2013. december 8., vasárnap

Démonok forgatják fel Ukrajnát

A nemzetek feletti képződmény olyan erőket szabadított el Ukrajnában, aminek megfelelő probléma kezelés híján beláthatatlan következményei lehetnek. A fortyogó patkánylázadás elején már tapasztalni lehetett a démoni behatást. A sötét erők, akár a dzsinn a palackból kitörtek és azóta is a városokat járják. Szembe fordítanak, embert az emberrel. Ígéretet kaptak a történéseket mozgató, sátáni hatalomtól. Ki pénzt, ki hatalmat. Teszik a dolgukat, aljas megbízóik tervei szerint. Ember alatti emberek tobzódnak ócska pálinkától elkábulva, miközben a "szabadság" jelszava mögé bújtatott, sarlatánságokat óbégatják. Hogyan is lehetne az ilyen csőcselék szabad? Ez volna számukra a szabadság? Értjük mi őket, addig sem kell dolgozni, csak róni az utcákat, falkában, mint a kóbor ebek. Vannak, akik kalandvágyból vesznek részt az eseményeken, addig sem kell megfelelni a munkahelyen, családban, közösségben. Ez a világ pedig az anarchia világa. Tényleg ezt akarják?
Már ott tartunk, hogy az ellenzék követelőzik. A kormány tegyen így, a kormány csinálja azt, és a végén mondjon is le. Természetesen nekik "kész" tervük van erre az esetre, méghozzá nem más, minthogy az új "szakértői" ukrány kormány majd gyorsan aláírja a társulási szerződést az EU-val, mert az ukrán mezőgazdaság visszavágása az sokkal előnyösebb üzlet, mint az oroszok vezette vámúnióban az orosz gázt 50%-os árcsökkentéssel megkapni.
Hídfő.net | Az ukrán ellenzéki vezetőkAz ellenzéki vezetők: egy homokos, egy cionista zsidó és egy "társadalomtudós". Ismerjük már az ehhez hasonló "szakértőket".
Homoszexuálisok vigyorognak a külföldi TV-adóknak, lumpenek élvezik az ingyencirkuszt. A rendőrség egyenlőre ura a helyzetnek, de tartani lehet az események újbóli elfajulásától. Csak remélni lehet, hogy a nihil demostrációja meg fog törni a rendőrségi pajzsokon. A semmirekellő, kábítószeres, homokos, anarcho-démonok pedig örökre száműzetnek Ukajnából. Mert önként vállalták a száműzetést, amikor a sátán zsoldjába szegődtek!
Dunai István



A Nyugatbarát unió integrációs söpredék folytatja haza és népáruló tevékenységét. A külföldi sajtót okádják teli hazugságokkal, miszerint az ukrán kormány fegyveres provokációt igyekszik szítani a tüntetéseken, hogy ezután rendkívüli állapotot hirdethessen. Az unió-barát, atlantista média a hazugságot felhasználva próbálja az emberek érzelmeit befolyásolni, lejáratni a józan ukrán vezetést. Az események elfajulására lehet számítani, hiszen, ahogy írtuk, az ukrán zavarkeltés nagyon fontos első lépcsőfoka Oroszország helyzetének megingatásához cionista szemszögből.
Dunai István




Az ukrán titkosszolgálat vizsgálja a cionista puccskísérletet


Összegyűjtött információk alapján december 8-án nyomozást indított az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) az államhatalom megdöntésére irányuló előkészületek miatt. A deviáns csürhe megmozdulásai hetek óta tartanak, az SBU nyugati cion-atlantista körök helyi figuráit sejti az események mögött.
Jó munkát kívánunk az ukrán elhárításnak a cionizmus elleni harcban!
Vass Balázs


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése