2012. december 12., szerda

Könnyebb az embernek nagy veszély idején meghalni egy ügyért, mint a hétköznapok során élni érte.

Kadarkúti Égi üzenetek 168. Szentlélek: Az isteni gondviselés

ÉGI ÜZENETEK

2012.12.11.

Szentlélek: Az isteni gondviselés




Szentlélek: Drága Engesztelő Gyermekeim! Eddig azzal foglalkoztunk, hogy Isten megteremtette a világot. Ma arról lesz szó, hogy az Általa teremtett világról gondoskodik. Csak így tud megvalósulni az Ő dicsősége és csak így tudja az ember elnyerni az üdvösséget.



Isten már előre elkészítette a gondviselés örök tervét minden egyes ember számára. Mindegyiketeknél személy szerint elhatározta, hogyan fog irányítani, segíteni titeket a rátok bízott feladataitok végrehajtásában, a szenvedéseitekben, kísértéseitekben és lelketek fejlődésében, megtérésetekben, szentté válásotokban. Kétféleképpen gondoskodik az emberről: közvetve, más emberek által, vagy közvetlenül: isteni sugallat vagy csodák által.



Példákkal szeretném illusztrálni nektek. Terike és Blanka az irodában egymás mellett dolgoznak. Blanka hitben teljesen közömbös, Teri vallását gyakorló buzgó katolikus. Blanka méltatlankodva súgja Terinek, hogy már megint terhes a barátjától. Újra mehet abortuszra. Teri így szól: – Ráérsz ma este? Van egy érdekes videofilmem az abortuszról. Jó lenne megnézned, mielőtt elmész az orvoshoz. Lehet róla szó – válaszolja. A film leplezetlenül bemutatja, milyen borzalmakon megy át a magzat a gyilkolás előtt és alatt. Blanka elképed és elhatározza, hogy megszüli gyermekét, még akkor is, ha egyedül kell felnevelnie. Ez esetben Isten Terikén keresztül óvta meg Blankát egy újabb halálos bűntől, így gondoskodva lelkéről és születendő gyermeke életéről, közvetve.



Egy Horvátországban élő fiatal magyar asszony, Marika nagyon előrehaladott rákban szenvedett, tele volt áttétekkel. Az orvosok már lemondtak róla. Egyszer meglátogatta Magyarországról egy rokona, aki Medugorjébe készült zarándokolni. Látta az elesett állapotát és javasolta, hogy üljenek autóba, és vigyék Marikát Medugorjébe. Ott sok csodálatos gyógyulás történt már. Nekik itt van a közelben. Próbálják meg, mint utolsó lehetőséget. Először tiltakoztak, mert egyáltalán nem voltak hívők, de aztán mégis elfogadták a tanácsot. Természetesen a Krizevacra nem tudták felvinni ilyen súlyos állapotban, de a templomba, a szentmisére betolták a kerekesszéken. Az átváltoztatáskor Marikán mintha áram szaladt volna át, egy éles fájdalmat érzett a belső részeiben és a következő pillanatban felállt, előreszaladt az oltárhoz – már amennyire lehetett a tömegtől – és így kiáltozott: „Köszönöm, Jézus! Köszönöm, Jézus! Köszönöm, Jézus!” Tökéletesen meggyógyult. Azóta minden zarándokcsoportot felkísér a Krizevacra és tanubizonyságot tesz gyógyulásáról. Ez esetben Isten közvetlenül, csoda által nyúlt bele Marika életébe.



Drága Engesztelőim! Nem mindenki hisz az isteni gondviselésben. Még a hívők között is akadnak, akik azt állítják, hogy Isten megteremtette a világot, azután magára hagyta. Ezt az elméletet deizmusnak nevezzük. Szerintük a világ alakulása, az ember sorsa is a természet törvényei szerint történik. Ezeket a hamis elveket alá is támasztják különböző érvekkel. Azt mondják, ha Isten törődne a világgal, nem engedné a társadalmi igazságtalanságokat: az emberek egyik része dúskál a javakban, mások éhen halnak. Nem engedné a háborúk borzalmait, a rablásokat, gyilkosságokat. Az ilyeneknek így válaszoljatok: A bűnöket, a háborúkat, az igazságtalanságokat nem Isten csinálja, hanem az ember. Viszont az embert nem bábnak teremtette, szabad akaratot adott neki, hogy válasszon a jó és rossz között. Ne féljetek! Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Büntetése nem marad el. Nincs az a legkisebb gonoszság, melyért nem kell felelnie az embernek itt vagy a túlvilágon. A másik, amivel szeretnek előrehozakodni a deizmus képviselői, hogy ha Isten gondoskodna az emberekről, akkor nem engedné meg, hogy a jók és ártatlanok szenvedjenek. Ezt az érvet, már nehezebb megdönteni, de segítek, csak figyeljetek Rám. Bizony a szenvedést Isten beillesztette a gondviselés tervébe. A szenvedés egyáltalán nem hiábavaló. Van, akinek saját bűneiért kell szenvedni, hogy megmentse lelkét a kárhozattól, vagy a hosszú tisztítóhelyi szenvedéstől. Van, akit a szenvedéssel nevel, tanít Isten. Ha soha nem beteg valaki, ha soha nincsenek testi-lelki fájdalmai, akkor közömbös lesz szenvedő felebarátai iránt. De ha Ő is belekóstol valamiféle fájdalomba, akkor együttérzővé válik. És most következik a legnehezebb, az ártatlanok és jólelkű emberek szenvedésének magyarázása. Természetesen az ártatlan kisgyermek és a szentéletű felnőttek nem bűneikért szenvednek, mint ahogy Jézust sem saját bűneiért feszítették keresztre, hiszen Ő volt a világon a legtisztább és legártatlanabb, hanem mások bűneiért. Az ártatlanok szenvedése a legértékesebb, mert engesztelő jellege van, mint Krisztus szenvedésének, és lélekmentő feladata is lehet. Pl. egy kéthónapos kisbaba szenvedése és halála lehet, hogy kicsapongó, parázna és káromkodó apja lelkét menti meg a pokoltól és az ő kicsi lelke, mint áldozat, azonnal a Mennybe kerül, az Örök Boldogságba. A mélyen hívő gyermekeink minden szenvedést felajánlanak a lelkek megmentéséért, ezért értékes érdemeket szereznek másoknak, és közben maguknak. Az ilyen szenvedés Krisztus megváltói szenvedésében való részesedés. Tehát a szenvedő ember Krisztus munkatársa, de csak akkor, ha nem zúgolódik, hanem elfogadja és felajánlja a szenvedést.



Drága Gyermekeim! Az isteni gondviselés célja Isten dicsőségének növelése és az emberiség üdvössége. Egy mennyei misztikus jelenettel mutatom meg nektek, Én a 3. isteni személy, hogy a Szentháromság és a Szűzanya mit tesznek e cél eléréséért. Az Atya, a Fiú és Én, a Szentlélek királyi öltözékben ülünk trónunkon. Előttünk térdel az Én legszentebb Jegyesem, Szűz Mária. Most a Mennyei Atya feláll, és lemutatva a Földgolyóra így szól: „Nézzétek, Kedveseim, a bűnök sokasága egészen elfeketíti a Földet. De figyeljetek csak! Magyarország felett egy fényes csillag ragyog. A magyar engesztelés központja. Ebből fénysugarak áradnak szökőkútszerűen és behálózzák az országot. Ahová leesik a fénysugár, ott új csillag támad és belőlük új szökőkutak. Átterjednek a szomszéd országokra. Mindig távolabbra és távolabbra. Behálózzák a csillagok és szökőkutak az egész Földet. Legszentebb Leányom, Mária, menj le gyorsan a Földre, és minden engesztelő csoportból a legfényesebb ima-sugarat gyűjtsd össze, mint egy nagy virágcsokrot, és hozd ide Nekünk. Ó, milyen gyors voltál, már meg is tetted. Add át nekem, hadd helyezzem tövisekkel borított atyai szívembe. Te, Szent Fiam, folytasd két évezredes feladatodat! Járj végig minden Szentmisét a Föld összes templomában, és újítsd meg mindenütt áldozatodat az emberek üdvösségéért, elszenvedve golgotai fájdalmaid többszörösét az Eucharisztiában. Te pedig Szentlelkem, még most Kiáradásod előestéjén borítsd be minden Földön élő gyermekem lelkét szeretetlángoddal, hogy méltóképpen tudják fogadni irgalmasságom legnagyobb érkezését, a Nagyfigyelmeztetést.



Ezután a Mennyei Atya leszáll a Föld fölé, hatalmas karjaival körülöleli, szent arcát hozzá szorítja, majd végtelen atyai szeretetével megáldja. Így készít elő benneteket, gyermekeink, a világtörténelem nagyszabású eseményére.






2012. december 11., kedd

Pakisztánban az USA drónok a drogbirodalmat védik

Egy elemző azt mondja, hogy a drónok általi légicsapások háborús bűnök és nem a terroristákat célozzák, hanem az US 80 billió dolláros ópiumbirodalmát védelmezik. 
Ennek a ténynek a hátterében benne van, hogy az ENSZ már elítélte Washingtont a törvénytelen drón légicsapások miatt, amik észak-nyugat Pakisztánban civilek százait és egész családokat öltek már meg. A pakisztáni kormány azt is elpanaszkodta már, hogy ezek a háborús provokációk sértik Pakisztán szuverenitását és bírálatokat kellett elviselnie a szüntelen támadásokkal szembeni ellenállás hiánya miatt. A meggyilkolandó célpontok kijelölése Obama elnök személyes jóváhagyásával történik a róla elnevezett “gyilkos-listáról”, ezzel bírót, esküdtszéket és hóhért csinálva az Egyesült Államokból.
A Press TV interjút készített ezzel a kérdéssel kapcsolatban Gordon Duff-fal, a Veterans Today Ohio főszerkesztőjével. Az itt következő párbeszéd az interjú leírása.
Press TV: Az US megöli azt, akit kinevez gyanúsított fegyveresnek. Hogy lehet az, hogy az US csupán vádra hivatkozva embereket gyilkol? A földről nincs begyűjtve semmi bizonyíték, ami ezeknek a célpontoknak vagy embereknek amerika-ellenességére utalna. A légicsapást megelőző felvételek sem mutatnak semmilyen katonai szándékot.
Duff: Nagyon érdekes. A világnak ebben a részében minden tíz éven felüli férfinek van fegyvere. Bárki, akinél fegyver van, fegyveres ellenállónak minősül. És bárki, aki meg lett ölve, az vagy fegyveres ellenálló volt, vagy járulékos kár.
Az igazi kérdés, a háború magyarázata, Pakisztán szuverenitásának tiszteletben tartása sose kerül szóba.
Azt esztelenség állítani, hogy mindenki, akinél egy puska van, minden törzsi tag, minden pastun Pakisztánban, mindenki, aki nem csatlakozott a Narkós Köztársasághoz, amit az Egyesült Államok létrehozott ott, egy fegyveres ellenálló lenne. – Ha valaki teljes őszinteséggel vizsgálja meg az ügyet, rájön, hogy Amerikának nincs más oka a beavatkozásra Pakisztánban, mint a 80 billiós drogbirodalom védelme. Igazából ez az, amit csinálunk ott.
És csak ezt csináltuk végig – Nincs ellenőrzésünk alatt az ország egyetlen darabja se, nem állítottunk fel rendőrséget, nem állítottunk fel hadsereget, nincs hosszútávú tervünk, tömegpusztító fegyvert és al-Qaeda tagokat sem találtunk és egész biztosan nem találtuk meg a felelősöket 9/11-ért sem, mert nem is voltak, ahogy azt minden józan gondolkodású ember tudja.
Azért vagyunk ott, hogy pénzt csináljunk, lopni vagyunk ott, ópiumot növeszteni, heroint csinálni belőle és terjeszteni azt mindenhol a világban – semmi másért. 
PressTV: Az Obama “gyilkos-lista”, az úgynevezett Obama szabály-könyv, amivel az Obama adminisztráció próbálja törvényessé tenni ezeket a dróncsapásokat – Miért van az, hogy az US veszi magának a jogot, hogy törvényesítsen és meghatározzon szabályokat más országok számára?
Duff: Nos, a tények betű szerinti értelmezése – és ez a saját kormányom, és őszintén mondva, én támogatom Obamát – A másik oldalon meg nem lehet ezeket az akciókat másnak venni, mint háborús bűnnek; és mindenki, aki megerőszakolja más népek és nemzetek jogait és önállóságát, elszámolással tartozik, és az Egyesült Államok nem állhat tovább a törvények fölött.
- presstv.ir
Fordította: Márton László


A kormány mikulása

A kormány december hatodikán tette fel honlapjára "Az Ócsán megvalósuló Szociális Családiház-építési Program I. ütemének keretében épülő lakások bérlői kiválasztásának szempontrendszeréről és eljárásáról kormány-előterjesztés tervezete" című munkaanyagát. A jóval korábban nagy hangon meghirdetett "szociális lakópark" azóta sincs sehol, csak az újabb és újabb határidők tolódnak. Az első munkálatokat októberben kezdték el, most márciusra ígérik az elkészülést. (Majd pont a télen fogják felhúzni...) 
Azonban ahogy már akkor jeleztük, a hiperszupernek ígért lakópark egyre inkább gettóvá válik - még az elkészülés folyamatában. Szó sincs itt már korszerű energiagazdálkodásról és hasonlókról, csak végre fel tudjanak mutatni valamit! Az ígért 80 négyzetméter már 50-re csökkent, a közművesítésnek is híja lesz. A szociális intézmények felépítéséről pedig már szó sincs. Arról se feledkezzünk meg, hogy mindössze 80 családra építkeznek. Nonszensz. Százezer család áll kilakoltatás előtt!
De szóljunk a megoldásról is, melyre nemcsak ez a kormány képtelen, de az ellenzéknek is kellemetlen, mert mindannyian bűnösök a helyzet ilyetén alakulásában. A felelős államnak kutya kötelessége a lakosság érdekeinek képviselete! Bárkivel szemben. Ha már a megelőzésre nem volt gondja, akkor az azonnali beavatkozás lenne elvárható, látszatintézkedések, és a kizsigerelt lakosság további magára hagyása helyett. Nem mismásolni, hanem azonnal beszüntetni a bankok szabadrablását.
Rövid távon és azonnali intézkedésként szabályozni kell a bankok hitelügyleteit. A korábban megkötött hitelszerződéseket felülvizsgálni. Szabálytalanságok esetén eljárni a pénzintézettel szemben, teljes szigorral. Hosszú távon a bankszektort lehetőleg államosítani kell. Egy állami bankot, vagy több kisebb helyi pénzintézetet működtetni. Melyek meghatározott szociális és demográfiai elvárásokat támasztva (pl. lakáshitel esetén adott időn belül családalapítás) kamatmentes hitelt nyújtanak. A lakhatás pedig alapjog (ami nem ingyen lakást jelent, hanem a megszerzett otthon szándékon kívüli elidegeníthetetlenségét. Sorolhatnánk. Csakhogy a kézenfekvő megoldások nem erre a rendszerre vannak szabva.
Úgyhogy bár lassan, de épül a gettó!

Bányai Péter
Varga István a BAÉSZ tanácsadója az ECHO TV-ben.
Az Echo TV Heti Mérleg című műsorának volt vendége Varga István a BAÉSZ tanácsadója. (A beszélgetés az adás 39:48 időpontjától látható)

Rihanna Umbrella című klipjének elemzése

A szórakoztatóipar -különösen az Egyesült Államokban- a legszennyesebb iparágak egyike. Igen sok tény utal arra, hogy aki érvényesülni akar a popszakmában, annak a szó szoros értelmében el kell adnia a lelkét. Ennek videoklipnek ez is a rejtett üzenete, valamint a korábban már említett Lady Gaga - Marry the night című klipjének is.
Nemrég egy kommentet írtak egyik videómhoz, amely szintén ezt erősíti meg.  Íme:
„Volt már tapasztalatom olyan friss és rendkívül tehetséges előadóval, aki bizony a times squaren is felléphetett, de mikor ODA került volna nemet mondott, és el sem mondhatta konkrétan a környezetének, hogy mi volt a feltétele a szerződésnek. De tudom, hogy EZ állt a háttérben. Ez pedig tönkretette az álmait. mocskos egy ipar ez.”
Tudakozódtam a történtekről, csak annyi részletet közölt, amennyit ismert. Idézem:
„Szia, egyáltalán nem zavarsz. A youtube tele van amatőr rapperekkel, akik folyamatosan be szoktak jelölni itt, próbálják promotálni magukat. Így alakítottam ki ismeretséget másokkal. Ő is egy volt a sok tehetség közül, akiket ismerek. A Times Square-re is meghívott a debütáló fellépésére, hogy nézzem meg. Bizakodó volt, mikor beszéltünk, mondtam is neki, hogy bármit is hoz számára az élet, ne adja el a lelkét mindenféléért (nem kifejezetten az ipar árnyoldalára gondoltam, de vette a célzást). Aztán jött egy meghallgatás az egyik nagy amerikai csatornánál, ahol nem fogadta el a feltételeket. Dühében mindenét törölte facebookról, a youtube-ról is, egyetlen kapocs csak a facebook profilja maradt. Művész egyébként, ahogy én is-ez is egy közös pont volt a beszélgetéseinknél. Ha írok már neki erről, vagy megkérdezem már nem válaszol rá, annyira elege lett az egészből. Nem, nem volt belőle semmilyen médiadolog, mert felesleges volt ebből bármit is csinálnia, de szerintem még ő húzta volna a rövidebbet. A nevét nem szeretném elmondani, mert most már mindegy, kb. 2 évvel ezelőtt történt ez. Elég, ha páran tudják. Egyébként ki tudja, hány ilyen történt már és hány olyan személy van, aki még csak hezitál egy ilyen szerződés aláírásán, aztán majd megismerjük később a nevét.”
http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/media-befolyasa/2034-rihanna-umbrella-cim-klipjenek-elemzese


Willow Smith, mint Mini-Rihanna Whip My Hair című klipjének elemzése

A dalhoz készült videó és a kislány nyilatkozata alapján kiderül, hogy a homoszexualitás terjesztéséről, annak elfogadásáról, a holokauszt idején történt homoszexuális zsidókkal szembeni diszkriminációról szól a videó. Az üzenete: gyerekkorban ismerd fel másságodat, és merd is azt felvállalni.

A videó elemzés-fordítás jelleggel készült, profi elemzőktől származó információkkal!
Ha a közölt információkkal nem értetek egyet, legyetek szívesek fejtsétek ki saját nézeteiteket, és a hangnemet tartsátok meg normális keretek között-tekintve, hogy a videót fiatalabbak is láthatják!

A videóban említett csillagok és jelentéseik, melyeket a koncentrációs táborokban használtak:
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEihLIxHv_ilYqtnXiWhx4hDRAZWuITm8jbptiKBUA5b36qGsintPYSbtMeX29y40ih3IpclgLAmFuW7kXh60reFBYvs6CMbd45lCFeL3MTSPs0OFWCabOd53fB5rMCWJl3EwZQJ3LBpu7Bt/s1600/chart+.jpg

A dal korábban feltöltött fordítását itt megtalálhatjátok:
http://www.youtube.com/watch?v=wGB9hMcZUbg

HA MESSZIRE AKARSZ JUTNI...

Azok a külföldiek, akik először járnak nálunk megjegyzik általában, milyen sok kövér embert látnak (mi már észre sem vesszük) és hogy sokan milyen nehézkesen mozognak. Az osteoarthritiszben szenvedők csontjai végeit borító porcok fokozatosan elkopnak, ezért duzzanat, érzékenység vagy fájdalom alakul ki. A porckopás ugyan szokásos kisérője az öregedésnek, de a túlsúly és a korábban elszenvedett sérülések felgyorsítják. Hajlamosak vagyunk túl sokat enni ahhoz képest, hogy mennyi kalóriára van szükségünk és ezt tudomásul veszik a térd-, gerinc- vagy csípőízületeink is. Azt viszont még kevesen tudják, hogy a mozgásból is árt a sok, mint ahogy egy friss amerikai kutatás eredményei mutatják.

A San Francisco-i orvosi egyetem kutatói négy éven át követték több, mint kétszáz 45-60 éves önkéntesek térd porckopását. Ismét kiderült persze, hogy a túlsúlyban szenvedők porckopása jelentősebb volt az átlagnál, de a kutatás célja a porckopás és a testmozgás közötti kapcsolat tisztázása volt. Arra derült hát most új fény, hogy a térd porckopása, azonos életkor és testsúly mellett, gyorsabb volt azoknál, akik keveset mozogtak... de azoknál is, akik sokat ("those who had very low levels of activity also had accelerated progression of T2 values. This suggests that there may be an optimal level of physical activity to preserve the cartilage."). Egyértelművé vált a kutatók számára, hogy 45 éves kor felett az izületeket nem kimélő aktivitások -például futás, sífutás, biciklizés, evezés vagy teniszezés- jócskán felgyorsítják a porckopást olyan porckimélő aktivitásokkal szemben, mint például a gyaloglás vagy az úszás.

Azért nehéz lemondani a napi kocogásról, mert az ilyen kitartást követelő fizikai aktivitás beindítja az agy endorfin termelését, aminek következtében elfelejtjük a fáradságot és a stresszt (az endorfinok semlegesítik az adrenalin stresszelő hatását), nem érezzük az ízületfájdalmakat és olyan euforikus állapotba kerülünk, amely legalább két óráig fennmarad az edzés után. Általában, az endorfinok hatása olyan 25-30 perc folyamatos, ritmikus és egyenletes mozgás után jelenik meg, amely a maximális pulzus legalább 60 százalékával történik (maximális pulzus = 205 mínusz az életkor fele). Az endorfinok nem csak hatásban hasonlítanak a morfiumhoz, hanem ezekhez hasonlóan függőséget is okoznak, ami miatt még nehezebb lemondani a napi endorfin adagot elővarázsló edzésről. Ráadásul, szintén hasonlóan a morfiumokhoz, tolerancia hatásuk is van az endorfinoknak, vagyis egy idő után több kell belőlük ugyanazon eufória eléréséhez, ami persze a fizikai teljesítmény növelésére ösztönöz.

Az evolúciós pszichológia szerint, azáltal alakulhatott ki bennünk a természetes "endorfin doppingolás" mechanizmusa, hogy sokezer évig árkon-bokron át kellett kergetnünk a vacsoránkat. Azokban az időkben kevesen éltek elég sokáig ahhoz, hogy az ízületeik csúnyán elkophassanak, de ma már az endorfinok hatása sok negyven év feletti kocogót az osteoarthritisz felé kerget. Hamarosan itt az újévi fogadalmak ideje s ilyenkor sokan szándékoznak rátérni valamiféle rendszeres fitness edzésre. Ha már nem vagyunk mai gyerekek, gondoljuk át kétszer is milyen és mennyi edzésre vállalkozunk, mert a hosszú élet tortúra, ha ízületeink bedobják a kulcsot. Ha messzire akarsz jutni, kiméld a lovadat.

Szélvéső.

Így kell nyíltan autót lopni! – Végrehajtói segédlettel


Így kell nyíltan autót lopni - Végrehajtói segédlettel4.5 milliós értéket vitt el Zoltán Ákos önálló bírósági végrehajtó, – egy 61 ezres tartozás fejében.
Kik a fosztogató gazemberek? – A bank és a korrupt végrehajtó. – Beperlik a végrehajtót. Na, hiszen… - A Zoltán Klán végrehajtó maffia fifikás fosztogatásai és kegyetlen, embertelen eljárásai, – sok emberben kiverték már a biztosítékot. – És jónéhányan vannak azok, kik megfogadták, – visszafizetik – de kamatostul Zoltánéknak, ahogyan elbántak velük. – Mint például Lippai László is.

Beperli a végrehajtót és a bankot Lippai

Perre megy a lassan egy éve tartó végrehajtási ügyében Lippai László (53). A színész, akinek 4,5 milliós autóját tavaly novemberben egy 61 ezer forintos bírság miatt vitte el a végrehajtó, megelégelte, hogy panaszai süket fülekre találnak, s hogy egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül az autón fennmaradt hitele miatt is.
Lippai ügyvédhez fordult, és talált is egy négytagú csapatot, amely képviselné őt. Képviselői komolyan veszik az ügyét, így elképzelhető, hogy a kifogásolt végrehajtást foganatosító Zoltán Ákosnak – akinek végrehajtói tevékenységét azóta felfüggesztették – bíróság előtt kell számot adnia az eljárásról.
Lippai megelégelte, hogy panaszai süket fülekre találnak_ Ezért indít pert– Komoly ügyvédi team áll mögöttem, tagjai most tájékozódnak az ügyben – mondta a Blikknek Lippai. – Jó esélyt látunk rá, hogy a bíróság helyre tegye a dolgot, mert az eddigi fórumokon benyújtott panaszaim süket fülekre találtak. A tavalyi eljárás ellen benyújtott kifogásomat nyolc hónapon át tologatták, majd elutasították, arra hivatkozva, hogy lekéstem a benyújtás határidejét. Fellebbeztem, ezt a napokban továbbították a Fővárosi Kormányhivatalhoz, ahonnan korábban a kifogásom egyszer már visszapattant.
Lippai nem reméli, hogy a 61 ezer forint fejében elárverezett Honda CRV még visszakerülhet hozzá, de mivel a végrehajtás miatt aránytalanul nagy kár érte – a 4,5 milliós kocsi 570 ezer forintért kelt el az árverésen, de a különbözetet sem kapta meg – hiszi, hogy polgári peres eljárásban a bíróság az ő pártjára áll.
De nem csak a végrehajtás miatt fordulna bírósághoz. Az elárverezett kocsin hitel maradt, amit továbbra is fizetnie kell, ráadásul elképesztő kamatokkal. Az eleve felvett, és négy éven át törlesztett 3,7 millió forintos hitel után a bank még további 6,7 milliót követel.
– Ez már mondhatni uzsorakamat, (naná, hogy az! – a szerk.), hisz így az autó eredeti árának csaknem a kétszeresét kéne visszafizetnem – mondta Lippai. – Nincs más választásom, mint a bírósághoz fordulni.
Szerettük volna megkérdezni Lippai László esélyeiről az őt képviselő ügyvédeket is, de ők az ügy jelen állásában még nem kívántak nyilatkozni. A színésznek a bank által felajánlott újabb hitelszerződésével kapcsolatban dr. Helmeczy László ügyvéd korábban azt nyilatkozta lapunknak, jó erkölcsbe ütközhet, így semmis lehet.
Blikk – Szabad Riport
Kapcsolódó anyagok:
Ki fékezi meg a balhés végrehajtót _