„ÉBREDJ, HAZÁM, MERT HA MOST NEM ÉBREDSZ,
SOHA TÖBBÉ NEM LESZ ÉBREDÉSED,
S HA ÉBREDSZ IS, ANNYI IDŐD LESZ CSAK,
MÍG NEVEDET SÍRKÖVEDRE VÉSED!„
(Petőfi Sándor: A nemzethez)
Hús-vérrel telítődj, Petőfi csontváza!
Nemzetünknek testét hideglelés rázza.
Március idusán küldtél égi jelet,
lelkünkig hatoló barguzini telet.
Ébredj álmaidból Pató Pálnak népe!
Valósággá válik rémálmodnak képe.
Kidobnak házadból, földönfutó leszel,
uraid markából csak morzsákat eszel.
A régi hatalom látszatra távozott,
a sok vörös róka farkassá változott.
Vedlett lelkülettel reád gondot tettek,
s banki segédlettel dúsgazdagok lettek.
Marx és Engels ravasz, felszentelt papjai,
kiknek henyéléssel telnek el napjai,
Göteborgban földünk árucikké tették,
Lisszabonban lelkük üdvét elégették.
A szerződést itthon vakon megszavazták,
szép szülőföldünket kalmárkézre adták.
Lehet most már venni éltető erőnket,
éjsötétbe vonták napfényes jövőnket.
Gójok hajcsárhada a hátunkon trónol,
nyolcvankilenc óta vadnyugatnak hódol.
Júdás sorsa ismert, bibliai eset,
harminc ezüstpénzért a becsület veszett!
Feltétel nélküli, vak bizalmad jogán,
új erő tornyosul piramisnak fokán.
Szabadulnál onnan, de be vagy falazva,
nem hallgattál sosem a józan szavakra.
Hittél a jött-mentek csábító dalának,
külföldi, belhoni széltolók hadának.
Kik segítőkészen, képmutató keggyel,
ellopták javaid kárpótlási jeggyel.
De mind ez nem elég, hogy zsebüket tömjék,
dolgos nemzetünket szolgasorba lökték.
Monopolhelyzetben kötözött a gazda,
munkaadó ura, - vagyonát apasztja.
Szabadkőművesek védtelen prédája!
Jóhiszeműségnek osztályos példánya!
Sorsod palástjára sorskockát vetettek,
vagyontárgyaidra jelzálogot tettek.
Ha ritkán említnek, NEM EMBER a neved!
Bánat aromáját rendelettel eszed.
„Rejtett erőforrás” apasztja zsebedet,
„Isten ajándéka” szabja meg létedet.
Mások hangos gyászát, sajátként kell élned,
magyar bánatodat néma szóval félned.
Megtörte a TESTÜNK Trianon korbácsa,
törvényt ül felettünk keresztfánknak ácsa.
Ember közt az árkot bércsákánnyal húzzák,
álmaink, vágyaink, árulással zúzzák!
Oda lesz a földünk, s abban minden kincsünk,
nyúzott koponyánkra most már hamut hintsünk?
Csörömpölve ébreszt a kuvikos óra,
lelked mély sikolyát fojtja Örömóda.
Téped és szaggatod a nehéz vasláncot,
páholyból bámulják vonagló végtáncod.
Képedbe vigyorog a halál cinkosa,
hatalom képében liheg cinizmusa.
Csurog az arcukon gennyes, hideg nedvük,
mohó kapzsiságuk legyen majd a vesztük!
Árpád nemzetsége mára mivé lettél?
Apró keresztekkel keresztre tétettél.
A diktatúrából átléptél más útra,
demokráciában belöktek egy kútba.
Ötvenhat árnyai sötéten követtek,
s kétezerhat őszén közétek lövettek.
Most külföldről fúrják életfánkat férgek,
tűzbe kell majd vetni a lehántott kérget!
Atilla királyunk, Istennek ostora!
Legyél nemzetünknek tartó védoszlopa!
Vond fölénk a pajzsod, sorscsapás ne verjen,
ellenség kezedtől igazulást nyerjen!
Szent István királyunk, áldjuk Szent Jobbodat!
Égi erőterek rendezték sorsodat.
Éltedet az Úrnak, s népednek szentelted,
az égi koronát örökre elnyerted.
Lengyel földön termett, jó lovagkirályunk,
tetteidért László holtadban is áldunk!
Erkölcs, erény, vallás, mind szellemi vérted,
a törvény szigorát vasmarokkal mérted.
Hunyadi kormányzónk! Neved: „Törökverő”,
balkáni vészelem növelt benned erőt.
Al-Dunánál védted Nándorfehérvárunk,
déli harangszóval mindig visszavárunk!
.
Hunyadi s Szilágyi, Mátyás nevű fia,
igaz meséinket tovább gazdagítja.
Szellemisége él, egységünk kovásza,
támadjon fel újra, kora reneszánsza!
Bánat hajnalokon másfél század óta,
felhangzik ajkunkon egy-egy Kossuth nóta.
A nagy győzelmekre rávetültek árnyak,
nem szabad feledni azt a Tizenhármat!
Vitéz Nagybányai Horthy Miklós urunk!
Dicső tetteidért hozzád lehajolunk.
Megalázott népünk porból felemelted,
s a világ haladó sorába helyezted.
Képviselő, aki sorsunkat viseled,
addig van előttünk szótartó hiteled,
míg tart a gerinced, s érdekünket véded,
idegenek előtt nem hajlik főd s térded...
Ha szülőföldünket másnak átengeded,
taszítson halálba a hitvány jellemed!
Nyeljen Duna vize s e gondolatfolyam,
vagy végezzen veled egy heves szívroham!
Fényesedj fel újra Szent Korona Tanunk!
Isten-értékrendhez igazodjon szavunk!
Növeljük jótettel az ébredő tavaszt,
erősítsük hittel a kétkedő kamaszt!
Élt egykor egy atya, szentéletű ember,
teste telve vérző, mély krisztusi sebbel.
Tekintete sokszor révületre váltott,
lelki szemeivel jövendőkbe látott.
„Magyarország csodás, szép, fényes kalitka.
madár repül onnan, mely gyönyörű, s ritka.
Nemzetére sok kín és szenvedés zúdul,
megalázzák százszor, megtapossák rútul.
Irigylem a magyart, mert tőle jön béke,
mely az emberi lét, alapja és éke!
Megdicsőül képe, kivirul országa,
s boldogság árad szét az egész világra.
Hívják védelmükre népük őrangyalát!
Kérjék erős hittel hathatós oltalmát!
S ha hitük olyan lesz, mint a betonszikla,
értelmet fog nyerni e látomás titka..”
Röppenésünk zúgjon az égbolt széléig,
küldetésünk tartson a világ végéig!
Fakasszuk életre Pió atya álmát,
növesszük szívünkben a hit olajágát!
Jézus a mennyekben, segítsd szárnyainkat,
mondd el az Atyának szerény vágyainkat!
S ha jő a sorscsapás, csak agyon ne verjen,
hosszú szenvedésünk üdvösséget nyerjen!
Bálint Miklós Bendegúz
2013. június 4.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése