2013. május 1., szerda

Fazekas Tamás:Magyar örökség

"Új könnyek előestjén csal
Bánatim keserű kaszása:
Csak egy táncra! - Még vall,
El ne szalasszon díszes tarásza.” 
Foggal ma! Holnap körömmel!
Szóval, ha volna, fegyverrel!
Örömmel törnék, ha csak tőrömmel
Is törném le az ellent, el! 
De akad még most bátor nékünk,
Ha gyáva apánknak nem akadt!
Sokat látott hős nagyapa: Példaképünk!
Padlásán elrejtett öreg vasdarab! 
És lőszer hozzá, még pár töltény, gaz!
Hiszen - a szív -, mint mondogatta,
Nékünk, unokáknak: Farkastörvény az!
Ha fia gyáva volt is, - Majd mi! – nógatta! 
És bennünk Hitet, Akaratot ültetett,
Csatát megjárt, rozoga térdére:
Az igazi vesztesek mindig a hűtlenek
Csak! - Ki végig kitart? - Kérdés-e? 
És a Tanulság;
Kérdés-e, hogy azok győztesek?! Nem!
Az, ami kiküszöböli majd a csorbát…
Becses szava az Ige volt: Nem vétkezem!
És több: Nem követek Szarvashibát! 
2013. április 30.

20 év börtön a végrehajtások felgyorsításáért

20 év börtönre ítélték Floridában, a Grand Rapids, Michigan (AP) jelzálog fedezet dokumentumokat kezelő cég egykori elnökét. A közjegyzői okiratoknak megfelelő okmányokat kezelő 51 éves Brown elnök futószalagszerűen megrendezte, hogy a cég dolgozói aláírjanak más személyek nevében olyan iratokat amelynek következtében felgyorsították a végrehajtásokat.
Önök szerint Magyarországon minden rendben van a közjegyzők és a közjegyzői okiratok körül? Választ nem várok egyelőre, de ezt is tisztázni fogjuk.

MTI AGYMOSODA VENEZUELÁRÓL

AZ MTI ELHALLGATTA A LÉNYEGET
Több honatya is véres fejjel került ki abból az ökölharcból, amely kedden zajlott le a venezuelai parlamentben, miután az április 14-i vitatott elnökválasztás ügyében ismét dühödten támadták egymást a kormánypárti és ellenzéki képviselők. Az ellenzék szerint hét képviselőjüket megtámadták és bántalmazták, amikor tiltakozni kezdtek az ellen, hogy a választási eredmények elutasítása miatt megvonták tőlük a szót. A latin-amerikai ország ellenzéke nem hajlandó elismerni Nicolás Maduro elnökválasztási győzelmét. Maduro, akit az ország néhány hete meghalt szocialista vezetője, Hugo Chávez jelölt ki utódjául, az április közepi elnökválasztáson alig 1,5 százalékponttal előzte meg az ellenzék jelöltjét, Henrique Caprilest. Capriles nem ismerte el vereségét, azt hangoztatva, hogy a választás során az ellenoldal szabálytalanságok ezreit követte el, s valójában „ellopta” a győzelmet.„Megverhetnek, bebörtönözhetnek, megölhetnek minket, de az elveinket nem árusítjuk ki” – mondta Julio Borges ellenzéki képviselő egy helyi televízió kamerája előtt, amely sérülten, vérző fejjel mutatta őt. „Ezek a csapások csak még több erőt adnak nekünk" – tette hozzá. Az ökölharc azután kezdődött az ülésteremben, hogy a nemzetgyűlés kormányzati többsége úgy határozott, nem ad szót az ellenzéknek, amíg az nyilvánosan el nem ismeri Madurót az ország államfőjének. „Amíg el nem ismerik a köztársaság hatóságait és intézményeit, az ellenzéki képviselők mehetnek és nyilatkozhatnak máshol (a kereskedelmi médiában), de nem itt, a nemzetgyűlésben” – jelentette ki Diosdado Cabello parlamenti elnök. Utólag mindkét fél a másikat tette felelőssé az incidensért, amely zárt ajtók mögött, a média távollétében zajlott le. A 29 milliós olajtermelő országban szerdán újabb összetűzésekre kerülhet sor, miután a kormányoldal és az ellenzék egymással versengő felvonulást szervez május 1-jére. (MTI, részlet)
AZ MTI MÓDSZEREI VÁLTOZATLANOK
A hazai - nem magyar - hírügynökség változatlanul manipulálja a hazai és külföldi híreket. Hogy nálunk mi van, azt nagyjából mindenki érzékelheti, ha még nem ment el teljesen az esze. De a külföldi híreket sokan elfogadják az MTI tálalásában, mert nem ismerik a külföldi viszonyokat. Az MTI abból indul ki, hogy hazudjunk minél nagyobbat, úgy sem tudják ellenőrizni, hogy mi is az igazság. Az MTI régi baja, hogy a hírt és a véleményt elég sokszor fölcserélik vagy összekeverik, mint a fenti esetben is. Az valóban hiteles amit leadtak, hogy miért is volt verekedés a venezuelai parlamentben. Csakhogy az MTI elhallgatja az előzményeket. Miszerint az ellenzéki zsidó elnökjelöltnek a bandái, akiket Amerika hatalmas pénzekkel támogatott és most is támogat, a kampány előtt és alatt nemcsak gyújtogattak, üzemeket rongáltak meg, hanem több gyilkosságot is elkövettek. Ezek a banditák majdnem ugyanazt csinálták mint 2009-ben Iránban, csakhogy ott a BBC által pénzelt gyújtogatókkal rövid úton leszámolt a kormány. Maduro elnök egyelőre nem alkalmazott még erőszakot a cionista banditák ellen, de az látható, hogy ezt akarják kiprovokálni. Remélni lehet, hogy az elnök úrrá lesz a helyzeten. Jellemző a gennyes HírTV-re, hogy az MTI hazugsághírét átvette és terjesztette, az ottani bűnöző ellenzék szemszögéből láttatva a dolgokat.

Az ember, aki beintett a parkolótársaságoknak

Vajon igazságos-e, hogy a magyar emberek pénzéből megépített utakon különböző cégek szedik a parkolási díjat?
Gergely István évek óta nem hajlandó fizetni a parkolásért, mert szerinte a rendszer törvényellenesen működik, és kizárólag a pénzbehajtásról szól. Parkolótársaságok és önkormányzatok perlik folyamatosan – ő pedig nyer, folyamatosan. Itt a nemfizetés receptje.
- Kikészítettem mindent – mutat Gergely úr az ebédlőasztalán emelkedő iratkötegekre.
Megrögzött parkolási díjnemfizető, ennek mutatja dokumentumait.

– Úgy tíz éve igazságtalanul megbüntettek, akkor eldöntöttem, nem fizetek többé. Nem magával a parkolási díjjal van bajom, hanem a mértékével, ráadásul egy sima büntetés az átlagjövedelem tíz százalékára is rúghat. Teljesen abszurd – szól az ars poetica.

A civilben amúgy szoftverfejlesztéssel foglalkozó informatikus nagyjából harminc perben bizonyította: a parkolótársaságok és önkormányzatok a saját maguk által hozott rendeletek és nem mellesleg a törvények ellenében járnak el. Miközben dőlnek hozzájuk a Mikulás-csomagokból származó hatezrek, a felszólítós csekkek nyomán érkező tízezrek, a végrehajtók által beszedett százezrek: összességében a milliárdok. Minderre gigaapparátus épült: magán-parkolótársaságok, önkormányzati főosztályok, ügyvédi irodák, végrehajtói hálózatok. Szipolyok.
Gergely úr az az ember, akin mostanáig mind elvéreztek. Ugyanis minden perét megnyerte, jogerősen nem fizet.

Legelső perét azzal nyerte, hogy sima „postakönyves” levélben kapta a büntetésről szóló híradást, miközben az önkormányzati törvény szerint ajánlottban kellett volna értesíteni őt.
Aztán alaposan beleásta magát a vonatkozó passzusokba, s kiderült, számos fogást kínál a jogszabályok és a gyakorlat között feszülő különbség. Csak párat említ, mondja, mert ha mindet végigvennénk, napestig itt ülnénk.

– A fővárosi önkormányzat vonatkozó rendeletében szerepel „A parkolás üzemeltetési rendszer feltételei” című fejezet, mely bemutatja, hogy néznek ki az előírás szerinti KRESZ-táblák. Igen ám, de a főváros területén alig találni ilyet. Mások mellett hibásak a parkolási övezeteket jelző táblák. Ami komoly baj, hiszen a törvény kimondja: egy táblát nemcsak a rajta szereplő piktogram azonosít, hanem az alakja, a mérete, a színe, az elhelyezése is. Ha valaki a garázskapujára megállni tilos táblára emlékeztető színeket és alakzatokat pingál, attól az még nem jelenti azt, hogy megállni tilos. A városban is ez megy: kitesznek egy P betűvel ékesített táblát, alá pedig egy másik, valamivel kisebb táblát a „fizető övezet” felirattal és jó sok szöveggel. Miközben a rendelet szerint a kiegészítő tábla csak kivételes helyzetben érheti el az eredeti tábla szélességét.
Erre hivatkozva is nyerhető per.

Szusszanunk, de már itt is az újabb példa.

Gergely úr hosszan idézi a mérésügyi törvényt, mely szerint Magyarországon minden szolgáltatás ellenértéke kizárólag hiteles vagy „használati etalonnal ellenőrzött” mérőeszközzel határozható meg. Ezért kell rendszeresen hitelesíteni a vízórát, a villanyórát, a gázórát.

– A parkolásban szintén mérnek, méghozzá időt, három eszközzel. A parkolóórával, amelyből kapom a cetlit arról, mikor érkeztem és meddig maradhatok. Aztán a parkolóőr is ezt teszi a kezében lévő kis számítógéppel, amivel a bírságoló papírt is nyomtatja. A végén fotót készít az autómról, olyan fényképezőgéppel, ami jelzi az elvileg pontos időt. De nemhogy egyik sem hitelesített, sőt, a számítógépen és a fényképezőgépen maga az őr is átállíthatja az időt.

Gergely úr pedig csak sorol, sorol, sorol.

– Az önkormányzati rendelet előírja, hogy a parkolótársaságoknak olyan informatikai rendszert kell működtetniük, amelybe ellenőrizhető módon, utólag is lekövethetően kerülnek be az adatok. Nekem viszont több olyan ítéletem született, ahol a felperes a bíróság előtt képtelen volt hitelesen igazolni, miként kerültek hozzá az adataim.

És a kedvencünk.

– Az önkormányzati törvény előírja, hol alakítható ki fizető parkoló övezet. Elvileg nem a pénzlenyúlás a cél, hanem a forgalomszabályzás. Ezért csak ott lehet működtetni, „amely területen a rendelkezésre álló parkolóhely az időszakok túlnyomó többségében a parkolási igényektől jelentősen elmarad”. Az önkormányzatnak előzetesen hatástanulmányt kell készítenie. Ezzel szemben például a második kerületi Alsó Törökvész út tetejéig fizető övezetet alakítottak ki, miközben alig látni parkoló autót. Azzal tehát, hogy hamis indokkal terjesztették ki a Margit körúti övezetet, törvényellenesen cselekedtek. Így aki ott vagy ehhez hasonló módon kialakított övezetben parkol, nyugodtan ingyen is leteheti az autóját.

Gergely úrnak tíz év alatt „mindössze” harminc pere volt. Miért ilyen kevés?

– Nem mindegyik parkolási vétség után jön felszólítás. Máskor az önkormányzat állt le egy üggyel, megint máskor a fizetési meghagyás nem alakult perré, több esetben a bíróság nem indította meg az eljárást. Az egész ad hoc módon működik, nincs logika abban, hogy egy kifizetetlen parkolás milyen következménnyel jár. Pedig a jogszabályokat leginkább az államnak kellene betartania.



168 óra

Nyílt eutanázia! Megszűnhet a rokkantak társadalombiztosítása


Nyílt eutanázia megszűnhet a rokkantak társadalom biztosításaAz utóbbi időben egyre több megrokkant olvasó küldött panaszos levelet szerkesztőségünkbe kétségbeesésüknek adva hangot, miszerint komoly betegségekkel küszködve az orvosi rendelőkben szereztek róla tudomást, hogy piros lapot kaptak.
A vészvillogó piros lámpát úgy kapcsolták be nekik, hogy ők nem is tudtak róla. Többen arról panaszkodtak, hogy az NRSZH felülvizsgálat utáni visszaminősítés alkalmával, amikor a fellebbezésüket benyújtották II. fokra, majd orvosi vizsgálatokon vettek volna részt, közölték velük, hogy nem érvényes a TAJ kártyájuk. A betegek azt is nehezményezték, hogy az orvos-szakértői felülvizsgálatukon a 40 százalékos mértéket nem érte el az egészségkárosodásuk – ez szerepelt a határozatukban. Ők azok, akik komoly betegségekről számolnak be, de „papíron”, mégis egészségesekké váltak 10-20 évi rokkantság után, egyre rosszabb állapotban.
Egy a Hírhatárnak nyilatkozó, neve elhallgatását kérő beteg beszámolt arról, hogy éppen műtétre volt előírva, és amikor a műtét előtti előzetes kivizsgálást intézte volna, akkor közölték vele a rossz hírt, hogy nem biztosított. Volt olyan beteg, aki a rendszeres gyógyszerfelírás alkalmával szembesült a háziorvosánál arról, hogy baj van.
Elképesztő az, hogy amikor a beteg érdeklődni próbált, senki sem tudta neki megmondani, hogy hol és hogyan intézhetné jövedelem hiányában a TAJ kártya érvényességét, hogy a rendszeresen szedett gyógyszereihez és a rendszeres orvosi kontrollokhoz hogyan juthat mégis hozzá, súlyos betegen.
Vannak olyan betegek is, akik rehabilitációs-járadék ellátásuk letelte után, ki tudja, hogy mikor lesznek majd a felülvizsgálatra berendelve. Ha az ellátás megszűnése után nem hívják be őket hónapokig, akkor már bottal üthetik a nyomát az egészségügyi ellátásuknak?
Hogyan juthatnak hozzá súlyos betegen az életmentő gyógyszereikhez? Miért ilyen sürgős a TAJ kártya bevonása pont a rokkantaknál? Azért, hogy ne legyenek súlyos betegen egyáltalán ellátottak? Így villámgyorsan meg lehet tőlük szabadulni örökre? A kormány, vagy aki ezt elrendelte, nem gondolja, hogy ez több mint gyalázatos intézkedés a legkiszolgáltatottabb betegek ellen?
A beteg hiába szeretne élni a jogorvoslattal, a TAJ kártya hiányában még az orvoshoz sem jut el, hogy a betegségeit a leletekkel bizonyítsa! Ennek hiányában pedig nem lesz „papíron” együttműködő. Ez pedig a rokkantellátásból történő kizárást vonja maga után! Így aztán se fellebbezés, se a munkaügyi bírósági út szóba sem jöhet! Elkezd ketyegni az 1095 napos biztosítási idő hiánya, a beteg pedig egész életére ellátás nélkül maradhat. Később már hiába kap észbe, pénzbeli ellátásra már nem lesz jogosult, bármennyire súlyos állapotba kerül!
Ami a rokkantak TAJ kártyájának az érvényességét és a pénzbeli ellátását illeti, hát bátran kimondják a betegek, hogy nem másról van itt szó, mint nyílt eutanáziáról! Arról, hogy a rokkant ne is tudjon élni a jogorvoslati lehetőséggel sem! Ugyanis amikor kezébe kapja az I. fokú elutasító határozatot, addigra már vége is a jogorvoslati lehetőségnek! A felülvizsgálattól számítva kb. 30 napos határidő után jön meg a határozat, aminek 15 nap a fellebbezési határideje. Ezzel már el is fogyott a 45 nap, amely után megszűnik a TAJ kártya érvényessége! Így mire a beteg a jogorvoslatot igénybe vehetné, leghamarabb egy újabb hónap eltelte után, addigra el van zárva az a lehetőség is, hogy újabb és újabb orvosi szakvéleményekkel bizonyítsa azt, hogy ő valóban súlyos beteg. A munkaügyi bíróságon is csak pervesztes lehet ezek miatt a tények miatt, mert az orvosig sem jut el a TAJ kártya hiányában! Hát, jól ki van ez a rokkantak ellen találva!
Íme egy olvasói levél a TAJ kártya jogtalannak tűnő megszüntetéséről, a családnak okozott 60 kilométeres útiköltségről, a rengeteg telefonköltségről és az egész napos ügyintézésről, amely a beteg kimerültségét és idegállapotát is jól tükrözi. Az persze ma már természetes, hogy még annyit sem mondott neki senki: elnézést a tévedésért, és a kellemetlenségért! Hát, ezt bizony érdemes végigolvasni:
„RÉMÁLOM A TAJ KÁRTYÁM KÖRÜL!
Rehabilitációs járadékra ítéltettem, mely 2013. január 31-én telt le.
2012 decemberben, annak rendje-módja szerint, kértem is az új felülvizsgálatot, amire már 2013.januárban meg is kaptam az időpontot, azon meg is jelentem.
Közben bírósági perben visszanyertem a rokkant-státuszomat, 2011. január hónapig visszamenőleg. Erről a határozat szerencsémre megszületett 2013 év februárjában. Szerencsémre azért, mert ha csak a szokásos rehabilitációs-útvonalon haladok, akkor már a TAJ kártyám nem lenne érvényes.
A meglepetés akkor ért, amikor 2013. február 20-án elmentem a háziorvoshoz, ahol közölték velem, hogy “piroslámpás” a TAJ kártyám.
Kezembe nyomtak egy kis cetlit, hogy mielőbb intézkedjek TAJ kártya ügyben.
A szükséges gyógyszereimet még kiírták ugyan, de a háziorvosi asszisztensnő közölte, hogy intézkedjek mielőbb, mert a TAJ kártya nélküli vizsgálatokat kiszámlázzák nekem.
Hirtelen szólni sem tudtam a meglepetéstől, hiszen én rendszeresen megjelentem a rehabilitációs szakigazgatási szervnél. Együttműködő voltam.
Hogyan lehet az, hogy csak egyszerűen megszüntették a TAJ kártyám érvényességét, amikor a munkaügyi bíróság visszaítélte a rokkant-státusomat?
Ezután telefonok sora következett.
1./A regionális OEP-nél azt mondták, azért szüntették meg a TAJ kártya érvényességét, mert lejárt a rehabilitációs ellátásom. Kérdeztem, hogy ebben az esetben mit tehetnek a rehabilitációs ellátottak? A válasz az volt, hogy fizetnek! Azt is kérdeztem, ha az újabb felülvizsgálatkor bebizonyosodik, hogy mégis csak beteg vagyok, akkor a befizetett járulékokkal mi lesz? A tanácstalan válasz az volt:” Ez nem az én hatásköröm”- felelte az OEP ügyintéző.
2./ A következő telefonos játszmám a nyugdíjintézet volt, ahol a határozatomról érdeklődtem volna. Azonban én is úgy jártam ezzel, hogy inkább feladtam, mert a nyugdíjintézet az teljesen elérhetetlen egy beteg számára. Ott ugyanis vagy nem veszik fel a telefont, vagy foglalt órákig.
3./ Újra felhívtam az OEP-et, és kérdeztem, ha a munkaügyi bírósági határozatomat bemutatnám, akkor lehetne szó arról, hogy visszakapjam a TAJ kártyámat? Hát, ha bemutatom, akkor igen – ez volt a válasz.
4./ Elmentünk. Utaztunk oda-vissza 60 km-t. A munkaügyi bírói végzés láttán megszületett a csoda! Újra magamhoz szoríthattam a TAJ kártyámat, végre!
Már, csak azt nem értem:
Ha van egy nagy beteg, akivel önhibáján kívül packázik a hivatal, miért nem lehetett volna ezt a sok riadalmat és kellemetlenséget, a nagy költségeket, mint 60 km-es váratlan utazás, sok-sok telefonálgatás, egy egész napi időveszteség nélkül megúsznom rokkantként? Miért ennyire sürgős megfosztani a rokkantakat a TAJ kártyájuktól? Hogy súlyos betegen orvoshoz se juthassanak el? Miért nem tud egy hivatalnok felvilágosítást adni telefonon, ha megkérdezik a teendőkről? Miért a betegnek kell a megoldásokat keresni csak az információért? Miért nem ismerik a szabályokat rendesen sem a hivatalokban, sem az egészségügyi személyzet, hogy segíthessék a betegek útját és a teendőit ilyen esetekben?
Bevett szokás, vagy hivatali hiba, hogy a rehabilitációs járadék ellátásom lejárata előtt már egy hónappal megszüntették a TAJ kártyámat. Az ügyintézők pedig csak védekeztek, hogy ez nem az ő asztaluk, amikor nem akartak felvilágosítani sem arról, hogy mi a teendőm a TAJ kártyám visszaszerzése érdekében.
Mélységesen felháborító, hogy pont a súlyos betegektől vonják vissza ilyen alattomos módon, suttyomban a TAJ kártyákat. Azt feltételezik, hogy aki 10-15 évig is krónikus beteg volt, az „papíron” meggyógyult és fizessen, ha újra felkeresi az orvosát, hogy a rendszeres gyógyszereihez hozzájusson? Vagy úgy képzelik, hogy csoda történik és vezényszóra meggyógyul a félholt beteg is? Vagy úgy, hogy ha nincs TAJ kártya, akkor majd nem lesz beteg sem? Igen, ezzel a módszerrel valóban nem lesz beteg, mert nemcsak a pénzbeli ellátását szüntetik be mindenféle trükkökkel, hanem még az életmentő TAJ kártyáját is kilopják a zsebéből? Szép kis gondoskodó társadalom ez, mondhatom! Így újul meg Magyarország? És így nem hagynak senkit az út szélén? Mert ezek a hangzatos mondatok a kormány szlogenjei, csak épp a szakadékba lökdösik a betegeket egy élet munkája után megrokkanva!”
Ez a történet a betegek szemét is felnyithatja nemcsak egy olvasmány erejéig, hanem tanulságképpen is: ne engedjék magukat megkárosítani!
Aki nem fizet, az könnyedén szembe találhatja magát az APEH-al  és a végrehajtóval. Igen, 5 évre visszamenőleg adótartozás címén behajtható, ha nem fizeti meg valaki a fix egészségügyi hozzájárulást!

Gazdag István: USA-KNDK: ki fenyeget kit?

Ahhoz, hogy megértsük, mi történik a két Korea határán, az elmúlt tizenkét év kontextusába kell helyeznünk az eseményeket. Két nagyhatalom viaskodik egymással, az egyik ereje már hanyatlóban, de annál veszettebbül acsarkodik, jól tudván, hogy neki már befellegzett, csupán idő kérdése az egész; a másik ereje teljében, nyugodtan és visszafogottan viselkedve, mert tudja, hogy az idő neki dolgozik, és a felemelkedése törvényszerű. Egyik oldalon az USA, a Nyugat béna kacsája és az Atlanti Szövetség beteg embere, vele szemben Kína, a világgazdaság lokomotívja, amelynek a GDP-je 2025-re meg fogja haladni az Egyesült Államokét.
2001. október 7-én a jenki vandálok betörtek Afganisztánba, a Föld egyik legszegényebb feudális államába (45 év életkilátás, 585 dollár éves átlagjövedelem), amely sohasem támadott meg egyetlen más országot sem, különösen nem az USA-t, már csak azért sem, mert ez utóbbi némileg kívül esik a kalasnyikovjai lőtávolságán. Afganisztán végzete az, hogy neokolonialista háború színtere volt, ahol a végnapjait élő szovjet szociálimperializmus és az ugyancsak hanyatló amerikai imperializmus (és kreatúrája, az al-Kaida) csapott össze egymással. Véres geostratégiai konfliktusuk aktuális-efemer eredménye Hamid Karzai bábkormánya, amelynek a hatalma nem terjed túl Kabul néhány kerületén. 2013-ban még mindig 130 ezer külföldi katona, köztük 90 ezer amerikai tartja megszállva ezt a középkori zárványt, ennek ellenére a területe 72 százaléka az afgán ellenállás ellenőrzése alatt áll (az ICSD nevű think-tank 2009. januári jelentése szerint), miközben az amerikai megszállás eddigi költségei meghaladják a 600 milliárd dollárt.
2003 januárjában a visszaeső agresszor George W. Bush az egyik repülőgép-anyahajó fedélzetén kürtölte világgá az amerikai szoldateszka újabb „hőstettét”, Szaddám Huszein rezsimjének megdöntését, amely több százezer halálos áldozatot követelt az iraki polgári lakosság körében, és egyetlen eredménye az lett, hogy a régió egyik utolsó szekuláris berendezkedésű államát törzsi-vallási ellentétektől szabdalt és ráadásul sííta vezetésű (tehát gyakorlatilag Irán-párti) kalifátussá változtatta. De oda se neki, két démont már likvidáltak a kínai sárkány barátai közül, és rövidesen a harmadik következett.
Líbia megtámadásának ürügyét akkor találták ki, amikor beköszöntött az „arab tavasz”. 2011 februárjában az amerikai és brit titkosszolgálatok által támogatott rojalista bandák fellázadtak Kadhafi ellen Bengáziban, amelyet NATO-bombázás követett az ENSZ BT hozzájárulása és az emberiség nagy részének közönye mellett – akárcsak az előbbi esetekben. Több hónapig tartó véres harcok után a líbiai nép megadta magát az észak-afrikai és más arab országokban nyugati és szaúdi/katari pénzen verbuvált zsoldosoknak. Ezzel a „Gonosz tengelyének” harmadik madara is a nyugati Leviatán feneketlen bendőjébe került, nem sokkal azután, hogy Sarkozy Párizsban egy végső erőfeszítéssel hiába próbálta eltántorítani Kadhafit új (kínai) szövetségesétől, aki ezúttal is zokszó nélkül hagyta lenyelni ezt a kebelbarátját is. (Kínának a jelek szerint van még jócskán tanulnivalója a globális nagypolitika területén.) A líbiai NATO-intervenció második évfordulójára nem sok szót vesztegettek a nyugati médiumok, amelyek korábban annyira aggódtak a líbiaiak biztonságáért és emberi jogaiért. Ez persze egyáltalán nem meglepő, hiszen a jelenlegi Líbia a szétesés határán van, ahol az állampolgárok éppen azoknak a milíciáknak váltak a zsákmányaivá, amelyek állítólag Kadhafi zsarnokságától akarták megvédeni őket.
Samu bácsi ezután Szíriát akarta bekebelezni, ez a falat azonban – legalábbis egyelőre – megakadt a torkán, mert Oroszország mint rekonstrukció alatt álló imperialista hatalom nem volt hajlandó feláldozni szövetségesét. Amikor a kiéhezett amerikai, brit és francia imperializmus Bassár el-Aszad ellen szervezett „demokratikus” államcsínyt, az orosz-kínai tandem közbelépett, és megálljt parancsolt az ENSZ BT szokásos cinkosságának. Így a BT nem fedezhette a mészárlást, amelyet az USA és legodaadóbb hűbéresei (Egyesült Királyság, Kanada, Franciaország, Németország, Hollandia, Belgium) szponzoráltak sameszaik, az integrista Törökország, a szalafista Katar és a wahabita Szaúd-Arábia révén, csatasorba állítva dzsihadistáikat, hogy elvigyék az iszlám saria „szabadságüzenetét”, egyik nap az imperialisták zsoldosaiként, másnap halálra üldözött terroristaként, ma a szíriai népet sújtó véres atrocitások tetteseiként, de mindig az amerikai imperializmus pillanatnyi szükségleteinek megfelelően.
Most pedig Észak-Koreán a sor – rögtön Irán előtt, amelyet az amerikai imperializmus ugyancsak a „nemzetközi közösség” szégyenpadjára akar ültetni. 2013. február 12-én a KNDK sikeres atomfegyver-kísérletet hajtott végre, 2006 és 2009 után immáron a harmadikat, hogy „megvédje szuverenitását és nemzetbiztonságát”. Ezután a nemzetközi média szokásához híven gátlástalan háborús pszichózist gerjesztett, azt állítva, hogy „Peking és Washington szövetkezik Észak-Korea atommentesítésére”. Valójában a kínai diplomácia az egész koreai félsziget atommentesítésére törekszik, ami ugyebár egészen mást jelent.
Szó sincs tehát a KNDK egyoldalú lefegyverzéséről és kiszolgáltatásáról az amerikaiak kénye-kedvének, akik 1950 és 1953 között már lerohanták és lerombolták az országot (kétmillió halott). Már csak azért sem, mert nem az észak-koreaiak tárolnak atomfegyvert az USA határán, hanem éppen fordítva. Az igazi kérdés az, hogy egy kis országnak joga van-e megvédenie önmagát, akár minden eszközzel, ha egy 3500 atomtöltettel állig felfegyverzett, arrogáns szuperhatalom fenyegeti, amely a múltban már bevetette ezeket a tömegpusztító fegyvereket civilek ellen? Nyilvánvaló módon Irán is azért kacérkodik az atomfegyverkezés gondolatával, mert elrettentő nukleáris erő híján kiszolgáltatva érzi magát egy többszörösen visszaeső háborús bűnösnek. Teljes joggal, amint azt az utóbbi tizenkét év története is eklatánsan bizonyítja.
MD 2013. V. 1.

Ingyenes újságból ingyen fűtés


A Jászárokszálláson élő Zoli bácsi azon kevesek közé tartozik, akik sajnálják, ha nem találnak elég reklámújságot a postaládájukban. Évekkel ezelőtt ugyanis megismert egy egyedi fűtési módszert, amit azóta is fejlesztget és tökéletesít saját otthonában.
Boros Zoltán mindig is fogékony volt a költségtakarékos, környezetbarát megoldásokra. Úgy öt évvel ezelőtt, a sástói Sörkollektor Találkozón találkozott először a papírbrikettezéssel, és ez azonnal beindította a fantáziáját. Mára már egy saját kis „brikettgyártó üzemet” állított fel a hátsó kertben, ahol folyamatosan készülnek a kerek tüzelőanyagok.
De mi is az a papírbrikett?
Röviden megfogalmazva összepréselt papírforgács. A fához nagyon hasonlóan ég el, és hamutartalma is igen alacsony, alig 2-3%. Bármiféle újságból, papírból előállítható, fűtőértéke pedig alig kevesebb néhány fáénál (kb.13-15000kcal/kg).
Zoli bácsi az évek során szinte tökélyre fejlesztette a brikettezést. A nyugdíjas kőműves legfontosabb eszközeit maga készítette el mindabból, amit az udvaron talált, így lett például az ősöreg használatlan disznóvályúból a brikett korongok formája.
Az összeállítási folyamat hosszú, de megfelelő munkaütemben nagyon rövid idő alatt elkészül hetekre, hónapkora elég tüzelőanyag.
Az első lépés a papírtépés. Az egész szomszédság, de még a kilométerekre élő rokonság is zsákszámra hordja a régi újságokat, prospektusokat, leveleket és füzeteket, amik máskülönben a szeméttelepen végeznék. Zoli bácsi régen iratmegsemmisítővel dolgozott, de a gépek nem bírták sokáig a hatalmas iramot, így maradt a legmegbízhatóbb, kézzel történő megoldás.
Ezután történik a beáztatás. Körülbelül 25 kiló papír úszik 80 liter vízben legalább egy napig, mire megfelelő lesz. Első hallásra talán aggódhatunk a magas vízszámla miatt, de mint kiderült, minden az összegyűjtött esővízből származik. A beáztatott papírokat még össze is kell zúzni, erre érdemes elektromos fúrót használni.
A munka érdekesebb része ezután jött. Az összeállt papírt a formákba helyezzük, és összepréseljük, ehhez jól jön a korábbi munkákból szerzett emelő. A kifacsart víz itt sem vész kárba, egy speciálisan erre a célra a földbe ásott vödör ezt is összegyűjti, így a felhasznált víz kb. egyharmada visszakerülhet a hordóba.
Az elkészült korongokat minimum egy-két napig szárítani kell, de még jobb, ha egy hetet szánunk rá.
Ha az előkészületeket nem számítjuk, kevesebb, mint egy óra alatt 10-11 darabot készítettünk el, amik napokon belül már "munkába is állhatnak". A legnagyobb hidegben úgy 4-5 korong fogy el naponta, tehát most legalább két napra elegendőt gyártottunk, amik a jövő télig ki is fognak tartani.
Rengeteg érvet sorolhatnánk fel a papírbrikett mellett, kezdve a költséghatékonyságtól, az energiatakarékosságon át a környezettudatosságig, de semmiképp sem felejthetünk el egyet, ami talán a legjobban motiválja Zoli bácsit is: a napi elfoglaltság, ami kitölti a nyarak dologtalan heteinek unalmát.
(pozitivnap.hu)