2012. november 1., csütörtök

A Magyar Szociális Fórum Halottak Napján arra kérte az embereket, fogadják lelkükbe azoknak az emlékét, akiket korunk elnyomói kergettek halálba azzal, hogy feláldozták életüket a pénz hatalmának oltárán. A Magyar Szociális Fórum szerint hazánkban súlyosan sérül az élethez való legalapvetőbb emberi jog. A rendszerváltás óta több tízezerre tehető azoknak a száma, akik fagyhalált szenvedtek, mert elvették tőlük egyetlen otthonukat, és az utcára kerültek. Mások abba haltak bele, hogy nem tellett fűtésre, ha enni akartak. Belehaltak betegségükbe, mert nem volt miből kiváltaniuk a gyógyszert. Sokan reménytelenségükben és kilátástalanságukban dobták el maguktól az életet, mert nem kaptak munkát, nem volt miből megélniük és eltartani a családot.
A Magyar Szociális Fórum üzenete így ír: „Tisztelgünk azoknak az emléke előtt, akiket halálba kergettek a pénz- és hataloméhes bűnösök. Embertársaink előtt, akiknek szíve abba szakadt bele, hogy otthonuk után elvették tőlük gyermekeiket is, mindent, ami számukra fontos volt, és nem tudtak megbarátkozni annak gondolatával, hogy tovább éljenek számkivetésben és embertelenségben. Tisztelgünk azok emléke előtt, akik kiálltak magukért és másokért nyomorukban is, de szívük felmondta a szolgálatot a harcban egy igazságos, emberséges világért. Megőrizzük emléküket, mert erőt ad az elnyomás és a gonoszság ellen folytatott küzdelmünk folytatásához!”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése