2014. március 31., hétfő

Évszázadokra elegendő szénvagyont találtak brit kutatók az Északi-tenger alatt



Évszázadokra elegendő szénvagyont találtak brit kutatók az Északi-tenger brit kitermelési szektorának talapzatában. A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak a kutatást irányító egyik szakértő elmondta: már az előzetes szeizmikus tesztek és kutatófúrások is arra utalnak, hogy az északkeleti partok előtt húzódó tengeri talapzatban háromezer és 23 ezer milliárd tonna közötti kőszén rejtőzhet. Dermot Roddy, a Newcastle-i Egyetem volt professzora, aki otthagyta a katedrát és saját céget alapított a kitermelés előkészítésére, elmondta azt is, hogy ez több ezerszerese az északi-tengeri brit szektorból eddig felszínre hozott kőolaj és földgáz mennyiségének. Roddy adatai szerint Nagy-Britannia eddig hatmilliárd tonna olajegyenértéknek megfelelő nyersolajat és földgázt termelt ki északi-tengeri lelőhelyein. -Tippeljetek, vajon milyen kézbe került így a kitermelés? A másik érdekes kérdés lehet, hogy miért hagynák magára a britek - ugye már forszírozzák egy ideje - a süllyedő EU-t? Hiszen az EU most éli minden idők legnagyobb és legbizonytalanabb energia-válságát! - Gölöncsér Miklós
A szakértő szerint ha a most felfedezett szénvagyonnak csak néhány százalékát bányásszák ki, az is évszázadokra fedezné Nagy-Britannia energiaigényét. A geológusok régóta sejtették, hogy a brit szárazföldi kőszénlelőhelyek benyúlnak az Északi-tenger alá, de eddig bizonytalan volt a tengeri talapzatban rejlő készletek mennyisége. Emellett az energiaipari szektor sem foglalkozott a tengeralatti szénlelőhelyek vizsgálatával, mivel ezeket a szakértők eddig hozzáférhetetlennek tartották, ám az elmúlt évek technológiai fejlesztései elérhetővé tették a tengeri talapzat szénkészleteit is - áll a The Sunday Times írásában. Dermot Roddy cégének vezérigazgatója, Harry Bradbury elmondta a lapnak, hogy a vállalat olyan technológiát alkalmazna, amely a tengeralatti lelőhelyből kinyert kőszén üvegházhatást okozó égéstermékeit visszapumpálja az Északi-tenger talapzatába.

Gölöncsér Miklós

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése