2008. december 10., szerda

Lassuló kínai gazdaság

The Wall Street Journal
A várakozásokat jelentős mértékben meghaladó mértékben csökkent a kínai export és az import, ami a gazdasági világválság elmélyülését vetíti előre - jelenti a New York-i lap pekingi tudósítója.  A szerdán nyilvánosságra hozott gazdasági adatokból kiderül, hogy a kínai export novemberben 2 százalékkal csökkent, amire 2001 júniusa óta nem volt példa. A The Wall Street Journal emlékeztet rá, hogy a kivitel októberben még közel 20 százalékkal bővült, és 2007-ben éves szinten 28 százalékos volt az export erősödése.
Az import hanyatlása még ennél is drámaibb: a tavaly novemberihez képest közel 18 százalékos a visszaesés. A behozatal zuhanása a hazai kereslet csökkenésére utal. Az acélimport majdnem 8, az olajimport közel 2 százalékkal esett vissza.
Az import csökkenése egyúttal a termelés jelentős visszaesését is előrevetíti. A játék- és a ruhagyártók már  egy éve érzik a válság előszelét, most azonban már szórakoztatóipari termékből is egyre kevesebb fogy az amerikai vásárlóerő csökkenése miatt. A kínai autótárgytók forgalma is jelentős mértékben visszaesett.
A gazdasági lap emlékeztet rá, hogy a kínai vezetés novemberben 600 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagot jelentett be. A rossz makroadatok miatt azonban újabb lépésekre lesz szükség a további visszaesés megfékezése érdekében. Ha ugyanis lassul a gazdaság, akkor elbocsátáshullám indulhat, ami viszont visszaveti a belföldi keresletet. A hivatalos foglalkoztatási adatok megbízhatatlanok,: szakértők szerint a munkanélküliség már most is jóval meghaladja a 4 százalékot. A szakértői becslések szerint 12 százalékos valós munkanélküliségi ráta jövőre 14 százalékra emelkedhet.

http://online.wsj.com/article/SB122890027913294421.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése