2014. január 6., hétfő

Rekordösszeget emészt fel a Budapest-Esztergom közötti vasútvonal építése

25,4 milliárd forintba kerül a felújítás alatt álló Budapest-Esztergom vasútvonal még átadásra váró szakasza, ráadásul az építkezés több mint egy év késésben van. A Vörösvárról Budapestig tartó szakasz 2 milliárdba kerül kilométerenként.
Összehasonlításképpen, az első TGV Párizs- Lyon szakaszának kilométere 870 millió forintba került, de a híres gyorsvasúthálózat legújabb, 2011-ben átadott szakasza sem került többe 3 és félmilliárd forintnál, viszont ott egy alagutat és 7 viaduktot is megépítettek. Emiatt az Együtt-PM vizsgálatot kezdeményez. De a több mint féléves csúszást is kifogásolják- írja a hir24.hu
Brüsszel kötelezően vizsgál minden ilyen volumenű beruházást, ezért külön vizsgálatra nincs szükség Völner Pál, az infrastruktúra fejlesztésért felelős államtitkár szerint. A Hír24-nek továbbá azt mondta, hogy a kisajátítások miatt lett ez Európa egyik legdrágább vasútvonala.
Nem mindig került ez csillagászati összegekbe!-és még ma is működik
(hir24)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése