Svédország harmadik városát is elérték a zavargások. Malmőben is megdobálják a rendőröket, és autókat gyújtanak fel a randalírozók, akik szerint a hatóságok túllépik hatáskörüket.
A
Svédországban terjedő zavargásokat egy 69 éves férfi múlt hétfői halála
váltotta ki. Stockholm nyugati elővárosában, Husby egyik utcáján késsel
hadonászott, emiatt sebesítették meg halálosan a rendőrök.
Megmozdulások kezdődtek, amelyben a hatóságokat a hatáskörük
túllépésével vádolták a tiltakozók. A tüntetések erőszakba torkolltak,
és átterjedtek a szegényebb városrészekre is. Már
Malmőben is meggyűlt a rendőrök baja a tüntetőkkel. Akárcsak a svéd
fővárosban, ott is kövekkel dobálják meg a rendfenntartókat a
demonstrálók, és kocsikat gyújtanak fel. A svédországi események
hátterében ugyanaz a reménytelenség állhat, mint az évekkel ezelőtti,
franciaországi zavargások esetében. A munkanélküliség leginkább az
iskolázatlanokat, a bevándorlókat és az amúgy is szegényeket sújtja.
Egyre többen érzik magukat kirekesztettnek, és elégedetlenségükben a
hatóságokat okolják nyomorukért.
(Kurir)
Svédország lángokban: el lett rontva a bevándorlás
Több svéd város lángokban áll. Malmö, Párizs, Koppenhága, London:
hosszú a sora az elmúlt évek erőszakos etnikai zavargásainak. A
nagyrészt bevándorló fiatalok által kirobbantott lázongások ismételten
arra mutatnak rá, hogy Európa elmúlt több évtizedes
bevándorláspolitikája egy csőd.
Mostanra már tudjuk, hogy a Nyugat-Európában több országban végbement nagy gazdasági robbanása a '70-es években komoly részben a bevándorlók olcsó munkaerejének is volt köszönhető. Az akkori remények arról szóltak, hogy majd az elsőgenerációs bevándorlók is gyorsan részesülhetnek a jólétből, a másodgenerációs bevándorlók pedig már ugyanolyan svédek, németek vagy éppen dánok lesznek, mint akiknek az ősei több száz éve ott laknak. Nem így történt. Az újabb svéd lázongások ismételten megmutatták, hogy a valóságban még a másod- és harmadgenerációs bevándorlókban is óriási az elégedetlenség, sőt gyűlölet a többségi társadalommal szemben.
A problémának több gyökere van. Az egyik, hogy bár ezek a nyugati országok szívesen látták a mostani lázongó fiatalok őseit mint olcsó munkaerőt, azzal már nem foglalkoztak, hogy ez társadalmilag mit eredményez. A kevés fizetés ugyanis a távolról jött embernek vonzó, azonban a bevándorlót azonnal a befogadó társadalom legalsóbb rétegeibe száműzi. Eleinte ez persze nem okoz gondot, hiszen még mindig jobb szegény svédnek lenni, mint szegény töröknek, algírnak vagy macedónnak. Azonban ez a perspekítva már nincs meg a bevándorló családban felnőtt gyerekekben vagy unokákban. Ők az egészből csak a társadalom alsó fertályának kilátástalanságát élik meg.
A társadalmi felemelkedés pedig egy közösség alsó egyharmadából minden országban, még a legnyitottabb nyugati országokban is lassú és nehéz folyamat. Jó példa erre, hogy míg a svéd diplomás fiatalok körében 2-3% a munkanélküliek aránya, addig a bevándorló szülők szintén diplomás gyermekeinél ennek a hét-nyolcszorosa. Ezt pedig kétségtelenül borzalmas lehet megélni mondjuk egy egykori bevándorló unokájaként.
Látható, hogy a nyugati politika az általános politikai jelszavakon túl nem foglalkozott eleget azzal, hogy a bevándorlók, de különösen gyerekeik és unokáik a társadalmi ranglétrán valóban feljebb tudjanak kerülni. Nem is nagyon tudott volna, hiszen ahhoz arra lett volna szükség, hogy a bevándorlók integrálódjanak a befogadó társadalomba. Itt jön azonban szembe velünk az elmúlt évtizedek egyik rémálma, a multikulti-doktrína, mely egyrészt nem engedte elemezni vagy kutatni a társadalomban meglévő problémákat, másrészt minden problémára csak a még nagyobb tolerancia követelését írta fel receptként. Ez mostanra tisztán látható, hogy teljes csődöt eredményezett Nyugat-Európa társadalmaiban.
Ugyanis a bevándorlók és leszármazottaik a legtöbb nyugati városban a mai napig szegregáltan élnek, és első számú identitásuk szüleik, nagyszüleik etnikumához fűzi őket, még akkor is, ha ezek a fiatalok sosem voltak szüleik országában és a nyelvüket sem beszélik. A nagy multikulturalizmusban a tolerancia nem tette lehetővé, hogy a bevándorlók gyerekei és unokái megkapják a megfelelő segítséget, hogy integrálódjanak a többségi társadalomba és franciákká, németekké, hollandokká váljanak.
A svéd események jó bizonyítékai annak, hogy a nyugati bevándorláspolitika összevegyítve az elmúlt évtizedek politikai jelszavaival azt eredményezték, hogy a bevándorolt kisebbségek szinte "állam az államban", pontosabban társadalom a társdalomban léteznek a legtöbb nyugati országban. Rengeteg helyen megvan mostanra a saját politikai képviseletük is, mely az ország valamennyi kérdését szigorúan a bevándorlók szemüvegén keresztül látja csak. Válaszul pedig a többségi társadalmakban is megjelentek azok a tömörülések, melyeknek politikai programját semmi más nem teszi ki, mint az ezen csoportok elleni gyűlölet. Valami nagyon el lett rontva.
Mostanra már tudjuk, hogy a Nyugat-Európában több országban végbement nagy gazdasági robbanása a '70-es években komoly részben a bevándorlók olcsó munkaerejének is volt köszönhető. Az akkori remények arról szóltak, hogy majd az elsőgenerációs bevándorlók is gyorsan részesülhetnek a jólétből, a másodgenerációs bevándorlók pedig már ugyanolyan svédek, németek vagy éppen dánok lesznek, mint akiknek az ősei több száz éve ott laknak. Nem így történt. Az újabb svéd lázongások ismételten megmutatták, hogy a valóságban még a másod- és harmadgenerációs bevándorlókban is óriási az elégedetlenség, sőt gyűlölet a többségi társadalommal szemben.
A problémának több gyökere van. Az egyik, hogy bár ezek a nyugati országok szívesen látták a mostani lázongó fiatalok őseit mint olcsó munkaerőt, azzal már nem foglalkoztak, hogy ez társadalmilag mit eredményez. A kevés fizetés ugyanis a távolról jött embernek vonzó, azonban a bevándorlót azonnal a befogadó társadalom legalsóbb rétegeibe száműzi. Eleinte ez persze nem okoz gondot, hiszen még mindig jobb szegény svédnek lenni, mint szegény töröknek, algírnak vagy macedónnak. Azonban ez a perspekítva már nincs meg a bevándorló családban felnőtt gyerekekben vagy unokákban. Ők az egészből csak a társadalom alsó fertályának kilátástalanságát élik meg.
A társadalmi felemelkedés pedig egy közösség alsó egyharmadából minden országban, még a legnyitottabb nyugati országokban is lassú és nehéz folyamat. Jó példa erre, hogy míg a svéd diplomás fiatalok körében 2-3% a munkanélküliek aránya, addig a bevándorló szülők szintén diplomás gyermekeinél ennek a hét-nyolcszorosa. Ezt pedig kétségtelenül borzalmas lehet megélni mondjuk egy egykori bevándorló unokájaként.
Látható, hogy a nyugati politika az általános politikai jelszavakon túl nem foglalkozott eleget azzal, hogy a bevándorlók, de különösen gyerekeik és unokáik a társadalmi ranglétrán valóban feljebb tudjanak kerülni. Nem is nagyon tudott volna, hiszen ahhoz arra lett volna szükség, hogy a bevándorlók integrálódjanak a befogadó társadalomba. Itt jön azonban szembe velünk az elmúlt évtizedek egyik rémálma, a multikulti-doktrína, mely egyrészt nem engedte elemezni vagy kutatni a társadalomban meglévő problémákat, másrészt minden problémára csak a még nagyobb tolerancia követelését írta fel receptként. Ez mostanra tisztán látható, hogy teljes csődöt eredményezett Nyugat-Európa társadalmaiban.
Ugyanis a bevándorlók és leszármazottaik a legtöbb nyugati városban a mai napig szegregáltan élnek, és első számú identitásuk szüleik, nagyszüleik etnikumához fűzi őket, még akkor is, ha ezek a fiatalok sosem voltak szüleik országában és a nyelvüket sem beszélik. A nagy multikulturalizmusban a tolerancia nem tette lehetővé, hogy a bevándorlók gyerekei és unokái megkapják a megfelelő segítséget, hogy integrálódjanak a többségi társadalomba és franciákká, németekké, hollandokká váljanak.
A svéd események jó bizonyítékai annak, hogy a nyugati bevándorláspolitika összevegyítve az elmúlt évtizedek politikai jelszavaival azt eredményezték, hogy a bevándorolt kisebbségek szinte "állam az államban", pontosabban társadalom a társdalomban léteznek a legtöbb nyugati országban. Rengeteg helyen megvan mostanra a saját politikai képviseletük is, mely az ország valamennyi kérdését szigorúan a bevándorlók szemüvegén keresztül látja csak. Válaszul pedig a többségi társadalmakban is megjelentek azok a tömörülések, melyeknek politikai programját semmi más nem teszi ki, mint az ezen csoportok elleni gyűlölet. Valami nagyon el lett rontva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése