Poszttraumás stressz

Sokféleképp lehet gyilkossá válni. Alapvetően, az empátiával rendelkező emberek csak erős motiváció hatásra képesek ölni, gyilkossá válni, de feltehető a kérdés, mit takar manapság a gyilkos fogalma, mi az, ami az egyik gyilkost felmenti, a másikat meg elítéli? Ki lesz "hős", vagy ki lesz megvetett emberutánzat ugyanolyan súlyú, de más motivációs alappal rendelkező cselekményért? Alapvetően megkülönböztethető a spontán, helyzet miatt bekövetkező, vagy várható, előkészített gyilkosság. A gyilkolás egyik válfaja az előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés. Ennek is a legalja az alattomos gyilkolás, a "vallásnak" is tekinthető cionista gondolkodásmód beplántálása, vagy annak a genetikai hiányosságnak a felerősítése, amire Herzl Tivadar próbált rámutatni a zsidó-egység kialakítása, vagy inkább felélesztése érdekében a Judenstadt című cionizmust megalapozó "művében".

Az "egység teremtő elvei" elengedhetetlenül szükségesek a gátlásnélküliséghez, ami az emberek legtöbbjének nem genetikailag kódolt, vagy öröklött rendellenessége. Herzl, Rothschild kierőszakolt ihletésre, és részben szefard támogatásra is, de szabadjára engedte az évezredeken keresztül elnyomott genetikai hulladék gyilkos ösztönét, alapot biztosítva a korábban gondosan elrejtett és takargatott embertelenségre. Hogy miért hozom fel ezt a kérdést, hiszen már többször taglaltuk, hogy emocionális zavarok, vagy ezek teljes hiánya okozza a defektust, amiért mindig újabb és újabb alkalmazható módszerekhez, eszközökhöz kell nyúlnia a háttérhatalomnak, hogy kikényszerítse megvetett alkalmi szövetségeseiből faj és embertársai elpusztítását?


A "katonaság" intézménye sok országban a "haza védelméről" a bérgyilkosság szintjére devalválódott. A rendfenntartók kettős feladata súlyozva a mérlegen ugyanolyan lelki konfliktusokhoz vezet, mint a Ray Bradbury "Marsbéli krónikáiban" a "gyújtogatással "rendet" teremtő tűzőrsége", ahol az egykori tűzoltónak már az a feladata a nem túl távoli jövőben, hogy elégesse a korábbi ember és empátia alapú rendszer emlékeit. Bradbury nem gondolta, hogy a "távoli jövő" most van, vagy, hogy már az Ő idejében is létezett, csak még nem vált annyira sarkosan láthatóvá, mint amilyen szintre néhány év alatt eljutott. Az ember közönyössé vált, globális csordaeffektus tapasztalható.

A felvetés nonszensz lehetne. Egy megvadult állat esetében, ha beteg, vagy külső sérülés éri, és ilyen módon alkalmassá válhat időlegesen a vérengzésre, ahogy a sérült lelkivilágú ember is az ambivalens emóciókra, skizoid jellegű kontrollálhatatlan megnyilvánulásokra, paranoiára ám - de mint ahogy a Buddhizmus is mondja, "nyúl halálát a róka bánja, mert az is az ő fajtája" - a genetikailag kevésbé torzult egyedek torzulásukkal egyenes arányban ébrednek a tetteik súlyára. Az emberiséget ilyen alapon három csoportra lehet osztani. Az első a mindenféle emberi érzéssel rendelkezők csoportja, ami még szerencsére a legnagyobb. A második a mindenre alkalmasak csoportja, akik egy része be képes lépni a harmadik csoportba, a lélek, érzelem, és empátiamentesek csoportjába. Bizonyos, nehezen behatárolható hányaduk viszont a kezdeti hajlandóság után, szembesülve tetteivel, becsavarodik.

A poszttraumás stressz-szindróma, bár csak a frontokat megjárt katonákra használják, a társadalom minden rétegét érinti, bár csak a közvetlen végrehajtóknál tapasztalható meg látványosan és közvetlenül tömegesen, illetve vált publikussá, mivel nehéz lenne letagadni, hogy az amerikai hadseregben évi 8000 már az öngyilkosok száma, vagyis több, mint a harcokban elesetteké. Gondolkodjunk egy katona fejével. Az első, hogy katonákat akarat nélküli bábúnak látjuk, aki pénzért eladta a lelkét az ördögnek, mert mind jól tudja, hogy a legtöbb esetben nem a hazájáért harcol, hanem egy bérgyilkos béréért, és elsősorban a bérüket biztosítókért, vagy azok érdekeikért. Többnyire családjuk is van, és az Afganisztánban "óvott" kábítószer termelés sem elegendő kiölni belőlük az embert. Ugyanez a helyzet a drónok irányítóival is. Bár személytelennek tűnhet a gyilkolás, a pontos célzás videókapcsolatot igényel, ahol nem nehéz megkülönböztetni a 30 éves, hazáját, szeretteit védő "terroristát" a háromévestől. A rakéták nem képesek a szelekcióra. Az "ez csak járulékos kár" válasz már nem elég kielégítő, nem elegendő a megnyugtatáshoz. Nem elegendő megnyugtatni a háborgó lelkiismeretet, még akkor sem, ha próbálják bebeszélni, hogy a hároméves gyermek felnőve szintén a megszállók bankárgazdái ellensége lesz.

Egy nemrégiben készült NPR interjúban az egykori drone-pilóta, az azonosított 27 éves Brandon Bryant felemlített néhány grafikai részletet, miután zavarta, hogy szemtanúja volt egy afganisztáni merényletnek (drone-támadás). A kivetítők egy ablaktalan trailerben kaptak helyet, valahol Nyugat-Amerikában, 16 ezer kilométerre a célponttól. Bryant leírja a feltételezett fegyveres csoport ellen kifejezetten "megrendelt" támadás részleteit, amely egy dombon (tétlenül) ülve nézett egy másik tüzelő militáns csoportot, történetesen amerikai katonákat.

"Mi kilőttük a rakétát, és 1,2 másodperc után a rakéta tűz elborította Sonic érzékelőket. Így egy hangrobbanás lesz ott, de a rakéta már nem ..., majd rakéta találat. És miután a füst eloszlik, csak egy kráter van. Láthatjuk az emberek testrészeit, - magyarázta". "Láttam az egyik férfit elvérezni. A vér gyorsan lehűlve ugyanolyan színű lesz, mint a föld, mert infravörös tartományban néztük."

Bryent-nek azután eszébe jutott, hogy sajnálkozzon a bombázás miatt, mivel a célzott férfiak helyi emberek voltak és csak "meg akarták védeni magukat... és úgy véli, ugrott a fegyver-sztori is". De folytatja a következő bombázással Afganisztánban, amelyről azt mondja, hogy lebombáztak gyanúsított fegyvereseket, de észrevette, hogy egy gyerek szaladgál a ház körül (a saját monitorán) a rakéta becsapódása előtt. " A mi célunk csak a sarokban álló épület volt" - magyarázza Bryant. "Hat másodperc van hátra, és minden lángba borul, és valami fut az épület sarkánál. Úgy nézett ki, mint egy kis ember...egy kis két lábon járó ember. És a rakéta betalált, és már nincs nyoma ennek a tagnak."

A bombázás utóhatásaként hozzátette: "Kértem a letapogatótól a videójelet... ki volt az, aki futott a képernyőn? ... És jön vissza, és azt mondja : ó, ez egy kutya."
De Bríant ragaszkodik állításához, "Ez egy ember, Ez egy kis ember. Nem volt kétségem afelől, hogy a látott alak nem felnőtt volt." "Úgy éreztem, nagyon elzsibbadtam," - ő is hangsúlyozta, felidézve a gondolatait, miután rájött, hogy egy kisgyerekre lőtt ki egy rakétát, Afganisztán felett, elkövetve egy amerikai drone gyilkosságot. "Én nem fogtam fel, megzavarodtam, mintha éreztem volna az első lövést. Úgy éreztem, zsibbadt vagyok, mert ez volt a valóságos háború ... és az ártatlanság is meg tud halni."

Nem sokkal az NPR riporter interjúja után Bryant úgy döntött, nem bombáz tovább, elhagyja a "célzott gyilkosság programot", amivel az Obama-adminisztráció dicsekedett a "feltételezett Amerika-ellenes fegyveresek ellen folytatott küzdelem" címén a muszlim országokban. Tudomásul véve, hogy Bryant-nál is poszttraumális stressz-zavart diagnosztizáltak (PTSD), az NPR beszámolójában rámutatott, hogy növekszik a felismerés azon terror-drone pilóták körében, akik annak ellenére, hogy "nem is voltak a csatatéren". Drone-sztrájk várható, annak ellenére, hogy már amúgy is növekvő vita folyik a titkos merényletek nagyszámú civil áldozatai miatt. Az Obama-adminisztráció ragaszkodik a folytatáshoz, de mint tudjuk, kétféle terrorista létezik, az egyik a hazáját, otthonát, szeretteit védi, és a saját olvasatú megnevezése "HAZAFI", és a másikként azok, akik kiadják a parancsot, ha lesz még kinek, és ha nem vágják el az "irányítók" nyakát, pusztán önvédelemből, és nem parancsra azok, akiket fel akarnak használni az "irányítók" saját embertelen céljaik elérése miatt...


Tulok