Ne legyenek kétségeink azzal kapcsolatban, hogy a szomszéd országok titkosszolgálatai rendszeresen figyelik, és aktívan részt is vesznek a hazai internetes fórumokon folyó beszélgetésekben, különösen amikor a téma a határon túli magyarság körül forog.
Nyilvánvaló, hogy a magyar kisebbségeik helyzetét egyértelműen nemzetbiztonsági kérdésként kezelik ezek az országok. Nem kizárólag nemzetbiztonsági kérdésként, de mindenképpen nemzetbiztonsági kérdésként is.
Hány ukrán, hány csecsen?
Éppen a múlt héten találta mondani egy volt(?) ukrán hírszerző, egy bizonyos Szerhij Razumovszkij, hogy Amerika leszakítani készül Kárpátalját Ukrajnáról.
Ehhez szerinte csecsen zsoldosok ezreit vonták össze Bécs(!) közelében.
Attól eltekintve, hogy biztosan nem lesz egy villámháború mire a
támadók eljutnak Kárpátaljáig, a hírek nem tértek ki arra sem, miként
fogadták a szenzációs bejelentést a semleges Ausztria politikusai.
Valószínűleg feldobta a napjukat a reggeli sajtószemle.
A
kijelentés abszurditásától függetlenül elgondolkodtató, hogy mi
lehetett vele az egykori titkosszolga célja, illetve mennyire csak a
saját kósza gondolatait osztotta meg a fogékony hallgatósággal. Nehezen
feltételezhető, hogy északkeleti szomszédunk hírszerzői valóban ezen a szellemi színvonalon legyenek, hiszen ebben az esetben Ukrajna már tényleg megszűnt volna létezni.
SecuritatEU
Egy
kicsit délebbre Gheorghe Funar, egykori kolozsvári polgármester, akinek
lehetséges titkosszolgálati besúgói múltjáról már cikkeztek a román
lapok, azzal a jóslattal borzolta a kedélyeket, hogy jövőre Magyarország visszaszerzi Erdélyt
Romániától. „A mi Gyurink” – ahogy néhány kolozsvári magyar nevezte
egykor ironikusan a polgármestert – eme történelmi tettet elsősorban úgy
látja megvalósulni, hogy Magyarország mintegy visszaperli a világháború
után elvesztett javait.
Részletekbe
nem bocsátkozott a regnálása idején a köztéri kukákat (is) román
színekre festető politikus, de érdekes módon a nyilatkozatot nem egészen
két héttel azután tette, hogy megválasztották a Nagy Románia Párt
elnökének.
Emlékeztetőül:
ezzel a kisebbségellenes párttal kapcsolatban már az ezredforduló előtt
arról írt a román sajtó, hogy a Securitate egykori embereiből álló
saját titkosszolgálata van. De ne is menjünk ennyire vissza az időben. A
párt színeiben pont az idén lett EP-képviselő az a Dan Zamfirescu, aki
1980-tól 2002-ig a Securitate, illetve annak utódszervezete kötelékében
teljesített szolgálatot. „Büszke vagyok arra, hogy a román kémelhárítás
tisztje voltam” – jelentette ki Zamfirescu, amikor nemrégiben erről
kérdezték. Feltehetőleg részét képezi ennek a büszkeségnek a
rendszerváltás előtt, a nagyon kemény diktatúra alatt végzett szolgálata
is.
A Szeku élt, él, élni fog
Mondhatnánk,
hogy ez már a múlté. Mondhatnánk - ha nem éppen a hónap elején ismerte
volna el a Román Hírszerző Szolgálat, hogy a csíkszeredai polgármestert
követő és őt mobillal fényképezgető illető a szolgálat alkalmazottja.
Ehhez a beismeréshez persze az is kellett, hogy a polgármester elkapja
az illetőt és átadja a rendőrségnek. A szolgálat sietett hozzátenni,
hogy emberük szabadidejében tette mindezt.
Hát,
ha ez az ember valóban nem talált jobb szabadidős elfoglaltságot, mint
egy kisebbségi polgármester követését és fotózását (vajon ki akarta
tenni a Facebookra?), akkor nem csak az ukrán hírszerzők elmeállapotában
kezdhetünk el kételkedni. De azért engedtessék meg, hogy a
titkosszolgálatok szavahihetőségét hamarabb vonjuk kétségbe, mint a
munkatársaik ép eszét.
Már
csak a fenti példák alapján is indokolatlan naivitás lenne azt
feltételezni, hogy a titkosszolgálati kapcsolatok nem szövik át a
szomszéd országok politikai pártjait. Dehogynem. Egyértelmű, hogy
nemcsak átszövik, hanem a politikai irányvonalat és a konkrét döntéseket
is erőteljesen befolyásolják.
Provokálok, tehát vagyok
Világosan látható, hogy Szlovákia, Ukrajna és Románia politikáját az erőszakos asszimilációs törekvések
jellemzik. Erőszak alatt itt nem elsősorban a fizikai erőszak értendő,
hanem a hatalom ama nyilvánvaló célja, hogy kisebbségi jogok meg nem
adásával, vagy éppen azok elvételével erőltesse a csoportkohézió
szétzilálását, melynek végső célja a többségi társadalomba történő
asszimiláció, az adott nemzetiségi közösség hosszabb távon történő teljes megsemmisítése.
Az
is valószínűsíthető, hogy eme cél érdekében a titkosszolgálatok nem
korlátozzák tevékenységüket hazai terepre. Ha elgondolkodunk azon, hogy
milyen érdekek mozgathatnak egy szlovák, román vagy ukrán
titkosszolgálatot, amikor a magyar kisebbségről van szó, akkor
egyértelmű hogy minden lehetséges eszközt megragadnak a feszültség
szítására.
Persze
a politikusok maguktól is örömmel „kijátsszák a magyarkártyát”, ebben
azonban készséges partnereik a titkosszolgálatok. Kétségtelen, hogy már
csak a saját szervezeti fontosságuk, költségvetésük és privilégiumaik
fenntartása és növelése is megköveteli egy állandó ellenségkép
táplálását.
Erre
az egyik legjobb módszer mindenképpen a provokáció. A meglévő
történelmi sérelmekre, alantas indulatokra és alapvető emberi butaságra
alapozott taktikák könnyen eredményezik az értelmes közbeszéd
ellehetetlenülését, jól szolgálva ezzel egy hosszútávú magyarellenes
stratégiát.
A látszat néha csal
Eme
tevékenység egyik terepe a sok közül – ugyanakkor nagyon fontos terepe -
az internetes nyilvánosság. Biztosak lehetünk abban is, hogy ez nem
korlátozódik a passzív megfigyelésre. Bár vannak hazai gyűlölködőink is,
nem gondolhatjuk azt, hogy az összes gyűlöletkeltő, agresszív,
ugyanakkor minden realitást nélkülöző vélemény pusztán „hazai termés”.
Hírfogyasztókként
és véleménnyel rendelkező polgárokként csupán annyit tehetünk, hogy nem
hagyjuk magunkat manipulálni, provokálni általuk. A legszerencsésebb
magatartás – mi több: nemzeti érdek - az lenne, ha az interneten
megjelenő deliráló megnyilvánulások mindegyikét, kivétel nélkül, eleve
ilyen titkosszolgálati provokációknak tartanánk, és aszerint is
viszonyulnánk hozzájuk.
Hagyjuk
őket figyelmen kívül, vagy éppen mondjuk nyíltan a (virtuális)
szemükbe: ti minden bizonnyal külföldi, magyarellenes érdekeket
szolgáltok - és utána hagyjuk őket figyelmen kívül!
Fogadjuk
meg egy olyan ember figyelmeztetését, aki a kortársak közül talán a
legtöbbet tette a kárpát-medencei magyarság jövőjéért – Böjte Csabáét. A
gyermekmentő szerzetes így fogalmazott államalapításunk minapi
évfordulóján: „Ahol gyűlölet, harag, indulat van, ott lehet, hogy
igazság is van, de abból nem kérünk. Az az igazság ugyanis olyan, mint
az a leves, amely nagyon ízletes ugyan, de döglött legyek vannak benne.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése