2012. május 14., hétfő

Lepusztult nemzet

Újabb sajnálatos tapasztalattal lettem gazdagabb. Gazdagabb? Talán szegényebb.
Két héttel ezelőtt történt a vasárnapi reggelen, hogy egy darab vasanyagra lett volna szükségünk. Gondoltuk, a környékbeli "lomis" itt van a szomszéd faluban, vasazással is foglalkozik (miért ne, hát cigány, de a normálisabb fajtából), átmegyünk. Nagyjából 9 óra lehetett. A lomis udvarába belépve láthattuk, hogy az udvar nem olyan aránylag rendezett mint szokott lenni, hanem a kitett portékák, illetve annak maradékai szanaszét hevernek. Feri bácsi, aki a lomis segítője, elpanaszolta. "Itt bolondokháza van!" Hogyhogy? - kérdeztük. Erre elkezdte: Reggel 6 órára a fél falu itt állt a kapuban. Amikor kinyitottuk, mint az őrültek jöttek befele, feltúrtak mindent, elvittek mindent... Az még nem lenne baj, de ami itt maradt? Szana szét minden!
Nem hittünk a fülünknek. Eddig a lomishoz hébe-hóba járkáltak, jobbára mi is vasanyagért ha éppen kellett valami. De ez mindenképpen figyelemfelkeltő volt, gondoltuk megnézzük a következő héten, hogy ez valami új népjelenség, vagy egyszeri dolog. Amit láttunk, minden képzeletünket felülmúlta.
Átmentünk reggel hatra a lomishoz. Az autóból kiszálva tisztes távot tartottunk. A lomis kapuja előtt hatra már vagy ötvenen ácsorogtak, és folyamatosan érkeztek. Robi, a lomis eddigre minden "új" portékát - amit összeguberált a nyugati lomtalanításokon - szépen kihelyezte az udvaron. Hat óra után kinyílt a kapu. Azt a tülekedést! Mint a sakálok a dögre. Ilyen nincs - mondtam én, és mégis van.
No menjünk közelebb, erre kíváncsi vagyok. Ezek vittek valóban mindent. Soha az életben nem fogja azt a lámpát feltenni sehová, már csak azért sem, mert a belevaló spot égő vagy 8000 forint, de viszi. "Mennyi? 500? Négyet adok érte". És milyen boldog a szeméttel? A rossz rollert, gyerekcsúszdát, a fene tudja micsoda hulladékokat, aminek 90 százaléka a kukában fog kikötni. De pénzt ad érte.
Muszáj volt közelebb lopózni ehhez a szemmel látható idiotizmushoz. Hallgatóztunk egy kicsit, és próbáltunk kommunikálni, mi is lehet az oka ennek a viselkedésnek. A levonható következtetés olyan megdöbbentő volt, hogy kellett egy pár óra, mire az ember tudta hová tenni.
Azért özönlenek a lomishoz, mert vásárolni kell, muszáj!!! Először leadta a Spar áruházat, járt a Tescoba. Most már oda sincs pénz, és ahelyett, hogy fellázadna a rendszer ellen, ahelyett, hogy beleordítana a hatalom képébe nyomorúságában, elmegy a lomishoz. Mert konzumidióta (vásárlási-fogyasztói mániás lett) és ha nem vásárolhat valamit, akkor el kell mennie pszichológushoz. És a legszomorúbb, hogy úgy fest társadalmi jelenségről van szó.
Ennyire lecsúszott a magyar, ugyanis szinte kizárólag magyarok ácsorogtak a kapuban. Ilyen mélyre is lehet süllyedni. És úgy néz ki, hogy lesz még lejjebb is. Mert ez a lecsúszott magyarság még a sárba is megfetreng új urai előtt, csak legyen egy kis alamizsna. Mielőtt az olvasó felhördülne, és magára venné, vannak itt még gerinces magyarok bőven. De ők a kisebbség a hazában - sajnos. A többség majdnem az állat szintjére züllött.
A fiatalságunkról sem lehet jobb véleményt alkotni. Liberális MSZP és Fidesz kormányaink elérték, hogy a fiataljaink porban fetrengő, kurvapecér, erkölcstelen senkiháziak gyülekezetévé vált. Nekik két dolog a fontos, kihúzzák péntekig valahogy, és a pénteki és szombati diszkókra legyen valami pénz félretéve kábszerre, italra. Lehessen mámoros tudatlanságban összefeküdni akivel csak lehet, vagy tök részegen összehányni saját magukat. (Hivatalos adat, hogy hétvégente átlagosan 800 000 fiatal részeg vagy narkós állapotban van, ami az ifjúság nagy része)
Mik ennek az okai? Egészen biztos, hogy hibás ebben az elmúlt 60 év. A kommunista rendszer a társadalom jókora részéből igazi lumpen proletárt nevelt. A liberális férgek 1989 után pedig sikerre vitték, amit a bolsiknak nem sikerült befejezni. Tökéletesen lepusztították a nemzetet. Orbán hiába is próbál most nagy nemzeti köntösben díszelegni, mikor ebben az egész folyamatban nyakig benne voltak.
Lehetőségek? Vannak. Mert lehetőségek, célok mindig vannak. A nép lelkületében benne van a puszták szabad népe, a szabadságvágy, ami minden magyarban olyan erősen ég, a jóra való hajlam. Ezt kell kiszabadítani. Ez a szabadítás a mozgalmunk fő feladata. A valódi felszabadítás. De ezt nem fogjuk átengedni elzsidósodott szervezeteknek, pártoknak, cionista befolyás alatt álló gyülekezeteknek. Vagy mi hullunk el, vagy ők. A kettő között nincs kompromisszum, mert az a nemzet halála. De ezt a harcot mi nem vívhatjuk meg az emberek helyett, maximum velük. Népünk felemelkedése a saját kezében van. Mindig is ott volt. A népnek olyan vezetése van, amilyet megérdemel. Most ezt érdemli. Kihunyt benne a szeretet, a becsület, saját megbecsülése is.
Mozgalmunk példát mutat áldozatvállalásban. Mert tagjaink kemény hatalmi nyomás alatt is dolgoznak, közösségeket építenek. Lehet ezt a munkát nézni, de jobb lenne segíteni, és becsatlakozni. Nem feltételeket szabni, igényeket támasztani. Annak idején az USA egyik elnöke azt mondta: ne azt nézd mit kapsz a hazától, hanem azt, hogy mit adhatsz neki. Ez a rendszer a kormányainkkal szemben már nem él, mert bizonyította, hogy csak elvesz. Mozgalmunk azonban azon fáradozik, hogy ez ne így legyen. Segítsd, és támogassd ahol csak lehet. Mert népünknek már nincs sok hátra ahhoz, hogy a legalsó mélységekbe süllyedjen.
Segíts egy új jövőben!
Kemény Gábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése