2013. szeptember 7., szombat

Csehország kiléphet a NATO-ból

Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja rendkívüli közgyűlést hívott össze a Szíriában kialakult helyzet megvitatására. A párt sajtószolgálata nemrég hozta nyilvánosságra az eredményt, miszerint a párt keresetet nyújt be az Észak-Atlanti Szövetségben Csehország kilépésére abban az esetben, ha az amerikai haderő beavatkozik Szíriában.
A párt vezetői közös nyilatkozatot adtak ki, ami kimondja, hogy az Egyesült Államok imperialista politikája nem csak hogy az általa is elfogadott nemzetközi jogot sérti, de az ENSZ BT felhatalmazása nélkül egy szuverén állammal szembeni agresszió éppen azon szervezet (ENSZ) működésének ellehetetlenítését jelenti, melynek az Egyesült Államok is alapító tagja.
Ezért a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja kijelenti, hogy Csehország ki fog lépni a NATO-ból, ha az az ENSZ BT felhatalmazása nélkül támadóan lép fel Szíria ellen.
A kommunista párt a cseh parlament harmadik legnagyobb frakciója volt, az átmeneti belpolitikai káosz pedig második legnagyobb politikai erővé léptette elő, ami lehetővé teszi, hogy a közeljövőben az ország külpolitikáját meghatározza. A legújabb felmérések szerint a cseh kommunista párt többek közt a NATO elleni nyílt állásfoglalásokkal az ország második legnagyobb politikai erejévé lépett elő, ami az októberben tartott országgyűlési választások eredményén már látszódni fog.
Hídfő.net

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése