2013. október 18., péntek

A NATO már támad - cél az utolsó keresztény állam

Törökország a NATO egyik előretolt állása. Sajnos a három évvel ezelőtti események elterelték a figyelmet a készülő katasztrófáról. A palesztinoknak segélyt szállító hajó megtámadása, és az abból következett politikai csatározások alatt már javában folyt Törökországban a terroristák kiképzése.
Törökország most újabb feladatot kapott cionista gazdáitól. Ukrajna még be sem lépett az Európai Unióba, de már felosztásra került a NATO tagországokon belül, ki mit kap a koncból. Ankara Kijevvel tárgyalt a krimi tartárok helyzetéről. Törökország szoros kapcsolatot akar kialakítani a tatárokkal, hivatkozva a közös vallási alapokra - a külvilág felé gazdasági kapcsolatokra hivatkoznak -, de jól tudjuk mit jelent ez a fajta terjeszkedés. Semmi mást, mint katonai terjeszkedést.
Ha megnézzük a térképet, látható, hogy ez már önmagában is háborús készülődés. Amennyiben Moszkva mozgósítja az oroszokat Ukrajnában, az a dél-keleti területeket fogja érinteni. Kijev képtelen lenne magát megvédeni - pontosabban a Kijevet irányító cion-atlantisták - ezért csatlósok kellenek. A török hadsereg jelentős erőt tud a Krimbe irányítani, és a románokkal együtt képes lehet lezárni Moldováig az orosz határokat. A lényeg, hogy az orosz erők ne tudják elérni a moldovai határokat, mert önmagában Románia nem lenne képes megállítani az orosz politikai terjeszkedést, és Moldova keleti orientációját. Kell a török katonai terjeszkedés, hogy még jóval Moldova előtt megakassza az orosz biztonsági intézkedéseket saját népük és területük megvédésére, és ha az orosz népesség megmozdulna Ukrajnában, azt minél inkább az orosz határok közelében tartsa.
Ráadásul itt akár a magyar hadsereg (vicc) is szóba kerülhet. Orbán éppen a napokban jelentette ki, hogy a visegrádi országok külön közösséget kívánnak létrehozni a NATO országokon belül. Lehet ennek köze ahhoz, hogy Kijev a törökök mellett számítana a visegrádi katonai csoportra? Mondván a magyaroknak és a lengyeleknek is lenne okuk, történelmi alapjuk egy beavatkozásra? Csak azért, hogy a kijevi cionista vezetést megvédjék Moszkvával szemben? Ezt persze majd nagy országegyesítésnek fogják eladni a magyarok felé Orbán módra, ha odáig fajulna a kérdés. De könnyen lehet, hogy belekevernek minket is az ügybe, és nem véletlen a visegrádi országok tárgyalásinak felgyorsítása sem. Ráadásul a visegrádi országok - milyen érdekes - nemsokára a balti államokkal együtt egy "szomszédos ország" agressziója esetén kialakuló konfliktusra fognak gyakorlatozni. Véletlenek pedig nincsenek? 
Ezek szerint a Nyugat már eleve Ukrajna szétszakításával számol, mégpedig úgy, hogy ebbe a kijevi cionista vezetés nyakig benne van. Az eset éppen ugyan az, mint a magyar 'rendszerváltás', ahol a Nyugatnak történő kiárusításban az MDF-től a Fideszen át az MSZP-ig mindenki nyakig benne volt. A Nyugat már csak egyet akar elérni, hogy minél inkább az orosz határok mentén stabilizálja az újabb préda határait. Még olyan áron is, hogy vallási alapon iszlám haderőt vezényeljen Ukrajna területére. Moszkvának egyetlen esélye van a terjeszkedés megakadályozására, ha képes lesz a szíriai konfliktust lezárni győzelemmel, és kiépíteni a Libanon-Szíria-Kurdisztán-Örményország tengelyt. Hogy ebben -a jelen folyamatok szerint- Iránra mennyire lehet számítani már erősen kérdéses. Ez belháborúra kényszerítené Törökországot, amely ebben az esetben a saját konfliktusával lenne elfoglalva, és ezzel Moszkva kivédheti az európai török-NATO terjeszkedést.
A III. világháború a szemünk előtt zajlik. 
Kemény Gábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése