2012. augusztus 12., vasárnap

Rövid tanítás a nyelvi bűnökről

A törökbálinti közösségünk két tagja által, imádságban kapott rövid tanítás:

Jézus által ihletett tanítás: Ha másokról rosszat mondotok segítő szándék nélkül ennek egy célja van, hogy vigasztalódjatok és megerősödjetek. Ez nem gyógyír a sebeitekre, hanem méreg, amely még súlyosabbá teszi állapototokat. Ha másokról rosszat gondoltok vagy mondotok, az békétlenséget okoz bennetek. Mások bűneiről, hibáiról, rossz szokásairól, csak javító segítő szándékkal beszéljetek! Ha jók a gondolataitok és nem jön ki rossz a szátokon, akkor béke lesz bennetek és béke vesz körül benneteket. Azok, akik ezt a békét nem tudják megtapasztalni, mert nyelvi bűnökben élnek, megtapasztalhatják a ti körötökben, megmártózhatnak és megpihenhetnek ebben a békében. Keresni fogják a béke forrását, aki Én vagyok. Kérjétek a kegyelmet, hogy megállítsam a nyelveteket és megfordítsam a gondolatotokat. Túl jól begyakoroltátok már magatokat ebbe a bűnbe, ezért szükségetek van a segítségemre. Nem ítélkezni jöttem fölöttetek, hanem segíteni nektek és meggyógyítani benneteket. A szeretet nem örül a rossznak, de együtt örül a jóval.
 Amikor a bűnnel találkoztok, azt kérdezitek, hol van a szeretet, hol van a jóság, mert nem találjátok. A szeretet, a jóságot, a szeretet erejét , csak az tapasztalja meg, aki gyakorolja, vagy az, aki felé ezt más gyakorolja. Az gyakorolja, aki hisz a szeretetben és a jóságban. Hisz és bízik benne. A szeretet pedig Én vagyok. Kérd tőlem a hited, és a bizalmad növekedését. Minél nagyobb a szeretet, annál nagyobb az ereje. Olyan ,mint a vízé. Néhány vízcsepp elfolyik a tenyereden, de nagy tömegben erősebb az acélnál. Vágni, szeletelni tudnak a víz erejével. A bűn gyorsan növekszik, és gyorsan rombol. A szeretet lassan növekszik, de hosszan kitartóan hat. Az óceán sziklákat formál át, ahogy ti mondjátok: "lassú víz partot mos".

(Eszter és Nani)

http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/cikkek-irasok/2114-roevid-tanitas-a-nyelvi-bnoekrl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése