2013. szeptember 19., csütörtök

Csehország nem viv “rezsicsökkentő háborút!” Mégis olcsóbb az áram!

Mintegy 11-12 százalékkal csökken jövőre a villanyáram ára Csehországban – közölte a prágai sajtó. A csehországi árcsökkentés alapvetően az egyre nagyobb konkurencia, az alternatív szolgáltatók piaci erősödése és az energetikai világpiac alakulásának következménye.
Az áramár csökkentés konkrét oka viszont az, hogy az ország legnagyobb áramtermelője és szolgáltatója, a Cseh Energetikai Művek (CEZ) a kialakult helyzet következtében a hét elején bejelentette, hogy több mint hárommillió ügyfele számára 15-20 százalékkal csökkenti az áram árát.
Az alternatív szolgáltatók közölték, hogy szintén csökkentik áraikat. Az állami energetikai szabályozó hivatal (ERÚ) már korábban jelezte, hogy a maga részéről 10 százalékkal csökkenti az elosztói árakat. Mindezek következménye a végső felhasználói ár 11-12 százalékos csökkenése. Az árcsökkentés következtében a felhasználók jövőre éves összehasonlításban mintegy hétmilliárd koronát takarítanak meg. Szakértők szerint az áramár csökkentése logikus következménye az energetikai világpiacon kialakult helyzetnek, ahol a tavalyi évhez viszonyítva jelenleg átlagban 17 százalékkal alacsonyabbak az árak.
(MTI)
Bal-Rad komm : “Szakértők szerint az áramár csökkentése logikus következménye az energetikai világpiacon kialakult helyzetnek, ahol a tavalyi évhez viszonyítva jelenleg átlagban 17 százalékkal alacsonyabbak az árak.”
Hogy is állunk akkor ezzel az áramárral Magyarországon?
Lehet hogy nem is a döbrögisták “harcolták” ki a csökkenést?! Ami már tavaly bekövetkezett! De velünk azért még drágán megfizettették?
És most nagy csinnadratta közepette “rezsiháborút” inditottak? Legyőzni a nem létező ellenséget?
Mert nálunk a logikus következmény “háborús győzelem”! A döbrögisták áldozatos küzdelmének eredménye!
Csehországban szép csendesen lecsökkentik a villany árát! Semmi hadüzenet, semmi csatazaj, semmi aláirásgyűjtés! Csak olcsóbb áram!
Ja! Hogy az Csehország?
A csehek nem szeretnek háborúzni! Nekik nincs is Vezénylő Tábornokuk!
Nekünk meg van!
Óriási ám a különbség!
MI EZÉRT VAGYUNK GYŐZTESEK!
Ezért aztán Magyarország jobban teljesit!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése