Tudományos előítéletek

A homoszexualitás „gyógyításának" rövid története
The Gay & Lesbian Review

Az orvostudomány sokáig betegségnek tekintette, 1952-ben az Amerikai Pszichiátriai Szövetség egyenesen a szociopata személyiségzavarok között sorolta fel a homoszexualitást. Sok orvos mindent elkövetett annak érdekében, hogy „kigyógyítsa" a meleg férfiakat és nőket, illetve hogy megakadályozza, hogy a gyerekben homoszexuális hajlam alakuljon ki. Timothy F. Murphy amerikai bioetika professzor a The Gay & Lesbian Review magazinban megjelent írásában áttekinti a homoszexualitás „gyógyításának" kétszáz éves történetét.

A 18. század óta számos a homoszexualitás kialakulását magyarázó elmélet terjedt el. A különböző elméletek hívei eltérő „gyógymódokat" ajánlottak a betegségnek tekintett homoszexualitás kezelésére. Sok orvos sikerekről számolt be, de természetesen egyetlen módszer sem állta ki a tudományosság próbáját. A homoszexualitás gyógyításába vetett hit mégsem ingott meg. „Még ma is akadnak olyan terapeuták és vallási tanácsadók, akik azt állítják, hogy képesek visszavezetni a férfiakat és a nőket a másik nem iránti vonzalomhoz." Régen előfordult, hogy a melegeket fizikai kényszer alkalmazásával vetették alá embertelennél embertelenebb kezelésnek. Ma sok meleg a társadalmi elvárások és az előítéletek miatt próbálja megváltozatni szexuális beállítottságát. Hatékony terápiát kínáló sarlatánból pedig nincs hiány.

1892-ben Graeme M. Hammond amerikai neurológus kerékpározást javallott homoszexualitás ellen. Azt feltételezte ugyanis, hogy az azonos neműek iránti vonzalmat az idegkimerültség okozza, és a fizikai terhelés segíthet visszaállítani a heteroszexuális beállítottságot - kezdi a felsorolást Murphy.

Denslow Lewis orvos a drasztikusabb megoldások híve volt. 1899-ben azt írta, hogy az élet értelmetlen az ellenkező nem iránti vonzalom nélkül. A homoszexualitást az elkényeztetett urak és úrhölgyek nyavalyájának tekintette, és kokainkúrával, nők esetében a klitorisz eltávolításával akarta kezelni. Lewis azt állította, hogy a módszer a gyakorlatban is bevált: két leszbikus páciense családanyává vált, igaz, a szexet soha többé nem élvezték.

Sigmund Freud is foglalkozott a kérdéssel. 1920-ban egy leszbikus lányt küldtek hozzá: a szülei azt szerették volna, hogy a neves pszichoterapeuta „gyógyítsa ki". Freud azon kevesek közé tartozott, akik tisztábanan voltak vele, hogy a homoszexualitást nem lehet és nem is kell kezelni. „Egy homoszexuálist nem könnyebb átszoktatni a heteroszexualitásra, mint fordítva. A különbség csak az, hogy utóbbit még sosem próbálták."

Egy 1929-ben írt svájci börtönjelentés arról számolt be, hogy az exhibicionisták és a nemi erőszak elkövetői mellett a homoszexuálisok is „gyógyíthatók" kasztrációval. Ugyanebben az évben John F. W. Meagher orvos átfogó elemzésében kifejtette, hogy a meleg férfiak kifinomultak, művészi hajlamokkal rendelkeznek, szeretik a zenét. Sőt, még azt is tudni vélte, hogy a melegek rosszul fütyülnek és kedvenc színük a zöld vagy a piros.

Visszaemlékezésekből tudni lehet, hogy a náci Németországban klinikai úton, herék beültetésével próbálták kezelni a homoszexualitást.

Az ötvenes években a The British Medical Association tanulmánya szerint a homoszexualitás az önfegyelem hiányából fakad, de megjegyzi, hogy a melegek nem mindig gyógyíthatók, és bizonyos esetekben nem is etikus átneveléssel próbálkozni.

Egy brit orvos 1959-es jelentése szerint veréssel és egyéb módszerekkel bármelyik meleg „beteget meg tudja gyógyítani" legfeljebb öt napig tartó „kezeléssel". Egy pszichológus néhány évvel később inkább a túladagolással próbálkozott: a meleg páciensnek közösülő férfiak magnetofonra vett nyögéseit kellett hallgatnia vizelettel teli edények között. A pszichológus szerint ettől a melegek kedve elmegy a férfiaktól. 1964-ben egy a British Medical Journalben megjelent tanulmány elektrosokkot ajánlott. A hetvenes években volt olyan orvos, aki csoportterápiával próbálkozott, mások pszichoterápiával. Gerald C. Davison viszont már 1976-ban a terápiák leállítását sürgette, mondván, hogy a gyógykezelés hozzájárul a melegek hátrányos megkülönböztetéséhez és kirekesztéséhez.

Edmund Bergler a nyolcvanas években a nőktől való félelemmel magyarázta a homoszexualitás kialakulását. A melegeket „idegbetegnek" nevezte, és kifejtette, hogy az azonos neműek iránti vonzalomnak nincs semmilyen biológiai alapja. Günther Dorner német orvos viszont éppen biológiai okokra vezette vissza a homoszexualitást, és az embriók hormonrendszerébe történő klinikai beavatkozással akarta megakadályozni, hogy a születendő gyerek meleg legyen.

Joseph Nicolosi pszichológus 1991-ben az apa által okozott lelki sérüléseknek tulajdonított a homoszexuális hajlamot, és a férfiszerep gyakorlásától remélte a gyógyítását.

Az ezredforduló óta sok orvos pszichoterápiával akarja leszoktatni a melegeket az azonos neműek iránti vonzalomról. 2004-ben Robert Perloff, az Amerikai Pszichológiai Szövetség korábbi elnöke kiállt a pszichológusok azon jogáért, hogy a szexuális beállítottság megváltoztatását elősegítő kezeléseket ajánljanak, amennyiben ezt a melegek igénylik.

„Logikus, hogy ha betegségnek tekintjük a homoszexualitást, akkor keresni kell rá a gyógymódot. Bár egyre kevesebben vannak, akik ezt gondolják, mégis akadnak, akik szeretnének megszabadulni homoszexuális beállítódottságtól" - foglalja össze Murphy az áttekintést. Sokan vannak, akik vallásuk miatt szeretnék, ha heteroszexuálissá válhatnának. „De nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a melegek többsége nem szeretne változtatni beállítottságán. Az igény a szexuális beállítottság megváltoztatására egyenes arányban csökken a melegekkel szembeni társadalmi előítéletekkel. És valószínű az is, hogy még kisebb lenne, ha orvosok őszintén megmondanák pácienseiknek, hogy remélhetnek-e sikert a kezeléstől."

http://www.glreview.com/article.php?articleid=42