2013. december 7., szombat

Az európai fegyveresek Szíriában veszélyt jelentenek Európára

Az európai iszlamisták, akik a külföldi támogatottságú fegyveresek között harcolnak a szír kormány ellen, potenciális veszélyt jelentenek az Európai Unióra és a szövetségeseire Franciaország és Belgium szerint. Csütörtökön Párizs és Brüsszel azt is kijelentette, hogy jelenleg 2000 európai harcol Bashar al-Assad kormánya ellen a Közel-Keleti Szíriában. Eközben szíriai jelentések szerint a külföldi fegyveresek száma folyamatosan növekszik.
A külföldi támogatottságú fegyveresek általában a török határon keresztül surrannak be az arab országba. Hivatalos török források szerint legutóbb 1100 Szíriába készülő fegyverest utasítottak ki az országból. Ezenfelül nyugati hírszerzési tisztviselők figyelmeztettek, hogy al-Qaeda közeli terroristák egy bázist hoznak létre Szíriában, mely fenyegeti az európai országokat. Egy kedden, a New York Times által közölt jelentés szerint amerikai tisztviselők azt mondják, hogy a helyzet kényszerítheti Washingtont a beavatkozásra, vagy a Szíriában tevékenykedő fegyveresek elleni csapással, vagy a szír kormánnyal való együttműködéssel. Brit hírszerzési források szerint több mint 300 brit harcol Assad kormánya ellen az arab országban.
A Scotland Yard terrorizmus elleni vezetője, Richard Walton azt mondta, hogy bizonyítékokkal rendelkeznek olyan britekről, akik a szír kormány ellen harcolnak, s európai országokban elkövetendő támadások utasításaival térnek haza. Andrew Parker, a brit hazai titkosszolgálatok (MI5) feje, november 7-én azt mondta, hogy „az Egyesült Királyság titkosszolgálata látott néhány száz embert az országból, akik rövid időtartamú utazásokat tettek Szíriába, majd visszatértek – sokan még mindig ott vannak és harcolnak.”
Az ENSZ által összeállított statisztikák szerint a 2011 márciusában kitörő felfordulás során több mint 100.000 embert öltek meg és több millió kényszerült elhagyni az otthonát.
Molnár Szabolcs



Szíria - Valódi terrorelhárítók


Az Abház hírügynökség (ANNA-News) haditudósító csoportjának újabb felvételén jól megfigyelhetőek a városi hadviselés modern jellegzetességei, melyet a Szír Arab Hadsereg harckocsizói és azzal közreműködő gépesített gyalogság és tüzérség mutat be számunkra. Damaszkusz egyik külső városrészében lévő, a külföldi zsoldban álló wahabista terroristák által megszállt terület felszabadítását láthatjuk a felvételen. A sűrűn beépített környezetben könnyű dolga van az ellenségnek, hiszen rengeteg búvóhely áll rendelkezésükre, melyeket az idővel arányosan megerődítenek, valamint egymással összekötnek különböző közlekedőjáratokkal. Ilyen esetben a falakat átvágják, hogy haladásuk gyors legyen az elhagyatott lakásokon át, míg nyílt területek esetén (utcák, terek) igyekeznek alagutakat ásni és azokban mozogni. A Szír Arab Hadsereg pontosan ezért igyekszik minél gyorsabban beavatkozni a terroristáktól fertőzött területen, és a lázadókat elűzni, de még inkább helyben megsemmisíteni.

Az ellenséges erő a sugárút mentén az úthoz közeli házakban, több tömb mély, ámde hevenyészett védelmet épített ki. Az úthoz közel a házak mélyén gyalogságot helyezett el, a távolabbi házakban pedig az azokat fedező kézi páncéltőrös és mesterlövészek foglaltak állásokat. A kormányerők páncélozott szállító harcjárműveken (BMP-2) juttatták a szélső házak közelébe a gyalogságukat. Ezek az adott háztömböt megtisztítják a terroristáktól, míg a szovjet gyártmányú T-72-es harckocsik a környéket biztosítják. (Magyarország, ez a gazdag és erős ország ilyen harckocsiból 77 db-ot ajándékozott el, 4 millió db lőszerrel együtt Iraknak, 2004-ben.)
A videóban jól megfigyelhetjük, amint a sebesülteket egy erre a célra átalakított BMP-vel szállítják el a helyszínről, azután, hogy a behatoló egység hat katonáját súlyosan megsebesítették és egy tisztet megöltek egy távolabbról működésbe hozott, épületben elrejtett aknával.
Jól látható, hogy a harckocsik a háztömböt övező utcákat és épületeket figyelik, és amint a terroristák megpróbálnak tömböt váltani és elmenekülni, a harcjárművek azonnal tüzet nyitnak és élőerő veszteséget okoznak nekik. (A videóban 6perc 40mp-től látható)
Közben a tüzérség tűz alá veszi a mélységben megbúvó ellenséges állásokat is, így védve a páncélosokat és a saját gyalogságot.
A kormányerők aktív felderítő tevékenységet folytatnak, így amint felfedi magát egy terrorista páncéltörős egység, azokra összpontosított tűzcsapást mérnek a lehetőségeiknek megfelelően. Ha közel van a saját egységekhez, akkor általában ezt a T-72-es harckocsi végzi el. Az akcióban résztvevők közt kiemelkedően fontos a kommunikáció, mely a rádióforgalmazás segítségével azonnali parancsokat közvetít, ezzel nagyban befolyásolva a művelet sikerét.
Érdemes megfigyelni, hogy a harckocsi gyakorlatilag folyamatos mozgásban van, ezzel nehezíti meg az ellenséges tűzvezetés pontosságát. A videóban látható, két alkalommal is célt tévesztett az ellenséges RPG páncéltörő rakéta. A terrorista mesterlövészek pedig igyekeznek a harckocsi kémlelőnyílásait tűz alatt tartani, abban valamilyen kárt tenni amennyiben erre lehetőségük van, így zavarva a harckocsizókat.
Amint egyszer így sikerült elfoglalni egy házat, háztömböt, azt elsőnek felderítik, az ellenséges élőerőtől megtisztítják, telepített robbanóeszközök után kutatva átvizsgálják, majd megkezdik az épület belsejében az erődítési munkálatokat. Ezek után rendezik soraikat, hogy a következő terrorelhárítási akciót végrehajtsák az országuk valódi szabadságáért küzdő szír katonák.
Budai Vendel


A szíriai lázadók bejelentették az apácák szabadon engedésének a feltételeit



Fotó: EPA

A szíriai ”Szabad Kalamuna brigádjai” csoport magára vállalta a felelősséget a Maloula falujában található kolostor 12 apácájának az elrablásáért, amely Damaszkusztól 60 km-re található.

Cserébe a lázadók ezer női fogoly szabadon engedését követelik a szíriai börtönökből – számolt be a libanoni Daily Star újság. A szabadon engedés feltételeit a női kolostor vezetőjének a katolikus egyház képviselőivel folytatott telefonbeszélgetése során közölték a Vatikánnal.
A fegyveresek azt állítják, hogy az elrabolt apácák biztonságos helyen tartózkodnak. (ruvr.ru )

Szíriai helyzetjelentés - a terroristák parancsot kaptak a keresztények kiírtására


Szíria, Saydnaayaa:
A szíriai kormányerőket Saydnaayaaba rendelték, hogy nyújtsanak védelmet az ott élő keresztényeknek, miután a SAA (=Syrian Arab Army, a szíriai kormányerők) hírszerzésének a tudomására jutott, hogy a környéken tartózkodó terroristák azt a parancsot kapták, hogy gyilkoljanak le minden keresztényt Saydnaayaaban és Ma'loolaaban.
Saydnaayaa (Saidnaya)
A parancs a terroristák egyik fő szponzorától, a szaúdi hercegről, Bandar Bin Shaytaantól jött egyenesen, aki közismert kisgyerekek molesztálásáról. Bandar kiadta a csatlósainak, az Al-Nusra frontnak és az Ahraar Al-Shaam brigádnak, hogy ne késlekedjenek, és hajtsák végre a népírtást. Erősen gyanítjuk, hogy emögött is izraeli érdekek állnak, hiszen Saydnaayaaban és Ma'loolaaban még Jézus Krisztus nyelvét beszélik, az arámit. Szokás szerint másokkal végeztetik el a piszkos munkát (ebben az esetben az idióta szaúdi herceggel), hogy ezek az ókeresztény települések, de legalábbis a lakosságuk és az ottani ókeresztény ereklyék végleg eltűnjenek a föld színéről, hogy immáron semmi se álhasson a "Jézus zsidó volt" hazugságdömping útjába.
Hídfő.net | Szíria,
Hídfő.net | Szíria,
Szíria, Saydnaayaa, a képeken a terroristák egyik célpontja, a "Mi Asszonyunk" kolostor látható.
Természetesen a szíriai keresztények válasza se maradt el. A Antiokhiai Ortodox Egyház damaszkuszi pátriárkája, Őszentsége Looqaa Al-Khoori, fegyverbe szólított minden keresztényt szíriából és a világból a hazájuk és a szent helyek védelmében a terrorista gyermekmolesztáló és nőerőszakoló zsoldosok ellen.
Jelentéseink szerint az Al-Nusra front jelenleg is ókeresztény relikviák elpusztításával és apácák gyilkolásával van elfoglalva Ma'loolaaban.
Nagy Kálmán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése