2013. október 23., szerda

Alulról szerveződés, forradalom, összefogás

"Alulról szerveződés", sokszor elhangzik ez az úgynevezett jobboldalon vagy szélsőjobboldalon úgy, mint a "forradalom" és az "összefogás". Ez a három jelszó nálam egyfajta szellemi indikátor. Az első a baloldali szervezési szemléletmódot, a második a baloldali hatalomátvételi módszert, a harmadik a baloldali együttműködési módot jelképezi. Ezek közül a történelem folyamán egyiket sem láttam abban a formában megvalósulni, ahogyan azt sokan szeretnék ma is. Amit láttam belőle a történelemben, mint a jelen politikai szervezeteinél - az az ezen jelszavak mögött elbújó lehúzó erők áttörése. Ez a három jelszó a klasszikus baloldali idealizmus (ellen idealizmus) jelenlétét jelképezi számomra.
Mi a válaszom erre?
Alulról szerveződés (EGYENLŐSÉG) -> Felülről szervezés. Forrása egy szellemi elit, nevezhetjük arisztokráciának, amelynek vezetője (feje, csúcsa) a legnagyobb szellemi kvalitásokkal rendelkező személy. Maga a vezető, és az arisztokrácia (szellemi vezetőréteg) egyben rendelkezik a megszervezés (gyakorlati módszerek), és a magas rendű politizálás olyan szintű ismeretével, amely így már eleve lehetővé teszi, magában foglalja egy politikai mozgalom sikerét is. Aki csak az elvakultságra képes (pártkatona, szimpla utcai harcos), az kapja meg a neki megfelelő helyet, és betartandó szabályokat. Ettől felfelé megkapja mindenki a lehetőségeket arra, hogy ha tehetséges elfoglalhassa a helyét. De ha csak ad-hoc módon szerveződik valami (és ráadásul a haspártiság és a puszta biztonságérzet hiány szüli a háttérből a célokat), az egyben magában hordozza a biztos bukást.
Forradalom (SZABADSÁG) --> Szellemileg, politikailag, szervezetileg előkészített hatalom visszavétel. Konzervatív forradalom, ellenforradalom ha úgy tetszik. A hatalom visszavétele a sötét erők, a lehúzó erők kezéből. Nem a nép kezébe adunk hatalmat, érthető okokból - hanem a nép nevében is, a nép érdekében vesszük át, a nép segítségével. A nép soha nem lesz képes önmagát irányítani, képtelen jó döntéseket hozni. Közelében sincsen, és nem is lesz egyelőre annak hogy erre akár elméletben is képes legyen. A cél a szellemi értelemben vett alulról irányítottság helyett, a felülről irányítottság (sarkítva Sátán helyett Isten uralom) visszahelyezése az Őt megillető pozícióba mindenkiben (vele született képességeihez mérten). A vezető és az arisztokrácia mint fő közvetítő, állami szinten irányító szerepbe kell jusson, hogy valóban annak lehessen nevezni. A megszervezett egyének (nem pusztán a tömegek, nem őfelsége a nép) segítségével. Hosszas előkészítés volt szükséges a balra húzó, felbomlasztó forradalmakhoz - ezt illik leszögezni. Az építéshez több erő kell, mint a romboláshoz, ezt is illik figyelembe venni. És azt is illik tudomásul venni, hogy továbbra is lefelé süllyedő tendenciában vagyunk, nincs érezhető előjele egy szellemi korszakváltásnak. Csak fokozatonként térhetünk vissza a megfelelő szintre, és ehhez először csak az első lépcső elérésére törekedhetünk a gyakorlatban - ami nem jelenti azt, hogy belátható időn belül tovább tudunk lépni. Egy "nemzeti forradalom" ilyen jelenlegi kiinduló alapokkal csak lefelé húzhat tovább.
Összefogás (TESTVÉRISÉG) --> Hierarchia a válaszom. Az összefogás feltételezi, hogy két fél egyenlő tulajdonságokkal rendelkezik. Ilyen pedig nincs, bár egyre inkább efelé folynak a dolgok (alacsony szintű emberek egyformán nem valók semmi jóra, bármit is beszélnek). A szellem, és a szellemet való tisztelés mellett a magasabb szellemi rangon álló emberek legalább homályos felismerése, tisztelete, követése az, ami válasz az egyenlősítésre. Összefogás helyett szervezetek között csak időleges együttműködés lehetséges, a továbbiakban az erősebbnek kell a gyengébbet integrálnia. Szellemi szempontból a magasabb rendűnek kell alárendelni az alacsonyabb rendűt. A gyakorlatban egyik módszer (összefogás, együttműködés, integráció) sem működik zökkenőmentesen. Hozzátéve, hogy az első nem is működhet, a másodikhoz és a harmadikhoz meg nincsen meg a színvonal sem a jelenlegi vezetők (arisztokrácia lehetőségének morzsái), sem a vezetettek (sodródó egyének, kisebb-nagyobb csoportok) részéről.
(civitasdiaboli.blogspot.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése