1. Dádá lesz!
Ezt már egyéveseknek is szokták mondani, ha valami olyasmi akad
kíváncsi kis kezükbe, ami a felnőtt szerint nem neki való, veszélyes,
piszkos, vagy ha olyasmit csinálnak, amit nem szabadna, amit már
többször is megtiltottak nekik. A fizikai erőszak,
fájdalomokozás kilátásba helyezésének célja, hogy ezzel jól
ráijesszenek az áldozatra, hátha elég a verést emlegetni, és már annak
is elegendő elrettentő ereje lesz. Valójában a verés és a verés
kilátásba helyezéseis kevéssé hatékony, káros gyakorlat, amely már
zsenge gyerekkorban olyan féket próbál a rendszerbe építeni, amely
megalázó és hatását tekintve múlékony. Ráadásul a tehetetlenség,
ötlettelenség jele. "Nem jut eszembe jobb megoldás, hát rád csapok!"
2. Rossz vagy!
Talán említeni sem kellene, annyira nyilvánvalóan károsak és
feleslegesek az efféle negatív minősítések. Ráadásul olyan zsenge
életkorban kezdik ezt mondogatni a kicsiknek, általában egy- és kétéves
kor között, amikor nem is érti, hiszen a rossz fogalma meglehetősen
bonyolult, és végképp érthetetlen egy kisgyermek számára, aki még
egyáltalán nem a jó-rossz ellentétpárjában gondolkodik, hanem sokkal
inkább az ismerem-nem ismerem, érdekes, felfedeznivaló-unalmas
fogalompárok tárgyi megfelelőiben. Ha viszont gyakran hallja, bizonyos
számára izgalmas, érdekes és a felnőttek figyelmét kiharcoló
magatartásformáit fogja a "rossz" fogalmához kapcsolni. Ez volt a cél?
3. Anya nem fog szeretni, ha még egyszer ilyet csinálsz!
Az
érzelmi zsarolás egyfelől etikátlan eszköz, másfelől azoknak az üres
fenyegetéseknek a halmazát gyarapítja, amelyek nélkülözik a valódi
tartalmat. Hiszen a legtöbb szülő egy percig sem gondolja komolyan, hogy
nem fogja szeretni többé a gyerekét, ha megint meghúzza a szomszéd
kislány haját. A jó gyerek-szülő kapcsolatnak éppen a feltétel nélküli szeretetaz alapja. Egy kicsi gyerek viszont komolyan veszi még, amit hall, és hatalmas szorongást okozhatsz neki ilyen kijelentésekkel.
4. Ha szeretsz, nem csinálsz ilyet!
Ügyes csavar az előző bekezdésben idézett "anya nem fog szeretni"
kijelentésben, amit már nagyobbacskáknak szoktak mondogatni, de
ugyanolyan érzelmi zsarolás.
Egész kis életfilozófia rejtőzik mögötte, amely abból indul ki, hogy a
gyerek mindenáron szeretné kimutatni szeretetét a szülő iránt, sőt ez
elvárt kötelessége is, hiszen neki is meg kell tennie a maga
hozzájárulását a családtagok egymás iránti szeretetéhez. A baj csak az,
hogy a szeretet érzelmi alapon működik, a különböző kárhoztatott
viselkedésformák, tettek pedig rendszerint egészen más alapokon állnak: a
gyerek azért teszi, mert izgalmas, érdekes, kielégítetlen igényét
elégíti ki, elégtételt ad valamiért. Vagyis abból, hogy a gyerek
olyasmit tesz, ami a szülőnek nem tetszik, korántsem következik, hogy a
gyerek ne szeretné a szülőt.
5. Ha nem hagyod abba, akkor soha többet...
Hányszor
kiáltunk fel így felháborodásunkban, tehetetlen dühünkben! De hogy
minek? Hiszen valószínűleg senki sem tudna példát mondani arra, hogy
bárki be is váltotta volna ezt a fenyegetést, és tényleg soha többet ne
vitte volna mondjuk játszótérre a csemetéjét. Az efféle üres
fenyegetésekvalójában súlytalanná, következmények nélkülivé teszik a
szülői nemtetszést. A gyerek pont annak az ellenkezőjét tanulja meg
belőle, mint ami a célod volt.
6. Pont olyan vagy, mint az apád/anyád!
Ha megromlott a viszony a szülők közt, esetleg válófélbenvannak,
vagy el is váltak, sajnos gyakran elhangzik ez a mérgező mondat. Abból
kellene kiindulni, hogy a gyerek esetleg ugyanúgy szereti a másik
szülőt, és nem is vétkes a kapcsolat elmérgesedésében, ezért érzelmeiben
mélyen megsebzi egy ilyen kijelentés. Ráadásul ezzel a mondattal mégis
ráterheled a kapcsolat megromlását, összemosod a személyét a párodéval,
párhuzamot vonsz köztük, felelőssé teszed. Próbáld ezt elkerülni, és ne
mérgesítsd el a helyzetet még jobban azzal, hogy a gyereket is felelőssé
teszed olyasmiét, aminek ő csak szenvedő alanya.
7. Nagyot csalódtam benned!
Ahogy
telik-múlik az idő, az édes kisbabából, eleven kisgyerekből iskolás
lesz. És ezzel kezdetét veszi az elvárások, követelményekegész sora.
Bármennyire is nehéz, próbálj ragaszkodni az érzelmi támaszt és
biztonságot nyújtó szülő szerepéhez, és ne vállalkozz a hajcsáréra!
Persze jogod van ahhoz, hogy csalódott légy a gyereked egynémely
produkciója miatt, de jobb, ha ezt nem ebben a becsmérlő és megalázó
formában fejezed ki, és elvárásaidat a képességeihez, a konkrét
helyzethez igazítod. Jobb, ha együtt keresitek meg a sikertelenség okát,
és megbeszélitek, szükséges-e egyáltalán változtatni valamit, vagy elég
belenyugodnod, hogy a gyereked nem mindenben a legjobb.
8. Te még ehhez is lusta/buta/ügyetlen vagy!
Még
egy fokkal mérgezőbb, mint a szülő csalódottságával kapcsolatos
kijelentés, hiszen általánosít. A "még ehhez is" azt jelzi, hogy a
gyerek valójában totális csőd, mindenhez hülye, alkalmatlan a
legegyszerűbb feladatokra is. Ha tényleg ennyire rossz a helyzet,
valószínűleg te hibáztál, előbb, talán már kisgyermekkorban fel kellett
volna figyelned az egyéni fejlesztés szükségességére. Vagy csak azzal
van a baj, hogy tökéletes gyerekre vágysz, akivel villoghatsz, akár egy
kitüntetéssel, amely igazolja, hogy milyen kiváló szülő vagy? Olyankor
persze bosszús vagy, ha csődöt mond önnön nagyszerűséged bizonyítéka.
9. Én mindent megteszek érted, cserébe pedig nem kapok tőled semmit!
Ezzel
a szülői szeretet önzetlenségét vonod kétségbe. Úgy érzed, fel kell
emlegetned mindazt az áldozatot, amit a gyerekért hoztál. Ezek szerint
áldozat volt, amit nem szeretetből és szívesen tettél meg, hanem
ellenszolgáltatás reményében, mintegy üzleti tranzakciókét. És az
üzletfeled most nem akar fizetni, vagy nem azért, és nem annyit,
amennyit te kapni szeretnél. Vigyázz, az efféle mártírjátszmákba nagyon
bele lehet gabalyodni!
10. Amíg az én házamban laksz, amíg az én kenyeremet eszed...
A
végsőkig elkeseredett szülő utolsó kézigránátja a serdülőjével vívott
verbális csatában. Nevesíti is a gyerek kiszolgáltatottságát, és ha
másképpen nem megy, hát erre hivatkozva szeretné elérni az
engedelmességet. Talán sikerül is. De az árát sajnos így is, úgy is te
fizeted meg azzal, hogy valami jóvátehetetlenül összetörik a
kapcsolatotokban. Ezzel végül is a munkaadó-alkalmazott kapcsolat
szintjére szállítod le a szülő-gyerek kapcsolatot. Ha úgy érzed, valami
ilyesmi kívánkozik ki belőled, beszélgess előbb más serdülők szüleivel,
hogy lásd, náluk mi zajlik (reméljük, őszinték lesznek veled, és nem
fényezik a valóságot), vagy kérj segítséget nevelési tanácsadóban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése