Világunk nagy
problémája a státusszimbólumok hatása. Jól emlékszünk, mi akik fiatalok
voltunk a rendszerváltás idején, hogy milyen okaink voltak arra, hogy
elfogadjuk a rendszerváltást. Tele voltunk olyan vágyakkal, reményekkel,
hogy ezünk vagy azunk legyen. Jobb autót, motorkerékpárt szerettünk
volna. Így elfogadtuk azt, hogy mostantól lehetőségünk lesz ezekre, és
ennek ára a nem szeretett kommunista rendszer bukása.
Aztán
évek kellettek mire rájöttünk; ugyan lehetőség van jobb autóra és
motorra, de nem nekünk. Hanem csak azoknak, akik a hazánk szétrablásában
nyakig benne voltak. Ugyanazok az emberek jártak drága és új autókkal,
mint akik annak előtte, kiegészülve azzal, hogy az új politikai elit is
ugyanazokból állt, csak kisebb személycserék történtek.
Most
mit látunk? Azt, hogy ezek a vágyak olyannyira benne maradtak és
elevenen élnek az emberek egy részében, hogy mindent feladnak ezekért.
Feladták a valódi szabadságot, a nemzetet, a családokat, nem törődnek
semmivel, csak azzal, hogy mit lehet megszerezni. Kialakult a
státuszszimbólumok rendszere. Ilyenek lettek az autó, a nyakkendős
állás, a drága mobil telefon, a plázaicica és a drága nagy ház,
úszómedence, vagy a flancos kiegészítő járművek, nagy amerikai autó,
motor, vagy vízi jármű. Birtoklásukért mindent feladtak a népek. Ezek
mellett kialakultak a középosztály státusszimbólumai, mivel a nagyon
drága, valóban értékes dolgokat megfizetni nem tudták. Létrejöttek a
shoping centerek, a wellness szállodák, és most már a lejjebb csúszott
népek erre cseréltek le mindent. Nem újdonság ez a történelemben, jól
ismert az úgynevezett "parasztbarokk" stílus, mely igyekezett leutánozni
az arisztokrácia divatját az építkezés területén. Annak ellenére, hogy
akkoriban a ruházkodási szabályok szigorúak voltak, ez az irányzat a
viseletekben, és az élet több területén is megjelent. Megmaradt azonban
ez díszítő, szépítő elemnek, nem vállaltak érte elviselhetetlen
terheket.
Tekintsük
át, mit is jelentenek és mit is érnek ezek a szimbolikus tárgyak.
Valódi értékük nem több, mint a hasonló gyakorlati, használati
tárgyaknak. Nyilván egy egyszerű karóra is lehet olyan pontos, mint egy
méregdrága. Egy középkategóriás autóval is eljutunk oda, ahova egy
rendkívül drágával. Egy konfekció öltöny is állhat olyan jól, mint egy
különleges és szintén méregdrága. Ezt minden értelmes ember tudja. Ha
viszont ez így van, akkor miért igyekeznek sokan a státuszszimbólumoknak
nevezett tárgyak tulajdonosaivá válni? Mert nincs értékrendjük. Nem
tudják a valódi értékeket felismerni, deformált a szellemiségük, illetve
alacsony szellemi szintjüket olyan dolgokkal igyekeznek növelni a
külvilág felé, melyeket nem ők állítottak elő, hanem csak birtokolják. A
birtoklást viszont a gazdagság biztosítja számukra, ezért a szellem
művelése helyett a gazdagodást tekintik a legfontosabbnak az életükben.
Ez a világlátás tovább mélyíti az amúgy is mély szakadékot a reális
világ és a hamis szimbólumok hamis világa között. Mert ami hamis, az
erkölcstelen is. Ezzel együtt a dolgozó, a tárgyakat és a világ egyéb
dolgait a természetesség síkján elfogadó és megélő emberek és a
státuszszimbólumok hamis világában élők között is áthidalhatatlanná
válik a szakadék. Nyilván vannak olyanok a szegényebbek között is,
akiknek imponálnak a státuszszimbólumok. Ők a szellemi elmaradottak, és
ők azok, akik a mindenkori divatok rabjai. Ezeket nevezzük fogyasztói
hülyéknek, konzum idiótáknak.
A
természetes emberek sokasága így kerül szembe a szellemileg deformáltak
sokaságával. Feloldhatatlan ez az ellentét és térségünkben a politika,
vagy a vallás ma már képtelen valamiféle egyensúly kialakítására.
Lényegében ez a folyamat rombolja le az atlanti világot, és ennek a
folyamatnak az elutasítása emeli fel a keletet. Sehol nincs egy markáns
megjelenési helyzet, de vannak irányzatok, melyek erősödnek, vagy
gyengülnek. A pártok szintén valamelyik irányzat képviselői, nyilván nem
egyforma erővel, de jól felismerhetően. Válaszút előtt állunk, egyfelől
a hamisan csillogó státuszszimbólumok és a konzumidióták világa,
másfelől a természetes életmódot és értékrendet követőké. A szerencse
az, hogy könnyen felismerhetőek az értékrend nélküliek, mert csak rájuk
kell nézni. Hamis csillogás, értelmetlen pocsékolás, nagyképűség és
hiúság, sértődékenység jellemzi őket. Basáskodóak és egyben
szolgalelkűek. Egyszóval ők a selejt. A természet rendje értelmében
saját hibáik miatt ki fognak halni. Csak nehogy magukkal rántsák az
egész világot.
A
címben az eszköz és a szemét szerepe, mint fogalom szerepel. Mi az
eszköz és mi a szemét? Addig eszköz minden, amíg az embert, a közjót
szolgálja, akár drága, vagy olcsó. De ami az emberi kapcsolatokat
mérgezi, rombolja, lehet bármilyen drága, vagy divatos, csak szemét. A
fentiek értelmében. A szemétnek viszont egyetlen helye lehet: a
szemétdomb.
Kemény Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése