Folyamatosan jelennek meg az újabb és újabb elemzések a törökországi politikai anomáliákkal kapcsolatban, mivel az ankarai politika olyan, mint egy billegő hajó, amiről senki nem tudja merre is tart. Ez elsősorban azért van, mert mindenki úgy viszonyul a kérdéshez, hogy vagy az egyik, vagy a másik nagyhatalmi erőtérhez köti egy ország vagy régió politikai elhelyezkedését. Törökországgal kapcsolatban korábban már megállapítottuk, törekvései arra irányultak, hogy kialakítsa a saját térségi hatalmi pozícióit. Ehhez egy nagyon kényes vonalon kellett volna egyensúlyoznia, ahol rendkívül nehéz megtalálni azt a keskeny mezsgyét, ami elvezeti céljához.
Úgy tűnik, a török politika ebben a játékban nem tudott teljes sikerrel játszani. Ebbe beleszólt az is, hogy éppen egy olyan időszakban kezdett ebbe a műveletbe, amikor a nagyhatalmak között elkezdődött egy pozícióharc, illetve a világ gazdasági szerkezetének átalakulása miatt egy politikai átalakulás is. Ebben a kiéleződött helyzetben a török politika mozgástere meglehetősen leszűkült. A muszlim vallási beállítottság miatt - ráadásul az utóbbi időben pont a vallási vonal erősödött Törökországban - hatalmas nyomás nehezedett az ország vezetésére az egyre szembetűnőbb izraeli kapcsolatok miatt. A NATO-tagság és az USA-partnerség az országon belül is hatalmas feszültségek gyújtópontjai.
Az éles fordulat akkor következett be a török vezetés politikájában, mikor a segély-flottilla hajóján az izraeli kommandósok megöltek kilenc civilt, akik török állampolgárok voltak (hogy a flottilla szervezésének mennyire volt provokációs célja, és ebben a török kormány mennyire volt aktív, az még kérdés). Erdogan miniszterelnök elérkezettnek látta az időt, hogy ezt az ügyet kihasználva lépéseket tegyen Izrael politikai meggyengítésére, valamint saját pozícióinak és Törökország regionális hatalmi helyzetének megerősítésére. Mindazonáltal Ankara pillanatok alatt egy izraeli ügynökök és pénzemberek által feltüzelt környezetben találta magát, amellyel párhuzamosan újra felszínre került a kurd kérdés merényletek és robbantások formájában, majd Görögország – mely lassan önálló államisággal sem rendelkezik és EU protektorátussá válik, vagyis cionista bábállam - szította újra a már-már csitulni látszó területi vitákat, nyilvánvalóan izraeli közbenjárásra.
Az egyes arrogáns nyugati hatalmak által szított és támogatott szíriai polgárháborús helyzetet Ankara arra akarta kihasználni, hogy Szíriát átmenetileg meggyengítve saját hatalmi befolyását kiterjessze a térségre. Ám ennél a pontnál megfeneklett a törökök erre irányuló művelete. Közben tovább erősödött a cionista presszió Törökországra, megtörténtek az első robbantásos merényletek (először egy rendőrségi bázist, majd olajvezetéket ért támadás). Kimondatlanul is, de mind a közvélemény, mind a politika tisztában van vele, hogy az izraeliek állnak mindezek mögött. Amiért a török vezetés patthelyzetbe került az nem más, mint hogy az ország NATO-tagsága miatt amerikai nyomás alá, a szíriai események miatt pedig orosz nyomás alá került a kormányzat, valamint nem hagyhatják figyelmen kívül a Szíriát támogató másik regionális középhatalom, Irán érdekeit sem (a NATO radar telepítése amúgy is ütközőpont a két ország között).
Asszad pedig egy hatalmas huszárvágással kijátszotta a kurd ütőkártyát. Kurdisztán, amely politikai határokkal nem rendelkezik, egy négyfelé széttagolt terület (Irak-Irán-Szíria-Törökország). A legkeményebb elbánásban Törökországban részesülnek, mivel Ankara semmiféle politikai engedményre nem hajlandó. A Kurd Munkáspárt néven tömörülő ellenállás komoly katonai erőket köt le az országban. A török hadsereg hadműveleteket hajtott végre a kurdok ellen még iraki területen is. Most, hogy katonákat képezett ki Szíria ellen, és nem titkolt szándéka a szíriai vezetés megdöntése, Asszad kijátszotta Törökország ellen a kurd kártyát, és meglengette a kurdok előtt a teljes autonómia lehetőségét. Ez hatalmas engedmény lenne, ugyanis merőben új politikai helyzetet teremtene a térségben. Amit eredetileg a zsidók akartak felhasználni Erdogan ellen, azt Asszad tudta a leghatékonyabban meglépni. A másik nagy érvágás a törökök számára az iráni gazdasági kapcsolatok elvesztése lenne. Irán legfelsőbb vezetője, Khamenei ajatollah Erdogan legutóbbi iráni látogatása során a miheztartás végett közölte Irán álláspontját Szíriával kapcsolatban – Szíria része a közel-keleti anti-cionista frontnak, amelyhez Törökországnak is igazodnia kell és ezért Szíriában semmiféle rendszerváltozást nem tartanak elfogadhatónak.
A török gazdaság dinamikusan fejlődik, és a Törökország előtt lebegtetett EU-tagság ma már csak retorikai szinten kerül elő. A török ipar elsősorban nem eladni tud az EU-ban, hanem az ország olcsó munkaerőt jelent a nyugati és izraeli cégek számára, valamint egy újabb kifosztható területet. Törökország tehát olyan országokkal kíván gazdasági kapcsolatokat építeni, ahol termékeit el tudja adni, így megfelelő tőkéhez jut a fejlesztésekhez. A Nyugat az EU-n belül nem ezt a szerepet szánta nekik. Így a másik lehetőség, hogy elvesztik felvásárló piacaikat újabb csapás lett volna Ankara számára.
Ezek a lehetőségek, valamit a rakétapajzs miatt kialakult kényszerítő tényezők, a török vezetést úgy tűnik újabb irányváltoztatásra kényszerítik. Ankara már rájött arra (és ezt komoly politikai és gazdasági szakértők is alátámasztották, legutóbb a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemének professzora nyilatkozott hosszabban erről), hogy a térségben politikai befolyását csak Izrael ellenében tudja növelni. A tavalyi 'arab tavasz' kapcsán Ankara növelni akarta befolyását az iszlám világban, de ezt is csak úgy tudja megtenni, ha ezzel együtt felvállalja, hogy szembe kerül Izraellel. Ez nem választási lehetőség, hanem tény, illetve kényszer. Akár Észak-Afrikában, akár a Közel-Kelet arab térségeiben akar terjeszkedni politikailag, a vallási ellentét és a palesztin kérdés miatt az izraeli ütközőpont minden esetben jelentkezni fog.
Akár a saját belpolitikai nyomás, akár a külpolitika kényszeríti Törökország vezetését, de újabban ismét erősödtek az Izrael elleni kirohanások. A szíriai kérdést legszívesebben lezárná gyorsan és csendben Ankara, erre azonban nincs lehetőség. Az iráni látogatás, és Erdogan Khamenei ajatollahhal folytatott eszmecseréje nyomán talán megtalálja a kivezető utat a jelenlegi patthelyzetből. Olyan markánsan avatkoztak bele a szomszédos Szíria ügyeibe, hogy itt komoly lépéseket kellene tenniük a szíriai vezetéssel és a keleti blokkal (BRICS) szemben.
A minap kezdődött tengeri hadgyakorlat, az "Anatóliai Sas", Törökország egyik legrangosabb hadgyakorlata. Mint NATO-tag, eddig az Egyesült Államok és Izrael (kvázi-NATO-tag) is részt vett. Most mindkét ország távol maradt a hadgyakorlattól, sőt Görögország Izraellel kezd saját katonai hadgyakorlatba, melyhez az USA is jelezte csatlakozását. Ez már egy látható szembenállás az amerikaiak és a törökök között. Görögország érzékelve a két (cionista) ország támogatását, meglehetősen felbátorodva nyíltan háborús provokációt folytat Törökországgal szemeben. A NATO lokátorok kérdése egy érdekes pontja ennek az egész huzavonának. Látszólag a front két oldalára került az USA és Törökország, miközben Törökország területén üzemel a NATO lokátor?
Ebből is látható, hogy Ankara első sorban a saját befolyásának növelésével foglalkozik, és ennek érdekében akar kihasználni minden lehetőséget. Mindazonáltal ismét emlékeztetünk Medvegyev elnök tavalyi nagy jelentőségű beszédéhez: vagy itt, vagy ott, de nincs kettő között, nincs kétkulacsos politika. Bizony a jelenlegi világhatalmi átrendeződések újra két (illetve több) pólusú rend kialakulását jelzik, melyben meglehetősen nehéz a kettő peremén billegni. Az utóbbi hetek eseményei látszólag a kelet felé terelik Ankarát. Erdogan egyre szembetűnőbben próbálja a szíriai rendezés oroszok által támogatott és javasolt formáját felkarolni. Emellett katonailag is szembekerülhet az izraeli féllel, ezzel együtt az amerikaiakkal is. A Ciprus körüli feltárt gázmezők gazdasági alapot is adnak e mellé, amire minden nyugati hatalom - a görögökön keresztül az EU, az USA és már Izrael is rátenné a kezét. Ám Törökország saját magának akarja a ráeső részt, így nem fogja annyiban hagyni a területet. A tengeri határok kérdése vitatott, és egyik fél részről sem elismert, vagyis a gázmezők elhelyezkedése is ütközőpont. Mind a görög, mint a török hadgyakorlat ilyen jellegű katonai konfliktust igyekszik modellezni.
Az utóbbi hetekben látható tehát, hogy újra erősödik az Izrael-ellenesség, és a politikai megnyilvánulások egyre kritikusabbak a nyugati politikával, illetve Tel-Avivval szemben, de a helyzet még képlékeny, és csak remélni tudjuk, hogy Törökország végre a megfelelő "pályára" tud állni, és a jó oldalon fog kikötni.
Juhász PálTörök politikus: a Nyugat háborúba sodorja Törökországot
Mustafa Kamalak, a török Saadet Partisi párt vezetőjének vasárnapi kijelentései mutatják, hogyan alakul a politikai helyzet Törökországban. A párt vezetője beszédében a Nyugatot tette felelőssé az Oszmán birodalom széthullásáért, mondván, hogy az Oszmán birodalom a Nyugat manipulációi miatt lépett be az első világháborúba, aminek egyetlen célja volt, hogy a birodalom romjain létrehozhassák Izraelt. A történelmi vonatkozással párhuzamot vonva felhívta a figyelmet arra, hogy a Nyugat most is Törökország destabilizálására törekszik azzal, hogy a száz évvel ezelőtti eseményekhez hasonlatosan most is be akarják vonni Törökországot egy újabb háborúba azért, hogy a háború pusztítása után egy még nagyobb Izrael születhessen.
A kijelentés nem alaptalan, ugyanis az elmúlt napokban a török tisztviselők közt aktív vita bontakozott ki egy lehetséges, Szíria elleni háborúról azzal az ürüggyel, hogy az Asszád-rendszer "brutális erőszakkal verte le az országban kibontakozó ellenállást". Erdogan török miniszterelnök maga is ultimátumot adott, mondván hogy ha április 10-ig nem valósul meg a béke Szíriában, Ankara is lépéseket fog tenni ez ügyben. Ismet Yilmaz török védelmi miniszter vasárnap kijelentette, hogy Törkország a szíriai helyzet minden vonatkozására felkészült, beleértve a háborút is.
A helyzet ott kezdett elfajulni, hogy a szír külügyminiszter vasárnap bejelentette, se az Arab-Liga, se az ENSZ nem tud adni semmi garanciát arra, hogy a terrorista csoportok is elfogadnának bármilyen béke-tervet, és felhagynának a merényletekkel, robbantásokkal, a civil lakosság gyilkolásával. Attól függetlenül, hogy a szír külügyminiszternek igaza van, ezt a bejelentést ürügyként használják arra, hogy az Arab Liga tagállamait Szíria ellen hangolják, és a török politikusok is nyíltabb ellenséges retorikát kezdhessenek a szír vezetés ellen.
A török politikusok ilyen irányú radikalizálása a legaljasabb manipulációnak tekinthető, ugyanis az egész színjáték arra megy ki, hogy Szíria és Törökország között nyílt fegyveres összeütközés történjen. Mivel Törökország NATO tagállam, abban a pillanatban ahogy eldördül az első lövés, a teljes NATO rávetné magát Szíriára, mondván hogy azt egy NATO tagállam védelmében teszik. A török politikusok jobban teszik, ha minden rendelkezésre álló eszközzel megpróbálják háttérbe szorítani az ilyen háborús uszítást, mert Törökország egy ilyen háborúban nem lenne több, mint egyszerű eszköz a NATO kezében - és mint eszköz, beáldozható, ha a helyzet úgy kívánja.
Molnár István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése