Két dolgot tartottam fontosnak megnézni. Az egyik az, hogy a könyv valóban a túlélésre koncentrál, vagy valódi jó tanácsokat ad arra, hogyan védjük meg a családunkat, vagyonunkat. Nos, alapvetően menekülő stílus, elolvasni is felesleges. A másik dolog azonban már érdekesebb volt. Egy hivatalos, társadalomkutatók által megfogalmazott elmélet arra, mi számít összeomlásnak.
Két dolgot állapítottak meg. Az egyik, hogy alapvetően az az összeomlás határa, amikor az infrastruktúra, a rendvédelmi és egészségügyi rendszerek nem működnek. Tehát nem működik a víz, gáz, és áram szolgáltatás. A másik az, hogy az egészségügyi ellátás kénytelen leállni anyagi és az eszközhiány miatt. A rendfenntartás sem működik. Ezek után jön a második fokozat. Az összeomlás akkor áll be, mikor a nép elfogadja annak tényét. Vagyis a nép felismeri, hogy ez nem megy tovább, és a társadalom elfogadja, hogy eddig működött, most pedig már nem működik a rendszer. Olyan ez, mint a pénz. Amíg elfogadom egy papírfecniről, hogy az ezer forintot ér, addig ezer forintot ér. Ha kijelentem, hogy ez egy darab fecni és nem ér számomra egy lyukas garast sem, azonnal elvesztette az értékét. Amikor a társadalom elfogadja a rendszer bedőlésének tényét, a fennálló politikai rendszer mindenképpen bukásra van ítélve. Itt azonban van egy fontos tényező, és ez az ingerküszöb kérdése. Vannak népek, melyek még viszonylagos jó körülmények fennállásakor is már már forronganak, és vannak olyanok, melyek szinte az éhhalálig képesek tűrni a sorsukat. Az, hogy egy adott országban mikor tudatosul az összeomlás ténye, népi jellemző is.
Hogy is állunk ezzel az összeomlás dologgal hazánk vonatkozásában?
A víz, gáz, áram ellátás nem fog leállni. Több okból sem. Eleve azért, mert a nyugati tulajdonú rabszolgatartó vállalatokat nem lehet leválasztani a rendszerről, valamint az összeomlás nem a társadalom 100 százalékát érinti, csak magával ragadja. Az viszont egy más kérdés, hogy hány tízezer család van elmaradva közüzemi számlákkal. Ha a szolgáltatók a számla elmaradása után azonnal kikötnék a szolgáltatást, sok tízezer család maradna gáz vagy áram nélkül. Ebben az értelemben véve viszont már látható, hogy a szolgáltatói rendszer nem azért működik még, mert minden rendben van, hanem a nagyvállalatok a hatalom alá dolgoznak a különböző fizetési csúsztatásokkal. Érdekeltek a rend fenntartásában. Az áramszolgáltató például egyszerűen a nemfizetők által elhasznált árammenyiséget hálózati veszteség címén kiszámlázza a többi még fizetőképes felhasználóra. A víz valóságos árához képest olyan drága, hogy a szolgáltatót egyáltalán nem érdekli, van-e némi vesztesége vagy nincs. A gáz kényesebb kérdés, de itt is olyan a haszonkulcs, hogy a cég elbírja a minimális kieséseket. Azonban valóságos, normál díjazás mellett ezek a cégek már becsődöltek volna.
A rend fennállása már kényesebb kérdés, főleg hazánkban. Csökkent a statisztika szerint a bűncselekmények száma, azt azonban elfelejtik hozzátenni, hogy az ügyek jelentős hányadát már le sem papírozzák, a rendőr ki sem megy a helyszínre. (Erre lakókörnyezetemben több példa is volt az elmúlt időben). Így azért elég radikálisan lehet csökkenteni a bűncselekmények számát. Amint a tolvaj cigány család neve felmerül betelefonáláskor, a rendőrség már ki sem megy, közli a telefonálóval, hogy azok tolvajok, bevinni sem érdemes, estére otthon lesz. A közbiztonság az országban romokban hever, és ezt majdnem szó szerint lehet venni. Az egészségügyről pedig ne is beszéljünk. Az ott fennálló állapotok már nehogy megközelítik, hanem le is kőrözik az összeomlás állapotát. Ugyanis Japánban a cunami kellős közepén ennél jóval gyorsabban és rugalmasabban működött az egészségügy. Ha valahol, hát ott aztán volt összeomlás. Egészségügyünkről nyugodtan jelentsük ki, hogy a normális állapotokhoz képest már összeomlott. Orvosaink kiválóak, és teszik a dolgukat összeszorított fogakkal is, nehogy hallani lehessen a szitkozódást. Nővérek olyan körülmények között dolgoznak, hogy szinte nincs olyan közöttük, akinek ne sínylené meg látványosan a családja a folyamatos 12 órázásokat. De nekik nem szakmájuk, hanem hivatásuk van, és ezzel a hivatástudattal él vissza a kormány a végtelenségig. Egy olyan ország, ahol hónapokat kell egy általános vizsgálatra várni, ahol műtétek azért csúsznak hónapokat, mert nincs eszköz, sőt, egyre több levél, információ érkezik, hogy már kézzelfoghatóan nincs orvos sem.
Győrben például a bőrgyógyászaton egy orvos van, aki már felmondási idejét tölti, megy nyugatra. Orvoshoz bejutni másfél hónapot kell várni. Egy sima hasi ultrahangra két hónap a várakozási idő. Orvos ismerős elmondta, hogy szívműtéten kinyitották az illető mellkasát, aztán visszacsukták, mert akkor derült ki, hogy nincs olyan méretű szívbillentyű, mint amire a betegnek szüksége lenne. 40 éves röntgengépek, felszínes toldozások és foltozások mindenütt. Ami modernizálás történik, az olyan mennyiségű hitelre készül, amit még az unokáink is nyögni fognak.
Ha összegeznünk kell a társadalomkutatók megállapítását, akkor helyénvaló módon az összeomlás Magyarországon már bekövetkezett. Arra azonban a tanulmányuk nem tér ki, hogy mi a működésképtelenség határa, vagy fokozata. Az, hogy az államgépezet, a hatalomgyakorlás, a rendőrség vagy az egészségügy teljesen leálljon, felesleges várni, mert olyan soha nem következik be. Az orvosok, a fronton még akkor is műtenek, ha egy bicskával és egy kanállal kell a műtétet elvégezni. Vagyis teljes összeomlás nem létezik. Az összeomlás határa tehát két pillérre helyezhető, amikor közveszélyessé minősíthető, és amikor a nép megelégeli.
Valójában a helyzet az, hogy Magyarország már egy normális állam mértékével mérve összeomlott. Semmi egyéb nem tartja életben, amint a magyar népre mostanában oly jellemző birka mentalitás. Itt jön a képbe a fenti könyv társadalomkutatók általi megállapítása, hogy az összeomlás akkor következik, be, mikor a nép elfogadja annak bekövetkezését. A magyar számára az összeomlás mikor éri el a felismerést? Sajnos a magyar népről egyáltalán nem hízelgő megállapításokat lehet csak tenni. Ha az átlagembert nézzük, akkor egy tányér moslékért is képes eladni a jövőjét (lencse már extra lenne). Az ellenállónak nevezhető jobboldal is a társadalomban tapasztalható atomizált állapotban van, összefogásra vajmi kevés lehetőség van. Fiataljaink pedig özönlenek ki az országból, megindult a harmadik nagy elvándorlási hullám. Azt, hogy féreg kormányunk csak a pillanatnyi dolgokkal foglalkozik, vagyis csak azzal, hogy a semmi kis hatalmacskáját megtartsa, jól mutatja ez a kormány által reklámozott folyamat, melyet minden esetben a folyamat lezajlása után egy-két évtizeddel rengette meg az országot, a kieső utódok miatt.
A magyar nép olyan sorsfordító döntést igénylő helyzetben van, amely a Trianon után megmaradt ország sorsát eldönti. Hosszú-hosszú időre, olyannyira, hogy önmagába véve az ország fennmaradásának sorsa is kérdéses. És ha valaki úgy hiszi, hogy Trianon után egyharmadra csökkent országot nem lehet elvenni, tovább osztani, az nagyon téved. Ahogy Skócia is Írországhoz hasonlóan a különváláson kezd gondolkodni, ahogy legalább négy részre szedték szét Líbiát, ahogy a kurdok miatt könnyen lehet egy szír vagy török szétesés, ahogy Szerbiában is lezajlott a koszovói szakítás, úgy ez a folyamat bárhol tovább folytatódhat. Hazánkban is. Most etnikai, erkölcsi és gazdasági gondok együtt jelentkeznek, egymást nem kioltva, hanem erősítve. Sajnos látszólag ezzel egyenesen arányosan hülyül el a nép, ahelyett, hogy egyre erőszakosabban követelné a jogait.
A kutatók megállapításai tehát alapvetően helyesek, csak éppen a néppel van gond. Nem hajlandó felismerni a nyilvánvalót. Ez pedig nem tudatlanságból ered, hanem legelső sorban gyávaságból. Sajnos igen, ki kell mondanunk, a magyar alapvetően gyáva lett. (Ismételten a nagy átlagról beszélek, és nem azokról a kevesekről, akik pontosan tudják mire gondolok). A gyávaságra azonban nincs orvosság, az a lelkiségből ered. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy minden adott ahhoz, hogy az ország sorsa jobb forduljon, csak éppen a nép nem foglalkozik vele. Mert gyáva. Gyáva ahhoz, hogy megmondja a főnökének, hogy sztrájkot kezdjen, hogy ha kell, ráborítsa az asztalt a nyugati tetves rabszolgatartókra. Az MNA már megtette ezt nem egy helyen, de amint mondják, egy fecske nem csinál nyarat. A népi ellenállásnak spontán kell kialakulnia, és ha szerveződésbe kezd, amint felsorakozik egy elv mögé, csak és kizárólag akkor lehet elsöprő erejű. Ezt a folyamatot lehet halasztgatni, időhúzásra játszani, de kicselezni, megállítani nem. Az időhúzás pedig alapvetően csak mérgesíti a kitörés pillanatát. Az ugyanis nem mindegy, hogy az elvek a vezérlők, vagy az elkeseredettség. A másodikban nincs elvszerűség, tervszerűség, vezénylés, és cél, csak egy van, az indulat. Az pedig nem gondolkozik, csak húzza a fára, akire rámutat. 1956-ban 50 000 ÁVO-s volt, és két nap alatt összeomlott az ÁVO.
Mit is mondjunk erre? Ébresztő? - már régen kellett volna. Gondolkodni? Ideje lenne.
Kemény GáborA kormány az egészségügy érdekképviseleteinek megosztására törekszik
Még meg sem kezdődtek az egyeztetések az egészségügyben dolgozók érdekképviseletei és a kormány alkuszai közt, a kormány máris lefelé alkudna. Mi már nem lepődünk meg ezeken, viszont sokak kellemetlen átverésként élhették meg, hogy az ígéretek már az első egyeztetések előtt leapadtak. Eddig azt ígérték, nyáron 65 ezer forintos béremelés lesz, most - mielőtt az érdekképviseletek megszólalnának - azonban már 25 ezer, sőt ezer forintokról hallani. Azzal kiegészítve, hogy legkorábban nyár végén kaphatják meg. A különbségeken jól látható a halogatás - majd nyáron, aztán már legkorábban nyár végén. És akkor még nem is egyeztettek a konkrétumokról, a forrásokról pedig végképp nem, így az első, látszólag jól megalapozott - pénzügyi alapú - halogatások még csak a nyár végén fognak előkerülni.
Miközben a kormány halogatja a pénzek kifizetését, jól láthatóan egyetlen fő célja van: hogy megossza az egészségügyben dolgozók érdekképviseleteit. A háziorvosoknak már a kezdeti bejelentéskor sem ígértek egy forintot sem, ami megalkuvásra készteti az egészségügyi dolgozókat - a szakdolgozók hajlamosabbak lesznek elfogadni a kevesebb pénzt is, ha azt látják, hogy mások meg egy forintot se kapnak. Ezért a háziorvosok által szervezett tüntetésekre már eleve nem mennek el, nem fognak mellettük kiállni, mert meg kell ragadni az egyszeri lehetőséget, nehogy úgy járjanak mint a háziorvosok és ne kapjanak egy forintot se. Mindenki örül a sajátjának, még ha kevés is - ezzel a kormány módszeresen kihasználja azt a birkamentalitást, amit a tömegmédia belenevel az emberekbe.
Mit lehet tenni ebben a helyzetben? A kulcs nem csak az érdekképviseletek kezében van, mert a vezetőket mindig lefizetik. A megoldás itt is az összefogásban rejlik, de a magyarságnak ma ez gyengepontja. Nem kell elfogadni a kevesebbet, csak ha minden dolgozó megkapja! Ha nem adnak, egyszerre mondjanak fel! Máris erősebb az alkupozíció, mert ha egyszerre mondanak fel a szakdolgozók és a háziorvosok, az egészségügy összeomlása fenyeget, a kevesebb elfogadásával pedig a kormány megússza egy százfős tüntetéssel. Az élelmiszerárak egyre nőnek, a számlák egy átlagos bérből kifizethetetlenek, és az a szakdolgozó, aki elfogadja a kevesebbet és cserébe hallgat, még rosszabbul fog járni! Mert legközelebb meg csak a háziorvosok kapnak két forintot, és akkor senkit nem fog érdekelni, hogy a szakdolgozók már a fizetésemelés mellett is rosszabb anyagi helyzetben vannak.
Fenyvesi Áron Két legyet egy csapásra: a rendőrökkel hajtatják be saját megutálásuk árát
Április közepétől fix büntetési tételek lépnek életbe bizonyos közlekedési szabálysértések esetén, azaz a rendőrnek nem lesz joga és lehetősége mérlegelni.
A tervezett kormányrendelet szerint harmincezer forintos helyszíni, vagy hetvenezres szabálysértési bírsággal jár többek között a kézben tartott mobiltelefon használata, elsőbbségadásra, előzésre vonatkozó szabályok megsértése, irányjelzés elmulasztása, záróvonal átlépése, gyerekülés vagy bukósisak használatának elmulasztása.
Más szabálysértések még magasabb büntetési tételekkel járnak negyven-, illetve nyolcvanezer forintos bírság jár a kanyarodás szabályainak megszegéséért, szmogriadós forgalomkorlátozás megsértéséért.
A megfordulás és tolatás szabályainak megszegése újabb tízezer forinttal magasabb tételeket jelent, ötven-, illetve százezer forintot. Alapesetben a lejárt műszakival való közlekedés harminc-, illetve hetvenezer (időtartamtól függően akár százezer) forintot juttat az államkasszának.
Ha valaki ellen két éven belül háromszor jár el a hatóság, akár börtönbe is kerülhet. A büntetés be nem fizetése esetén szintén, ötezer forint per nappal számolva.
A szabálysértések szankcionálása természetes dolog. A gond az aránytalanságokkal kezdődik, és ott folytatódik, ha az új rendelkezések célját vizsgáljuk.
Aránytalanság van, nem is annyira ez egyes büntetési tételek, hanem a büntetések és az emberek keresete között. Az átlag dolgozó (aki korántsem a hivatalos átlagkeresetből él) ugyanis örül, ha össze tud kaparni egy jobb-rosszabb kocsira valót, amit a rosszabbik esetben jellemző állandó javítások nélkül is elég fenntartani, tekintve az egekbe emelkedő üzemanyagárakat. Ezután a legkisebb szabálysértésért olyan büntetést kell fizetnie, ami mondjuk második esetnél már a kocsija árával vetekszik.
A szankcionálás jogos, akár a magasabb tarifák is érthetőek lennének – a lakosság kereseti viszonyait figyelembe véve viszont ez újabb sanyargatás és kifosztás. Különösen a mérlegelés nélküli, kötelező büntetéssel együtt. Amit számtalanszor mondtunk, üres a kassza. Minden bírságolás, képtelen adónem ennek ellensúlyozását szolgálja, a lakosságnál lévő tartalékok kipréselését. (Ez az államnak jelent tartalékot, a lakosságnak csak a napi megélhetést – amit elvonnak tőle.)
A másik vonzata az intézkedésnek a rendőrök megítélésének szempontja. A rendőrséget az elmúlt húsz év kormányai (részben eredménnyel) igyekeztek nem csak nevetségessé tenni, hanem megutáltatni a néppel. Erre tesznek rá egy újabb lapáttal. A rendőr nem mérlegelhet, nem gyakorolhat emberséget. Ki kell rónia a büntetést, ami adott esetben akár padlóra is küldhet egy-egy családot. Kit fog szidni a mondjuk épp szabálytalanul visszatolató munkás? Persze, hogy a rendőrt!
Az állam rohan az összeomlás felé (sőt, javában benne van, csak a tetőpont várat magára), ezért a hatalom mindent megtesz, hogy mint a kialakult helyzet felelőse, elkerülje a felelősségre vonást, amire a változások pozitív irányú kimenetele esetén sor kerülne. Ezért igyekszik szétverni a változásban biztos pontot jelenthető, bajtársi jellegű közösségeket, legyen az rendőrség vagy tűzoltóság, vagy bármiféle egység. Továbbá igyekszik a már jelenlévő társadalmi megosztottságot tovább fokozni, különösen az említett közösségekkel szemben. Ez a másik célja a szóban forgó intézkedésnek.
Figyelemmel kísérjük a rendvédelmi erők körül folyó taktikázásokat, és arra felhívjuk mind a hivatásbeliek, mind a nép figyelmét, és igyekszünk enyhíteni a közéjük ásott szakadékokat. Nem fogjuk hagyni, hogy nép- és nemzetellenes hatalom aláássa a pozitív irányú változások lehetőségét, észrevétlenül szétverve az erős hivatásrendi közösségeket, és éket verve közéjük és a nép közé. A változásokat követően pedig helyreállítjuk a megalázott hivatások becsületét, és minden lehetőséget megadunk a társadalom megbecsülésének és tiszteletének maradéktalan kivívására.
Bánfalvi Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése