Washingtoni jelentés a közel-keleti ügyekről

Sok éven át az amerikai média azt mondta, hogy „Izrael 1,8 milliárd dollár katonai támogatást kap”, vagy, hogy „Izrael 1,2 milliárd dollár gazdasági támogatást kap”. Mindkét állítás igaz volt, de mivel soha nem adták össze őket, hogy megtudjuk a teljes éves amerikai segély mértékét Izraelnek, ezek is hazugságok voltak, igazi hazugságok.

Nemrégiben amerikaiak azt olvashatták és hallhatták, hogy „Izrael 2 milliárd dollár éves amerikai és külföldi segélyt kap”. Ez igaz. De még így is hazugság. A probléma az, hogy Izrael csupán az 1997-es pénzügyi évben 525,8 millió USD-vel több támogatást kapott különféle szövetségi költségvetésekből, mint a 3 milliárd dollár a külföldi segély költségvetésből, és további 2 milliárd dollárt kapott szövetségi hitelgaranciák formájában. Így tehát a szövetségi támogatások és hitelgaranciák összesen 5 525 800 000 dollárt tettek ki az 1997-es pénzügyi évben.

Joggal okolható a fősodratú média mindezért, hogy sosem túrta elő ezeket az ábrákat. Ezeket a Washington Report on Middle East Affairs foglalta össze (washingtoni jelentés a közel-keleti ügyekről). De a fősodratú média nincs egyedül. Bár a kongresszus ítéli oda az amerikai külföldi segély teljes összegét, az a tény, hogy ennek több mint harmada egy olyan országba kerül, melynek mind lakossága, mind területe kisebb Hong-Kongénál, még sosem került megvitatásra a Szenátus előtt, bár már több mint egy generáció óta így megy ez.

Feltehetően Kongresszusnak is csupán azon tagjai sejtik az évente Izraelnek juttatott pénz teljes összegét, akik ténylegesen kijelölik azt, és e bizottság szinte minden tagja zsidó, s hatalmas kampánytámogatást kaphattak Izrael washingtoni lobbi szervezeteitől, az AIPAC-től (Amerikai-Izraeli Külkapcsolati Bizottság - American Israel Public Affairs Committee), vagy mindkettőtől. Ezeket a bizottsági tagokat azért fizetik, hogy cselekedjenek, nem pedig azért, hogy beszéljenek, így tehát hallgatnak is.

Ugyanez vonatkozik az elnökre, a külügyminiszterre és a külföldi segélyek államtitkárára. Ők mind egy olyan költségvetés nyújtanak be, mely tartalmazza a segélyt Izrael számára, melyet a Kongresszus jóváhagy, vagy megnövel, de sosem csökkent. A végrehajtó hatalomban senki sem teszi szóvá, hogy az a néhány még megmaradt amerikai segély kedvezményezett mind fejlődő ország, melyek vagy katonai támaszpontokat bocsátanak az USA rendelkezésére, vagy kulcsfontosságú tagjai olyan katonai szövetségeknek, melyeknek az Egyesül Államok is tagja, avagy olyan szörnyű természeti csapásokat volt kénytelen elszenvedni, hogy nem tudja lakossága élelmezését biztosítani.

Izrael, melynek problémái csupán abból fakadnak, hogy nem kívánja feladni az 1967-es háborúban megszerzett területeit a szomszédjaival való békés viszonyért cserébe, ellenben nem esik ezen kategóriák egyikébe sem. Valójában az izraeli egy főre eső GDP 15800$ volt 1995.-ben, mely Nagy-Britannia 19500$-ja és Olaszország 18700$-ja alá, és Írország 15400$-ja és Spanyolország 14300$-ja fölé esik.

Mindezen európai országok jelentős részét adták az Egyesült Államokba bevándorlóknak, mégsem szervezett nemzetiségi lobbit egyik sem amerikai segélyek szerzése céljából, sőt, mindnyájan inkább pénzt és önkénteseket küldenek gazdasági fejlesztéseket és katasztrófa elhárításban segítséget nyújtani a világ balszerencsésebb részei számára.

A lobbi, melyet Izrael és támogatói kiépítettek az USA-ban, hogy lehetővé tegye ezt a segélyezést, és meggátolja ennek a nemzeti szinten párbeszéd, vita tárgyává válást, messze túlmutat az AIPAC-on, annak 15 millió dolláros költségvetésén és 150 alkalmazottján, és öt vagy hat bejegyzett lobbistáján, akik egyenként egyszer vagy kétszer, ha fel tudnak keresni minden kongresszusi képviselőt évente.

Az AIPAC ellenben számíthat az “Amerikai Zsidó Szervezetek Elnöki Konferenciájára” erőforrásaira, egy csúcsszervezetre, mely körülbelül 52 amerikai zsidó szervezet vezetőit tömöríti, pusztán azon célból, hogy koordinálja az izraeli-érdekű erőfeszítéseket.

Ezek közt megtalálható a “Hadassah”, a cionista nők szervezete, mely amerikai zsidók biztos áramlását biztosítja Izraelbe. Az Amerikai Zsidó Kongresszus, ami a zsidóság tradicionálisan bal-közép politikai irányultságú tagjait mozgósítja, valamint az Amerikai Zsidó Bizottság, mely zsidóság növekvő számú centrum és jobbközép irányultságú tagjait szólítja meg, valamint ez a szervezet adja ki a Kommentár (“Commentary”) című folyóiratot, mely az izraeli lobby egy alapvető amerikai lapja.

Valószínűleg a legvisszásabb mindezen csoportok közül a B’nai B’rith Rágalmazás Elleni Ligája. E szervezet eredeti, igen dicséretes célja (legalábbis az eredeti szöveg szerint - a szerk) az volt, hogy védje az Amerikai Zsidók polgárjogait. Az elmúlt generáció során azonban az ADL (Anti-Defamation Leage - Rágalmazás Elleni Liga) egy összeesküvő és a 45 millió dolláros költségvetésével rendkívül jól támogatott gyűlöletcsoporttá vált.

Az 1980-as évek során, Seymour Reich vezetése alatt, aki az Elnökök Konferenciájának elnöke is lett később, az ADL évente két pénzgyűjtő körlevelet küldött szét a zsidó szülők között, figyelmeztetve őket a gyermekeiket állítólagosan veszélyeztető növekvő arab jelenlétre az amerikai egyetemi kampuszokon.

Később az ADL Los angelesi és San franciscoi irodáiban tartott FBI rajtaütések felfedték, hogy az ADL ügynöke olyan a San franciscoi rendőrségtől lopott rendőrségi aktákat vásárolt, melyeket a bíróság megsemmisítendőnek ítélt, mivel azok sértették a jogait a bennük leírt személyeknek. Az ADL, amint bebizonyosodott, az illegálisan megszerzett aktákat a saját titkos aktáihoz adta, melyeket az amerikai arabok, feketék és apartheid ellenes valamint béke- és igazság-párti csoportokba beépített ügynökei segítségével gyűjtött össze.

Az ADL beépített emberei feljegyezték a felszólalók neveit és megjegyzéseit, valamint a tagokat és a hallgatóságot az ilyen programokon. Az ADL ügynökök még a résztvevők autóinak rendszámtábláit is felírták, és korrupt közlekedésügyi dolgozókat és rendőrtiszteket megvesztegetve azonosították a tulajdonosokat.

Bár az egyik főbűnös elmenekült az Egyesült Államokból, hogy elkerülje a büntetést, semmilyen jelentős büntetést nem foganatosítottak. Az ADL észak-karolinai irodáját felszólították, hogy teljesítsék azon személyek felszólításait, akikről dossziékat tároltak, hogy megtekinthessék a róluk gyűjtött információt, de senki sem került börtönbe és bírságot sem kellett senkinek sem fizetnie.

Nem meglepő módon egy elmenekülő dolgozó fedte fel egy cikkben, a Washington Report „a köze-keleti ügyekről” című cikkében, hogy az AIPAC-nak is vannak efféle „ellenség aktái”. Ezeket Izrael-párti újságírók, mint például Steven Emerson, és más úgynevezett „terrorizmus szakértők” számára állítják össze, valamint hivatásos, akadémiai vagy zsurnalisztikai riválisai is használják a bennfoglaltaknak, hogy megzsarolják, rossz hírét keltsék, hiteltelenítsék őket. Amire sosem derül fény, hogy ezen rágalmazó anyagok forrása az AIPAC „ellenállás kutató” részlege, Michael Lewis vezetésével, aki a híres Princeton egyetemi orientalista Bernard Lewis fia.

De nem ez az AIPAC legvisszásabb tevékenysége. Az 1970-es években, mikor a Kongresszus egy korlátot hozott az egy tagja által beszédek és könyvek honoráriumaként, jogdíjaként évente kereshető összegre, ezzel gátolva meg az AIPAC leghatékonyabb eszközét, mellyel a tagjainak AIPAC javaslatok szerinti szavazását díjazta. Az AIPAC nemzeti tanácsának tagjai ezt úgy oldották meg, hogy hazatértek a honállamaikba, és ott politikai akcióbizottságokat hoztak létre (PAC – Political Action Comitte).

A legtöbb érdekcsoportnak van PACja, amint a nagyobb cégeknek is van, a szakszervezeteknek is, a kereskedelmi kamaráknak, és a közösségi érdekképviseleti csoportoknak is. Az Izrael-párti csoportok azonban megvadultak. A mai napig 126 pro-izraeli PAC került regisztrálásra, és nem kevesebb, mint 50 volt aktív minden nemzeti választáson az elmúlt emberöltő során.

Egy egyéni szavazó 2000$-t adhat egy jelöltnek egy szavazási ciklusban, és egy PAC 10000$-t adhat egy jelöltnek. Azonban egy egyéni, különösen fontos személy, aki egy kemény ellenféllel találja szembe magát, 50 PAC által megtámogatva akár félmillió dollárt is kaphat! Ez elég arra, hogy elég televíziós szereplési időt vásároljon, hogy az ország nagy részében megválasszák.

Még azok a jelöltek is, akik ugyan nem szorulnak erre a pénzre, nem szeretnék, ha egy saját pártjukbéli riválisuk kapná meg, avagy egy rivális az szembenálló pártból, így tehát egy maréknyi szenátoron kívül mind az 535 Szenátustag úgy szavaz, ahogy az AIPAC utasítja őket, amint Izrael megsegítése, vagy a közel-keleti politika egyéb aspektusai kerülnek szóba.

Van azonban más nagyon különleges is az AIPAC politikai akcióbizottságai körül: szinte mindnek megtévesztő neve van. Ki tudhatná például, hogy a philadelphiai Delaware Völgyi Jó Kormány Társaság, a San-franciscoiak a Jó Kaliforniai Kormányért, vagy a Hód PAC Wisconsinban vagy az Icepac New Yorkban valójában Izrael-párti PACoc erős álcában? (a szervezetek nevei a szemléletesség kedvéért lefordítva – a szerk.)

Az AIPAC nyomainak elrejtése

A kongresszus tagjai tudják ezt, amikor beszámolnak a Szövetségi Választási Bizottság számára a támogatásokról melyeket a kampányhoz kaptak. A választóik azonban nem tudják, amikor ezeket a beszámolókat olvassák. Így tehát egy másik különleges érdekcsoport sem tud annyi pénzt pumpálni a jelöltek választási kampányába, mint az Izrael-lobby, és egy másik érdekcsoport sem oly gondos, s ment oly messze, hogy a nyomait elfedje.

Bár az AIPAC Washington legfélelmetesebb lobbycsoportja el tudja rejteni a nyomait annak, hogy szédíti és vesztegeti meg a szenátorokat, de mindent nem tud elrejteni.

Bárki kérhet egy képviselőjüktől a Kongresszusban egy táblázatot melyet a Kongresszusi Kutató Szolgálat állít össze, a Kongresszusi Könyvtár egy ága, mely megmutatja, hogy Izrael 69,5 milliárd dollárt kapott az 1949-es pénzügyi évtől az 1996-os pénzügyi évig bezárólag. A nemzeti fővárosban felkereshetik az emberek az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség könyvtárát (USAID – U.S. Agency for International Development) Rosslyn-ban, Virginiában, és ugyanezt az információt beszerezhetik, valamint olyan táblázatokat is, hogy mennyi támogatást adott az USA más országoknak.

A látogatók épp azt fogják találni az 1949-1996-os időintervallumról, hogy az USA által folyósított külföldi segély együttes összege szaharai Afrikára, Latin-Amerikára és a Karibi térségre 62 497 800 000 dollár volt, ami közel azonos az aprócska Izrael számára folyósított összeggel.

A washingtoni Népességszámlálási Hivatal szerint a szaharai országok együttes népessége 568 millió fő volt. A körülbelül 24,5 milliárd dollár segély 42,99$-t tesz ki fejenként.

Hasonlóképp számolva a latin-amerikai és karibi országok 486 millió főnyi lakosságával és a számukra folyósított 38,25 milliárd dollárnyi segéllyel ez fejenként 79$-t ad.

Az azonos időtartam alatt az 5,8 millió lakosú Izrael számára folyósított segély összege lakosonként 10775,5 $-t ad. Ez azt jelenti, hogy minden az USA által egy afrikaira költött dollárra 250 $ jut egy izraelire, és minden a nyugati féltekén elköltött segélydollárra 214 izraeli segélydollár jut.

Megdöbbentő összehasonlítások

Bár ezek a hasonlatok már eleve megdöbbentőek lehetnek, de még így is távol vannak a teljes igazságtól. A Kongresszusi Kutató Központ munkatársának, Clyde Marknak a munkáját, valamint más forrásokat is felhasználva Frank Collins szabadúszó író Washingon Reportnak összeszámolta az az 1993-as pénzügyi év összes extra kiadását Izrael számára, melyek mélyen el vannak temetve a Pentagon és más szövetségi ügynökségek költségvetéseiben. A Washington Report hírszerkesztője, Shawn Twig, ugyanezt elvégezte az 1996-os és 1997-es évekre.

Az 1993-as pénzügyi évben 1,271 milliárd dollár plusz kiadást találtak; 355 milliónyit 1996-ban és 535 millió dollárnyit 1997-ben. Ezek átlagosan 12,2%-nyi többletet jelentenek a hivatalosan bejelentett összegekhez képest az azonos években, és valószínűleg még így sem teljes a lista. Ezek alapján logikusan feltételezhető, hogy hasonló módon 12,2% volt elrejtve minden évben, amikor Izrael segélyt kapott.

1997. október 31-ig bezárólag Izrael összesen 3,05 milliárd dollárnyi amerikai segélyt kapott az 1997-es pénzügyi évre, és 3,08 milliárd dollárt az 1998-as pénzügyi évre. Ezeket is hozzáadva az 1949-től számított évek adataihoz ez összesen 74,15 milliárd dollárnyi segélyt, jóváírást és hitelt jelent. Ezt a feltétezhető 12,2%-nyi többlettel megtoldva 83,2 milliárd dollárnyi végösszeget kapunk.

Azonban még ezzel sem értünk a végére! Mivel a pénzügyi év első hónapjában kapja meg a segély juttatását, szemben a többi kedvezményezettel, akik negyedévenként kapják a támogatásukat, Izrael ezzel egy további kedvezményben részesül. Ez lehetővé teszi Izrael számára, hogy amerikai kincstárjegyekbe fektesse a segélyt, mely azt jelenti, hogy az Egyesült Államoknak, aki kölcsönbe veszi így a pénzét, kamatot kell fizetni Izrael számára, azért a pénzért, melyet maga adott Izraelnek, miközben Izrael ugyanennek a pénznek a kamatát fölözi le! Ez a kamat, mely az előre fizetésből származik, így további 1,65 milliárd dollárt ad a végösszeghez, mely így 84,854 milliárd dollárt tesz ki. Ez az az összeg, melyet Izrael segélyként kap, és ez 14346 dollárt tesz ki minden férfire, nőre, gyermekre Izraelben.

Az is érdemes megjegyezni, hogy ez még nem tartalmazza az amerikai kormány hitelgaranciáit Izrael számára, melyekből a mai napig 9,8 milliárd dollárnyit tesznek ki. Ezek nagyban csökkentik az Izraeli kormány gazdasági hitelek után fizetendő kamatjait, és további terheket rónak az amerikai adófizetőkre, különösen, ha az izraeli kormány ezekre hagyatkozva nem fizeti ki tartozásait. Mivel azonban sem az izraeli megtakarítások, sem az amerikai adófizetőkre háruló költségek nem számszerűsíthetők pontosan, ezeket most kihagyjuk a számításokból.

Mindezeken túl pedig Izrael barátai sosem fáradnak el annak hangoztatásában, Izrael még sosem késedelmeskedett egy amerikai állami kölcsön visszafizetésében sem. Ezzel egyenértékű lenne azonban azt mondani, hogy Izraelnek még sosem kellett egy amerikai kölcsönt sem visszafizetnie. Az igazság e téren bonyolult, és úgy tervezték meg, hogy elrejtsék az amerikai adófizető elől.

A legtöbb Izraelnek folyósított hitelt leírásra került, és a legtöbb még azelőtt, hogy Izraelnek el kellett volna kezdenie törleszteni. Ily módon a juttatásokat hitelnek álcázhatták a Kongresszus ebben együttműködő tagjai, ily módon vonva ki Izraelt olyan vizsgálatok alól, melyeknek juttatások esetében alá kellett volna vetnie magát. Más kölcsönök esetében Izraeltől elvárt a kamat és idővel a tőket törlesztése, ám az úgynevezett Cranston módosítás miatt, melyet a Kongresszus minden 1983 után folyósított külföldi segélyhez csatolt, az Izraelnek biztosított gazdasági segély összege nem lehet kisebb, mint az Izraeli állam hiteleinek kamata. Összefoglalva: függetlenül, hogy az USA segélyét juttatás vagy hitel formájában adja, az soha többé nem fog az Államkincstárba visszakerülni.

Izrael azonban további kivételeket is élvez: Míg a legtöbb amerikai katonai segélyt kapó országnak amerikai fegyverekre, lőszerre és kiképzésre kell azt elkölteni, Izrael ennek az összegnek egy részét izraeli fegyverekre költheti el. Mindezeken túl amikor pedig Izrael amerikai fegyvert vásárol, gyakran megköveteli az amerikai szállítóktól, hogy izraeli beszállítóktól származó alapanyagokat vagy alkatrészeket használjanak fel. Erre azt mondják az izraeli vezetők, hogy a saját gyártóik és exportőreik révén egyre kevésbé függnek az amerikai segélytől, de a valóság az, hogy a hazai gyártóik nagyban az amerikai segélyre szorulnak.

Bár messze túlmutat ezen írás témáján, de mindenképp említésre méltó az is, hogy Izrael más országoktól is kap segélyt. Az Amerikai Egyesült Államok után a legfőbb támogató Németország, mind gazdasági, mind katonai téren.

A német segélyek messze legnagyobb része a náci atrocitások áldozatainak kártérítése formájában érkezik, de szintén jelentős katonai segítséget is nyújtott Németország az Öböl háborúban, és azóta, valamint különféle oktatási és kutatási juttatásokat is folyósítanak izraeli intézeteknek. Mindezen kategóriákban az összesített német juttatások az izraeli kormány, magánszemélyek és magán intézetek számára mintegy 31 milliárd dollárt azaz állampolgáronként 5345 dollárt tesznek ki. Ezzel az együttes amerikai és német támogatás közel 20000 dollár fejenként, azonban mivel igen kevés pénzt költ Izrael a népesség mintegy 20%-át kitevő muzulmán és keresztény lakosságra, az egy főre zsidó eső támogatás összege így még számottevően magasabb is lehet.

A valódi ár az amerikai adófizetőknek

Bár már így is igen nagylelkű támogatást kaptak az izraeliek, de ez jóval kevesebb, mint amibe ennek biztosítása került az amerikai adófizetőknek. Az alapvető különbség az, hogy amíg az USA költségvetésében hiány van, addig minden dollár segély melyet Izraelnek ad az amerikai kormány által felvett hitelekből van fedezve.

A Washington Report egy 1991. decemberi vagy 1992. januári cikkében Frank Collins megbecsülte a kamatok költségét, az 1949 óta fennálló kamatlábakkal. Ezt kibővítettem egy nagyon konzervatív 5%-os kamatlábban az azt követő évekre, és ezt csak a juttatásokra, kölcsönökre és hitelgaranciákra nem számítottam ezt.

A 84,8 milliárd dollár juttatás, kölcsön és egyéb javak melyeket Izrael kapott az 1949-es év óta mintegy további 49,9 milliárd dollárjába kerültek az Egyesült Államoknak.

Izraelnek vannak egyéb az amerikai adófizetőkre háruló költségei is, mint például mindaz a 45,6 milliárd dollár segély, melyet Egyiptomnak folyósít az Egyesült Államok, amióta Egyiptom békét kötött Izraellel 1979-ben. (szemben a 4,2 milliárd dollárral az azt megelőző 26 évre). Az Egyiptomnak folyósított segély maximálva van az Izraelnek folyósított segély kétharmadában, és átlagosan 2,2 milliárd dollárt tesz ki évente.

Az Egyesült Államoknak jelentékeny politikai és katonai költségekkel járt Izrael folyamatos támogatása a fél évszázadnyi konfliktusa során a palesztinokkal, és az Arab szomszédjaival. Ezeken túl pedig közel 10 milliárd dollárnyi amerikai kölcsöngarancia és feltehetően 20 milliárd dollárnyi az amerikai zsidók által adóból leírt támogatást is kapott Izrael a fennállása fél évszázada során.

Még ezen extra költségeket is leszámítva, az inflációt nem, de a kölcsön kamatokat számítva, körülbelül 134,8 milliárd dollárjába került az amerikai adófizetőknek Amerika 84,8 milliárd dollárnyi támogatás 1949.-től 1998.-ig. Avagy másként fogalmazva: A közel 14650 dollár melyet az 5,8 milliónyi izraeli mindegyike után kifizetett az amerikai állam, annak ez 23240 dollárjába került fejenként, 1997. október 31.-ig.

Érdekes lenne tudni, hogy hány amerikai adófizető érzi úgy, hogy ők, és családjaik annyi támogatást kaptak az Amerikai Államkincstártól, mint amennyit azok kaptak, akik azt választották, hogy Izrael állampolgárai lesznek. Ez a kérdés azonban sosem fog felmerülni az amerikai közvéleményben, mivel ameddig az amerikai fősodratú média, a Kongresszus és az elnök fenntartják hallgatási egyezményüket, addig igen kevés amerikai fogja megtudni Izrael valódi árát az amerikai számára.

Fordította: Me
Forrás: ifamericansknew.org