2013. április 23., kedd

Hogyan kéri a mikrocsipjét? Beültetve vagy ehető formában?


Komputerchipek és szilícium mikrogépek várnak, hogy testünkbe juthassanak. Ideje eldönteni milyen formában szeretnénk őket: beültetve, lenyelve vagy „intim összeköttetésen” keresztül. Az új eszközök minden ízlésnek megfelelő formában elérhetők már.
Egyes technológiák már megkapták a hatósági engedélyt, másoknál még folyik az engedélyeztetési eljárás, megint más modelleknél pedig a kísérleti szakasz fejeződött be. A precíziós technológia területén kiírt 10 millió dolláros Qualcomm Tricorder X fejlesztői pályázat első határideje egy éven belül lejár, így igazi vezeték nélküli mobil diagnosztikai forradalom várható. Az új szenzorok a korábbinál jóval több információt szolgáltatnak a felhasználó egészségéről, arról, hogy milyen gyógyszereket szed és mikor vette be őket utoljára. Egyes szenzorok célja az egészség védelme, de mindenkinek saját belátása szerint kell döntenie, hogy melyiket választja és, hogy milyen módon fogja védeni személyes adatait.
A beültethető szenzoroknak számos fajtája létezik, hiszen állatok azonosítására már évek óta használják őket. A hatósági engedélyezési eljárás alatt álló modellek között van például a glükóz szintet figyelő chip cukorbetegek számára vagy a szívbetegeknek ajánlott vérnyomás ellenőrző szenzor. A legújabb agyba ültethető modell a kutatók reményei szerint lehetővé teszi a paralízisben szenvedő betegeknek, hogy gondolataikkal irányítsák a körülöttük levő berendezéseket.
A beültethető szenzorok közös tulajdonsága, hogy minden olyan alkatrésszel rendelkeznek, ami lehetővé teszi a testben rögzített információk vezeték és elemek használata nélküli továbbítását. Ezek már működőképes újítások, bár némelyik modell még az engedélyre vár. Amikor az orvos jelzi vagy a beteg úgy érzi, hogy egészsége veszélyben van, a legtöbben nem mondanának nemet egy ilyen eszköz beültetésére.
Ezzel szemben az egészségesek talán túlságosan tolakodónak tartják ezt a technológiát. Sebaj, van másik.
(a) A szenzor közelről (b) A szenzor egy tablettán elhelyezve (c) A szenzor egy kapszulában (Credit: Proteus Digital Health)
A lenyelhető chipek a legtöbb ember számára emészthetőbb megoldásnak tűnnek. Szó szerint.
Ezekből jelenleg három fő típus létezik. A Given Imaging által gyártott kameratabletta, ami fényképeket készítve és továbbítva halad végig az emésztőrendszeren, már elérhető a háziorvosok számára.
Talán egyesek látták már a reklámot, amint Lance Armstrong lenyel egy CorTemp hőmérőt a HQInc cégtől. Ez a tabletta az emésztőrendszeren végighaladva folyamatosan közvetíti a beteg testhőmérsékletét, ami a sportolók és magas környezeti hőmérsékletben dolgozók számára lehet hasznos. Ez esetben is egy TricordertAz Űrszekerekből származó trikorder1 szó, egy multifunkcionális hordozható eszközt jelent, amely képes az adatokat érzékelni, elemezni és rögzíteni.utánzó eszközről van szó, ami vezeték nélkül továbbítja a testhőmérsékletre vonatkozó adatokat egyenesen a testből.
A harmadik lenyelhető érzékelős tablettát a Proteus Digital Health gyártja [Időkjelei: Többek között a Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatásával] és egy nagyon egyszerű műveletre képes: jelenti, hogy valóban lenyeltük-e. A Proteus jelenlegi, első terméke tulajdonképpen egy szilícium chippel ellátott placebo tabletta, ami a gyomorba érve jelzi a mobiltelefonunknak, hogy célba ért. Ezt az információt azután a telefon saját beállításainknak megfelelően továbbítja az orvosnak, gondviselőnek, vagy akinek akarjuk. Amennyiben a Proteusnak igaza van saját termékét illetően és valóban széles körben elterjed, olyan sok szilícium lapocskára lesz szükség, amennyit a világ összes számítógépe jelenleg használ. A telefonok pedig tele lesznek a gyógyszerszedéssel kapcsolatos információkkal.
Sokan úgy gondolják, hogy nincs szükség ilyen tolakodó eszközökre, vagy személyes adataikat féltik. Számukra fejlesztették ki a szenzorok harmadik típusát, az intim érzékelőket, amelyeknek kutatási fázisa bármikor befejeződhet.
Két tudományos munka is foglalkozik a felragasztható, tetoválásszerű érzékelőkkel, amelyeknek egyszerű felhelyezése és használata túlságosan jó ahhoz, hogy ne terjedjen el robbanásszerűen és könnyen megnyerheti a Qualcomm pályázatot is. Mindenesetre úgy tűnik, hogy ezt a megoldást a legtöbb ember elfogadja.
  1. Az Űrszekerekből származó trikorder szó, egy multifunkcionális hordozható eszközt jelent, amely képes az adatokat érzékelni, elemezni és rögzíteni. []
Forrás: Forbes.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése