzó ENSZ tervezet ellen. Ezen a napon történt még, hogy a Knesset jóváhagyta a Nakba Törvényt ami tiltja a palesztinok számára a Nakbára való emlékezést.

Ez nem csupán a véletlen műve. Nem ez az első eset, hogy Izrael palesztin gyerekek lemészárlása után a zsidó áldozathozás palesztin iskolákban való tanításának abszurd követelésével áll elő, miközben azon igyekezik, hogy a palesztin polgárokat meggátolja saját tragédiájukra való emlékezésben.

Ez év februárjában a felháborodás tovább nőtt az ENSZ gázai iskoláiban a holokauszt tanítását előíró tervezetével szemben, miután egy ENSZ hivatalnok elmondta egy Jordán napilapnak, hogy az UNRWA (ENSZ Palesztin Menekültek Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala) be fogja vezetni a jövő szeptemberben kezdődő tanévben a holokauszt történetének tanítását a gázai tanulóknak, mint emberjogi tananyagának részét.

A Haaretz közölte ENSZ és izraeli hivatalnokok kijelentéseinek egy sorát is, azzal vádolva a palesztinokat, hogy nem teljesen értik a tragédiát, ami a zsidókkal történt, elaprózzák a tényeket, kivesznek dolgokat szövegkörnyezetükből, és vonakodnak tudomásul venni a zsidók szenvedését. Az izraeli újság nem felejtette el a palesztinokat emlékeztetni, hogy a holokausztot túlélő százezrek számára mennyire fontos volt egy menedék léte, mely hozzájárult Izrael létrehozásához. A zsidók szerint a holokauszt palesztinok által való elismerése egy elengedhetetlen lépés a béke irányába.

Rengeteg történelmi iróniát tartalmaz ez az abszurd beszámoló. A legszembetűnőbb az, hogy a holokauszt, mint erkölcsi igazolás Izrael létrehozására, történelmileg meg van cáfolva. Egyszerűen azért, mert nem magyarázza meg azt a tényt, hogy az előkészületek egy zsidó állam létrehozására fél évszázaddal a holokauszt előtt elkezdődtek.

Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy el kéne fogadnunk ezt az erkölcsi logikát, mert ha lett is volna egy valós történelmi kapcsolat a két esemény között, a palesztinok akkor sem felelősek a holokausztért, és egy abszurd gondolat a holokauszt gyerekeknek való tanításának visszautasítását bűnrészességnek feltüntetni. Különösen mikor minden nap népirtásnak vannak kitéve az izraeli légierő által.

De, ami továbbra is érvényes maradt itt, hogy a palesztin Nakba és a Holokauszt összekapcsolása még mindig alapvetően fontos annak megértéséhez, hogyan volt az utóbbi felhasználva az előbbi megmagyarázására. Gáza lakóinak zöme szintén menekültekből áll, akiknek vagyonuktól és szabadságuktól való megfosztásuk a cionisták által, a holokauszt tragédiára való hivatkozással lett végrehajtva.

Izrael párhuzam vonása a Holokauszt és a Nakba történetei között félrevezethető egy egyszerű okból. A palesztinok szemével nézve a Holokauszt az európai történelem része és semmi köze nincs a palesztin tudathoz, de a Nakbát Izrael idézte elő és ezt még tanulni is kell az iskolákban, mint saját történelmünk a részét. Arról nem is beszélve, hogy a Nakba a palesztinok számára egy máig tartó tragédia. A menekültkérdés még nem megoldott és a palesztinok még mindig megszállás és elnyomás alatt élnek.

Fenn áll a kérdés, Izrael elismerte-e valaha is a palesztinok szenvedését és tragédiáját? A tény az, hogy miközben Izraelben és a Nyugaton számtalan könyv lett szánva a palesztin szenvedés letagadására és történelmének eltorzítására, Joan Peters ”Emberemlékezet-óta” írásától a mai napig nincs egy azokhoz hasonlítható palesztin tanulmány a holokauszt letagadásáról vagy érvényességének kétségbevonásáról.

Én magam tizenkét évet töltöttem az izraeli állam egy úgynevezett modern, demokratikus és liberális arab iskolájában, és sose hallottam a Nakba szót. Maga a palesztin szó is meg van tiltva az arab iskolákban évtizedek óta. Minket, palesztin diákokat sose tanítottak Palesztina iszlám korszakára, ami több mint tizenhárom évszázadon át tartott. Helyette, Izrael Függetlenségi Napjáról, Cionista Békegalambokról és palesztin terrorizmusról tanítottak. Élénken emlékszem azokra a pillanatokra, mikor kényszerítve voltunk megemlékezni az izraeli katonákról, akik saját népünket gyilkolták le.

Igen, a palesztinok tudatában vannak a tragédiának, ami zsidókkal történt. De annak is tudatában vannak, hogyan lett a zsidók szenvedése felhasználva az Ő vagyonuktól, szabadságuktól való megfosztásukra és elüldözésük megmagyarázására. Tudatában vannak annak, ahogy a sors különös fintora álltak hogyan lettek ők az áldozatok áldozatai. Hogyan változott át a cionista mozgalom áldozatból szörnyű ragadozóvá játszi könnyedséggel. Hogyan lett a zsidók szenvedéséből politikai ipar és egy igazoló eszköz gyarmatosító terveikre Palesztinában. Hogyan lett az a szenvedés felhasználva Izrael által politikai eszköz és ideológiai fegyverként.

Abban biztosak lehetünk, a palesztinok nem utasítják el a Holokauszt tanítását, vagy tanulását önmagában, csak annak cionista meglátását. Így válik a zsidók tragikus története most egy gázai civilizálós küldetéssé. Létezik bármi abszurdabb, mint üldözni egy népet, tönkretenni életüket, lemészárolni gyermekeiket, lerombolni iskoláikat és kórházaikat, majd visszajönni másnap leckét adni nekik szolidaritásból?

Talán majd egyszer, mikor a palesztinok nemzeti jogaik birtokában lesznek, mikor szabadságban és igazságban fognak élni hazájukban, akkor majd boldogan fogják a holokauszt történetét tanulni, zsidó irodalmat tanítani; és talán görög költészetet olvasni.

(palestinechronicle.com)

Fordította: Márton László
PALESZTÍNOK ERKÖLCSI GYŐZTESKÉNT KERÜLNEK KI EBBŐL A HÁBORÚBÓL

Általában elmondható, hogy mióta folyik a zsidó háború, azóta a hazai hírekben a legvadabb hazugságokat adják a fejleményekről és részletekről, egyértelműen az izraeli érdekeknek megfelelően. De ma némi kis változást történt és ez a palesztínoknak köszönhető. A ma esti ATV híradójában nagyjából elmondták a helyzetet, de akinek szeme és füle volt a hallásra az kiérezhette, hogy: A palesztínok nem hajlandók elfogadni Izrael ultimátumát és ahogy tegnap megírtuk, tovább lővik a terroristákat. Ma olyan jelenetet mutattak, hogy egyszerre legalább 10 rakétát lőttek ki egy indító állásból, ami arra enged következtetni, hogy ezek sorozatlövők lehetnek. Ezen rakétákról eddig nem tudtunk. Az biztos hogy ezek nem a hagyományos „katyusák”, hanem nagy távolságúak, csak a gyártmány típusa nem ismert. Beszámoltak a nagyjából a zsidó veszteségekről is, de őnáluk sem halottak, sem sebsültek nincsenek, mert úgymond ők „fölkészültek” erre és az iskolásokat is időben elszállították. Csupa olyan hamis nyilatkozókat adnak le, amiből arra lehet következtetni, hogy az ellenkezője az igaz, amit állítanak. Egy hír szerint a Fatah, a Hamas és a Dzsihad teljesen összefogott és tovább lővik a gyilkosokat. Figyelemre méltó a törökök kiállása, akik népirtóknak és terroristáknak nevezték a zsidókat. Az is figyelemre méltó, hogy az EU be ….rt, ugyanis attól rettegnek, ha nem állítják le a zsidókat, akkor emelkedik az olaj ára, az eddig is haldokló EU pénzügyei még rosszabbak lesznek és az EU-ban egymásnak ugranak a fő tagországok. Az még érdekesebb, hogy Kairóban az egyiptomi elnök és kormány védi a palesztín érdekeket az ENSZ és más országok előtt, ami igen nagy támogatás. Izrael a határra küldött tankokat akkor sem merte volna bevetni, ha az EU nem figyelmeztette volna őket arra, hogy ezt ne tegyék. A palesztínok a tankok javát elintézték volna. Közben Palesztína az ENSZ megfigyelői tagságát követeli és ebben igen sok ország, köztük nagyhatalmak is támogatják. Úgy tünik, hogy a közeli napokban nemzetközi erővel leállítják a vérgőzös zsidókat. Ugyanakkor azt is mondták, hogy a januári izraeli választások elmaradnak. Hát persze, a lerombolt házakat is helyre kéne hozni. Teljes hazugság az is, hogy a zsidók többsége egységesen kiáll Netanyahu mögött, miközben béketüntetők vannak, de ezeket nem mutatják, csak említik. Hát persze. A „legdemokratikusabb” országban totális cenzúra van.

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/%C3%B6sszefogtak-paleszt%C3%ADnok

Egy gázai megnémult lány

Gáza most nehéz időket él! Én Shijaeya-ban lakok, Gáza várostól keletre. Bármilyen izraeli invázióban az én vidékemet támadnák meg elsőnek. Három nappal ezelőtt, hat ember halt meg és körülbelül negyven megsebesült. Ma ugyanannyian vesztek oda, de úgy tűnik több lesz a sebesült.

Két éjszakán át nem aludtam, nem bírok koncentrálni, tanulni. Tegnap éjjel hajnali két órakor még ébren voltam, próbáltam pihenni miután kishúgaim nagy nehezen elaludtak. Elalvás után fél órával egy ház az utcánkban találatot kapott. Abban a pillanatban a nyolcéves kishúgom felébredt és elkezdett hozzám szaladni és sikítani “mama, mama, mama!” Átöleltem, próbáltam megnyugtatni, “Szedd össze minden erődet!” mondtam neki.

Leírhatatlan dolgot láttam a saját szememmel. Két mártír, vérpatak, emberek összecsődülve és le-föl szaladva az utcán, mentők, és a piros szín. Az egyik lány, aki velem volt mikor láttuk az izraeli rakétát becsapódni megnémult. Se beszélni nem tudott, se járni. Próbáltam lenyugtatni, segítettem neki menni. Reméltem, hogy meg tudom nyugtatni, az egyetlen dolgot mondtam neki, ami eszembe jutott: ”Ez a mi sorsunk, tartani kell magunkat amennyire bírjuk. Palesztinának áldozatot kell hoznia a szabadságáért!”

Hosszú utat tettünk meg és még mindig nem tudott megszólalni. Sokszor meg kellett állnunk, mert nem bírt menni és teste akaratán kívül rángatózott. Egy kocsit kerestünk, amivel gyorsabban hazaérhetne, de nagyon nehéz volt. Minden ötödik percben egy újabb bombát hallottunk becsapódni, amitől sikítani kezdtek az utcán.

A látvány, ahogy a lány állt szó nélkül, és a teste rángatózott megríkatott belül. Minden lépésemnél imádkoztam, hogy haza tudjunk érni és megint tudjon beszélni. Félóra gyaloglás után, találtunk egy kocsit. A lány még remegett és magához szorítva tartott. Még most is előttem van az arca. Visszaemlékezve rá, csak elsírni tudom magam. Végre hazaért. Meglátta anyját, odaszaladt hozzá, átölelte, elkezdett zokogni és felkiáltott: ”Nem igazságos!”

Mikor a kocsiban voltam, hazafelé a városhatártól keletre, öt új bomba robbant pont a határ környékén. Elértem a házunkig és megláttam a kishúgomat amint sír. Istenem, mit kéne tennem ilyen helyzetben, azon kívül, hogy tartom magam? Sose fogjuk feladni!

(theuglytruth.wordpress.com)

Fordította: Márton László

Izraeli atrocitások a gázai civil lakosság ellen (+18)

Könnyek közt küldöm ezt az üzenetet. Úgy sírok mint még eddig soha, de ez az épület 500 méterre van a házamtól, és a halott gyerekek képe felzaklatott. Az első felindulásom után meg akarom mutatni Gáza mindennapi valóságát az intenzív izraeli bombázások és támadások alatt. A világ „legerkölcsösebb hadserege”, az izraeli újabb mészárlást követett el 2012 november 18-án, vasárnap.

Az izraeli repülőgép egy ötszintes épületet bombázott Gáza városában, egy épületet, ahol negyven ember élt, akik a Dalou családhoz tartoznak. 12 ember halt meg a Dalou családból, köztük hat gyerek, három nő, és két idős. Huszonöten megsebesültek.

Elnézést a megrázó fotókért. A képeket egy fényképész barátom készített, aki ki van borulva a szörnyű képek miatt. Szerintem az emberi- és gyermekjogi szerveztek alszanak. Nem tudom mikor fognak felébredni. Egy újabb izraeli bűntett a gyermekeink és polgáraink ellen, újabb mészárlás az emberiség ellen…

És újabb csendes bűnpártolás azon országok részéről, melyek azt állítják hogy az emberi jogokat védik. Elküldtem ezeket a fotókat a barátaimnak, azoknak a jó embereknek, szervezeteknek, akik nemes ügyünket támogatják. Ezzel próbáltam meg csillapítani dühömet, a gázaiak haragját. Ezek a képek szörnyűek, borzasztóak, de a gázai valóság még keményebb. A gázaiak egyesülnek barátságban, erőben, bátorságban, méltóságban, emberségben.

A törvényesen megválasztott miniszterelnök, Ismail Haniyeh elítélte az izraeli támadást, és arra kérte a világközösséget, vállaljon kötelezettséget arra hogy foglalkozik Izrael Gáza elleni bűneivel. Az álszent Nyugat, miközben a demokrácia „védelmezőinek” kiáltják ki magukat, következetesen elmulasztják a kapcsolatfelvételt a kormányunkkal, melyet a palesztin emberek választottak, szabad, demokratikus választáson.

Ennek nem lehet más oka, csak az hogy nem szeretnek minket, mert a Palesztin nép politikai vezetői nem ismerik el a Izraelt Azonban amióta létrejött Izrael ők azóta sem ismerik el Palesztinát. Nem sikerült betartaniuk a határozatokat és nyilatkozatokat, melyeket Izrael állam létrejöttekor hoztak.

Dr. Sami Abu Zuhri, az Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamász) szóvivője szerint a Dalou család lemészárlása bizonyíték az izraeli hadsereg kudarcára. Ugyanis a zsidó állam katonailag impotens voltát bizonyítja az, hogy a hadsereg a kudarcait a civilek célbavételével kívánja ellensúlyozni. A Hamasz nyomatékosított, hogy Izraelnek nagy árat kell majd fizetnie mindezért.

 2012. november 18.
 Üdvözlettel Gázából
(sssawra.Info)
Fordította: Fehér Nándor

IRÁN ÁTADTA A HAMASNAK EGY RAKÉTA GYÁRTÁSI JOGÁT

A PressTV most jelentette, hogy az irániak átadták a Hamasnak a Farzs-5 nagyhatótávolságú rakéta gyártási jogát és technikai ismereteit. A mellékelt képeken iráni rakéták láthatók, ez a nagyhatású rakéta a kép jobb szélén van, a Global Securty oldaláról.

“Bombázzuk porig Gázát, küldjük vissza őket a középkorba, meg kell halniuk!”

Közéleti személyiségekből és köznapi emberekből egyaránt áradó Palesztina iránti gyűlölet hullám lepte el Izraelt. Ez az ellenségeskedés éles ellentétben van a Kairóban tett erőfeszítésekkel ahol arab vezetők és nyugati diplomaták próbálnak egy béketervet összehozni. Miközben vasárnap a Palesztin Felszabadítási Szervezet tisztviselője, Nabil Sheath kifejezte reményét, hogy a tárgyalások folytatódni fognak, teljesen más hangok jöttek Izraelből.

Eli Yishai izraeli belügyminiszter azt mondta, hogy a "Védelmi Oszlop Hadművelet" folytatódni fog és bővítve lesz miszerint már a szárazföldi támadásra is szabad utat kapott. A háborúnak Gázában ”olyan fájdalmasnak és gyötrelmesnek kell lenni, hogy a terrorista csoportok nem kétszer, hanem százszor gondolkozzanak el, mielőtt megint rakétákat indítanának Izrael ellen,” idézte a The Israel National News a politikust. ”Szét kell rombolni mindent, károkat kell okozni az infrastruktúrában, középületekben és a kormányépületekben. El kell érnünk, hogy a Hamas éveken át Gáza újjáépítésével legyen elfoglalva, és nem Izrael megtámadásával.” ”A művelet célja az, hogy Gázát visszaküldje a középkorba, csak akkor lesz Izrael nyugodt a következő 40 évben.” folytatta a zsidó belügyminiszter.

Gilad Sharon újságíró a volt miniszterelnök, Ariel Sharon fia, a vasárnapi Jerusalem Post-ban irt cikkében felhívást tett közzé, hogy Gáza úgy legyen porig bombázva, ahogy az Amerika bombázta porig Hiroshimát 1945-ben egy atombombával. Miközben a volt miniszterelnök fia a nyilvánosság előtt buzdította a katonaságot Gáza térképről való letörlésére, a Nemzeti Egységpárt és a Knesszet egy tagja, Michael Ben-Ari, felszólította az Izraeli katonákat a gázaiak gondolkodás és kegyelem nélküli legyilkolására. ”Nincsenek ártatlanok Gázában, ne hagyjátok, hogy bármelyik diplomata, aki jól akar kinézni a világban, veszélybe hozza életeteket – kaszáljátok le őket!” írta a Hakol HaYehudi weboldal. Michael Ben-Ari azt is mondta a katonáknak, ne törődjenek Goldstone-nal, utalva az ENSZ által készített Izrael 2008-2009-ben Gáza ellen végrehajtott mészárlást leíró Goldstone beszámolóra, amiben szó volt az izraeliek háborús bűneiről.

Israel Katz, az ország transzport minisztere felszólítást tett ”Gáza annyira szétbombázására, hogy a lakosság kényszerüljön Egyiptomba menekülni.” És Avi Dichter, a polgári védelem minisztere, Gáza bombák általi ”átformálására” sürgette az Izraeli Védelmi Erőket.

Még a vallási vezetők is belecsatlakoztak a csatába, egy híres izraeli rabbi, Yaakov Yosef, a volt főrabbi Ovadia Yosef fia, a hebroni Pátriárkák Barlangjában rendezett ceremónián megáldotta az IDF katonákat és a következő intelemmel látta el őket ”meg kell tanulni a szírektől hogyan kell mészárolni az ellenséget.” Gyilkosságra való felbujtás rabbik által nem új keletű dolog. 2007-ben, Eliyahu, Safad főrabbija, Izraelt egymillió palesztin meggyilkolására buzdította.

Hétköznapi izraeli polgárok is kimentek az utcára, hogy kifejezzék, szinte ujjongva, Gáza és más arab állam lakosaival szembeni faji gyűlöletüket. Csütörtök este, egy Tel Aviv-ban demonstráló izraeli csoport azt kiabálta: ”Nem érdemlik meg az életet, meg kell halniuk”, ”Pusztuljanak gyerekeitek” és ”Most vissza akarunk menni oda (Gázába) és kirúgni az összes arabot”. Léteznek háborúellenes hangok is, de azok kisebbségben vannak.

Az izraeli külügyminisztérium egy szóvivője, Paul Hirschon, erélyesen védelmezte Izrael akcióit az orosz Russian Today tévécsatornának. Mikor a belügyminiszter beszédéről lett kérdezve, miszerint ”Gázát vissza kell bombázni a középkorba,” ami az infrastruktúra, a vízellátás lerombolását jelenti, és így az egész polgári lakosság célbevételét, és az egy háborús bűntettel ér fel, azt válaszolta: ”Ami most történik, az teljesen más eset, és azt hiszem egyet fogsz érteni velem abban, hogy a múlt heti 1,400 katonai támadás, 47 tragikus halálesettel, azt hiszem egyet fogsz érteni velem abban, hogy az izraeli hadsereg mindent elkövet, hogy ne tegyen kárt civilek életében.”

De, a Hamas állja a bombákat félelem nélkül. Osama Hamden, a Hamas nemzetközi ügyeinek vezetője, azt mondta az Al-Jadeed Satellite csatornának, hogy ”A palesztinoknak nem sürgős egy tűzszünet, már hozzászoktunk az ilyen támadásokhoz.”

Sértések és fenyegetések olyan szabadon röpködnek mindkét oldalról, mint a bombák. Az Izraeli Védelmi Erők twitter-en fenyegetőztek, hogy ”A következő napokban se alacsony, se magas rangú Hamas tagnak nem lesz bátorsága kidugni fejét a föld alól”. Válaszul az Alqassam Brigád, a Hamas katonai szárnya, azzal vágott vissza, hogy: ”Megáldott kezeink el fogják érni vezetőiteket és katonáitokat bárhol is legyenek, magatokra nyitottátok a pokol kapuit.”

De, van egy óriási különbség köztük. A Hamas egy fegyveres szervezet, amit a világban sokan terroristának látnak. Izrael, viszont, egy civilizált demokrácia és egy gazdag, fejlett nemzet, és így a vezetőik szájából jövő túlzó kijelentések és méreg még sokkal sokkolóbb.

(rt.com)

Fordította: Márton László

Julius Evola: A hanyatlás misztériuma

Aki a haladás és az evolúció mára szinte minden ponton megcáfolt mítoszát elutasítja és helyette a legújabb kori történelem magyarázatában a történelem igazi értelmeként egy, a magasabb értékekkel kapcsolatos involúciót állapít meg, szembekerül a hanyatlás problémájával. Amennyiben az evolúció egy logikai ellentmondáson alapul, mivel több nem eredhet kevesebből és magasabb rendű alacsonyabb rendűből (hacsak nem pusztán a létezés előtti, rejtett lehetőség kibontakozását értjük alatta), úgy látszólag hasonló nehézség lép fel, amidőn valaki az involúciót akarja magyarázni. Hogyan lehetséges ugyanis, hogy ami magasabb rendű, lehanyatlik, vagy – és főként ez az érdekes –, hogy egy adott spirituális és civilizációs nívó elvész?

A feleletet nem lenne nehéz megadni, ha egy hasonlattal megelégednénk: egy egészséges ember is megbetegedhet (noha ebben az esetben is gyakran külső tényezőket és hatóokokat kell feltételezni); egy megszokott természeti törvény eredménye, hogy minden organizmus miután megszületett, kibontakozott és életében kiteljesedett, megöregszik, elgyengül, s végül meghal. Ez azonban egy megállapítás, nem pedig magyarázat, továbbá azt is feltételezi, hogy a két rend között teljes hasonlóság áll fenn: amikor azonban civilizációkról és politikai–társadalmi szerveződésekről van szó, mindez kétséges, mivelhogy ezekbe a természeti jelenségekhez képest teljesen más szerepben az emberi akarat és szabadság is belejátszik.

Ez az ellenvetés természetesen Oswald Spengler elméletére is vonatkozik, amely teljességgel az organikus létezők nyújtotta tényeket veszi hasonlítási alapul, elfogadva azt, hogy az élő szervezetekhez hasonlóan a civilizációk összessége is rendelkezik hajnali fázissal, egy virágzó szakasszal, amit az őszi elöregedés követ, majd egy elmeszesedés, végül pedig halál és feloszlás.

A ciklus a kezdeti organikus, szellemi, heroikus, Spengler által Kulturnak hívott formáktól a materializálódott, inorganikus, eltömegesedett és lehanyatlott, a szerző által Zivilisationnak nevezett alakzatok felé halad. Ez az elmélet kétségtelenül visszaad valamit az úgynevezett „ciklus-törvényekből” , illetve abból, aminek ezek által tradicionális jellege van, s amely törvények mellesleg nagyon széles körre, akár még metafizikai területre is vonatkoznak. Mindez a jelen probléma elmélyült tanulmányozásában kissé előrevihet bennünket. Ez az elmélet valóban a magyarázat kiindulópontját adhatja, mivel tényleg valamifajta lépésről-lépésre kimerülő erőről van szó – ami egyszerű, de érzékletes képpel élve, olyasmi, mint amikor egy táguló mozgást előidéző erőt bocsátanak egy dugattyúhengerbe, amiben a dugattyú a hajtóerő kimerültével fokozatosan lelassul és megáll, hacsak nem történik új erőbebocsátás (ami jelen esetben egy új ciklust indítana útjára). A szóban forgó erőt az emberi világ szintjén lényegében egy felsőbb, organizáló erőként kell felfogni, ami az alsóbb erőkkel kapcsolatba lép, mégpedig egy formát nyomva ezekbe. Amikor az eredeti feszültség meggyengül, az alsóbb erők elszabadulnak és fokozatosan uralomra jutnak, feloldódási tüneteket produkálva.

Ez a felfogás alkalmazhatónak látszik abban a sajátos keretben is, ahol a hanyatlás problémáját akarjuk körülhatároltan megvizsgálni. A Spengleréhez csak felszínileg hasonló kiindulási pont: a civilizációk – egyszersmind tehát az államtípusok – dualizmusa. Egyrészt léteznek a kizárólag alakilag és esetleges tényezők vonatkozásában eltérő, de principiálisan mindenkor egységes tradicionális civilizációk: tehát azok, amelyekben az általános szerveződés, az alárendelt valóságok összességének kialakítása és igazolása vonalán szellemi, szupraindividuális erők és értékek alkotják a hivatkozások tengelyét és legvégső pontját.

Másrészt létezik az antitradícióval azonos modern civilizáció, amely kizárólag földi, emberi, individuális és kollektív tényezők munkájára épül, egy olyan típusú élet teljes térnyeréseként, amely teljesen elszakad mindattól, ami több, mint élet. A hanyatlás a történelem alapvető jellegzetességeként nyilatkozik meg, hiszen a hanyatlásban a „tradicionális” típusú civilizáció meggyengül és egy „modern”, új és globális civilizáció egyre határozottabb, általánosabb és áthatóbb eljövetelének ad helyet.

De a különös probléma nem is ez, hanem hogy mindez miként lehetséges. Szűkítsük le most a kutatás területét és vizsgáljuk meg azt, ami egy hierarchikus [vagyis egy szent uralmi rendben megnyilatkozó] struktúrával és a tekintély princípiumával megfelelő kapcsolatban áll, tekintve, hogy a problémához ez adja meg a kulcsot. A ciklus-törvények alapján a tradicionális hierarchiák és akciójuk kapcsán rögtön vissza kell utasítani azt az elképzelést, miszerint ezek alapvető és kizárólagos jellegzetessége a magasabb rendűnek az alacsonyrendű feletti kényszere, elnyomó és erőszakos uralma lenne. Amikor ugyanis létezik s kellőképpen hosszan fennmarad egy hierarchia, különös nyomatékot kap a spirituális akció. Tradicionálisan ezért „cselekvés nélküli cselekvésről” lehet beszélni (kínaiul: wei-wu-wei), de használatos a „mozdulatlan mozgató” (egy olyan princípium arisztotelészi megjelölése, amely anélkül, hogy maga mozogna, minden mozgás fenntartója) és a „pólus” vagy tengely szimbolikája is, amely körül az alsóbb erők minden rendezett mozgása zajlik; különösen fontos elem az igazi tekintély és egy „olümposzi” minőségű uralkodóiság megléte és közvetlen megszilárdítása, nem erőszak segítségével, hanem a puszta jelenléttel; végül olykor a mágnes hasonlatát is használják, ami miként alább látni fogjuk, a tárgyalt probléma megértésében döntő jelentőségű. Ugyanakkor minden hierarchikus és állami rendszer erőszakos eredetének az elmélete – ami oly kedves témája a baloldali történetírásnak és ideológiának – végletes egyoldalúsága, sőt igénytelen és torz volta okán teljesen elutasítandó.

Általánosságban szólva, miféle képtelenség lehet azt hinni, hogy egy valódi szellemi tekintély és tradíció képviselői emberek után futkosnának, hogy azokat megragadhassák és a nekik megfelelő helyre őket leköthessék, s érdeklődést tanúsítsanak aziránt, hogy létrehozzanak és fenntartsanak olyan viszonylatokat, amelyek révén ők mint látható vezetők tűnhetnének fel. Minden normális és tradicionális hierarchia lényegi alapja nem a puszta alávetés, hanem az alacsonyabb rendűek részéről történő elismerés és beleegyezés. Nem a felsőbbrendű az, akinek az alacsonyabb rendűre szüksége van, hanem éppen ellenkezőleg, amire már Platón is rávilágított; nem a vezető az, akinek követőkre van szüksége, hanem a követők azok, akik vezetőt igényelnek, különösen a kritikus helyzetekben.

Az igazi hierarchia lényege abban áll, hogy egyes létezőkben tényleges jelenlét és valóság formájában él az, ami másokban csak mint előérzet, tendencia vagy gondolat van jelen, ezért az előbbiek ezeket elkerülhetetlenül vonzzák és nekik az utóbbiak természetes módon alárendelődnek, mégpedig kevésbé egy külsőlegességnek, mint inkább az ő igazibb „Énjüknek”. Az ősi hierarchiák világában ebben rejlik az áldozatra való készség, minden fényes hősiesség, minden szabad és férfias odaadás rejtélye – és másrészről a tekintély, a nyugodt erő és befolyás titka, amit a legfelfegyverzettebb és legrettegettebb zsarnok sem lehet képes magának kivívni.

Mindennek belátása egyúttal azt is jelenti, hogy az ember más megvilágításban látja nemcsak a hanyatlás problémáját, hanem általában minden felforgató változtatás lehetőségét is.

Ki ne halotta volna már azt, hogy ha egy forradalom győzedelmes, akkor ez annak a jele, hogy a régi vezetők elerőtlenedtek, az uralkodó osztályok lehanyatlottak? Alkalmasint ez igaz lehet, a rátekintés azonban egyoldalú. Ez olyasmi eset lenne, mint amikor valakinek láncon tartott, hamis vérebei vannak, amik végül őt magát is megharapják: mindez nyilván azt bizonyítaná, hogy az állatok gazdája többé nem elég erős. Más viszont a helyzet, amidőn elvetjük az Állam kizárólagosan erőszakos eredetét és kiindulási pontként a hierarchiát vesszük, aminek az imént jeleztük a leglényegesebb alapját. Az igazi hierarchia csak egy módon dőlhet meg: amikor maga az egyén kezd hanyatlani, s elemi szabadságát arra használja, hogy saját életét minden magasabb perspektívától megfossza, s mint afféle csonkra pusztán önmagára építse. Ekkor a kapcsolatok óhatatlanul megszakadnak és meggyengül az a feszültség, ami a tradicionális organizmust egyesítette és ami a politikai folyamatokat az egyén felemelkedésével és integrációjával, a rejtett magasabb lehetőségek megvalósításával hozta párhuzamba. Ekkor minden erő meginog a pályáján és végül – miután az elveszett tradíció racionális vagy haszonelvű konstrukciókkal való helyettesítési kísérlete kudarcba fúl – erről elszabadul. A csúcsok fent akár tiszták és sérthetetlenek is maradhatnak, viszont minden más, ami normálisan úgymond ezeken függött, elveszítve stabilitását, olyan lavinához lesz hasonlatos, amely először érzékelhetetlen, aztán egyre gyorsuló mozgással zuhan le a mélybe egészen a völgyig; a politikai uralomban az ennek megfelelő egymást követő fokozatok: liberalizmus, szocializmus, a tömeg kollektivizmusa, a kommunizmus.

Ez a hanyatlás misztériuma ama korlátozott közegben, amelyre vizsgálódásaink e helyütt irányultak; ez minden felforgató forradalom titka és belső vonatkozása. A forradalmár azzal kezdi, hogy a hierarchiát önmagában megöli, megcsonkítva így a később általa külsőleg is ledöntött rend alapjául szolgáló lehetőségeket. Nem lehetséges – a hierarchiaellenes és antitradicionális felforgatás értelmében vett – forradalom egy előzetes benső pusztítás nélkül. S miután ez az előzetes szakasz a csak „tényeket” látó és értékelő rövidlátók tekintetét elkerüli, elterjedhet a nézet, hogy a forradalmakat irracionális és szenvedélyes jelenségekként kezeljék, vagy kizárólag olyan materiális és társadalmi tényezőkkel magyarázzák, amelyek minden normális civilizációban csak másodlagos és alárendelt szereppel, valamint a csak mellékes okok funkciójával bírnak.

Amikor a katholikus theológia a primordiális ember romlására mint magára az angyalok szabad akaratú „lázadására” hivatkozik, alapjában ugyanarra a magyarázó elvre utal vissza. Egy szörnyű, az emberrel vele született hatalomról van szó, amit az ember szabadsága folytán egy spirituális pusztítás értelmében használ, mindazt visszautasítva ezáltal, ami magasabb méltóságát megalapozhatná. Ez egy metafizikai döntés, és a történelmen végigterjedő, antitradicionális, forradalmi, egyénieskedő, humanisztikus, laikus s végtére is „modern” szellem különféle formáiban megjelenő egész áramlat e döntés manifesztációja és úgymond fenomenológiája. Ez a döntés az első aktív és meghatározó ok a hanyatlás, a tradicionális formák feloldódásának misztériumában.

Miután az ember ezt megérti, nem lesz nehéz felfognia az ősi tradíciók ama meglehetősen rejtélyes utalását sem, ami a bizonyos szempontból mindig létező vezetőkkel kapcsolatos, akik (maguk, vagy „pozícióik”) mivelhogy nem szűnnek meg soha létezni, különféle szimbolikus jellegű akciók révén felkutathatók: az ő keresésük valójában egy reintegrációval egyenértékű, egy különleges hozzáállás megteremtésével, s ez ahhoz az alaptulajdonsághoz hasonló, amely a vasat jellemzi, amikor úgymond megérzi vagy felfedezi a mágnest és feléje ellenállhatatlanul vonzódik. Most csupán e megjegyzésre kell korlátoznunk magunkat, amit ha valaki akar, adott összefüggésben továbbgombolyíthat.

A mai kort tekintve, nincs értelme, hogy egy mély pesszimizmus uralkodjon el. Most is vannak igazi vezérek, noha a jelen körülmények közepette nem lehet őket felismerni, vezéri kvalitásukat el kell titkolniuk, hiszen csak a társadalmi mítoszok demagógjaiként, agitátoraiként léphetnének fel. A monarchiák korszaka ennélfogva lezárult, hiszen korábban a rend fenntartása érdekében jórészt elég volt akár egy szimbólum puszta jelenléte is és még arra sem volt szükség, hogy aki mindezt emberként megtestesítette, a feladatra a legalkalmasabb legyen.

Fordította: Németh Norbert
(tradicio.org)

Szegénység és társadalmi kirekesztettség Európában

Athéntől Lisszabonig, Olaszországtól Ciprusig európai állampolgárok százezrei mentek ki az utcára, hogy tüntessenek a megszorító politikák ellen, aggódva saját és gyermekeik jövőjéért. Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU), amely földrészünk és a világ egyéb országainak rádió és televízió csatornáit gyűjti egybe, november 29-ét ezért a következő témának szenteli: „Why poverty? Miért van szegénység?

A kezdeményezés része egy globális programnak, amely mozgósítani kívánja a közvéleményt. Ezen a napon számos dokumentumfilm, rádióadás, weboldal és közösségi oldal foglalkozik a szegénység különféle formáival. A szegénység elleni küzdelemhez csatlakozik a Vatikáni Rádió is nem csak november 29-én, hanem az elkövetkező hetekben – írja az Európai Horizontok 6. kiadásának szerzője, Pietro Cocco, a Vatikáni Rádió olasz újságírója.

Nyilvánvaló, hogy a válság nem pusztán gazdasági. Érinti a társadalmi modelleket, az egyéni és közösségi kapcsolatok etikáját. Olyan válságról van szó, amely vita tárgyává teszi a vezető rétegeket, a munka, a politikai élet, a polgári társadalom megnyilvánulásait. Mindennek váratlan következményei vannak. Mindenkitől egyenlő mértékben felelősségvállalást igényel, amelyet három kulcsszóban lehetne összefoglalni: mértékletesség, igazságosság, szeretetszolgálat.

Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az egyéni és közösségi magatartások azok, amelyeknek igazodniuk kell a politikai, gazdasági és közigazgatási döntésekhez. Ma a tömegkommunikációs eszközöket tehát arra használják fel, hogy ezek felé irányítsák a különböző magatartásformákat. A mértékletesség feltételezi a személyek méltóságának tiszteletben tartását, csakúgy, mint az anyagi források helyes felhasználását mindenki javára.
Ha a számokat tekintjük, az adatok önmagukért beszélnek. Európában számítások szerint 80 millió személy él szegénységben. Ez a szám az Európai Unió összlakosságának több mint 16%-át jelenti. Többségükben nőkről van szó, a szegénységben élő gyermekek száma 20 millió. (*1)

Helyet kell hát ismét teremteni az igazságosságnak, „amely azt követeli, hogy megadjuk a másiknak azt, ami az „övé”, ami léte és működése alapján megilleti” – ahogy ezt XVI. Benedek pápa „Caritas in Veritate” k. enciklikájában kifejtette az átfogó emberi fejlődésről (Bevezetés, 6. pont). A munkanélküliség, amely növekszik a fiatalok, a bevándorlók, a kevés szakképzettséggel rendelkezők körében, nem pusztán gazdasági probléma. (*2)
Megfosztja ezeket az embereket a társadalomban elfoglalt helyüktől, semmissé teszi lehetséges hozzájárulásukat hazájuk növekedéséhez, megakadályozza, hogy saját és családjuk jövőjét építsék.

Ebben a helyzetben, mint ahogy az olasz püspökök írták, fennáll annak a veszélye, hogy felélesztik a „becsületesek mérgét, akikhez csatlakozik a kirekesztettek kiáltása, azoké, akik ma lényegében idegennek érzik magukat a társadalomtól, nincs szavuk, nem hallgatják meg őket”.

Az Európai Unió meghirdette a szegénység és a társadalmi kirekesztettség elleni évet, a társadalmi és területi kohézió európai megvalósítását. Mivel személyekről van szó, tegyük hozzá, hogy ebben az összefüggésben a szeretetszolgálatot alapvetően fontos elemként ismerhetjük el a társadalmi kapcsolatokban, a közéletben is, hogy okot adjunk a reményre és mindenki részvételére buzdítsunk. Ahogy XVI. Benedek pápa emlékeztet bennünket rá, az „ember városát” nem pusztán a jogok és kötelességek mozdítják elő, hanem sokkal inkább az ingyenesség, az irgalmasság és a szeretetközösség kapcsolatai.

A népek fejlődése mindenekelőtt attól függ, hogy elismerjük: egyetlen családot alkotunk, amely valódi szeretetközösségben működik együtt és olyan személyekből áll, akik nem közömbösek egymás sorsa iránt.


*1 - A statisztikai adatok szerint a „szegénység vagy társadalmi kirekesztettség” veszélye által leginkább fenyegetett személyek legmagasabb százalékaránya a következő az egyes országokban: Bulgária 41,6%, Románia 41,4%, Lettország 38,1%, Litvánia 33,4%, Magyarország és Írország 29,9%, Görögország 27,7%, Olaszország 24,5%.

Az európai összképet súlyosbítja, hogy a dolgozók, vagy „nagyon alacsony intenzitású munkával rendelkezők 22%-át fenyegeti a szegénység veszélye. A következő országokról van szó: Írország 22,9%, Egyesült Királyság 13,1%, Belgium 12,6%, Lettország 12,2%, Németország 11,1%, Dánia 10,3% és Olaszország 10,2%.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy ez a probléma közvetlen hatást gyakorol az oktatásra és képzésre szánt erőforrások esetleges csökkentésére.

*2 – Az Európai Unióban a fiatalok átlagos munkanélkülisége 21,4%, de 11 országban ez a szám meghaladja a 25%-ot.

(radiovaticana.org)