2014. április 28., hétfő

Darabokra hullik Ukrajna - Luganszk is kikiáltotta függetlenségét


Kelet-Ukrajnában Luganszk is kikiáltotta függetlenségét a kijevi rezsimtől és Ukrajnától. Ma reggel az oroszpárti tüntetők felvonultak a városban, és képviselők, helyhatósági vezetők, politikai pártok, civil szervezetek együtt kinyilvánították a függetlenséget. A függetlenségi nyilatkozatot a városban tartott felvonuláson is felolvasták a tömegnek.
A bejelentés szerint Luganszk szintén népszavazást tart május 11-én, ahogy Harkov és Donyeck is referendumot rendez az Ukrajnától elszakadás kérdésében. Az újonnan kikiáltott Luganszki Népköztársaság békefenntartókat kér Oroszországtól, hogy meg tudják tartani a referendumot, a kijevi hatóságok és félkatonai szervezetek ne tudják megakadályozni a szavazás lebonyolítását.
A Szvoboda rádió szerint Luganszkban is megalakult a Népi Tanács, már az ő képviselőik olvasták fel a függetlenségi nyilatkozatot. A luganszki önszerveződés nem fogadja el az atlantista puccs által hatalomra juttatott kijevi kormányt, és saját választásokat fognak tartani, hogy a területnek legitim kormánya legyen.
Luganszkban szintén arra számítanak, hogy az atlantisták fegyverrel akadályozzák meg a referendumot
Korábban a Krím-félsziget hasonló módon nyilvánította ki függetlenségét és tartott népszavazást az Oroszországi Föderációhoz csatlakozásról, amit a lakosság 96%-a támogatott. Donyeck és Harkov a Krímben lezajlott referendum ismétlésére készül, és mostanra Luganszk is csatlakozott a kezdeményezéshez.
A nyugati országok nem ismerik el a demokratikus szavazás eredményét, ők a fegyveres hatalomátvétellel kormányra juttatott csoportot - a saját embereiket - ismerik el legitim kormánynak. Az újabb referendumok esetére szintén ezt helyezték kilátásba. Ezzel a nyugati országok újra és újra kinyilvánítják, hogy nemet mondanak a demokráciára.
Oroszország egyelőre nem adott hivatalos választ arra, hogy beküldik-e az orosz csapatokat békefenntartóként a választások lebonyolítására.


http://www.hidfo.net/2014/04/28/darabokra-hullik-ukrajna-luganszk-kikialtotta-fuggetlenseget



Luganszkban is elfoglalták a kormányhivatalokat, felhúzták az orosz zászlót


Kelet-Ukrajnában, Luganszkban az oroszpárti tüntetők elfoglalták a helyi kormányépületet és bírói hivatalt. A tüntetők koordinációs bizottsága és a milícia kijelölt képviselői most az épületben várják, lesz-e elég bátorsága a kijevi kormánynak, hogy tárgyaljon velük, vagy újra az amerikai zsoldosait küldi tárgyalás helyett. A tüntetők határidőt jelöltek ki a kormánynak, - ha Kijev nem hajlandó meghallgatni a követeléseiket, átveszik az épület irányítását és elkezdenek barikádokat építeni.
Az épületen az ukrán zászlót azonnal eltávolították és lecserélték az orosz lobogóra. Az aktivisták elmondása szerint fegyverhasználat nélkül foglalták el a hivatalokat, - a tömeg rohamszerűen bevonult, a biztonsági őrök pedig nem álltak az útjukba.
Az épület hátsó kijáratánál fegyveres rendőrök teljesítettek szolgálatot, előlük a népi milíciák elállták a kijáratot. Most folyamatban vannak a tárgyalások, ha leteszik a fegyvert, békében elmehetnek. Egyesek szerint az épület egyik folyosóján elbarikádozta magát a biztonságiak egy csoportja, őket a milíciák felszólították, hogy hagyják el az épületet.
A tüntetők vasárnap követelték, hogy a kormány tegye újra hivatalossá az orosz nyelv használatát, és engedje szabadon a korábbi tüntetéseken letartóztatott aktivistákat. Kijev nem válaszolt és semmilyen párbeszédet nem kezdett a tüntetőkkel, ehelyett amerikai zsoldosokkal biztosítja a stratégiai létesítményeket.

http://www.hidfo.net/2014/04/29/luganszkban-elfoglaltak-kormanyhivatalokat-felhuztak-az-orosz-zaszlot


Luhanszkban is győzött az “antimajdan”! Kedden végülis vér nélkül elfoglalták a város közhivatalait és rendőrségét a kijevi hatalmat megtagadók.
Meglehetősen könnyedén rábeszélték a demonstrálók az ellenük kivezényelt rendőriskolásokat, hogy jobb lenne, ha “kiüritenék a termet”!
A fiatal rendőrök eleget tettek a kérésnek, és a demonstrálók által biztositott autóbuszokon elutaztak a városból. Dnyepropetrovszkba, Kijevbe, meg…

A középületekre kitűzték az orosz nemzeti lobogót.
Képes beszámoló a http://nashagazeta.net forrásanyagának felhasználásával a luhanszki antimajdanról.
luh1luh2luh3luh4luh5luh6luh7luh8luh9luh10luh11luh12luh13luh14luh15

http://balrad.wordpress.com/2014/04/30/kepriport-a-luhanszki-antimajdan-gyozelmerol/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése