2014. február 4., kedd

Az EU olcsó drogot teríthet Magyarországon

Hollandiában több mint 35 település kéri a kormányt, hogy engedélyezze a canabis termesztését. A jelenlegi holland szabályozás engedélyezi a kábítószer árusítást, de a termesztést nem, az árusítók így gyakorlatilag egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó szervezett bűnözői hálózattal tartanak fenn kapcsolatot, hogy a beszerzés ismeretlen forrásból biztosított legyen. A hatóságok pedig elnéznek efelett. Ahelyett, hogy a tudatmódosító szerek forgalmazására építő maffiát felszámolnák, most azt követelik az önkormányzatok, hogy a kormány legalizálja az erre szakosodott szervezett bűnözői hálózatot is.
Ha ezt a követelést keresztülviszik, az Európai Uniót pillanatok alatt elárasztja majd az egyre olcsóbban kapható kábítószer. Mivel nincsenek határok, semmilyen korlátja nem lesz majd annak, hogy ellenőrzés nélkül a magyar fiatalok pénzén gazdagodjon a nyugati kábítószer-maffia. Friss felmérések szerint a magyar diákok többsége 14 éves korára ha még nem is vált függővé, de már kipróbált valamilyen kábítószert.
Propagandafotó: szép, rendezett növénytermesztés. Népek megrontása, "minőségi" kiadásban
A demokrata kormányok pedig közreműködnek ebben azzal, hogy nem büntetik elég szigorúan a kábítószer-használatot, ehelyett évről évre egyre alacsonyabb korosztályban felvilágosítást adnak a kábítószerekkel kapcsolatban azoknak a fiataloknak (gyerekeknek) is, akik koruk okán még hírből sem találkoztak ilyesmivel. Ez a kábítószer-használat indirekt propagandája, ami egy normális országban elképzelhetetlen lenne.
Felvilágosítás helyett fel kell számolni a kábítószer-kereskedelem egészét. Iránban bármilyen különösebb szociológiai kutatás nélkül is remek módszert találtak a kábítószer-kereskedelem felszámolására: a nyilvános akasztások pár év alatt gondoskodtak róla, hogy a drogkereskedelem a minimumra csökkenjen. Az elrettentő erő alkalmazása mellett be kell tiltani a kábítószer-használat propagandájának minden formáját. A drogok nyilvános említését szintén büntetni kell, kiskorúak előtt említését pedig nagyságrendekkel szigorúbban. A drogozásnak egyetlen formában lenne szabad megjelennie a médiában, ott is csak az állami médiában: elítélendő, undorító példaként.
Most, hogy a holland drogtermesztés kérdése felmerült, éppen ideje, hogy Magyarország kilépjen az Európai Unióból! Mielőtt még a legálisan termesztett drogok ellenőrizhetetlen mennyiségben ellepik az országot. Nem kérünk a nyugati kábítószer-maffiából, nem kérünk a fiatalság megrontásából! Magyarországnak elég volt a liberalizmusból, az ember lealacsonyításából!

http://www.hidfo.net/2014/02/04/az-eu-olcso-drogot-terithet-magyarorszagon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése