Nemrégiben
adtunk hírt a szikáncsi aranykincset bemutató vándorkiállításról, az
"Atilla kincsről", amely minden bizonnyal a Hun Birodalomnak
folyamatosan megküldött kelet-római adó részét képezte. A mostani
írásunkban megpróbáljuk röviden bemutatni a Keletrómai Birodalom
folyamatos adóztatásának hátterét, és a hunok balkáni hadjáratait,
emellett nem titkolt célunk, hogy a köztudatba beivódott tévképzeteken
változtassunk.
A
hunok Balambér vezetésével a 370-es években lépik át a Volga folyót.
Viharos gyorsasággal győzik le az alánokat, előbb a keleti, majd a
nyugati gótok birodalmát döntik meg. Alig egy évtized alatt erős
birodalmat építenek ki, amely Ázsiától a Kárpátokig húzódott. Az
eurázsiai sztyepprendszer minden népét uralmuk alá hajtották, vagy
legyőzték vagy pedig önként csatlakoztak a hun törzsszövetséghez. A
villámgyors és félelmetesen erős hun támadás hatalmas méretű
népvándorlást idézett elő Európában. A keleti germán és a különböző
iráni eredetű állattartó népek fejvesztett menekülésbe kezdek (már akik
nem csatlakoztak a Hun Birodalomhoz), és elözönlötték egész Európát.
A
hunok új európai birodalmuk megszilárdítása után az első tapogatózó
támadást 395-ben, akkor indították a Római Birodalom ellen, amikor a két
birodalomfél polgárháborús helyzetbe sodródott. A 400-as évek elején
Uldin nagyfejedelem alatt is feszült lett a viszony a Kelet-rómaiakkal,
több alkalommal betörtek a hunok a Balkán félszigetre. A hun külpolitika
ebben az időszakban a nyugat-rómaiakkal szövetséges viszonyt alakított
ki. A Nyugat-Római Birodalom élethalál harcát folytatta a gótokkal és a
különböző germán törzsekkel. A hunok érdeke azt diktálta, hogy a harcoló
felek közül egyik se erősödjön meg, ezért a gyengébbik fél mellé
álltak. A rómaiakkal történő szövetkezést azzal is magyarázzák, hogy a
nyugati gótokat a hunok szökött alattvalóknak tartották, így Alarich gót
fejedelem és a rómaiak közötti háborúban az utóbbiak mellé álltak.
Azonban a kelet-rómaiakkal inkább feszült viszony állt fenn, Uldin nem
nézte jó szemmel a keleti-birodalom erősödését, hiszen ezzel
veszélyeztetve voltak a Dunától északra elfoglalt hun területek. A
nagyfejedelem 400 és 410 között számos támadást indított a Balkánra,
hasonlóképpen a keletrómaiak is többször nyomultak észak felé, vissza -
visszafoglalni elveszett területeiket, illetve próbálták a határsávot
minél északabbra kitolni.
A Balkánra támadó hunok - Angus McBride festménye
Az
első igazán nagy támadássorozatot 422-ben indították meg a hunok.
Valószínűleg ezután a hadjárat után kezdi el fizetni a Kelet-római
Birodalom évi rendszeres 350 libra arany adóját a hunoknak. A 420-30-as
évek balkáni háborúiról kevés forrás számol be részletesen, de a gyér
adatokból is viszonylag pontosan kihámozható a háborúskodás oka. A
keletrómaiak a birodalmukat fenyegető hun nagyhatalmat számtalan
eszközzel próbálták gyengíteni.
A hunok és a behódolt népek - Angus McBride elképzelése szerint
Ezek
közé tartozott, hogy a hunoknak alávetett népeket a hírszerzőikkel
folyamatosan lázították, és a békésebb időszakokban hun területekről
toborozták zsoldosaikat a keletrómai hadseregbe. Ez utóbbi
tevékenységüket Rua (Ruga) megtiltotta, azonban a 430-as évek elején
történt titkos agitáció túl jól sikerült, kitűnően bemutatva a később
elhíresült "bizánci politikát". A keletrómaiak lázadást szítottak a Hun
Birodalom déli határánál, az Al-Dunánál élő törzsek között. Az
amilzurok, itimarok, tonsurok és boiskok átálltak a keletrómaiakhoz.
Ruát felháborította a bizánci agitáció és rögtön átcsapott seregével
Trákiába, de egyben tiltakozó követet is küldött Konstantinápolyba. A
követjárás közben, 434-ben váratlanul meghalt a nagy hun uralkodó. Ebben
az időben került hun fennhatóság alá a Duna bal partja után Pannónia
tartomány is, és került át a Hun Birodalom székhelye a Kárpát-medence
szívébe. Itt épült ki a birodalom új királyi orduja, valahol a Nagy
Alföld területén. A fennmaradt források szerint Rua szabályozta a déli
irányú kereskedelmet, határvárosokat jelölt ki a keletrómaiakkal való
áruforgalom lebonyolítására. Ez utóbbi adat is jól mutatja, hogy a
hunokról kialakult képet, mely szerint színtisztán pusztító - barbár
harcosok lettek volna, némileg korrigálni kell.
A
Rua által megkezdett 434. évi tárgyalásokat végül utódai, Atilla és
bátyja Bleda (Buda) fejezte be. A békeszerződés megkötésére a
keletrómaiak magas rangú küldöttséget küldtek, remélték, ezzel a
gesztussal engedményeket érhetnek el az új hun fővezetésnél. Az előkelő
küldöttséget Plinthas volt consul és tábornok illetve Epigenes questor
vezette a Duna és a Morava folyók egyesülésénél Margus városával szemben
álló Constantia erőd falai alá. A Bizánci történetíróktól tudjuk, hogy
Bleda és Atilla lóháton ülve fogadták a keletrómai küldöttséget (akik
kénytelenek voltak szintén lóra szállni a tárgyaláshoz). A 435-ben
megkötött "margusi béke" (vagy constantiai szerződés) tulajdonképpen egy
hun békediktátum volt.
A margusi béke kivonata:
A keletrómaiak nem tárgyalhatnak és nem köthetnek szövetséget hun fennhatóság alatt álló illetve hunokkal háborúzó népekkel.
A
keletrómaiakkal a kijelölt határ menti városokban lehet csak
lebonyolítani az áruforgalmat. Mindkét fél kötelezte magát a nyilvános
piacok tiszteletben tartására.
A
keletrómaiak hun alattvalókat, illetve hunoktól szökött hadifoglyokat
nem fogadhattak be. Kötelesek voltak kiadni a legutóbbi lázadásban
résztvevőket a hunoknak.
8 solidus/ fő áron kiválthatták a keletrómai hadifoglyokat a hozzátartozóik.
A
Keletrómai Birodalom által eddig fizetett 350 font arany évi adót 700
fontra emelték. (700 font az 50400 solidus arany volt, ami nagyjából 230
kg arany súlya.)
A
szerződés kikötései súlyos feltételek voltak a keletrómaiakra nézve.
Nemcsak a megemelt évi 700 fontnyi adó miatt, hanem mert gyakorlatilag
lezárták a keletrómaiak északi határait a hunok. Innentől fogva a
zsoldosseregükbe sem toborozhattak utánpótlást az északi barbár
területek lakosságából. Megszüntették a konstantinápolyi ügynökök (akik
sokszor kereskedőként járták a vidéket, információt szereztek,
lázították a hun alattvaló népeket) szabad utazását és ezzel az
intrikáikat a Dunától északra.
A hunoknak fizetett adó - II. Theodosius Konstantinápolyban kibocsátott pénzérméi
440-443. évi balkáni háború
A
hun vezetésnek fő célkitűzése, hogy a keleti és a nyugati római
birodalmakat egymástól eltávolítsa, ne alakulhasson a hun birodalom
környezetében olyan erő, amely hathatósan tudna fellépni a birodalmuk
ellen. Atilla és Buda is követte elődeik politikáját, nyugattal
szövetséges, kelettel jobbára ellenséges viszonyban álltak. Mint fentebb
bemutattuk a hunok kezdetekben komolyan támogatták a nyugat védekező
háborúit a különböző germán népek ellen, azonban 439-től az
észak-afrikai Vandál Királyság (szintén germán nép) Karthágó elfoglalása
után, inváziót indított a Nyugat-római Birodalom ellen. A vandál flotta
Szicíliát és Rómához tartozó szigeteket támadta, erre az eseményre már a
keleti testvér birodalom is reagált. II. Theodosius óriási flottával
sietett a nyugatiak segítségére és jelentős számú segédhadat küldött
Szicíliába. Erre az időszakra szorosabbá vált a keleti és nyugati római
birodalmak viszonya, hiszen II. Theodosius még szorosabbra vonta az
amúgy is meglevő családi kapcsolatait III. Valentinianussal a nyugati
császárral. (II. Theodosius pártfogoltja Valentinianus, aki a keleti
uralkodó lányát feleségül vette.) A két birodalom összefogásának
veszélye, illetve a vandál támadás kínálta alkalom kihasználása,
cselekvésre ösztönözte a hun fővezetést. Itt kell megjegyeznünk, hogy
néhány történész arra a következtetésre jutott, hogy a hun diplomácia
folyamatos kapcsolatot tartott fenn a Vandál Királysággal.
A
440-443-as években lezajlott balkáni háborút a fenti események
indították el, azonban a háború közvetlen okaiként több cselekményt is
fel lehetetne sorolni.
Atilla - Kertai Zalán grafikája
Béke
idején a Kelet-római Birodalommal igen élénk kereskedelmi kapcsolat
folyt, azonban napirenden voltak a határmenti incidensek. A háború
kitörésében volt alkalma mindkét félnek a másikat hibáztatni.
Konstantinápoly vádolta a hunokat a határmenti vásárvároson való
rajtaütéssel. A hunok a bizánci toborzások és lázítások folytatását
rótták fel a keletrómaiaknak, illetve egy sírrablási esetet, melyben
Margus püspökét vádolták avval, hogy Duna északi partjára átkelve
kifosztotta és megszentségtelenítette a hun királyi sírokat. A kölcsönös
követjárás eredménytelen maradt, a hun támadás nagy erőkkel megindult,
Buda csapatai áttörték a dunai limest. Margus bevétele után Singidunum
(azaz Nándorfehérvár a mai Belgrád) következett és Sirmium
(Szávaszentdemeter /Sremska Mitrovica/). 442-ben Naissus (Nis)
ostrománál fennmaradt a hun ostromtechnika leírása. Priscos kivonatolója
leírja, hogy Naissus mellett a hun sereg hidat vert a folyó két partja
között, majd a körülzárt várost az ostromeszközeikkel megostromolták. A
hunok folyamatosan nyílzáporral árasztották el a falakat, lehetetlenné
téve a komoly védekezést, majd az ostromgépekkel ütött réseken
keresztül, és létrákon átmászva megrohamozták a várost. Naissus várának
lerombolása után a hun hadak bevették Serdicat (Szófia), a trákiai
Philippopolist (Plovdiv), és Arcadiopolist. A hun fősereg már
Konstantinápolyt veszélyeztette. Sok történész kisebbíteni próbálja a
hunok hadierényeit, mondván az elfoglalt városokban csak a miliciák
védekeztek, a keletrómai fősereg a vandálok ellen harcolt. Azonban 442
végére a hun támadás miatt Konstantinápoly visszarendelte a keleti
fősereget, majd a Gallipoli félszigeten meg is ütközött egymással a két
nagyhatalom. A chersonnesosi csatában először csapott össze a római
birodalom nagy nyíltszíni csatában a hunokkal, akik a híres hadvezér,
Aspar vezette keletrómai hadsereget tönkreverték.
Buda
és Atilla hadjárata óriási sikernek bizonyult, a legfőbb eredmény a
dunai limes áttörése és megsemmisítése volt. A nagy erődöket lerombolták
és elfoglalták a Száva vonalát is, Pannonia Secunda tartomány egészében
a hunok birtokába került. A béketárgyalásokat Anatolius senator vezette
a keletrómaiak részéről. 443-ban kötötték meg az "Anatolius első
békéje" néven ismert szerződést. Az anatoliusi béke súlyos
kötelezettségeket és terheket rótt Konstantinápolyra.
Az évi adót 700-ról 2100 font aranyra (azaz a háromszorosára) emelték.
A
harcok alatt elmaradt tributumot egy összegben követelték a hunok, így
egyszerre 6000 font (majdnem 2 tonna, 1962 kg!) aranyat kaptak meg.
A római hadifoglyok kiváltásának összegét 6-ról 12 solidusra emelték.
A
rómaiak kötelezettséget vállaltak a hun szökevények kiadatására,
valamint arra, hogy a hun földről menekülőket nem fogadják be a jövőben.
Ezt
az óriási mennyiségű éves adót Konstantinápoly egészen 450-ig fizette,
akkorra Atilla figyelme már teljes egészében a nyugati római birodalom
felé fordult. 447-ben még Atilla indított el egy újabb balkáni
hadjáratot, melyben szintén Konstantinápoly falai alá jutottak seregei,
majd a krónikák szerint mintegy 70 várost dúltak fel a Thermophülai
szorosig. A 448-tól elinduló béketárgyalások során járt Priszkosz rétor
Atilla udvarában, a keletrómai titkár ebben az időszakban kezdte írni 8
kötetes művét a korszak eseményeiről. Az évekig elhúzódó béketárgyalások
lényegi változást nem hoztak a kelet-rómaiak adóztatatásában, azonban
450-re Atilla már a Róma elleni háborúra készült, így a Keletrómai
birodalommal -elkerülve a kétfrontos hadviselést- békésebbé vált
viszonya.
Bíró Csaba - Ősi küldött
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése