2012. augusztus 12., vasárnap

Joseph Candel: Az Antikrisztus színre lépése

Eleinte a világ úgy tekint majd az Antikrisztusra, mint a várva várt politikai szupermenre, aki végre békét és gazdasági stabilitást hoz az emberiségnek. A legtöbb ember a béke emberét és a bölcs, megnyerő vezetőt látja majd benne. „Alattomban még az ország gazdag részeibe is behatol” és „hízelkedéssel”, azaz „cselszövéssel”, ahogy az eredeti héber „chalaqlaqqah” szót gyakran fordítják, „jut az országhoz” (Dániel 11:24,21).
 
Ahhoz azonban, hogy a világ készen álljon az egységes világkormány és a ’mindenható’ vezető elfogadására, a világnak nagyon kétségbeesett helyzetbe kell kerülnie, a béke és biztonság pedig nem éppen ezt a hatást érik el. A háború, a terrorizmus, a gazdasági összeomlás és katasztrófák viszont tökéletesen előkészítik a terepet az Antikrisztus „békés” hatalomátvételére.
Az Antikrisztus és emberei most is keményen dolgoznak, hogy a világot káoszba sodorják és előkészítsék a politika színpadát a hamis megváltó bevonulására. A gazdasági, politikai és természeti katasztrófákat kihasználva ebbe az irányba terelik az eseményeket.
Miért nem képes valaki végre véget vetni az emberek szenvedéseinek Afrikában, felszámolni az éhezést és megállítani az öldöklést Szudánban, Szomáliában, Kongóban, Ugandában és még sok más helyen? Miért sodródik Haiti egyik katasztrófából a másikba? Miért egyre gazdagabbak a gazdagok és egyre szegényebbek a szegények? Hogyan történhet meg, hogy egyes országok minden következmény nélkül elnyomhatják saját polgáraikat vagy támadhatnak meg más nemzeteket? Van megoldás a közép-keleten folyó mészárlás megállítására? Lehet-e együttműködés a világ vallásai között, hogy követői ne gyilkolják többé egymást?
Az emberek szüntelen konfrontálódnak ezekkel a kérdésekkel a médiában. A világ nemzetei és az ENSZ tehetetlennek tűnnek minden fronton.
Mit lehet tenni most, hogy a világ egy újabb globális háború kirobbanásától és ismételt gazdasági összeomlástól tart? Minden újabb válsággal az emberek egyre inkább egy politikai megváltó után kiáltanak, aki kihúzza őket a bajból.
Amikor eljön az idő, és a hangulat megérik rá, az Antikrisztus előáll megoldásával. „Össze kell fognunk,” jelenti majd ki „én pedig tudom a megoldást”.
A 2004-es ázsiai tsunami csupán egy volt a végső idők számos jele közül, amelyekre maga Jézus figyelmeztetett, mikor a második eljövetelét körülvevő eseményekről beszélt.
„Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.” (Máté 24:6-8)
„És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog, Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.” (Lukács 21:25-26)
Mint a legtöbb katasztrófa, amire az egész világ figyel, a tsunami is segített előkészíteni az Antikrisztus útját az embereken eluralkodó pánikon keresztül. Eredményeként az emberek jobb előrejelző rendszert és pontosabb megfigyeléseket akartak. Bár ezek a programok hasznosak mégis legtöbbször a nagyközönség számára nem ismert célokat is teljesítenek. A világ egyetlen kormánnyá történő egyesítésén mesterkedő emberek könnyen fel tudják használni ezeket a rendszereket, hogy még inkább irányításuk és hatalmuk alá vonják a földet. Az Antikrisztus apránként készül az elkerülhetetlen napra, amikor lehullik arcáról a lepel.
„Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve, Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival.” (I. Thessalonika 2:1, 3, 9)
„És ezek országai után, mikor elfogynak a gonoszok, támad egy kemény orczájú, ravaszságokhoz értő király. És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csudálatosképen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek népét. És a maga eszén jár, és szerencsés lesz az álnokság az ő kezében, és szívében felfuvalkodik és hirtelen elveszt sokakat; sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül rontatik meg.” (Dániel 8:23-25)
Eközben bármi és minden, ami aggodalmat és félelmet kelt az emberekben az Antikrisztus malmára hajtja a vizet. Egy fuldokló ember kész bármibe belekapaszkodni, bármilyen segítséget elfogadni, csakhogy megmeneküljön a fulladástól, akkor is, ha ez a segítség történetesen egy magát Istennek képzelő vezető által irányított világkormány formájában jelentkezik.
Napjaink eseményei, akármilyen tragikusak és ijesztőek, mind Isten tervének részei ezekre a végső napokra, és minél hamarabb teljesednek be, annál előbb jön vissza Jézus, hogy véget vessen minden szenvedésnek, bánatnak, fájdalomnak és gonoszságnak. Akkor, de csakis akkor végre győzedelmeskedik az igazság és „az Úr dicsőségének ismeretével betelik a föld, a miképen a folyamok megtöltik a tengert.” (Habakuk 2:14)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése