2008. október 10., péntek

Amerika nagyhatalom marad


The Wall Street Journal
Egyre többen jósolják, hogy véget ér az amerikai hegemónia, és az Egyesült Államok az Ottomán és a Brit Birodalom sorsára jut. A baljós előrejelzések azonban elhamarkodottak - írja a New York-i lap. „Biztosnak látszik, hogy az amerikai dominancia nem esik a hitelválság áldozatául."
Tény, hogy az amerikai tőzsdék nagyot estek az elmúlt hetekben: a Dow Jones 25 százalékkal zuhant. De a világ jelentős tőzsdéi még ennél is jobban megszenvedték a krízist: a német DAX 28, a kínai sanghaji index 30, a japán NIKKEI 38, a brazil BOVESPA 41, az orosz RTSI 61 százalékot veszített az értékéből ugyanezen időszak alatt. Az amerikai indexek tehát felülteljesítették a világ nagy tőzsdéit.
Ami a bankoknak nyújtott állami támogatásokat illeti, az Egyesült Államok 700 milliárd dolláros csomagja a nemzeti össztermék arányában eltörpül az európai kormányok segélyei mellett. Amerika a GDP 5, míg Németország 12-16, Nagy-Britannia 30 százalékát költi a bankok megmentésére. Ráadásul Amerika még mindig kevésbé eladósodott, mint európai országok és Japán. Amerikában az államadósság a GDP 62 százalékát, míg az eurozónában 75, Japánban 180 százalékát teszi ki.
A The Wall Street Journal arra is felhívja a figyelmet, hogy a pénzpiaci válsággal párhuzamosan zuhan az energiahordozók világpiaci ára. Az olajat már 80 dollár alatt jegyzik, ami rendkívül súlyos veszteséget okoz az olajexportőr országoknak: Oroszországnak, Venezuelának és Iránnak.
Kétségtelen, hogy a pénzügyi válság komoly gazdasági kihívás elé állítja az Egyesült Államokat, de a világ többi vezető gazdaságának még nagyobb nehézségekkel kell szembenéznie. „Amikor a hullámok Gulliver melléig érnek, a liliputiak már régen méterekkel a víz alatt lesznek."

http://online.wsj.com/article/SB122394103108030821.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése