Rácz Sándor él
ete,
életküzdelme példamutató lehet minden magyar számára. Élete utolsó
napjaiban is igen tevékenyen szolgálta nemzetünket, ő valóban nem ismert
fáradságot. Ő valójában harcos kommunista ellenes volt és ezt nem
tudták máig sem megbocsátani neki. Pongrátz Gergely után ő volt a
második legnagyobb jelentőségű szabadságharcos, nem véletlen, hogy az
országos tévében talán egyszer szólalhatott meg. Küzdelmeit könyvben is
megjelentette, címe: Parázsló szándék
Rácz Sándor
(Hódmezővásárhely, 1933. március 17 – Budapest 2013. április 30)
1956.
október 29-én a Beloiannisz gyár munkástanácsába, majd November 16-án a
Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökévé választották. A tanács 48
órás sztrájkot hirdetett Kádár ellen, Nagy Imre szabadonbocsátását
követelve. November és december hónapokban különféle ügyekben tárgyalt a
kormánnyal (Rácz elmondása szerint Apró Antal például három miniszteri
tárcát ajánlott az NBKMT vezetőinek, amit azok elutasítottak) és a
szovjet katonai vezetőkkel (például a szovjet katonai
városparancsnokkal, Grebenyik tábornokkal, illetve Ivan Alekszandrovics
Szerovval), hol eredményesen, hol eredménytelenül. December 11–12-én a
második 48 órás sztrájk során a NBKMT követelte a letartóztatott
munkástanács-elnökök szabadon bocsátását, és tiltakozott a 131 halálos
áldozatot követelő salgótarjáni sortűz ellen. December 11-én Kádár a
Parlamentbe hívta tárgyalni, ahol letartóztattták. 1958. március 17-én,
25. születésnapján életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.
Büntetését különböző fogházakban töltötte, olyan társakkal együtt, mint
Bibó István, Mécs Imre, Nagy László vagy Faddi Otmár. 1960-ban a
Kisfogházban raboskodott, ablaka a vesztőhelyre nézett, ahol egy hónapon
keresztül naponta látta öt-tíz forradalmár kivégzését. 1963-ban,
külföldi politikai nyomásra, amnesztia révén szabadult. A
Híradástechnikai Szövetkezetnél tudott elhelyezkedni, a hatóságok
állandóan zaklatták.[forrás?] 1972. október 23-án balesetnek álcázott
merényletet követtek el ellene, melyben súlyos, maradandó gerincsérülést
szerzett. 1973. október 23-án a Mátyás-templomban eskették össze
Damásdi Anikóval, akinek apját a szovjetek hurcolták el. Az esküvőn a
vártnál nagyobb tömeg vett részt, és néma rendszerellenes tüntetéssé
vált. Másnap Kádár a KB-ülésen indulatosan panaszolta, hogy még az
eskető pap (nem más, mint Faddi Otmár, az egykori rabtárs) is
börtöntöltelék.A hetvenes évek elejétől mintegy húsz éven keresztül volt
rabtársa, Krassó György rábeszélésére (természetesen illegális)
előadásokat tartott több magyar nagyváros magánházaiban, például
Debrecenben és Miskolcon, alkalmanként néhány tíz-száz fős (általában
egyetemista) hallgatóság előtt az 1956-os forradalomról és a kommunizmus
bűneiről. 1987-től kezdve enyhült a rendszer szorítása. Rácz külföldi
utakat tehetett, találkozott például Zbigniew Brzezynskivel, és fogadta
id. George Bush is. 1988. március 15-én azonban egy rendőri különítmény
hajnalban felriasztotta, a Gyűjtőfogházba szállította, és csak éjfélkor
engedte el. A hirtelen kíváncsiság célját nem nehéz kitalálni: Rácz nem
lehetett ott a Petőfi-szobornál. 1988-ban még Göncz Árpáddal és Litván
Györggyel együtt szervezni kezdték a Történelmi Igazságtétel Bizottságot
(TIB), de Göncz és Rácz útjai hamar elváltak. Rácz ugyanis nem értett
egyet az alapszabálytervezet két pontjával: ő 1945-öt, míg Göncz 1948-at
jelölte meg az igazságszolgáltatás kezdetének (erre Göncz lakonikusan
annyit kérdezett: „Mi van, Sanyikám, te a fasisztáknak is igazságtételt
akarsz?”), míg a másik pont olyan szellemben nyilatkozott Horthy
Miklósról, amit Rácz becsületsértőnek ítélt. 1989. június 16-án Nagy
Imre újratemetésén az egyik szónok ő volt. 1989-ben a Krassó György-féle
Magyar Október Párt köztársasági elnöknek javasolta. 2003. augusztus
18-án a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökévé választották.
(wikipedia, részlet) (amatőrkép)
A
déli hírekben közölték a nagy szabadságharcos elhunytát, de egyetlen
szervezet, sem a kormány nem jelentette be, hogy saját halottjának
tekinti. Ennyit jelent manapság 1956 öröksége és a sok erről szóló
törvény. Rácz Sándor a rendszerváltás után szinte oroszlánként küzdött
előadásaival, beszédeivel. Helyretette azt a sok hazugságot mindig, amit
1956-ról hazudoztak és mindig a helyes utat vázolta fel napjainak
tennivalóival kapcsolatban. 1956-ban igen nagy hőstettet hajtott végre,
amikor a Nagy-budapesti Munkástanács vezetőjeként több hónapos sztrájkot
tartottak és Kádár kénytelen volt tárgyalni Rácz Sándorral, de aztán
megjelent Marosán György és azt üvöltötte, hogy nem tárgyalunk, „mától
kezdve lövünk.” Ennek a szemét kommunista hóhérnak a sírköve a
Farkastéti temetőben van, Bartók Béla emlékhelyétől balra, jó tíz
méterre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése