Az alábbiakban nem a különböző
jobboldali, jobboldali arculatú szerveződések helyzetéről, viszonyairól
lesz szó, hanem arról az általános helyzetről illetve okairól, mely
gyakorlatilag minden hazafias, nemzeti jellegű szerveződést jellemez ma.
Az ún. jobboldalon, de gyakorlatilag minden politikai szerveződés háza
táján észrevehetően leülés tapasztalható. A baloldalon is, minden
látszólagos 2014-es előkészítő nyüzsgés ellenére. Elemzésünkben csak a
nemzeti oldalra koncentrálunk.
A
nemzeti oldal különböző szervezeteinek háza táján észrevehetően nagy a
csendesség. Nincsenek nagy, látványos megmozdulások, akciók, de kisebbek
sem nagyon. Némelyekről alig hallani, a kisebb szervezetek szinte el is
tűntek, némelyeket már az (amúgy nem túl felkészült) Athena Intézet is
inaktívnak készül nyilvánítani. Mások elsősorben az inernetes
csatornáikon igyekeznek kommunikálni, egyesek próbálkoznak kétségbeesett
akciókkal felhívni magukra a figyelmet. Megint mások tudomásul veszik a
helyzetet, visszább vonulnak, vagy csendesen őrzik a közösségüket. Aki
pedig teheti, és ereje van rá, keresi a lehetőségeket, és
előkészületekre használja ezt az időszakot.
Mert
érdemes tudni, hogy nem egyes csapatok egyedi helyzetéről van szó,
hanem egy általános jelenségről, ami az adott időszakot jellemzi. Kár
lenne tagadni, bennünket pont úgy érint ez, mint a jelzések szerint
sokakat másokat. Az alábbiakban nem kívánjuk egyes szervezetek helyzetét
elemezni, pláne leszólni azokat, akik esetleg nehezebben élik meg
ezeket az időszakot, és megviseli csapataikat az állóvíz. Ehelyett az
okokat összegezzük, melyek az adott időszakot jellemzik. Elsősorban
saját tapasztalatainkra támaszkodva, melyek talán nem egyediek. A
problémákat ekként összegezve talán segítünk megérteni, és így kezelni,
átvészelni is a jelenlegi időszakot.
1.
Csalódottság. A tavalyi év sokak számára csalódást, kiábrándulást
hozott, a skála egyik végpontjától a másikig. A demokratikus útban
bizakodók illúzióit végképp lerombolta Szegedi Csanád ügye, és a
pártvezetés hozzáállása. Gyakorlatilag elárulták az ügyet, szembeköpték
híveiket azzal, hogy a legerősebb megyéjüket rombolták porig, és
aktivisták tömegét áldozták fel egy zsidóval szemben. Tekintet nélkül
arra, hogy a pár éve "nemzeti öntudatra ébredt" (valójában csak a
korproblémák által hajtott), egyébként aktivitásra nem hajlandó
szavazógépek és internetes odamondogatók nem akarják tudomásul venni a
valóságot, a valódi, tevékeny, nemzeti réteg kiábrándult. A paletta
másik szélén, a militáns hungarista tábor híveinek szintén csalódást
hozott 2012. Már maga az év miatt is, hiszen az év végére leváltott
vezetés egész addigi retorikáját a 2012-re jövendölt változásokra
hegyezte ki. Az időből kifutva ez jóra nem vezethetett, még akkor sem,
ha jövendölt események valamikori bekövetkezte reális veszély maradt. A
Magyar Nemzeti Arcvonal utóbb menesztett vetése megfejelte ezt azzal,
hogy a kiutat és új alternatívát jelenthető politikai szervezést az
utolsó pillanatban megcsáklyázta, ami aztán a veszte is lett. Bár a
szervezetben ennek folyományaként lezajlott váltás végeredményben
pozítívként értékelhető, és új esélyt adott a szervezetnek, ugyanúgy
illúzziók nélkül kell tovább haladni, mint a volt jobbikosoknak. (Öröm
az ürömben, hogy a két tábor egymásra talált a Magyar Remény Közösségben
- melyet viszont a korszak jellemző neézségei szintén sújtanak.)
2.
Pénztelenség. A jobboldali arculatú, nemzeti szervezeteket és tagjaikat
jellemzően pénztelenség, sokszor súlyos pénztelenség jellemzi,
ellentétben a nemzetközileg megtámogatott liberális baloldali politikai
szervezetekkel. Az is előfordul (legalábbis köreinkben biztos), hogy a
tagok, sőt vezetők szó szerint nélkülöznek. Támogatók híján így a
szervezetek anyagi helyzete rossz. Így az országos szervezés
gyakorlatilag lehetetlen, az országos programok egyszerűen nem működnek.
Sem a megszervezésre nincs pénz, de a résztvevőknek sem az utazásra. Jó
példa erre a buzifelvonulás, mely elleni fellépésre komoly tervek
voltak, de egyszerűen a szervezők mozgatására nem volt keret. És
valószínűleg az emberek tárcája miatt a létszám is hibádzott volna. (Az
ugyanakkor zajló Magyar Szigeten pl. Toroczkai László saját bevalása
szerint nem voltak még soha ilyen kevesen, ami elsősorban nyilván az
anyagi helyzetre vetíthető vissza, tekintve, hogy a szórakozni vágyó
tömegeket kevésbé érintik az egyéb elvi okok, mint az elhivatott
aktivistákat.)
3.
Leterheltség. Az aktivisták, szervezők leterheltek. Az előző ponttal
összefüggésben, anyagilag is, vannak, akik több munkahelyen is
dolgoznak, szinte munkából mennek munkába, hogy el tudják tartani
magukat, családjukat. A felelős családvállalás szintén óriási energiákat
igényel. Vannak olyan mozgalmárok, akik kifejezetten azért nem tudtak
még családot vállalni, mert jóformán a mozgalmuknak szentelték az
életüket. Ők esetleg az első pontban vázoltak után most igyekeznek
pótolni elmaradásaikat e téren, ami mozgalmi vállalásaikat határolja be.
Mozgalmi téren szintén jellemző a leterheltség, általában kevés
szervezőre jut sok munka.
4.
Társadalmi helyzet. A társadalom jó része, amíg nincs személyes bajuk,
alapból érdektelen, nem fogékony eszmékre, ma már közösségi életre sem.
Így a szerveződések építkezése egy viszonylag szűk rétegre korlátozódik,
mindaddig, míg nincs nemhogy olyan történés, de olyan folyamat, ami a
tömegek ingerküszöbét eléri, és felkorbácsolja alacsony rendű
igényeiket. Ezek azonban akkor is tömegek maradnak, még ha használható
tömegek is. (Ez nem elitista leminősítés, hanem alapvető tömeglélktan. A
"nincs munka, kevés a fizetés, elvették a nyugdíjam, elegem van a
cigányokból" nem nemzeti ébredés, még akkor sem lesz az, ha olyan
retorika alatt csoportosul, vagy valóban ilyen érdekek szerint
használódik fel.) Az adott politikai helyzet befolyásolja a társadalom
fogékonyságát is, így most ez alacsonyabb, mint pár évvel korábban.
Ezért a fogékonyabb, a nagy tömegnél valamivel előbb mozduló réteg is
szűkebb.
5.
Politikai helyzet. Az a helyzet, hogy nincs "helyzet". A jelenlegi
kormányról lehet sok mindent mondani, de kétségtelen, hogy saját
szempontjukból jól dolgoznak. Sőt, az általános stabilitást nézve is.
Más kérdés, hogy vannak kifejezetten "necces" - de annak is igen bátor -
és közfelháborodásra okot adó lépéseik, de határozottan dolgoznak a
saját elképzeléseik szerint. (Részletekbe ehelyütt nem megyünk bele,
hamarosan közlünk egy értékelő írást a kormány tevékenységéről.) Hogy mi
lesz ennek a vége, egyáltalán mik a szándékaik, és meddig tudják
fenntartani némely igen veszélyes lépések közepette a helyzet nélküli
helyzetet, más kérdés. Most vizsgáljuk a jelenlegi állapotot. Orbánék
olyan helyzetet teremtettek, mellyel - minden szidhatóságuk mellett -
stabilizálták nemcsak a kormány helyzetét, de a politikai képet és a
társadalmi állapotot is. A kormány gyakorlatilag kimozdíthatatlan. A
politikában egyszerűen senki nem rúghat most labdába - pláne nem
nincstelen hazafiak. Az önkormányzatokat zsebre vágták, a vállalkozói
szférát szintén. A társadalmi kedélyeket lecsillapították, bár van bőven
kormánykritika, de különösebb zúgolódás nincs. A rendszer hanyatlása
ugyan nem állt meg, de talán lassult, és társadalmi szemszögből itt-ott
ellnsúlyt kapott (pl. a korántsem tökéletesn érvényesülő, de nem is
észrevehetetlen rezsicsökkentés). Az elmúlt években már a tömegek
ingerküszöbét is elérő cigánybűnözés, bár mivel egy masszív és régóta
gyűrűző folyamatról van szó, tovább és egyre jobban feszül (pl. mára
Pécs is a napi cigánybűnözés otthona lett), de az ingerküszöböt elérő
kitöréseit - ha csak ideiglenesen és esetlegesen is, de - sikerült
visszanyomniuk. Több rendőr van az utcán, a napi bűnözésre ez
kétségkívül visszatartó hatással van. Összességében, bár a feszültség
megmaradt, és a folyamatok iránya nem változott, valamint veszélyes
lépéseket is tesz a kormány, a pillanatnyi helyzet stabilnak mondható.
Így nincs különösebb igény sem igazságosabb politikai szerveződésre,
vagy olyan erőre, aki rendet tesz, és polgárháborúzni sem akar senki.
A
fenti pontok összessége határozza meg azt a helyzetet, ami a különböző
hazafias, nemzeti jellegű csoportok, szerveződések állapotát és
lehetőségeit jellemzi. Ezt érdemes szem előtt tartani, amikor egy-egy
szervezet önértékelést tart, lehetőségeit vizsgálja, útjait keresi. Amit
tanácsolni tudunk, hogy az erőket ebben az időszakban a helyi
építkezésre és munkára érdemes koncentrálni. Legfontossabb első körben a
közösségek megőrzése. De kisebb energiabefektetéssel helyben lehet
jelentősebb eredményeket is elérni. Az erős közösségeknek, ahol valóban
él a közösség érzés, különösebb gondjuk nem lesz. Ahol tetterő,
fantázia, és minimális lehetőségek vannak, helyi munkával szép
eredmények is lehetnek. Akik elbágyadnának, visszább húzódnak, azokat
sem kell leírni, mert mihelyst megszólal a kürt, az első között fognak
sorakozni.
Mi
- bár a várt és korábban reális lehetőségként számított lendületes
előrelépést az adott helyzetben nem tudtuk hozni - optimisták vagyunk.
Egy nehéz időszakon vagyunk túl, bár teljesen még nem lezárva. Azt
túléltük, csak többek lettünk. A közösségi érzés működik, eredményeket
is tudunk hozni. Az utakat, lehetőségeket folyamatosan keressük. És
lassan, de lépegetünk előre.
Kívánunk minden szerveződésnek sok kitartást, optimizmust a nehéz időszakhoz!
Juhász Pál
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése