Az orosz politikai helyzetet nem lehet megérteni a történelmi háttér számbavétele nélkül - írja a The Wall Street Journal véleményrovatában Richard Pipes
harvardi történész, aki Reagan elnök idején a nemzetbiztonsági tanács
kelet-európai és szovjet szekciójának elnöke volt. Az orosz közvélemény
még ma sem tudta feldolgozni a Szovjetunió szétesését és a nagyhatalmi
státusz elvesztését, és fogalma sincs róla, hogyan működik a
demokrácia. A Nyugat felelőssége is, hogy a jövőben ne az imperialista
vágyálmok szövögetése határozza meg Moszkva politikáját.
Oroszország nem mond le a nagyhatalmi státuszról: az orosz nép és vezetői egyaránt a dicsőséges 17. századi orosz hódításokat és a náci Németországgal szembeszálló Szovjetuniót tekinti a nagyság mércéjének - írja Pipes. A hidegháború vége és a Szovjetunió felbomlása óta Oroszország világpolitikai jelentősége a korábbi töredékére csökkent, az oroszok azonban nem hajlandók beletörődni mindebbe. Ezért olyan fontosak az orosz politikában a szimbólumok, ezért van olyan nagy jelentősége a cári Oroszország birodalmi politikáját idéző külpolitikai retorikának, és ezért nem hajlandó Oroszország még most sem szembenézni a sztálini Szovjetunió borzalmas bűneivel.
Nyugati szemmel felfoghatatlan az oroszok nosztalgiája a kommunizmus iránt. Hogyan sírhatják vissza az emberek az egypártrendszert, a diktatúrát, a nyomort és a szabadságjogok hiányát? Pipes szerint ezek természetesen csak keveseknek hiányoznak, azonban a szovjet borzalmak emlékét elhomályosítja a kommunista idők nagysága: bármekkora is volt a szegénység és a terror, a Szovjetunió világhatalomnak számított. Az imperializmus még ma is áthatja a közgondolkodást. A birodalom szétbomlásán még mindig nem sikerült túltenniük magukat, és nem tudták feldolgozni a gyarmatnak tekintett köztársaságok függetlenné válását, az egykori ellenséghez, a Nyugathoz való közeledésüket mégoly kevéssé - utal Pipes az tavaly nyári orosz-grúz háborúra.
A kívülállók számára az is nehezen érhető, hogy hogyan alakulhatott ki kvázi-egypártrendszer a formális demokrácia keretei között. Márpedig Oroszországban a Putyin-Medvegyev páros választott egyeduralkodóként működik. Nemrég Medvegyev elnök ki is fejtette, hogy nem híve a parlamentáris demokráciának, mert a pártok közötti széthúzás gyengítené Oroszországot. Az orosz választók minden bizonnyal osztják az elnök véleményét, hiszen Medvegyev és Putyin népszerűsége egyaránt töretlen. Az orosz ellenzék néhány hónapja még abban reménykedett, hogy a gazdasági válság hatására csökkenni fog az orosz elnök és a miniszterelnök tekintélye. Voltak, akik egyenesen úgy vélték, hogy az olaj világpiaci ára egyenes arányban áll Putyin támogatottságával. De hiába a drámai olajár-csökkenés, hiába az orosz devizatartalékok megcsappanása, a gazdaság lassulása, a rubel és a tőzsde mélyrepülése, az egekbe szökő munkanélküliség - Putyin és Medvegyev továbbra is rendkívüli népszerűségnek örvend. Közvélemény-kutatások szerint 1999. augusztusi miniszterelnöki kinevezése óta népszerűsége nem süllyedt 40 pont alá, és ahogy általában, most is 70 pont körül található.
„Ezer éves történelmük során az oroszoknak lényegében sosem állt módjában megválasztani a vezetőit vagy befolyásolni a döntéseiket. Ennek következtében az orosz nép elfordult a politikától. Nem is tudják, hogy milyen előnyei lehetnek a jó kormányzásnak. Boldogan elfogadják a felajánlott állami gondoskodást, ahogyan tették ezt a Szovjetunió idején is" - magyarázza a jelenséget Pipes. Mivel semmilyen történelmi tapasztalattal nem rendelkeznek a szabadságról, viszont tudják, hogy az anarchia milyen következményekkel járhat, az oroszok a szabadság helyett a rendet választják. Kedvelik a rendpárti politikusokat, és elnézik nekik a szabadság megnyirbálását. Oroszország Kelet és Nyugat között ingadozik - utal Pipes egy nemrég készített felmérésre, amelyből kiderül, hogy a többség sem európainak, sem ázsiainak nem érzi igazán magát.
Mindez azonban nem jelenti, hogy Oroszországot le lehetne írni - figyelmeztet Pipes. Oroszország gazdasági szempontból semmiképpen sem tekinthető nagyhatalomnak, de geopolitikai szerepe azért továbbra is jelentős regionális hatalommá emeli. Földrajzi adottságaiból kifolyólag az eurázsiai térségben Oroszország szerepe a hidegháborús szembenállás megszűnésének ellenére is meghatározó marad. Amiből az következik, hogy a nagyhatalmaknak - így az Egyesült Államoknak is - komolyan kell vennie Moszkvát. A partneri viszony kialakításához mindenekelőtt az orosz önérzetet kell tiszteletben tartani. Nem szabad állandóan Moszkva orra alá dörgölni, hogy már nem világpolitikai tényező, hiszen a beteges kisebbségi komplexus könnyen agresszívvá tehet - figyelmeztet Pipes. De a túlzott engedékenység is indokolatlan Oroszországgal szemben: a Nyugatnak határozottan fel kell lépnie Moszkva imperialista törekvései ellen, és meg kell védenie a volt tagköztársaságokat. A határozottság és a tiszteletteljes retorika segítségével talán el lehet érni, hogy előbb-utóbb Oroszországban is megerősödjenek a nyugati normák és demokratikus intézmények.
Oroszország nem mond le a nagyhatalmi státuszról: az orosz nép és vezetői egyaránt a dicsőséges 17. századi orosz hódításokat és a náci Németországgal szembeszálló Szovjetuniót tekinti a nagyság mércéjének - írja Pipes. A hidegháború vége és a Szovjetunió felbomlása óta Oroszország világpolitikai jelentősége a korábbi töredékére csökkent, az oroszok azonban nem hajlandók beletörődni mindebbe. Ezért olyan fontosak az orosz politikában a szimbólumok, ezért van olyan nagy jelentősége a cári Oroszország birodalmi politikáját idéző külpolitikai retorikának, és ezért nem hajlandó Oroszország még most sem szembenézni a sztálini Szovjetunió borzalmas bűneivel.
Nyugati szemmel felfoghatatlan az oroszok nosztalgiája a kommunizmus iránt. Hogyan sírhatják vissza az emberek az egypártrendszert, a diktatúrát, a nyomort és a szabadságjogok hiányát? Pipes szerint ezek természetesen csak keveseknek hiányoznak, azonban a szovjet borzalmak emlékét elhomályosítja a kommunista idők nagysága: bármekkora is volt a szegénység és a terror, a Szovjetunió világhatalomnak számított. Az imperializmus még ma is áthatja a közgondolkodást. A birodalom szétbomlásán még mindig nem sikerült túltenniük magukat, és nem tudták feldolgozni a gyarmatnak tekintett köztársaságok függetlenné válását, az egykori ellenséghez, a Nyugathoz való közeledésüket mégoly kevéssé - utal Pipes az tavaly nyári orosz-grúz háborúra.
A kívülállók számára az is nehezen érhető, hogy hogyan alakulhatott ki kvázi-egypártrendszer a formális demokrácia keretei között. Márpedig Oroszországban a Putyin-Medvegyev páros választott egyeduralkodóként működik. Nemrég Medvegyev elnök ki is fejtette, hogy nem híve a parlamentáris demokráciának, mert a pártok közötti széthúzás gyengítené Oroszországot. Az orosz választók minden bizonnyal osztják az elnök véleményét, hiszen Medvegyev és Putyin népszerűsége egyaránt töretlen. Az orosz ellenzék néhány hónapja még abban reménykedett, hogy a gazdasági válság hatására csökkenni fog az orosz elnök és a miniszterelnök tekintélye. Voltak, akik egyenesen úgy vélték, hogy az olaj világpiaci ára egyenes arányban áll Putyin támogatottságával. De hiába a drámai olajár-csökkenés, hiába az orosz devizatartalékok megcsappanása, a gazdaság lassulása, a rubel és a tőzsde mélyrepülése, az egekbe szökő munkanélküliség - Putyin és Medvegyev továbbra is rendkívüli népszerűségnek örvend. Közvélemény-kutatások szerint 1999. augusztusi miniszterelnöki kinevezése óta népszerűsége nem süllyedt 40 pont alá, és ahogy általában, most is 70 pont körül található.
„Ezer éves történelmük során az oroszoknak lényegében sosem állt módjában megválasztani a vezetőit vagy befolyásolni a döntéseiket. Ennek következtében az orosz nép elfordult a politikától. Nem is tudják, hogy milyen előnyei lehetnek a jó kormányzásnak. Boldogan elfogadják a felajánlott állami gondoskodást, ahogyan tették ezt a Szovjetunió idején is" - magyarázza a jelenséget Pipes. Mivel semmilyen történelmi tapasztalattal nem rendelkeznek a szabadságról, viszont tudják, hogy az anarchia milyen következményekkel járhat, az oroszok a szabadság helyett a rendet választják. Kedvelik a rendpárti politikusokat, és elnézik nekik a szabadság megnyirbálását. Oroszország Kelet és Nyugat között ingadozik - utal Pipes egy nemrég készített felmérésre, amelyből kiderül, hogy a többség sem európainak, sem ázsiainak nem érzi igazán magát.
Mindez azonban nem jelenti, hogy Oroszországot le lehetne írni - figyelmeztet Pipes. Oroszország gazdasági szempontból semmiképpen sem tekinthető nagyhatalomnak, de geopolitikai szerepe azért továbbra is jelentős regionális hatalommá emeli. Földrajzi adottságaiból kifolyólag az eurázsiai térségben Oroszország szerepe a hidegháborús szembenállás megszűnésének ellenére is meghatározó marad. Amiből az következik, hogy a nagyhatalmaknak - így az Egyesült Államoknak is - komolyan kell vennie Moszkvát. A partneri viszony kialakításához mindenekelőtt az orosz önérzetet kell tiszteletben tartani. Nem szabad állandóan Moszkva orra alá dörgölni, hogy már nem világpolitikai tényező, hiszen a beteges kisebbségi komplexus könnyen agresszívvá tehet - figyelmeztet Pipes. De a túlzott engedékenység is indokolatlan Oroszországgal szemben: a Nyugatnak határozottan fel kell lépnie Moszkva imperialista törekvései ellen, és meg kell védenie a volt tagköztársaságokat. A határozottság és a tiszteletteljes retorika segítségével talán el lehet érni, hogy előbb-utóbb Oroszországban is megerősödjenek a nyugati normák és demokratikus intézmények.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése